winnie & sebastian

i'm glad you're alive

- Képzelődsz. - Nem kívántam megmagyarázni a dolgokat, hiszen nem volt rá magyarázatom. Ha ténylegesen többet éreztem azt még nem álltam készen bevallani. Meg amúgy sem látom értelmét. Megvet minden érzelmet. Az egyetlen dolog, amit szüntelenül kerget, hogy Clary hozzá tartozik, hogy Ő szereti, hiszen a testvére. Nem tanulta meg, hogy milyen a testvéri szeretet és mindent ebbe akar belepréselni. Egek, van egyáltalán valami minimális lenyomata annak a fiúnak, akit én ismertem? Úgy érzem, hogy teljesen elveszett és már koránt sem ugyanaz a személy, akivel felrajzoltuk a hűség rúnákat a kezeinkre. Megváltozott. Mintha ellenségesebb lennék a szemében. Talán már nem is igazán számítok. De miért is érdekel ez engem ennyire? Miért kötődöm hozzá ilyen mélységgel, hogy nem tudok csak úgy hátat fordítani neki? Talán igaza van és tényleg többet érzek, mint amit szabad lenne. Ezt le kell ráznom magamról. Még a gondolatát is, hogy egyszer több lehet köztünk. Bármennyire is sajog utána a szívem. Sosem fog úgy rám nézni. Nem én kellek neki.
Nem gondoltam volna, hogy valaha is hajlandó lenne megütni engem, de azt hiszem átléptem valami képzeletbeli határt azzal, hogy becsméreltem valakit, aki legalább ugyanúgy beszél Ő róla. Fogalmam nincs, hogy miképpen lehet olyan leleményes és találékony, hogy néha a halál torkából is visszatáncol. Most pedig szó szerint ezt tette. Mégis egyetlen nő képes az őrületbe kergetni és eltéríteni mindentől, ami érdemleges lehetne a számára. Persze nem mondom, hogy én lennék az, aki mindent megadhatna neki. De, ha tudnám megtenném. Én azonban a szemében csak egy szövetséges vagyok. Aki jelen pillanatban beteges rajong iránta. Talán igaz. Nem kellene mellette állnom. A rúna azonban szüntelenül hozzáköt. De, ha talán levágom a karom akkor talán felszabadulok. De tényleg ér nekem ennyit a szabadságom? Egyáltalán képes lennék arra, hogy elszakadjak tőle, ha kevésbé drasztikus lépések is elengedők lennének? Mert foghatjuk arra, hogy nem kívánok megszabadulni a kezemtől, de az is lehet, ha csak egy hajszálamtól kellene megszabadulnom is nemleges lenne a válaszom.
A tenyerének a lenyomata úgy perzselte fel az arcomat, hogy nem bírtam már a szemébe nézni. Hátat kellett fordítanom neki. A szavai lelkembe vájták magukat és éreztem, ahogyan legbelül feléget mindent. Lehunytam a szemem és egyszerűen csak egy üres lapra gondoltam. Valami, ami túl tiszta ahhoz, hogy kusza érzelmek bepiszkolják. El akartam engedni mindent. Egy kis dobozkába akartam a sértődöttségemet, a dühömet és a szeretetemet belepréselni, hogy mindez mit se számítson. Pontosan úgy, ahogy neki sem.
Mikor újra kinyitottam a szemeimet valahogy letisztultak előttem a dolgok. Lehet, hogy mindenemet odaadnám érte, de Ő sosem tenné meg ugyanezt értem. Nem értékel engem annyira, hogy megérdemeljen. Azt hiszem néha tényleg egy pofon kell ahhoz, hogy valaki észhez térjen és visszarebegjen a valóságba. Az egyetlen, aki számít neki az saját maga és Clarissa. Én sosem leszek még csak a fontossági sorrendjének a közelében sem. A rúna pedig nem kötelezi sok mindenre. Vagy nem elégre. De, ha magától nem képes belátni, hogy mi mindent megadnék neki, ha hagyná. Akkor maradjon csak egyedül az őrületével.
Letöröltem a könnyeimet és egy mély levegőt véve megfordultam. Arcomról semmilyen érzelem nem tükröződött erre különösen ügyeltem. Talán csak egy kevés megvetés. Megütött. Nem is az fájt, hogy megütött, hanem hogy képes volt rá. Azt pedig nem fogom eltűrni, hogy valaki kedve szerint ütlegeljen. Annál én sokkal többet érek.
- Akkor, ha jól gondolom nincs szükséged egy megbántott kislányra és tökéletesen boldogulsz egyedül is, nemde? - Azt hiszem sikerült a kelleténél egy kicsit gúnyosabb hangnemet megütnöm, de nem érdekelt. Eddig talán észre sem vette, hogy mennyit jelentett, hogy mellette voltam minden egyes percben. Hogy számíthatott rám. Csak akkor tudunk valamit igazán értékelni, ha elveszítjük. Én már csak tudom. Bár kétlem, hogy Ő is képes lenne ugyanerre.  

winnie & sebastian

i'm glad you're alive

Meglehet, hogy túlreagálom a helyzetet. De az igazság az, hogy nem hibáztathat érte egy pillanatra sem. Hiszen egyszer már átéltem, hogy milyen is őt elveszíteni nem szeretnék ezzel újonnan szembesülni. Megannyi érzés, ha ismételten a nyakamba szakadna én nem tudom képes lennék-e kezelni. Vagy talán egyszerűbb lenne? Kétlem. Elhúzzák az orrod előtt a mézes madzagot azzal csak még jobban fájdítják a szívedet. Még akkor is, ha úgy tűnhet, hogy egy darabig gyógyítja a sebeidet.
- Azt jelenti, hogy melletted vagyok bármi is legyen. Én vagyok a mentőöved. A különbség annyi, hogy én ezt kimondom és nem némán veszek róla tudomást. - Nem tudom, hogy mire akart utalni. Na, jó talán legbelül valahol sejtem, hogy mégis mi ütötte fel magát a fejében, de egyszerűen nincs erőm most ezzel foglalkozni. Az utóbbi időben jobbnak éreztem, ha az érzéseimmel nem is foglalkozom. Nem tudnám soha teljesen megfejteni, hogy mi is zajlik milyen legbelül bennem. Talán egyszer, ha nyugodtabbak, másabbak lesznek a körülmények, de addig csak mélyen magába zárom, mintha nem is léteznének. Nem a legegészségesebb megoldása egy probléma kezelésének, de jelenleg ez az egyetlen, amire kitelik.
- Akkor pedig türelmesen várok. - Néha már én magam is beleszédülök abba, hogy melyik oldalt is látom el igazán információval. Kinek mutatom meg az igazi arcomat. Vagy egyáltalán ki vagyok én? Annyi ideje vagyok már a Királynő kémje, hogy már meg is feledkeztem néha arról, hogy milyen az, ha ténylegesen magamat adom. Mikor nincs ott a fejem leghátsó részében, hogy vannak dolgok, amikről tájékoztatnom kell. Mégis amelyek hozzá köthetőek sokkal nehezebben hagyják el ajkaimat. Talán a rúna tehet róla, de ki tudja már. Hűséges vagyok hozzá és a Királynőhöz. Hogy önmagamhoz mennyire azt már rég nem tudom. Kétlem, hogy valaha is lesz időm úgy igazán a sebeimet nyalogatni és összeszedni magam. Egy katona vagyok. A saját, személyes célzatú szükségleteim könyörtelenül a háttérbe szorulnak.
Én tényleg nem tudom, hogy mégis miért tartja olyan sokra azt a lányt. Minden egyes porcikájával megveti a benne lakozó sötétség miatt. Ebben az egyben talán igaza volt Valentine-nak. Mégis úgy kergeti, mintha függene tőle, ő lenne a horgonya. Pedig nem is sejti, de benne lakozik talán az egyik legnagyobb ellensége.
Nem hiszem, hogy ezt meg kellene magyaráznom. Gondolataimban ott vergődtek a szavak, de nem mondtam ki. Nem akartam túllépni a határt, de azt hiszem azt már így is sikerült. Váratlanul ért a pofon, amit egyáltalán nem érdemeltem meg. Eddig még soha nem emelt rám kezet. Most az a nyamvadék kis Clarissa mégis előhozta belőle. Milyen érdekes.. Azt hozza elő belőle, amit a legjobban megvet. Szánalmas.
Kezem finoman az arcomra simult, ahol valószínűleg könnyedén kivehető volt a tenyerének a lenyomata. Nem égetett. Nem fájt. Legalábbis nem jelentőségteljesen. A tény, hogy megtette volt az, ami lyukat égetett a mellkasomba. Meg akartam ütni. Püfölni akartam addig, amíg mozgott, de nem vitt rá a lélek. Gyűlöltem azért, hogy engedte, hogy Ő közénk álljon. Azt hiszem túlra becsültem a kettőnk közötti kapcsot.
- Miért, mert talán minden egyes porcikája gyűlöl téged? Talán ezt akarod elérni? Huh? Mert elmondhatom, hogy rohadtul jó úton jársz. - Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemeimbe ezért inkább hátat fordítottam neki. Nem engedem, hogy gyengének lásson. Épp elég már azt is megállnom, hogy hagyjam minden érzelmemnek, hogy feltörekedjen és rajta vezessem le. Hiszen minden kuszaságnak a fejemben és a szívemben is.. Ő a melegágya. - Ha tényleg nincs rám szükséged akkor nem rabolnám az idődet. Aztán, ha kellek majd szólsz, ha nem akkor nem. Gondolom ez már amúgy sem az én reszortom lesz. - Azt hittem, hogy mellette a helyem. Hogy a társa vagyok, hogy segítem a bajban. Ezek szerint hatalmas bakot lőttem. Pedig az én életemben Ő volt a horgony. Az egyetlen. Amiről azt hittem, hogy biztos talajként helyezkedik el a lábam alatt. Az egész életem tévedés lenne? Kezdem úgy érezni, hogy beleőrülök.

winnie & sebastian

i'm glad you're alive

Nem szívesen esnék át ismételten az elveszítését követő fájdalomhullámon. Épp elég volt egyszer. Nem érdekel, hogy másodjára könnyebb lenne elfogadni a tényt, hogy nincs többé, de nem akarok ezzel megbirkózni. Ha kell én magam fogom kirángatni őt a halál karmai közül, de nem fogom még egyszer elveszíteni. Nincs senki, aki megállíthatna abban, hogy megóvjam őt. Fogalmam nincs, hogy miért nem tudom őt elengedni. Talán, mert a tündérek mellett őt tekintem az otthonomnak. Egyfajta biztos pontnak az életemben. Túlságosan sok mindent jelent a számomra.
- Nem bánnám, ha néha azért megosztanád velem a terveidet, mert másképpen nem tudok rajtad segíteni. - Ahhoz, hogy kiszűrhessük a baleseteket, mint legutóbb történt arra van szükség, hogy ott tudjak lenni mellette vagy éppen, ha elvakítja valami, akkor tudjak esetleg hatni rá. Mert egyértelműen nem állok készen arra, hogy elveszítsem. Szükségem van rá még akkor is, ha nem tudom megérteni, hogy miért. Vannak dolgok, amiket egyáltalán nem szabad túlgondolni.
- Csak nem tudod, hogy mégis mi rejlik az egész mögött? - Ismerem már eléggé ahhoz, hogy tudjam valamit rejteget. Persze azt is pontosan tudom, ha valamit nem kíván megosztani velem azt nem is fogja. Bonyolult kapcsolat a miénk, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy pont ebben van a maga varázsa.
- Nagyon örülök, hogy ismételten nem kívánsz beavatni semmibe. Komolyan nem lehetsz velem ennyire bizalmatlan. Mégis csak itt díszeleg ez a karomon. - Mutatok rá a hűség rúnámra. - Vagy ez neked semmit sem jelent? - Tudom jól, hogy amennyire én hűséges vagyok hozzá annyira hűséges ő is hozzám. Ez egy kölcsönös kapcsolat és ezt pontosan tudja. - Te is pontosan tudod, hogy miképpen láncol ez össze minket. Csak annyit kell mondanod, hogy kettőnk között kell maradnia és, ha akarnám sem tudnám elmondani senkinek. Hiszen ez hozzád köt. - Bár jó lenne, ha tudnék a Királynőnek válasszal szolgálni, de nem erőltethetem rá, hogy teljes mértékben őszinte legyen velem. Én már tényleg kezdem azt érezni, hogy kicsúszik alólam a talaj. Még így is, hogy újra itt van mellettem az, akiről az hittem, hogy elveszítettem.
- Sajnálatos módon ezt még nem mondhatom el magamról. - Lehet, hogy két faj keveréke vagyok, de azért nem mondhatnám, hogy egy pokolban született, erőteljes démon lennék. Bár megjárnám ezt az utat, ha azt jelentené, hogy végre egy olyan világban élhetnénk, ahol ő is képes lenne elfogadni önmagát. Saját magából farag ellenséget.
- Lehet, hogy nincs testvérem, de valamilyen szinten mégis vannak, hiszen a tündérek között igen is vannak, akikre úgy tekintek, mint a testvéreimre és a te ragaszkodásod irányába.. Túlmutat a testvériség határain... - Egyszerűen megszállottan kergeti a lányt, de fel sem fogja, hogy Őt nem is érdekli, vagy éppenséggel egyenesen megveti. Az pedig, hogy erre igazán rávilágítsak talán sosem fog sikerülni.
- Miért? Én talán nem érek fel az általad istenített nyamvadt, kis Clarissa szintjére? - Nem tehetek róla, de nem szeretem, amikor ennyire alábecsülnek. Főleg, ha ilyen túlértékelt kis senkiről van szó. Oda ne rohanjak, hogy Ő a nagy Clarissa Morgenstern, aki az apja beteges kísérleteinek köszönhetően valami plusszal lett megáldva, mint a többiek. Ugrálja körbe a jó édes anyja. Csak akadna le róla már Sebastian. Ő lesz a veszte.

winnie & sebastian

i'm glad you're alive

Nem tudom mihez kezdenék nélküle. Már így is elveszítettem egyszer és úgy érezte egy részem, hogy az életem véget ért. Nem tudom, hogy a rúna a ludas ebben, vagy egyszerűen tényleg elkezdem hozzá ilyen erőteljesen kötődni, de egy biztos. Mindig fontos lesz a számomra és soha nem fogom engedni, hogy valaha is baja essen. Nem számít, ha lelepleződöm. Semmi. Azért vagyok, hogy mellette lehessek. Azt hiszem ez már lassan kezd áthajlani beteges ragaszkodásba, aminek sosincs jó vége.
- Mertem remélni. De azért, hogy biztosítsuk én melletted leszek. Akár csak egy pióca. Nem érdekel mit mondasz. - Nem számít, hogy mit fog mondani, nem érdeklenek a kifogásai. Az sem érdekel, ha nem akar maga mellett tudni, mert ott fog. Én leszek az új árnyéka, aki figyelni fogja minden egyes lépését. Nem engedhetem el újra, mert azzal nem tudom, hogyan birkóznék meg így másodjára. Elsőre is épp elég volt másodjára már nem akarok ilyen tőrt a mellkasomba. Talán azzal együtt már önmagamat is elveszíteném. Az pedig nem vezetne sehová.
- Reméltem is, hogy az első galambot felém dobod, ha kelleni fogok. Bármiről legyen szó én ott leszek melletted. Remélem tudod, hogy számíthatsz rám. - A hűségemet soha nem kérdőjelezheti meg. Ha nem is mindig őszinte, vagy előfordulhat, hogy lesz olyan, amibe nem szívesen követném akkor sem lenne választásom. Meghoztam gyermeteg fejjel, hogy örök hűséget fogadtam neki. Ez azonban tényleg a halálig szól nem pedig egy újabb papír aláírásáig, amivel kijelentheted, hogy elváltatok és csókolom, viszlát. Ez ennél sokkal komolyabb és mélyebb. Pontosan ez az, ami még szebbé varázsolja az egész köteléket kettőnk között. Nem lehet ennek csak úgy véget vetni. Lehet, hogy nem vagyunk egymás parabatai-ai, de szerintem elég közel vagyunk hozzá. De lehet, hogy ez már tényleg azért van, mert egyszerűen a részemről az érzelmeim túlmutatnak a kapcsolatunk határain. Ebbe azonban inkább már nem merülnék bele, hogy miképp is kezeljem. Egyszerűen csak vissza kell fognom magam. Mert tudom jól, hogy mennyire idegenek számára az érzelmek. Az pedig, hogy jelen pillanatban mondhatni éppen csak visszatáncolt a halálból.. Jobb, ha nem hozok fel semmi mást.
– Igen, remekül működik. Szüntelenül az oldaladon leszek. – Egy gyerekes, ártatlan dolognak tűnt az egész mégis egy életre összekötött minket. Hiszen csak ezzel tudtuk igazán kifejezni azt, hogy egymáshoz tartozunk, hogyha bajba kerülünk akkor a másik mindig ott lesz, hogy kihúzza a másikat a bajból. Én mégis cserbenhagytam. Hiszen halála ezt igazolja. De nem lehettem ott vele, miután kiderült ki is ő. Túlságosan veszélyes volt.
– Ahogy elnézegettem az utóbbi időben, mintha Jace elszigetelné magát mindenkitől. Azt várnád, hogy a szerelmes-madarak már egymásnak essenek, de koránt sincs így. Alig látni őket együtt. Akkor is ott van a minimális távolság. – Nem tudom, hogy mi üthetett beléjük, vagy már nem olyan jó a tiltott gyümölcs és megunta a régi játékszerét. Persze az is lehetséges, hogy valami sokkal mélyebb és sötétebb van a dologban, de ebbe már nem kívánom beleásni magam.
– Szóval hozzád hasonlókat szeretnél gyártani? De gondolom, akkor részben a saját véredből kreálnád őket. Ha magadhoz akarod láncolni. Vagy van esetleg valami terved? Van erre valami megoldás? Tudok valamit segíteni neked ebben? – Szeretném, ha sikerülne véghez vinnie a tervét anélkül, hogy bárki keresztbe tehetne neki. Ehhez pedig mi sem lenne jobb, mint valaki, aki mindig mellette van és az árnyékban meghúzódva segít neki?
– Miért olyan fontos Clary ebben az egészben? Lényegében nem Ő volt legutóbb is a veszted? – A megszállottság, amit a lány iránt érez. Az lesz a veszte minden téren. Kergeti, de soha el nem érheti igazán. sosem lesz az övé.  

winnie & sebastian

i'm glad you're alive

Úgy éreztem, hogy káprázik a szemem és ez az egész valami ostoba játék az egész. Hiszen halott volt. Elveszítettem és ezzel együtt egy részemet is, aminek hiánya belülről jobban mardosott, mint a legerősebb méreg. Most mégis itt volt. A karjaim között és úgy szorítottam, hogy szinte a lelket is kiszorítottam belőle. Pedig igazán lehettem volna óvatosabb is vele, hiszen tulajdonképpen megjárta a poklok, poklát most mégis itt áll előttem, mintha mi sem változott volna. Az ölelést nem húztam túlságosan hosszúra, hiszen pontosan tudom, hogy mennyire képtelen feldolgozni az érzelmeket. Az utolsó cseppig kiölte belőle Valentine, mintha nem érdemelte volna meg. Pedig ez koránt sem számít gyengeségnek. Átéreznünk mindazt, amit más érez ugyanolyan hatalommal ruhá fel minket, mintha nem éreznénk a fájdalmunkat. Mindössze csak üresség tátongana bennünk, amihez egy idő után hozzászoknánk. Ahogyan azt ő is tette.
- Remélem, hogy ezúttal ez azt jelenti, hogy nem fogsz megint belesétálni a halálodba. Mondd csak, tehetek én valamit az érdekedben? Szükséged van rám? - Nem tudom, hogy neki volt szüksége rám, agy egyszerűen csak nekem volt szükségem őrá. Bármelyik is legyen az igazság nem bánom, hogy a kettőnk közötti kapcsolat, ami a rúnának köszönhető leginkább újra egymáshoz rántott minket. Hiszen él.. Boldogságomat jobbnak látom nem kifejezni, hiszen az ő esetében talán fel sem tudná fogni, hogy mi mindent jelent nekem az, hogy Ő életben van.
- Azért tudd, hogy én egyáltalán nem örültem. Ha pedig megtudják, akkor azt is tudni fogják, hogy téged nem olyan egyszerű a halál karjaiba taszítani. Hiszen visszatáncoltál. Nem is számít, hogyan a lényeg, hogy itt vagy most. - Nem számít semmi az ég világon csak az, hogy itt van és egészséges. Életben van. Én pedig mindenre képes leszek azért, hogy ez így is maradjon. Mert bárki akar keresztbe tenni neki, bárki kíván ártani neki én esküszöm, hogy nem állok jót magamért. A testemen keresztül érhet hozzá bárki is. Senkinek nem engedem, hogy bántsa. Még egyszer nem követem el azt a hibát, hogy nem állok mellette teljes mértékben.
- Nem.. Minden a legnagyobb rendben van. Csak a dolgok megváltoztak, de most úgy tűnik, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba. - Most, hogy életben van úgy érzem, hogy minden kezd újra értelmet nyerni és a világ, amit ismerek újra megvilágosul és nem lesz többé sötét, labirintus.
Mikor megpaskolja a sírkövet maga mellett némán helyet foglalok és végigpillantok a temetőben sorakozó tetemeket rejtő díszesebbnél, díszesebb sírokon. Ez is sokszor azt mutatja, hogy valakit többre értékelnek a halálában, mint az életében.
- Most mi a terved? - Töröm meg végül a rövid ideig tartó csendet.

winnie & sebastian

i'm glad you're alive

Nem tudom, hogy mégis mit vártam az egésztől, de a megérzéseimre hallgattam és azt sem figyeltem, hogy merre megyek. Felőlem akár be is hunyhattam volna a szemeimet, amúgy is csak elterelésként hatott az elmémre az a tény, hogy a külvilágra is odafigyelek, mikor csak egy hívogató szó lüktet a szívemben. Mintha szüksége lenne rám. Vagy nem is tudom. Mikor felrajzoltuk eme rúnákat mi magunk sem tudtuk igazán mibe ássuk bele magunkat, de egyértelműen egy olyan kapocs alakult ki közöttünk, amit senki nem vehet el tőlünk. Lehet, hogy nem vagyunk parabatai kapcsolatban, de ettől még legalább olyan közel érzem magamhoz, mintha így lenne. A lábaim egyre gyorsabb iramot vettek fel a végére már rohantam mígnem egy temető kellős közepén találtam magam és a megérzésem, mintha teljesen köddé vált volna. Egy temető. Talán ez egy jel akar lenni arra, hogy nincs többé és jobb lenne, ha elengedném? De a rúna mást mutat. Élénkebb, mint valaha. Mi lehet az igazság?
Egy pillanat erejéig újra érzem, ahogy az érzelmek teljesen felemésztenek és a szemeim is vöröses színben kezdenek pompázni, ahogy a látásomat elhomályosítják a könnyeim. Annyira felemésztenek az érzéseim, hogy fel sem fogom, hogy valaki mögöttem áll. A nevem szakít ki a buborékból, amely olyan ismerős hangon csilingelt, hogy egy pillanatra a szívem is kiugrott a helyéről. Vajon tényleg ő az? Vagy most már egyszerűen csak a képzeletem játszik velem egy nagyon gúnyos játékot.
Azonban, mikor megfordulok az ő arcát látom a vonásait, amit olyan élénken őriztem emlékemben, mintha csak tegnap váltunk volna el utoljára. Nem tudom, hogy azért mert túltöltődtek az érzelmeim vagy pedig azért, mert meg akartam bizonyosodni arról, hogy tényleg itt van előttem áthidalva a kettőnk közötti társaságot vetettem rá magam és öleltem át olyan szorosan, hogy szinte olyan voltam, mint egy óriáskígyó, aki végre megkaparintotta az áldozatát.
Éreztem, ahogy egy könnycsepp végig gördül az arcomon és szégyelltem is magam miatta, mert pontosan tudom, hogy Ő belőle mennyire kiöltek minden egyes érzelmet. Velem is igyekezett Valentine ugyanezt elérni és talán sikerült is volna neki, ha nem szököm el. De az utóhatásai azoknak, amit velem tett a mai napig kísértenek.
Elengedem és teszek hátra egy lépést az arcomon csillogó könnycseppet pedig még azelőtt letörlöm, hogy észrevehetné. - Inkább úgy mondanám, hogy még élek. De.. Te mégis hogyan? - A halálhíre futótűzként terjedt a világban, mint valami örömteli dolog. Talán csak én voltam egyedül, aki úgy érezte, hogy a világ dőlt össze körülötte.

winnie & sebastian

i'm glad you're alive

Ismerem Jonathan-t. Vagy Sebastian. Ahogy éppen hívni akarja magát nem számít. Mert az még nem változtatja meg azt, hogy kicsoda ő valójában. Egyszerűen csak azt tükrözi, hogy mégis mit is képvisel. Hogy mennyire megveti a szüleit. Az anyát, aki magára hagyta. Engedte egy szörnyetegnek, hogy felnevelje és elhitesse vele, hogy ő maga is az. Senki nem értheti meg igazán a szörnyet, amíg nem ismeri a történetét. Az ő története tekintetében pedig egyáltalán nem nevezhető szörnynek. Hiszen ő maga is csak áldozata a körülményeknek, amelyek őt övezik. Lehet, hogy hozhatott volna jobb döntéseket, vagy megpróbálhatott volna változtatni a dolgokon, de ha egyszer valaki egy életen keresztül azt hallgatja, hogy nem lesz jó semmire egy része talán el is hiszi, hogy igaz.
Abban a pillanatban, amikor halványulni kezdett a rúna, amit a kezemre rajzolt a szívem összeszorult valahogy éreztem, ahogy kiszökik belőle az élet. Örökre szólt volna, de ha Ő már nincs, akkor semmit sem ér. Összetörtem. De ebből semmit nem mutathattam a külvilág felé. Magamban raktároztam el az érzéseimet, mert azzal csak bajba sodortam volna magam, ha kiderül, hogy mégis milyen kapocs fűz engem Sebastian-hoz és Valentine-hoz. Utóbbinak halálért a mai napig hálás leszek az angyalnak. Azaz ember nem is érdemelte meg, hogy egyáltalán éljen. De nélküle Sebastian sem lenne.. Úgyhogy mondhatjuk, hogy valami jót mégis tett a világgal. Még akkor is, ha nem úgy bánt vele, ahogyan azt megérdemelte volna.
Az utóbbi időben a rúna újra életre kelt ez reményt adott arra, hogy tényleg életben lehet. Az árnyakból származó suttogás talán igaz lehet. De azóta sem láttam. Most azonban mégis, mintha lüktetni kezdett volna a kezemen lévő rúna és a megérzéseimre hagyatkozva helyeztem egyik lábamat a másik elé. Muszáj találkoznom vele. Ha életben van, akkor arról tudni akarok. Számíthat rám. Talán szüksége is lenne rám? Mindez azért történik? Fogalmam nincs, de szükségem van arra, hogy válaszokat kapjak. Ami a legfontosabb azaz, hogy életben van-e, vagy az egész csak egy eltúlzott képzelgés a részemről. Tudnom kell.