elowen & laeriel

i have a job for you

- Nyugodt vagyok és legalább ilyen nyugodt, kellemes vér-hőmérséklettel mutathatom meg neked, hogy mégis mik a következményei annak, ha nem tudod betartani az alap tiszteletet, amit megérdemlek. - Sosem gondoltam volna, hogy egykoron majd egy démon lesz az irányításom alatt, de bevallom elmondhatatlanul jó érzés, hogy eddig eljutottam. Talán mindig is erre a szerepre születtem. Vagyis inkább azt mondanám, hogy újjászülettem és ez a lehető legjobb dolog, ami valaha történhetett velem. Nem cserélném el arra a törékeny kismadárkára, aki egykoron voltam, aki naivon követte Sebastian-t, aki minden egyes komolyabb lépésnél pofára esett. Persze most megbújt valahol, mert elveszített mindent és habár most nem Ő az elsődleges prioritásom attól még ki fogok térni arra is, hogy behajtsam az adósságomat, amiért kis híján megöletett.
- A lelkén már ott van egy aprócska fekete folt, hiszen megölte a saját parabatai-t, ha lehet hinni szavainak.. Bár az is lehet, hogy csak azért mondta mindezt, hogy mellettem maradhasson.. De nem számít. Nagyobb hasznát vennénk, ha a lelke magától törne meg és alakulna át, miközben árnyvadász marad. Úgy több hasznát vehetnénk, hogy beépüljön a soraikba és mindig egy lépéssel előttük lehessünk, ahogyan most is. Vagy, ha ez a szám kettőre, vagy háromra nőne, határozottan nem panaszkodnék. - A kehely, habár egyfajta gyors megoldás, de még így is elég magas az ellenállási ráta. Sokszor még heteket, hónapokat kell azzal töltenünk, hogy néhányukat megtörjük, hogy leessen nekik, hogy mi is a feladatuk. Senki nem szereti elveszíteni a szabad akaratát, de ettől még nem kellene ennyire küzdeniük, mert a másik opció már tényleg csak a halál lehet. Ez az út nem visszaváltható. Senkinek sem az.
Kérdésére csak egy halovány mosoly ül ki az arcomra. - Tegyél engem büszkévé azzal, hogy képes vagy elvégezni egy ilyen egyszerű feladatot és, ha megtörted a lelkét, akkor válaszolni fogok a kérdésedre. Persze ezzel kéz a kézben jár, hogy legközelebb ugrassz, ha hívatlak és nem pedig kedved szerint jelensz meg. - Habár igen csak fontos feladatokat bíztam rá és közeli szereplője volt a terveim nagy részének, azért mégsem ruháztam rá túlságosan sok információt. Az igazság az, hogy a terveimről senki nem tudott, akinek nem lett volna abszolút szükséges. Ez pedig így volt rendjén. Megvan a magam rendszere, ami alapján eldöntöm, hogy ki érdemes mire és neki még nagyon sokat kell bizonyítania ahhoz, meg fejlődnie, hogy betekintést nyerhessen a terveimbe.

Csak látványosan forgattam a szemeimet, elfojtva a vigyoromat. Valahol szórakoztatott, hogy kissé felhúztam, mert hát, a szavai ezt támasztották alá. Érezhető volt, hogy nincs jó kedve.
- Jó-jó, csak nyugalom – Még a kezeimet is felemeltem védekezőn, miközben őt figyeltem, immár egy fokkal komolyabb ábrázattal.
Kíváncsian hallgattam és együttérzőn bólintottam a szavaira.
- Ezen lehet segíteni, ugyebár. Sőt, mindenen lehet segíteni, ha valaki elég kitartó – Annak az árnyvadásznak is be lehet feketíteni a lelkét, ha elég ügyes vagyok. S miért ne volnék az? Ha kötődik Elowenhez az az árnyvadász, akkor pont ő lehet képes arra, hogy darabokra tépje a lelkét. Vagyis én, az ő alakjában. Én nem fűződöm hozzá sehogyan sem, így nem hatnának rám a szavai, vagy épp az érvei. Meg is értettem tehát, miért nekem adta a feladatot Elowen.
- A jóságot ki kell ölni belőle, addig itt nem sok haszna lenne, ezzel egyetértek, viszont… - Kicsit elgondolkodtam, majd félrepillantottam.
- Valójában csak egyetlen egy kérdésem van. Miért nem itatod meg a kehelyből? Akkor nem lenne rá több gondod. Vagy azt akarod, hogy megtartsa a józan eszét és úgy tegye, amit kívánsz? Igaz, ez jobban hangzik. – De ha megitatná a kehelyből, kevesebb esély lenne az árulásra a részéről. Na, de én csak feltettem a kérdést. Az, hogy ő hogyan vélekedett erről, az egy másik dolog. Ettől még a feladatomat nem dobtam vissza, nem utasítottam el, csak volt egy plusz lehetőség, amit fel akartam vetni.
Hosszan fürkésztem őt, majd vettem egy mély levegőt és hátradöntöttem a fejemet. Gondolkodtam. Méghozzá azon, hogy…
- Egyébként, ha szabad egy kérdést… - Ráemeltem a tekintetemet. - …tulajdonképpen mi a szándékod a hatalmaddal? Mit akarsz elérni? – Amióta a szolgálatában álltam, sosem kérdeztem meg, miféle céljai vannak, mégis jó bulinak tűnt a sötét árnyvadászok vezére mellé „leszerződtetni”. De fogalmam sem volt a valódi jövőképéről. A világ elpusztítása? Uralkodás? Minden hatalom megszerzése? Mi hajtotta vajon? Ugyanazt a célt szolgálná a létezése, mint egykor Sebastiané, most, hogy ő volt a helyén? Őt figyelve ezeket a kérdéseket tettem fel magamban, de a válaszokat tőle vártam.

elowen & laeriel

i have a job for you

Régebben sem rajongtam azért, ha megvárakoztatnak és ennek most sem volt kifejezetten rajongója. Megvoltak a magam eszközei arra, hogy elérjem egy démon fejet hajtson előttem, de akármennyire is szereztem teljes irányítást felette azt még koránt sem tudtam volna kiirtani belőle, hogy esetenként elkéssen. Mintha nem lenne időérzéke. Bár azoknak, akik több évezredig élnek egyáltalán lehet bármiféle időérzéke?
- Nem kellene, hogy ki kellene emelnem, hogy fontos. Sosem jókedvemből hívatlak, Laeriel. - Persze én magam is használhattam volna a gyűrűmet, hogy megjelenjek előtte és átadjam neki az üzenetet, de csak az a szerencséje igazából, hogy már itt van és William még nincs. Nem tudom, hogy pontosan mennyi időnk van arra, hogy felkészítsem, pont ezért fontos minden áldott perc.
- Sajnálatos módon, mondhatni gyomorforgató módon és egy kicsit kiábrándító, hogy mennyi mindenre képes lenne, de ugyanakkor még túl ártatlan ahhoz, hogy használható legyen. - Persze megvolt a maga bűnlajstroma, de a lelke mélyén azért még ott van benne a jóság. Megpróbálhatja leplezni, de azért nem biztos, hogy békés lélekkel tudna közöttünk élni. Talán meg kellene itatnom a kehelyből. De először mégis csak fel szeretném mérni, hogy miféle potenciál van benne.
- Most mire mennék vele? Egyelőre még túlságosan jó, szinte használhatatlan. Megvan benne a lehetőség, hogy valami erős és hatalmas legyen. Amíg azonban a nyamvadt szíve visszahúzza addig sajnos nem veszem hasznát. - Persze megtehetném én is, de igaz, hogy sokat változtam nem tudhatom biztosan, hogy mégis mit hozna ki belőlem egy találkozó vele. Így inkább nem kockáztatok. Hiszen tudom jól, hogy én magam is képes voltam elérni olykor-olykor Sebastian-nak egy gyengédebb oldalát, nem akarok ugyanebbe a gödörbe beleesni. - Ezt örömmel hallom. Esetleg bármi más kérdésed van a helyzetet illetően? - Nem szeretném, ha esetlegesen a felkészületlensége miatt bukna el, de eddig is nagyon jól hozta minden egyes alkalommal az általam kiadott szerepet.

Juhhúúú, feladat! Nem, nem örültem ennyire, mikor a nagyságos asszony hívatott, bár tény, hogy érdekelt, miféle különlegességet szán ezúttal nekem. Egyelőre izgalmas dolgokat kellett csinálnom, miközben az ő alakjával is úgymond visszaélhettem. Nagyjából megtehettem volna bármit, hiszen mindenki elhitte, hogy én vagyok ő. Bár nem minden feladatom kapcsolódott az alakváltási képességemhez, de azért általában örültem, ha ilyesféle bizalmas küldetésem van.
Kissé megvárattam Elowent, mire végül megjelentem az irodája előtt. Kopogtam néhányat, majd türelmetlenül pillantottam körbe. Sokszor jártam már itt, megannyiszor végigsétálva a folyosókon, sőt, ismertem már az egész épületet. Ha engem kérdeztek volna meg, akkor azt mondtam volna, hogy bőven fel lehetne dobni a díszítést, vagy épp a falak színét módosítottam volna vörösre, akár a vér. Amint az ajtó kinyílt, a vöröskére pillantottam. Felvontam a szemöldökömet.
- Jöttem, ahogy tudtam, Ms. Herondale – Mértem végig, majd beléptem az ajtón. – Egek, ha annyira fontos, máskor a postással ezt is közölhetnéd. – Forgattam a szemeimet. Igen, tiszteletből volt még mit tanulnom, de valahogy nem féltem attól, hogy kárt tenne bennem. Fontos voltam neki, mintsem egy figura a sakktábláján. Néha jobb volt, ha én intézkedtem helyette, az ő alakjában, mintha neki magának kellett volna az adott dolgot megtennie.
- Igen-igen, hallgatlak – Fontam keresztbe a karjaimat magam előtt, ahogy végül megálltam, miután felé fordultam. Jobb lábamra helyeztem a testsúlyom, s a fejemet is némileg oldalra döntöttem.
- Egy árnyvadász? Egek… - Egyik kezemmel a vörös tincseimbe túrtam. Ez volna a nagy feladat? – Mennyire kötődik hozzád ez a… ez az akárkicsoda. – Újból megforgattam a szemeimet, majd körbenéztem és ha találtam valami ülőalkalmatosságot, akkor egyszerűen, minden kérdezés nélkül ledobtam magam rá. Keresztbe fontam ezúttal a lábaimat, így pillantottam fel a lányra.
- A feladat egyszerű, ám… biztos vagy ebben? Zúzzam szét a kicsi lelkét? Akkor mire fogsz vele menni, mondd? – Felvontam a szemöldökömet, így vizslattam néhány pillanatig, majd bólintottam. – Meglesz. A kívánságod parancs, Elowen. – Rámosolyogtam. Másokat összezúzni mindig is jó móka volt, s nem ismertem benne határokat. Bár jó lett volna többet tudni a szóban forgó árnyvadászról, sőt, a kapcsolatukról, de néha a kevesebb több, nem igaz? A lényeg az volt, hogy minél inkább eltaszítsam magamtól. Helyesbítve: Elowentől. Talán a feladat pontosan az lett volna, hogy az árnyvadásszal tulajdonképpen meggyűlöltessem a kis úrnőnket. Hiszen azzal a sötétebb oldalát ébreszteném fel. Hümmögtem, miközben már gondolkodtam, miként hajtom végre a feladatot.

elowen & laeriel

i have a job for you

Tisztán emlékszem még arra, ahogyan elküldtem. Lehet, hogy ostoba lépés volt a részemről, vagyis a régi énem részéről, hogy óvni akarta a szerencsétlen lelkét, de az igazság az, hogy koránt sem volt olyan figyelemre méltó, hogy az időmet pazaroljam rá. Lehet, ha akkor magam mellé fogadom, ha nem taszítom el, akkor mára már egy igazán jó katonát faraghattam volna belőle. De csak egy pisis kisfiú maradt, aki sír a családja után és mérhetetlenül vágyik az elfogadásra.
Teljesen szánalomra méltó, de még szerencse, hogy időben értesültem arról, hogy ideérkezik így még időben tudom tájékoztatni az én kis dublőrömet. Nagyon sok esetben hasznos, ha valakinek a szolgálatában áll egy démon, aki bármikor felveheti az alakját. Persze ezzel tulajdonképpen egyfajta hatalmat is adok a kezébe, de bízom abban, hogy pontosan tudom, miként kell a kicsikét pórázon tartani. Nem vezetnek meggondolatlan vágyakozások, mindenbe tiszta fejjel vágok bele. Nem fogom elkövetni azt a hibát, amit egykoron Sebastian tett, bármennyire is szeretném letépni a fejét a helyéről, amiért kis híján a vesztemet okozta. Na, meg persze a többi sötét árnyvadászét is. Idővel ezért még lakolni fog, de nem engedhetem, hogy az ostoba és vak düh vezéreljen. Akkor biztosan elbuknék.
Az irodámba hívattam a démont és fel alá járkálok, miközben várom, hogy végre megérkezzen. Nincs nekem gyomrom ahhoz, hogy még egyszer lássam a gyenge, szánalmas arcát, ahogy sír utánam, mintha én lennék az életének az értelme. Talán nem csak Sebastian-ban van meg a testvérek iránti rajongás. Persze tény és való, hogy nem vagyunk testvérek, de William még mindig úgy tekint rám, mint a testvérére, mégsem olyan érzelmek tükröződnek emlékeim szerint a szemeimben, amit egy testvérnek kellene éreznie.
Ahogy meghallom a kopogást az ajtómon rögtön odalépek, hogy kinyissam. - Végre már.. - Intek , hogy induljon már befelé és, miután belépett becsukom az ajtót. - Szóval gyors leszek. - Összefonom a karomat a mellkasomon és úgy nézek a démonomra. - Egy újabb feladatom van a számodra. Ezúttal egy árnyvadász ide fog érkezni az intézetbe, engem fog keresni és megpróbál meggyőzni arról, hogy hadd maradhasson mellettem. A feladatod pedig nagyon egyszerű. Szeretném, ha darabokra zúznád a lelkét minden ambícióját és, ha lehet ezzel együtt életet lehelnél a legsötétebb oldalába. Talán úgy még a jövőben hasznát lehet venni. - Persze nem sok az esély rá igazából, de részben arra is kíváncsi vagyok, hogy képes-e elvégezni ezt az egészet. Nagyon remélem, hogy nem akar nekem csalódást okozni.