Tárgy: Re: Füves terület Hétf. Feb. 12 2018, 22:12
the queen & the prince
will you be the one?
Míg a mondén világ a saját háborúit kívánja megvívni a maga politikai harcaival, amelyek többnyire egyszerűen csak gyönyörű városokat tipornak össze. Mindig a támadás a megfelelő válasz, sosem megfontoltságból cselekszenek. Mintha saját maguk fő ellenségei akarnának lenni. Szinte már unalmas látni a történelemben a megismétlődő elemeket. Hogy nem mindig ugyanolyan, de annyira nem is más. Megvan a maga mintája, ami ellen senki nem tehet semmit. Akaratlanul is megvalósul. (..) De nem csak a mondének között egyre erősebb a viszály. Az árnyvilágban is összedőlni látszik, ahogyan kis híján a fajunk kiirtása is megvalósult egy eltorzult elmének köszönhetően. Megvoltak a maga helyes meglátásai, miszerint képes volt kiszűrni megannyi hibát a rendszerben, de nem éppen a legjobb eszközökkel igyekezett javítani rajtuk. A világ sosem fekete és fehér. Nem dönthető el egyszerűen, hogy mégis melyik irányba is kell tartanunk. Már épp elég ideje tudom jól, hogy minden lépésnek megvan a maga vonzata. Ezért is lépek óvatosan mindig előre, szinte várva arra, hogy összedőljön körülöttem minden. Azonban néha jobb először várakozni, mielőtt lépésre szánnánk el magunkat. Mindig meg kell fontolni a lehetőségeket, azokból történő elágazó, kis következményeket. Melyikkel tudok mit kezdeni? Vajon, melyik az, amellyel ténylegesen elérhetem a célomat? Megannyi kérdés, ami minden másodpercben ott lüktet a fejemben.. Mégis ez az, ami hozzásegít engem a helyes lépésekhez, a győzelemhez. Hiszen nélkülem talán a népem is elveszett volna. (..) A tervemhez szükségem van a hercegre. Válaszát már szinte tűkön ülve vártam, mégsem akartam teljesen türelmetlennek tűnni, vagy lelkesnek. Azzal még túl nagy hatalmat ajándékoznék neki. Nem sejtheti, hogy mekkora szerepe van a terveimben, vagy éppenséggel milyen hosszú távra tervezek vele. Hiszen a jövő kifürkészhetetlen. Még én magam sem tudhatom, hogy mit hoz majd magával. Sejteni, sejthetem.. Következtethetek, de ez nem azt jelenti, hogy tiszta képem lenne a jövőbe. Viszont, ha így lenne, akkor már teljesen más körülmények között élnénk. Éppen elég idő telt el, hogy ne tűnjek túlbuzgónak, mielőtt útnak indultam volna. A válasza lehet nemleges is, avagy az, hogy beszélni kíván velem talán nem is ahhoz kapcsolható, amiről beszélgettünk. Talán az egész csak egy illúzió. Mégis szerettem volna ezt a beszélgetést kettesben lefolytatni. Minél kevesebben szereznek tudomást a terveimről és annak körülményeiről annál jobb. Nehéz valamit hét lakat alatt őrizni, ha a hazugság nem kenyerünk. - Továbbra is remekül bánsz a szavakkal, hercegem. - Lágy mosoly kúszott az arcomra, már csak az udvariasság is így kívánta. Ha őszinte szövetséget kívánok létrehozni kettőnk között, akkor vannak aprócska kis íratlan szabályok, amiket be kell tartanunk. Mindketten csak egymásra számíthatunk azonban pontosan ezért is tudjuk mi ketten egymást a leginkább hátba szúrni. Ezt pedig jobb szeretném elkerülni. - Igazán megtisztelő és kedves tőled, hogy gondoltál reám. - Helyet is foglalok a kis terülj, terülj asztalkám mellett és a kezembe veszek egy almát, amivel inkább játszadozom, mintsem elfogyasztom. - Sikerült döntésre jutnod az ajánlatommal kapcsolatban?
Tárgy: Re: Füves terület Hétf. Feb. 12 2018, 01:03
the Queen & the Prince
My enemy's enemy is my friend
Ujjaimmal az untatottság érzetével ölelkezve pöccintem meg a sátram függönyeit díszítő, fekete s éjkék színben pompázó eleven lepkék egyikét, mialatt másik kezemmel a balomon fekvő, termetes kígyóm fejét cirógatom. A fajtánkat tekintve kínosan hosszú ideje tengődök a mondénvilágban, hol eme illúzióval rejtett sátor berkein belül, hol éppen az utcákat járva a legfrissebb információk után fülelve. Régóta felhagytunk már a lovagjaimmal az eredeti feladatunkkal, a tágas univerzum ezen parányi szegmense ugyanis kapkodó változásokba bocsátkozott. Elébb a nephilimek zúgolódásai, aztán a szóbeszéd Az angyal megidézéséről, s a számomra eddig jelentéktelennek vélt félvérű sakkfigurák számtalan ostobaságáról, melyekkel egyre közelebb lépdeltek a Sötétség megidézéséhez. Az Ellenudvar elszigeteltsége megkövetelné tőlem a közömbösséget, de míg atyám a sötét mágia rejtelmeit firtatja odahaza, engem jobban aggaszt a közelgő háború előszele. Nem azért persze, mert olyannyira szívemen viselném a halandó világ sorsát, ám az udvarunk leendő királyaként igen is ráhatással óhajtok lenni a történések alakulására. Ehhez pedig a Tavaszudvar ékköve az én kulcsom. Néhány mondénnapja üzentettem a Királynőre bízott kígyóval, hogy látni kívánom, s bár jól tudom, az elé járulásom imponálóbb lenne hiú lelkének, az Ellenkirály óvakodó tekintete alatt nem kockáztathattam meg egy utat az örök nyár birodalmába. Itt, a város eldugott szegletébe nem ér el Atyám keze, s ennek így is kell maradnia. A sátor lehelet vékony függönyei megadóan kezdenek táncba a kintről befúvó, jeges szélnek hála, az itt-ott a textíliákon telepedő, zöldeskéken világító férgek védekezően húzódnak össze, gyérítve a félhomályt, mely eddig a helyiségben uralkodott. Bútoraimon szerencsére akad még néhány ékes kristály, melyek fénnyel szolgálhatnak, így mikor a következő libbenésnél a Királynő alakja sejlik fel, nem tévesztem össze még véletlenül sem az egyik balga lovagommal. Nem, őket messzire küldtem, hogy kettőnk titkos tanácskozását ne zavarhassa meg semmi. - Drága Királynő! Ragyogásod még a téli fagyot is megolvasztja - fakadok a szemeimet messze kerülő, kimért mosolyra, amiként pillantást nyerhetek a vörös üstökre, s amiközben felkelek eddigi ülőhelyemről. A középütt megterített, édes gyümölcsökkel és zöldségekkel megrakott asztalt nemes légiességgel kerülöm ki, csupasz talpaim alatt finoman ropog a behullott hó. Jobbom még mindig nem funkcionál úgy, ahogyan elvárható volna - Ealdun fivérem nyila és árulása olybá tűnik, dicsvesztett halálán felül is kitart -, ettől függetlenül hívogatóan kitárom oldalvást a szoba belseje felé. - Kérlek, kerülj beljebb! Kedved szerint foglalj helyet, s egyél, amit megkívánsz. A kedvedért hozattam gyümölcsöket is - nem célom a szívébe lopni magamat, azonban azzal sem sérteném meg, hogy a magam ízlésével kínzom vendégeskedése alatt. Márpedig a facsart citromlé és a zöldségek nem feltétlen a Tündérkirálynő vidám kifinomultságához idomuló étkek s italok.
Tárgy: Re: Füves terület Csüt. Okt. 12 2017, 22:11
Jake & the Prince
You're welcome to stay in my bed of thorns
Bosszankodó sóhajjal fejtem le jobb vállamról a bőrömet némi áttetszéssel fedő, fekete ing lezser anyagát, hogy az alatta megbúvó kötést is hasonló sorsra ítélhessem. Igaz, a korábbi kenőcstől és alvadt vértől szennyezett gézt a felső ujjával ellentétben nem hagyom hanyagul lógni a felkaromon, hanem az előre kikészített fémtálkába ejtem. Éppen, hogy elkezdeném egy langyos vízbe mártott ronggyal kitisztítani az egyik fivérem jó szándékából fogant sérülésemet, amikor a park dúsan zöldellő füves, és az ősz fakó színeibe öltözött fás részeiben rejtező sátram ajtaján az újonnan kinevezett kísérőm lép be. - Megérkezett, hercegem - jelenti ki szűkszavúan, amely jellemvonását egészen becsülöm benne. Mióta a szökevényünk felszabdalta a legjobb katonámat, azóta valahogy nem fűlik a fogam a kedélyességtől csöpögő, társas interakciókra a szolgálóimmal, ezzel a kimondott egyeddel pedig végképp nem. - Akkor nem értem, mit keresel még itt - vetem oda neki a kelleténél ellenségesebb hangnemben, amely temérdeknyi indokra vezethető vissza. Kezdve a tompa, mégis kellemetlen fájdalmakkal a vállamban s test szerte egyaránt, a ténnyel, hogy ilyen kiszolgáltatottá váltam egy ostoba nyíl apropóján, egészen addig, hogy az újdonsült lovag jelenléte egyedül Atyám jóindulatának köszönhető, meg a nagyvonalú fenyegetéseinek a feladatom sikerre vételét ösztönzendő. Nem lepne meg, ha minden rezdülésemet közvetlenül az Ellenkirálynak lenne szükséges jelentenie, amennyiben hagynék neki időt effajta sajnálatos, az árulást súroló ténykedésekre. Egyáltalán nem tetszik, hogy bárki, akár még a Király is megkérdőjelezi a rátermettségemet az ügy megoldására. - Tapsoljak is? - vonom meg a szemöldökömet, mikor még mindig az eleven, fekete és éjkék pillangókkal díszített függönyök között ácsorog tétlenül, eltűnődötten bámulva az ágyamon tekergőző, termetes kígyót. Belátom, kétségtelenül a szemet vonzó teremtés a maga sötét, többnyire lilás színeivel, illetve a nem elhanyagolható méretével, mindenesetre nem azért hoztam magammal, hogy a kötelességét hanyagolandó álmélkodjon rajta a lovag. Erre a kérdésem után maga is rádöbben, és már útnak is ered a drága árnyvadászom kísérőjének ajánlani magát. Jómagam a sérülésem ellátásával bíbelődök addig is, kitisztítom a roncsolt szövetet - mi a nyíl minden finomkodást mellőző kirántásával vált ilyen egyenetlenné -, majd a gyógyítóim kevergette kenőccsel kenem be újfent a területet. A fivérem sok ponton hibázott az ellenem kitervelt merénylete során, de a mérget, azt kétség kívül körültekintően választotta meg. Nehezen ürül, és ha nem nyomom el a hatásait időről időre, úgy egy-két napon belül biztosan végezne velem; éppen olyan vehemensen marcangolná szét a bensőmet, mintha frissen jutott volna a véráramomba. Miután végzek, megmosom a kezeimet, a feleslegessé vált eszközöket pedig az illúzióval elrejtett, ideiglenes lakhelyem egy kevésbé szembetűnő pontjába száműzöm, amíg valamelyik semmirekellő nem gondoskodik az eltüntetésükről. Merthogy igen csak kiábrándító lenne az alacsony, mindenféle ételekkel, gyümölcsökkel és zöldségekkel roskadásig megpakolt asztal közelében tudni őket, egyébként is úgy kívánom, hogy Jacob fogadására minden tökéletessé legyen. Szórakozott mosolyt csal az ábrázatomra a vadász gondolata, amit igyekszem a gyógyszernek tulajdonítani, ugyanis mellékhatásaként gyakorta tapasztalok bódulatot, felszabadult hangulatot. Nem kizárt, hogy varázsgomba is szerepel az összetevők között, ám nem vagyok gyógyító, hogy mindezt megállapíthassam. Feladva tehát a kenőcs elméleti szinten történő boncolgatását, unalmam s türelmetlenségem elűzéseként lassan körbesétálom a szobámat, meg-megérintgetve a sötétszürke fából faragott bútoraimat, a több helyen is kékeszölden fénylő férgekkel ékesített, leheletfinom anyagból szőtt függönyöket, illetve a kör zárultával végigzongoráztatom ujjaimat az egyedüli társaságomul szolgáló kígyón is. Éppen a jobb fülembe szúrt, ezüst karika fülbevalót kezdeném piszkálni, felidézve bőröm felszínén a belé vésett, kacskaringós motívumokat, amikor végre betoppan az árnyvadász, mögötte közvetlenül a lovagommal. Sietősen intek neki, hogy távozzon, majd kedélyes mosolyt kanyarintva ajkaim ívére, közelebb lépek a jó ideje nem látott szőkeséghez. Noha az idő relatív, egyelőre el sem tudom képzelni, meddig várattam itt, a mondénvilágban, amíg Tündérföldén intéztem ügyes bajos dolgaimat. Vajon eljátszott a gondolattal, végleg megszabadult tőlem? - Jacob Adrian Aldertide! Nem siettél túlzottan, tán feltartottak vastörvényeitekkel szabályozott kötelességeid? - szemrebbenés nélkül ejtem ki teljes nevét, amelynek kiderítéséről természetesen visszatértem óta kezeskedtem. - Foglalj helyet, kérlek - balomat kitárva - révén, a jobbom még nem funkcionál kifogástalanul az egyelőre szellőző sérülésem miatt - kínálom fel a megrakott asztal körül helyezkedő párnák valamelyikét. A választást rá hagyom, igaz, úgy sejtem, a kígyómnak nem szívesen fordítana hátat, így hát azt a helyet én foglalom el, már amennyiben nem kéreti magát túlzottan. - Hogy van a mondénfiú? Az a kis vörös, akivel megajándékoztalak - kíváncsiskodok, felelevenítve tudatomban a váratlan fordulatokkal telt éjszaka hol keserű, hol mézédes emlékeit. A vörhenyes játékszerem mindenképpen az utóbbi tábort gyarapította, és bár az önzetlenség semmilyen formáját nem tudhatom a magaménak, az önérzetemet mindenképpen pátyolgatta, hogy Jake-nek adhattam a butácska fiú életét.
Tárgy: Re: Füves terület Csüt. Szept. 14 2017, 21:43
-- szabad játéktér --
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Füves terület Szer. Aug. 02 2017, 00:11
to; Theresa - - silent night
♆
Meg kell vallania, nem olyan barátságos hangulatú park ez így éjjel, kifejezetten ijesztő bír lenni, vagyis inkább lenne, ha egy elveszett lélek lenne, nem pedig a pokol egyik teremtménye. Így, neki ez a csendes, baltás-gyilkosnak való hangulat imponál, talán majd ha egyszer valaki fejét el akarja csavarni, de nem szó szerint, akkor ide hozza hangulatalapozásnak, mondjuk Újhold idején, amikor még sötétebb a hangulat. Ne várjon senki sem romantikusabb dolgot tőle, fordított értékrenddel él. Azonban, így egyedül rém unalmas a közeg. A csendben csak a cigaretta sercegése zavar be, majd a bokrok közül előbukkanó apró, kíváncsi vad. Mókus, ha jól figyeli, és ahogy egyre közelebb araszol. Biztos a pad közelében lévő kukából akarna szemezgetni, ámbár amikor a vészterhes aura eléri, megtorpan, és visszavonulót fúj. Ez mindig vicces. Az acsargó vérebek pillanatok alatt szelídülnek meg, már amelyik persze, hisz mindig van egy veszett dög, aki az élete végét sietteti. Most azonban nem ezek a korcsok fontosak, hanem a pad, amely szép lassan válik kényelmetlenné. Kicsit izeg-mozog, elvégre egy darab deszka nem egy franciaágy, vagy épp luxus. Szerencsére a göcsörtöket lecsiszolták, így azzal nem kell számolnia, csak épp egy szöggel, ami a mozgás hatására lyukat szaggat felsője anyagába. - Fasza.. – fújtat egy aprót, miközben szabad kezével betúr maga alá, oda, ahol azt a kis vacakot érzi, és óvatosan ránt egyet az anyagon, hogy kiszabadítsa onnan. Nem nagy szakadás, és nem is olyan pasas, aki hisztirohamot kap ilyentől de persze toprongyos sem akar végképp lenni, ha nem muszáj. Visszasimítva a felsőt, feljebb csusszan, hogy tompora, és a farmer anyaga kerüljön oda, amit már kevésbé ér végzet a találka után. Küldetés letudva. Keze immáron szabadon lóg a pad mellett, és újabb füstcsomót ereszt ki ajkain, miközben a világ mozdul. Ha a lépéseket még nem is hallja tisztán, azt érzi, hogy valami van ott, és nem kellemes. Nem mind. Nocsak. Talán mégsem olyan unalmas park ez? Ugyan ahhoz jelenleg még lusta, hogy meg is moccanjon, azért a jelenés irányába fordítja magát félig-meddig, lábát felpakolva fetreng tovább, és várja a műsor folytatását. Már ha ugyan lesz. Épp elunja, amikor a lépések szaporán hangoznak fel. Egy alak tűnik fel a félhomályban, ahhoz apró, hogy valami fenevad legyen, és kecses hogy férfi. Egy nő közelít, és ez vészjósló vigyort fest arcára. Azonban, mire bármiféle disznóságra lenne ideje gondolni, a nő megteszi a belépőt, és egy hatalmasat zupál előre. Előszőr kínos csend ülepedik közéjük, moccan, tehát nem úgy esett, hogy itt fel is dobja a pacskert, de.. nem is lehetett kellemes. Végül csak kitör belőle az őszinte reakció; elröhögi magát. - Azt a művészi borulást – tornázza magát fel ülésbe, lábait lelógatva terpeszkedik tovább a padon, és onnan figyeli a másikat. Amaz nem kel fel, de nem is szólal meg, még egy nyekkenést sem hallatt. Fura, majd persze lassan érti, mivel is van dolga. Vagyis inkább érzi. Mindegy. Könnyed szökkenéssel kerül le az ülőhelyéről, és már lépked is oda hozzá. Hacsak nem fut el közben. - Hát hol hagytad a haverjaid? – utal a többségre, amit először érzett meg, és ami elől a másik is futhatott. Talán nekik több eszük volt, és megérezték, pontosan merre is tart valójában? Nem ez lenne az első, és utolsó sem. Mit számít. Inkább tekintetével végigpillant a másikon, és horkant egyet szórakozottan. - Ekkora hévvel sem siettek ennyire hozzám. Hát hiányoztam talán?
Tárgy: Re: Füves terület Hétf. Júl. 24 2017, 21:12
Mammon & Tessa
Isten. Istenek. Alvilág. Valhalla. Menny. Purgatórium. Egy vagy több. Megannyi kultúra, megannyi nép és mind másként értelmezték a világ létének mikéntjét. Tudván egyfajta igazságot, az évek alatt belebotlottam olyan helyzetekbe, melyek akaratlanul is elgondolkodtattak azon; vajon más kultúrákban és vallásokban mikre alapoztak az emberek? Ha megsegítette őket az úgynevezett felsőbb hatalom, ki volt az ő általuk készített álarc mögé bújva? Csak egy gondolat, csak egy ötlet. De, mi van akkor, ha az általam megismert világ, mely távol esik a mondénokétól, valójában egy szántalan másik közül? Lehetséges lenne? Vagy, egyenesen Lucifer és az ő démonai, valamint Isten és az angyalai voltak azok, akik maszk mögé bújva szerepet vállaltak a görögök, egyiptomiak, vikingek és más népek életében? Számít? Fontos a válasz? Nem vagyok biztos benne. Miként abban sem, hogy az emberek tiszta szívjók és a démonok rontják meg őket. Mindenkinek ott van a fény és a sötét egyaránt. A kérdés csupán az; melyiknek engedünk? Hiába nyomjuk el az egyik oldalt, elpusztítani nem lehet. Hiszem, hogy bárki megláthatja a híd túloldalát és át is kelhet oda. Ha mindössze egy pillanatra is, de képes rá. S gondolatok százai meg ezrei cikáztak fejemben, miközben sietősre fogtam lépteimet. Követnek. A sötét éjszakában, a városi tömeget figyelmen kívül hagyva jönnek utánam. Mármint, csak sejtem ezt a bizonyos többes számot. Nem tudom kik vagy mik, de a nyomomban vannak. Hosszú kabátom a combomig ér, kapucnija mögé rejtve arcomat szaporázom lépteimet. Már-már futás lesz belőle. Magas sarkúm, azonban megadja magát. Kitart egy darabig. Próbálok megbirkózni vele, ahogy a gondolattal is, miszerint a menetszél a combom közepéig érő ruhám alját meg-megkapja és felemelve azt lassan ott tartok, a fél város látta a bordó alsóneműmet. Szerencsére elég sötét a színe, de akkor is… belepirulok, ha eszembe jut. Ugyanakkor, nem ragadhatok le a gondolatnál. A követőim miatt nem tudtam elmenni egy találkozóra. Gyorsan váltottam irányt a város utcáin, mígnem sietős léptei annyira gyorsak lettek, lélegzetvételem olyannyira szapora, hogy a futássá vált sietség végül teljesen elvette a tájékozódási képességem. Mire feleszméltem már egy füves, zöldellő parkban szedtem lépteimet. Legalábbis, amikor világos van minden zöld. De most… inkább sötét árnyak ölelése. Baljós árnyaké. Kontyba fogott tincseim meglazulnak, néhány kósza szál lebeg a kapucni mentén, majd hátra nézek és… platty. Megremeg a bokám, a tűsarkak feladják én pedig úgy borulok orra, mint egy liszteszsák. Felemelve fejemet kiköpök pár fűszálat és, ahogy fel pillantok egy igen kellemetlen aurára leszek figyelmes. Sötét, veszélyes és… egy emberszerű fekete alak a tulajdonosa. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy eme lény az, akivel rosszabbul járok, vagy azok akik… ~ Hová lettek? ~ fut végig a kérdés fejemben, ahogy hátra nézek, még mindig a földön hasalva. Ha leráztam őket… bah, remélem az asztalon fekvőnek nem jut eszébe megmoccanni és kapcsolatba lépni velem, mert akkor… nem, nem tudnék elszaladni. Azt hiszem, a sajgó bokaficamra utal. A cipőm pedig… nos, már csak félsarkú.
Azt kedveli ebben a mocsok városban, hogy éjjel sem áll meg igazán, csak a szereplők változnak. A munkásosztály eltűnik, helyette fiatalok jönnek, messziről érkezett turisták, akiknek nincs más dolguk, csak a város utcáit járni, és persze előmerészkednek a bűn kisebb-nagyobb szerelmesei. Mivel sem az Ördög, sem ő nem kíván alvást, így bőven van ideje arra, hogy kifigyelje a piti kis szokásaikat. A bűnösebb emberek előtt arca nem ismeretlen, abból ugyan nem marad ki, ez már biztos, de ma éjjel nem őket kívánja felkeresni. Egy kellemes csavargás, egy kellemesebb ital, vagy valami egészen más. Talán törhetne a kedvenc ellenségei orra alá némi borsot, bár úgy véli, sokan teszik meg ezt eleve helyette, és vele. És ez így van jól. Nem nyugodna romlott lelke, ha unatkoznának, vagy épp hiányolnák a rossz érzetét az életükből. Nyakát kiropogtatva lép ki az épületből, ahol tanyázott, és ahol egy kis esti pókerre ült be, és rontotta szó szerint a levegőt. Kellemetlen alakok, titkos fogadásokat vezetnek, néha nem épp illegális dolgokra. Kakasviadal, kutyaviadal, menekült emberek harca, akármi. Nekik mindegy, csak véres legyen, mert azt a közönség szereti, és hozza a pénzt. Ide betársulva mocskos, vészterhes aurája végül arra uszította őket, hogy egymást üssék, egymással harcoljanak, miközben ő kellemesen iszogatott a háttérben. Ezt unta meg, és hagyta ott őket. Lehet mostanra mind kidőlt, lehet egy halott, vagy épp több, már nem érdekli, ameddig mókás volt, ő megtette, amit tennie kellett. Cigarettára gyújtva veti bele magát az esti forgalomba, gyalogosan, cél nélkül menetel újabb áldozatokat keresve, vagy épp csak azért, hogy teljen az idő. Néha kíván olyat, hogy képes legyen hosszabb ideig aludni, hogy amikor minden unalmas, üres és csendes, legalább ezzel siettethesse kicsit a dolgok folyamatát, persze, azt is tudja, hogy értékes időt vesztene azzal, amit feladatára is fordíthatna. Végül megállapodik abban, hogy minden jó úgy, ahogy van. Vannak fura gondolatai. Milyen lenne emberként, a taposómalomban, rendes élettel. Biztos börtönben ülne, mert megölné az első seggfej főnökét, vagy verné a feleségét, esetleg csak olyanokat tenne meg, amit kíván és a törvény tilt. Fogalma sincs. Az egyedüllét arra elég, hogy minden az eszébe ötöljön, amit hosszú élete alatt megélt, vagy épp kíváncsivá tette. Aztán persze kerít egy asszonyt, és eljátszadozik vele. Tökéletes lezárása az estéknek. A parkba érve azonban csak eltévelyedett lelkeket érez meg. Vélhetően a drogosok a bokorban, a csövesek az eldugott részben, sátrakba bújva, vagy épp titkos szeretők. Nem kell ebben a városban sokat mennie, hogy nyilvános szexen kapjon valakiket, vagy részegeket, narkósokat, vagy épp csak szeretőket. A prostik is ott rendezik le legtöbbször, az olcsóbbak persze, vagy épp azon üzletemberek, akik elvileg cigiért ugrottak csak le. Mindenhol ott a mocskuk, ő mégis egy viszonylag kietlen területe ér és egy piknikező asztalra telepszik fel. Nem a padra, azt tuti lehányták egyszer. Füst lengi körül, gyér fény ragyogja körül a területet, és ő elfekve kezdi bámulni az ég azon szegletét, amit itt látni lehet. Hall pár zörejt, de nem moccan, biztosan egy zsebes nézte ki magának, és jönne aratni. Hát rajta. Lábfejét egy néma, csak odabent szóló muzsika ütemére járatja, cigarettája csikke pedig a földre kerül. Túl csendes minden, és ezt nem szereti, kellemetlenül érinti, fusztrálja. És az sosem jó, ha egy démon rombolni kezd.
Kezdőlap
