Nem feltétlenül szeretem a beceneveket, hiszen annak idején mindenkit okkal neveztek úgy, ahogy. Ennek ellenére gondolkodtam a kérdésen, perceket szántam halhatatlan életemből, hogy miként is nevezhetne bárki, aki olyan viszonyba kerül velem, hogy becézhessen. Nem jutottam túl sokra, azonban annyi konklúziót mégis le tudtam vonni az elmélkedésből, ha Levi-nek hívsz, élve nyúzlak meg.
    Azt teljes bizonyossággal állíthatom, hogy létezik olyan szeglet ebben az univerzumban, mely színpadként szolgált megszületésemkor, s arra is nagy összegekkel fogadnék, hogy az előadás egyszeri és megismételhetetlen volt, így kell lennie pontos időpontjának is. Nézd el nekem, hogy az évezredek során mindkettőt elfelejtettem!
    A kérdés oly' egyszerű, s válasz is könnyen található rá, ha életem tekergő útját vizsgáljuk az érdeklődő szemével. Hiszen tengettem életem már rabláncok között szerelmes férjként, virult számra mosoly az özvegyi kötelességek pehelynyi terhe alatt, s számítottam szánakozó szemek sajnálatára egyedüllétem kietlen vidámparkjának hullámvasútján. Te azonban nem erre voltál kíváncsi, így eloszlatom a benned élő kételyt: jelenleg két kapcsolat között, bár nem keresek senkit, de ki tudja, mikor talál meg Kupido nyila?
    Az életben mennyi csodálatos és rejtélyes dolog létezik, melyek mindegyike csak arra vár, hogy felfedezzük. Hogy megtapasztaljuk, hogy magunkévá tegyük, hogy néha-néha félve engedjünk a kísértésnek... Ilyen volt az, amikor először ... nos, amikor először ... amikor először kóstoltam meg az olívabogyót. Talán másra számítottál? Remélem, nem okoztam azzal csalódást, hogy egyszerű heteroszexuális démon vagyok.
    Nincsen előre meghatározott napirendem, mondhatjuk úgy, eléggé szabadelvűen telik minden napom a Pokol bugyraiban. Reggelente szeretek halhatatlan lelkeket kínozni, meggyötörni őket az elkövetett bűnökért; délelőtt némi testedzés, a vasak alatt izzadom és közben szélesebb vállakról álmodom; ebédre általában egy könnyed saláta a fiúkkal, megbeszélni a napi részvény-árfolyamokat; délután mindig pihenek, morcossá válok, ha nem tudom magam kialudni; este pedig a szórakozásé, a kikapcsolódásé, az őrült kihívásoké... Ki gondolta volna, hogy a mosókapszula tud finom is lenni?
    Ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban nem szaporítanám a szót, hiszen elég csak rám nézni és a fürkész szemek azonnal felismernek. No nem arról a sármos mosolyról, amit oly' könnyedén villantok a csodálatos hölgyemények felé, nem arról a kiváló és kifogástalan megjelenésről, mely mindig tökéletes áll rajtam márványba öntött alakomon, hanem a szememben bújó irigységről, mely pillantással ámulok rá mindenre, ami több, szebb, jobb, kívánatosabb nálam...
    Se vámpír, se vérfarkas nem vagyok, angyalnak születtem, démonként élek és démonként fogok ... tovább élni, amíg világ a világ.
    Bukott angyal, bár a Pokol hercege kifejezést jobban szeretem, annak van egyfajta sava és borsa, annak van kisugárzása, attól egy pillanatra megáll mindenki szíve, már akinek természetesen van ilyesféle dobogó dolog a mellkasában. Visszatérve a gondolathoz: Lucifert szolgálom, de a saját kis birodalmamban én vagyok az úr, s ott bizony az van, amit én mondok, mert ha nem, akkor fejek fognak hullani! Meg kezek, lábak, vesék és májak, versbe szedett zsigerek és hájak!
    Két lányom ... illetve már csak egy. Nem, itt most nem fogsz hosszú elemzést látni arról, hogy milyen ő valójában, hiszen nem is ismerem. Még sosem találkoztam vele, hagytam kétségek és bizonytalanságban felnőni, hogy vajon ki lehetett az apja, s még mielőtt elérzékenyülnél, hogy így védtem őt az ellenségeimtől... Nem, egyszerűen nem érdekelt és most sem ezért jelenek meg az életében, hanem... Erről azonban majd csak később!
    Hiszen pontosan jól ismersz! Neked kell elmagyaráznom, hogy mégis milyen vagyok? Tudod, mit? Hallgatlak! Mondd csak el, hogy én milyen vagyok! Magabiztos? Valóban az vagyok, ezzel nem lőttél mellé, de kérdem én, aki évezredek óta a Pokol egyik hercege, az lehet puhány? Na, tessék jobban próbálkozni! Igen, kétségtelen és vitathatatlan, hogy jól bánok a szavakkal, de ez pozitív tulajdonság? Akiket így török meg, azok biztosan másképp vélekednek! Mondj még egyet! Gyerünk, gyerünk... Kenegesd még hájjal a lelkem! GYERÜNK! ... Igen, igazad van, kitartó vagyok és elszánt is, nagyon jól mondod, de őszinte? Pedig olyan jól csináltad eddig, majdnem megdicsértelek, de neked mindenképpen el kellett rontanod, igaz? Következetes, ez lett volna a jó válasz! Pedig annyit gyakoroltuk, nem? Te pedig mégis elrontod!
    Köszönöm, nem kell tovább a segítséged, ezt magam is meg tudom oldani! Hiszen ki szereti, ha szembesítik a csalárd tényekkel és elmondják kígyónak, békának? Ezt inkább magam csinálom! Az irigy jelzőt venném legelsőnek a sorban, hiszen a hét elítélt erény közül talán ebben vagyok a bűnösebb, de nem tagadom, sőt, büszkén vállalom... És akkor ha már itt tartunk, akkor megemlítem a kevélységet is, hiszen néha annyira elragadtatom magam magamtól, hogy szinte már a szégyen kerülget! Persze csak viccelek, mint a legtöbb esetben, és egyre inkább érzem, hogy a többieknek igazuk van, amikor azt mondják, hogy rossz a humorom. No nem mintha azért szeretnének és azért tartanék ott, ahol vagyok... Azért inkább a könyörtelenségem és a szadizmusom a felelős. Kérlek, mondd, hogy ennyi elég és nem kell többet sanyargatnom magam!
    Mindent elveszíteni, ami fontos nekem, a rangot, a birdalmat, a hatalmat. És a kopaszodás... Tudom, ha évezredek alatt elkerült ez a sanyarú sors, akkor már megmenekültem tőle, de mindig bennem van az a kisördög, hogy mi van, ha mégis elkezd hullani a hajam. Mert akkor oda a sárm, a csábító megjelenés és akkor már a pokol hercege címet is visszaadhatom, hogy utána elmenjek egy könyvelő irodába bérszámot fejteni. Ó, milyen sanyarú jövőkép!
    Mindig is irigyeltem Lucifertől a Poklot, hiszen olyan kellemes, magával ragadó és csodálatos hely, amit keresve sem találhat jobbat egy magamfajta démon. De csitt gyermek! Nem tudhatja meg, hogy elkívánom tőle a királyságát!
    Van, ennyit bizton állíthatok, de most komolyan elvárod tőlem, hogy elcsacsogjam ország és világ előtt? Hogy minden ellenségem tudja, mivel lehetne megszorongatni a tö... szóval a királyi ékszereket? Hát jó, mindig is tudtam, hogy kegyetlen úr vagy, s tudom, hogy nem menekülnék a haragod elől, ha véletlenül nem válaszolnék erre a kérdésre, szóval... Andrew Lloyd Webber! Ítélj el, vess meg, gyűlölj érte, de szeretem a musicaleket! József és a színes, szélesvásznú álomkabát? Az operaház fantomja? Vagy éppenséggel a Macskák? Alig várom, hogy megkaparintsam végre Webber lelkét és az örökkévalósági írja nekem a csodálatos dalokat!
    A lefejezést nehezen viselem, és ha egy penge szalad a szívembe, azt sem tűröm túlságosan jól, de fogadjunk, hogy téged nem is ez érdekel, igaz? Tönkreteszel ezekkel a kérdéseiddel, hogy minden szennyesemet ki kell teregetnem! Nos, jól van, jól van... Értem én, meg akarsz ismerni, de arra vannak ennél sokkalta jobb módszerek is! Nem? Szerinted egy kitöltendő kérdéssor a legmegfelelőbb? Legyen neked igazad! A hiúságom... Ezt akartad tudni, nem? Elég pár kedves szó, és a tenyeredből eszek. Mustárral és friss, foszlós kenyérrel...
    Pedig nekem is van fő fegyverem, de most már juszt sem mondom el, hogy micsoda az! Pukkadjatok meg!