Sokat gondolkodtam azon, mikor is lesz megfelelő az időzítés arra, hogy beavassam Louisát az árnyvilág dolgaiba. Tekintve, hogy az anyja mondén, úgy nőtt fel, hogy fogalma sem volt, milyen is valójában ez a világ, ami körülvesz bennünket. Az anyja, Liza, is csak akkor szerzett tudomást a dologról, amikor terhes maradt. Még házasok sem voltunk, amikor kiderült, hogy közös gyerekünk lesz. Ráadásul akkoriban egy-két hónapig külön is éltünk, majdnem végleg szétmentünk, de a lányunk újra összehozott bennünket. Igaz, csak egy rövidke időre, az emberiség egyik legrövidebb ideig tartó házasságára. Akkoriban úgy éreztem, a feleségemnek tudnia kell rólam az igazat, hisz nagy a valószínűsége, hogy így vagy úgy, de Lou is idővel részese lesz ennek a világnak. Lizával végül mégis úgy döntöttünk, hogy hagyjuk őt édes tudatlanságban felnőni. Mivel embernek született, úgy véltük, így a helyes. Ha választhattam volna, én is ilyen gyerekkort kívántam volna magamnak. Ráértem volna később is megtudni, hogy a démonok és minden, ami velük kapcsolatos, léteznek. Éppen ezért is hagytam végül a válás után Lizára, hogy felnevelje a lányunkat. Bár tény, hogy így sok mindenből kimaradtam, de akkor sem bántam meg. Louisa érdekét szolgálta. Egyedül az bosszantott az évek során, hogy az anyja nem engedte, hogy többet költsek rájuk, mint amennyit a tartásdíj jelentett, hiába lettem időközben sikeres üzletember. De el kellett ezt fogadnom, és ami azt illeti, meg is értettem, miért volt jobb ez így. Ez is azt szolgálta, hogy Louisa jobb emberré válhasson, hogy megtanulja értékelni azt, amije van, hogy megtanuljon megdolgozni azért, amit szeretne.
Nos, a mi lányunk időközben felnőtt, még ha ezt kicsit nehéz is elfogadnom, és azt hiszem, lassan ideje lesz változtatni néhány dolgon. Nem tudom, létezik-e megfelelő időpont, vagy megfelelő körülmények arra, hogy beavassam őt, de azt hiszem, nem kéne tovább húznom az időt. Ha túl sokáig várok, végül megtörténhet, hogy mástól szerez tudomást az árnyvilágról, a Praetor Lupusról, vagy a farkasokról, és ez megnehezítheti, hogy megértse, miért is kellett mindeddig tudatlanságban hagynunk őt. Márpedig a szervezet vezetőjének lányaként nem garantálhatom, hogy örökké kimaradhat ezekből a dolgokból.
Tehát ezért vagyok most itt, ezért dekkolok az egyik kedvenc cabriom volánja mögött az egyetem előtt, a lányomra várva. Donna kiderítette nekem, hogy mikor is érnek véget Lou órái. Ő szerencsére nagyon jó az ilyen nyomozgatásban. Amíg várakozok, újságolvasással ütöm el az időt, a The Wall Street Journal hasábjai között szemezgetek a hírekből. Nincs szükségem arra, hogy folyton az érkezőket kémleljem. Farkasként van olyan jó a szimatom, hogy már messziről megérezzem, ha a lányom a közelben van. Éppen ez történik most is. Amint meggyőződöm a jelenlétéről, már szállok is ki a járműből, hogy elé sétáljak.
- Helló kölyök – köszönök a lányomnak néhány lépés távolságból, széles mosollyal. - Megnevelted már azokat az okoskodó professzorokat? - tréfálkozom vele egy kicsit, mielőtt közölném az itt létem okát. - Ha nincs már előre betervezve valami programod mára, arra gondoltam, lóghatnánk együtt a délután hátralevő részében. - Ezzel a bevezetéssel tulajdonképpen megadom neki a lehetőséget arra is, hogy lekoptasson, ha most nem alkalmas az idő a számára.