Tárgy: Re: Java Jones kávéház Hétf. Feb. 08 2021, 22:49
szabad játéktér
dust & shadows
Warlock
ranggal rendelkezem
Luna Hellfire
all the stories are true
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Kedd Szept. 29 2020, 23:15
luna & leviathan ❀
❀ can't you just go away?
Ha valakit okolhattam bűntudat nélkül a testvérem haláláért, akkor az ő volt. Hátat fordított nekünk, mert nem voltunk más, mint aprócska melléktermékei egykori szórakozásának. Most pedig beállít az életembe és úgy tesz, mintha mindennél fontosabb lennék a számára. Hát erről rohadtul lekésett, mert nem tudok úgy tekinteni rá, mint egy családtagra. Az egyetlen dolog, amit érzek az a mérhetetlen gyűlölet, amelynek egy töredékét talán saját magammal szemben érzem, de sokkal egyszerűbb mindezt rá kivetíteni. - Elég elszomorító, hogy többet ér neked egy ígéret, mint a saját gyerekeid élete. Főleg, hogy ennyi erővel most megszegted azt. Miért? Nem mindegy már? - Mégis ki az, aki képes hátat fordítani azoknak, akiket elvileg nem akart elengedni? Bolond lennék azt mondani, hogy soha többé nem megyek annak a közelébe, akit valamilyen szinten szeretek. Bár kétlem, hogy ő valaha is képes lenne igazán szeretet érezni, vagy egyáltalán megtapasztalni. - A bosszú szép dolog és egy kicsit talán megnyugtatja is az ember lelkét, de az idő kerekét nem fordíthatja vissza többé. Nem fogja visszahozni a testvéremet. - Az én fejemben is megfordult már, hogy vakon ugrok fejest a bosszúba és egy percig sem fogok ettől meghátrálni, ha az lesz a legutolsó dolog is, amit teszek, de tudom jól, hogy az nem hozza majd vissza a testvéremet egyszerűen csak valamivel könnyebb lesz nekem együtt élni saját magammal. Neki pedig kétlem, hogy olyan nehéz lenne, hiszen most is képes itt ülni előttem és ígéretekről, helyretételről, bosszúról prédikálni, mintha bármit is számítanának majd kétszáz év némaság után. Szavaira akaratlanul is hangosan felnevetek, a fejemet hátravetem és még a szemeim is bekönnyeznek egy pillanatra. - Szóval a nagy démon Leviathan megijedt egy mondén nőtől? - Persze én is tudom jól, hogy anyám koránt sem volt könnyű eset és elég keménykezű tudott lenni, de azt senki sem gondolná, hogy egy démon is meghátrált volna az erőteljes, harsány hangjától. - Elég régen meghalt már, úgyhogy az ígéreted előbb is megtörhetted volna. - Összerezzentem, mikor az asztalra csapott és hirtelen minden tekintet ránk szegeződött. - Uralkodj már magadon! - Mordultam rá, majd a tömeg felé fordultam, és rájuk grimaszoltam, hogy foglalkozzanak tovább a saját dolgukkal.
love you though ❀
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Csüt. Szept. 10 2020, 21:36
Luna and me
❖ Let me try again ❖
Sok minden járt a fejemben ebben a pillanatban. Felidéztem magamban őt, de képtelen voltam úgy gondolni rá, mint ahogy régen. Fogalmam sincs, mi üthetett belém akkor, de most már kár rágódni rajta, ami történt az megtörtént. Nem tudtam változtatni rajta, de nem is akartam. Egyenlőre csak szeretném, ha megértené a szándékaimat és velem tartana. Hiszem, hogy mi ketten együtt elég erősek lehetnénk bárki ellen. - Eszembe jutott már jó néhány alkalommal, ne gondold, hogy nem - kezem ökölbe szorítva próbáltam visszatartani az anyja iránti megvetésem és dühömet, ami az váltott ki bennem, hogy rá gondoltam és az ígéretemre, miszerint nem keresem fel a lányaimat. - Csak tettem egy ígéretet és az ígéreteket nagyon is komolyan veszem - nem bírtam tovább. Ujjaim elfehéredtek s éreztem, ahogy az erőm lassacskán megpróbál a felszínre törni. Mély levegőt vettem. Tisztában voltam azzal, ha most előtörne, akkor a mondénok látnák a kárát, amit pedig jelen pillanatban nem nagyon szeretnék. - Nagyon sajnálom, ami történt és hogy mindezen végig kell menned - elkezdtem babrálni az asztal közepére kihelyezett fogpiszkálókat, mint aki nagyon el van foglalva éppen. - De mindez megtörtént. Én pedig megkeresem azokat, akik ezt tették és azt elhiheted, hogy nem lesz egyszerű dolguk velem - válaszoltam. Közelebb hajoltam hozzá s magamban megfogadtan, nem hagyom, hogy bármit is közbevágjon. - Miután megtudta az igazat rólam anyátok, minden megváltozott. Rögtön el is zavart... - Minden gyűlöletem, amit iránta éreztem valaha, minden perc, amit vele töltöttem, olyan volt, mintha valami megszakított volna bennem valamit. Apró kis húrok voltak, amik ha egyszer eltörnek, sosem lesznek olyanok mint régen. - Megígértette velem, hogy sosem kereslek fel titeket, hogy elkerüllek, de ha itt lettem volna már akkor, vagy mellettem lettetek volna, egész biztosan nem történt volna meg az, ami... - nem tudtam kimondani. Nem voltam mondén ezáltal pedig nem kellett volna, hogy foglalkoztassanak bizonyos dolgok, de ettől függetlenül még törődtem velük. Hiába, talán én is változtam egy kicsit, de csak egy hangyányit. - Az ígéreteimet pedig nagyon is komolyan veszem! Ütöttem egyet az asztalra ököllel, ami bele is remegett, már-már megrepedt. nem tudtam, hogy máshogy fejezhetném ki magam, úgy, hogy azt meg is értse. Szerettem volna, ha legalább megpróbálja meghallgatni amit mondok és nem vágja a fejemhez a hibáimat.
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Hétf. Aug. 31 2020, 17:04
luna & leviathan ❀
❀ can't you just go away?
Ha lett volna most valami a kezeim között, amit ihatnék az egyszer biztos, hogy egyenesen rajta és az asztalon landolt volna. Nem tudom elhinni, hogy tényleg azt hiszi, hogy minden, ami közöttünk balul sült el egyetlen egy pillanat alatt helyrehozható lenne. Az életem nagy részét azzal töltöttem, hogy megtagadjam azt a részemet, amelyet tőle örököltem. A részemet, amelyet az anyám mindennél jobban utalt és ezzel én magam is így voltam. Olyan nehéz volt nézni éveken, évtizedeken keresztül, hogy a testvérem pedig megszállottja volt az erejének és szinte mindig többre vágyott. Most pedig emiatt veszítettem el. Ha vele tartok, akkor talán most nem kellene megemésztenem, hogy nincs már többé, mert én sem lennék. Vagy megállíthattam volna és ennek köszönhetően még mindig életben lenne. - Miért nem jutott ez az eszedbe, amikor még két lányod volt, akivel esetleg felvehetted volna a kapcsolatot? Tudod talán vele még nagyobb szerencséd is lett volna. Lefogadom, hogy imádott volna tőled tanulni. - Persze Sera is sokat segített a megszállottságának csillapításában, de szerintem egy démoni szülő még nagyobb éhséget ébresztett volna benne ezen a téren. Még mindig szívesebben veszekednék vele arról, hogy tartsa a távolságot Leviathan-tól, mintsem most itt nekem kelljen vele beszélgetéseket folytatnom a testvérem nélkül. - Nem mondanám, hogy tudni szeretném inkább csak azt szeretném tudni, hogy mégis mit kellene tennem ahhoz, hogy minden visszatérjen a régi állapotába. - Azt hittem, hogy végre megszabadultam tőle, de tévedtem. Most pedig, hogy minden kezdene helyreállni persze, hogy fel kell bukkannia. Jobb lett volna, ha Sebastian-nal hamarabb előállunk valami megoldással, hogy egy darabig ne kelljen őt látnom, de ezt még ezután sem fogom feladni. - Nem nagyon beszélt rólad, de mivel mérhetetlen gyűlölettel nézett rám, amikor az erőmet használtam, hogy megvédjem magam kétlem, hogy túlságosan sok jót mondhatott volna rólad. - Az apánk kiléte mindig is titkos volt, avagy egy teljesen tabu téma. Nem szeretett róla beszélni és ezt én teljes mértékben megértettem. Annak köszönhetően, hogy egyre több időt töltöttem el vele pedig már kezdem érteni azt, hogy anya miért nem beszélt róla soha sem igazán.
love you though ❀
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Kedd Aug. 25 2020, 19:47
Luna and me
❖ Let me try again ❖
A kávéasztalon dobolva ingattam fejemet úgy téve, mintha valami nagyon lefoglalt volna. Unalmamban néha-néha elkezdtem átrendezni az asztalon a dolgokat ezzel is elterelve figyelmem néhány részletről, amin most nem akartam elmélkedni. - Miért szívatnálak ezzel? - Kérdeztem oldalra döntött fejjel. Rossz szokásommá vált, de nem tehettem róla. Néha elég érdekes reakciókat tudtam kiváltani a mondénokból, amin jót tudtam nevetni. - Úgy nézek ki, mint aki szórakozásból van itt? - Kérdeztem áttérve egy kicsit komolyabb hangvételre. - És igen, nem vagyunk halandók, de ettől függetlenül is úgy gondolom, mindkettőnk számára jövedelmező lenne az együttműködés - egyenesen a szemeibe néztem. Előző jókedvemnek immár halvány nyoma sem maradt. - És ha már itt tartunk, szeretném bepótolni az elmaradt időszakot az egyetlen lányommal - válaszoltam. Őszintén szólva az utóbbi mondat nem tudtam honnan jött pont most, egyszerűen csak kimondtam. Tisztában voltam azzal, hogy nem voltam a szíve csücske, de azért ha logikusan átgondolta volna a dolgokat, akkor ugyanarra a következtetésre jutott volna, mint amire én is: össze kell fognunk azért, hogy legalább meg tudjuk bosszulni Alessa-t. Egy ideig nem válaszoltam utolsó kijelentésére, nem tudtam hogyan mondhatnám meg az igazat. Tisztában voltam azzal, hogy 200 évig feléjük sem néztem. Ez idő alatt is folyamatosan őrlődtem és kerestem a helyemet, ami nem volt jellemző rám, de ígéretet tettem az anyjuknak és nem szerettem megszegni az ígéretem. Mikor visszaemlékeztem arra az időszakra, mikor még az anyjuk mellett voltam, mindig elkapott kicsit a nosztalgiázás. Nem voltam biztos miért is maradtam vele annyi ideig, legfőképp miért is lepődtem meg utána a reakcióján. Tipikus halandó volt, aki nem bírta elviselni az igazságot és megígértette velem, hogy nem tartom a kapcsolatot a lányokkal. Ez sajnos ezidáig működött is, de nem fogom hagyni ezentúl az ilyesfajta befolyásolást hiszen még a végén gyengének néznek mások, ami nyilvánvalóan nem voltam. - Igazán szeretnéd tudni, hogy mi miatt ezidáig nem kerestelek titeket? - Meglehet, kissé megemeltem hangom, ami miatt páran felénk is pillantottak, de nem igazán tudtak érdekelni a körülöttem lévő mondénok. Könnyedén el tudtam volna intézni őket, ha olyasmit hallottak volna meg, amit nem lett volna szabad. - Anyád mit mesélt rólam? Jobban mondva mit árult el arról, miért nem vagyok jelen az életetekben? - Kíváncsian vártam, erre mit is fog mondani. Tudtam, hogy az a nő mindent megtett volna azért, hogy távol tartson engem tőlük. Ezért valahol nem is hibáztatom, de akkor is dühítő tud lenni, ha visszagondolok rá. Mérges voltam rá és igen, okoltam is őt azért, amit tett, de már a kisujjamat sem nyújtanám neki.
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Hétf. Aug. 24 2020, 17:40
luna & leviathan ❀
❀ can't you just go away?
Szerettem volna tőle megszabadulni. Tökéletesen jól megvoltam addig is amíg nem bukkant fel most nem értem, hogy honnan jött elő az egész családias szellem, amit annyira szeretne magáénak tudni. Azelőtt kellett volna idedugnia a képét, hogy meghalt Alesea. Nem akkor kell bűnbánóan bekúszni az életembe, mikor talán neki meglett volna a hatalma arra, hogy megóvja. Másrészt pedig inkább okolom őt, mint Seraphin-t, aki azóta ott volt nekünk, hogy elveszítettük az anyánkat. Sosem várt érte igazán cserébe semmit most pedig a drága vér szerinti apám akar úgy csinálni, mintha mindig is tartottuk volna egymással a kapcsolatot. - Ugye most szívatsz? - Reagáltam a kérdéseire. Nem értem, hogy miért akar úgy csinálni, mintha közel állnánk egymáshoz. Vagy bármennyire is jó lenne a kapcsolatunk. Mert távolabb nem is állhatna mindez a valóságtól. - De egyikünk sem ember, úgyhogy miért nem hanyagoljuk ezeket a formaságokat? - Nem tudok elképzelni vele normális kapcsolatot. Egyrészt, mert szerintem mindketten mást értünk normális alatt másrészt pedig elég erőszakos tud lenni, ha valami nem úgy alakul, ahogy ő szeretné. Ebből a szempontból egyszerre jó és rossz is, hiszen habár talán nyilvánosan nem rendez komolyabb jelentet, de ha mégis úgy döntene, hogy megteszi akkor lennének tökéletes áldozatjelöltek. - Azok után, hogy kétszáz évig nem is igazán érdekeltelek valahogy nem ugrom ki a bőrömből, hogy most megjelentél. Tudod, ha igazán számítottunk volna előbb is felbukkanhattál volna. - Nem akkor kell megjelenni, amikor már megtörtént a visszafordíthatatlan. Most már késő volt, mert nem hozhatjuk vissza a testvéremet a halálból. Nincs szükségem olyasvalakire, aki csak akkor kezdi el értékelni azt, ami van avagy volt neki, amikor már elveszítette. Nem leszek az, aki könnyíteni fog a lelkiismeretén, vagy bármi is legyen az igazi célja ezzel az egésszel. Mert biztos vagyok benne, hogy nem csak az elvesztegetett éveket akarja bepótolni, hanem van emögött valami hátsó szándéka is.
love you though ❀
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Vas. Aug. 23 2020, 21:30
Luna and me
❖ Let me try again ❖
Figyeltem a halandókat ahogy megfordulnak a kávéházban miközben épp azon morfondíroztam, hogy vajon érte-e már őket valamilyen komoly trauma életük során. Szemmel láthatóan jól érezték magukat és nem igazán zavarták őket a problémák. Mily múlandó az életük és milyen rövid ideig élnek. Elképzelni sem tudtam volna saját magamat, ahogy megöregszem és valamilyen kórban meghalok majd a pokol bugyraiban tengődök, miközben épp legrosszabb rémálmom élem újra és újra át minden egyes nap. Leginkább az zavart a mondénokban, ahogy egymással bántak. Bármit megadtak volna azért, hogy legyen hatalmuk a másik fölött holott sokszor még csak meg sem dolgoztak rendesen azért, amit kaptak. - Én is örülök, hogy látlak drága Luna - mondtam vidáman épphogy nem énekelve. - Hogy vagy? Minden rendben veled? - Oldalra fordítottam fejem és igyekeztem úgy tűnni, mintha normális, hétköznapi halandó lennék. Italomat félretolva folytattam tovább. - Valahogy így szokták az emberek csinálni, igaz? Felhúztam szemöldököm, mint akit tényleg érdekel a téma és az asztalon kezdtem el dobolni, miközben direkt húztam az időt. Nagyon rég találkoztam már Luna-val, ha emberi mértékben nézzük, de nem voltam hajlandó csak úgy itt hagyni. Nem, most már makacsul ragaszkodni fogok ahhoz, amim van. - Az nem fog megtörténni édesem - válaszoltam drámai kérdésére. Közelebb hajolva folytattam tovább. - Nem az a fajta vagyok, aki egykönnyen feladja. Hmm... - úgy csináltam, mintha valamin nagyon elgondolkodnék, majd hozzáfűztem még egy-két dolgot. - Azt hittem örülni fogsz, hogy láthatod az öreged, nem pedig eltaszítani - hátradőltem a székben és egyenesen a szemébe néztem. Egészen meglepődtem, amikor ennyire intenzív haragot láttam benne, dühöt és szerintem egy kis hibáztatás is vegyült benne. Nem tehettem arról, hogy ezt váltom ki másokból.
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Vas. Aug. 23 2020, 20:44
luna & leviathan ❀
❀ can't you just go away?
Egyelőre még csak terveket szövögettem annak érdekében, hogy soha többé ne bukkanhasson fel az életemben Leviathan, de egy részem már kezdett örülni is annak, hogy még enélkül is egyre kevesebbet láttam. Nem is emlékszem, hogy mikor láttam utoljára, de minden egyes napért hálás voltam. Most pedig, mikor kezd minden jól alakulni, hogy végre Lys-sel is rendeztük a dolgainkat neki meg kell jelennie újra az életemben. Mintha tudná, hogy mikor kell felbukkannia ahhoz, hogy mindent teljesen tönkre tegyen. Eleinte elgondolkoztam azon is, hogy nem fogok megjelenni, de az volt az érzésem, hogy akkor egyszerűen csak a lakásomhoz állítana oda, vagy máshogy próbálna meg elérni engem, úgyhogy jobbnak gondoltam, ha szemtől szembe közlöm vele, hogy mennyire nem érdekel. Eddig is boldogultam nélküle és ezután is fogok. A kávéházba érve szinte rögtön kutatni kezdtem és meg is pillantottam őt az egyik asztalnál ülve, amihez odasiettem és leültem vele szemben. - Szóval mit kell tennem ahhoz, hogy egy örökkévalóságra eltűnj az életemből? - Nem akartam kerülgetni azt, amiért idejöttem. Csak azért jöttem ide, hogy lezárjuk mindazt, ami eddig volt közöttünk. Habár valamilyen szinten ő az egyetlen családtagom, aki még életben van, de ettől még nem lesz mindenre joga az életemben. Meg nem kell úgy csinálnunk, mintha nem kétszáz év után döntött úgy, hogy felbukkan a semmiből, amikor már eggyel kevesebben voltunk az élők sorában a gyermekei közül.
love you though ❀
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Luna & Leviathan ❖ Let me try again Vas. Aug. 23 2020, 18:54
Luna and me
❖ Let me try again ❖
Sosem voltam az az apa típus, mint amiket a filmekben szoktak mutogatni és sosem ápoltam túl szoros kapcsolatot a lányaimmal, de igyekszem bepótolni az elveszett időt. Mit is jelent számomra ő? Nos, ez egy igen érdekes kérdés. Tudomásom szerint ő az egyetlen lányom, mivel testvére már nincs az élők között, így természetesen még fontosabbá vált, hogy megvédjem őt. Fintorogva toltam el magam mellől a sorban álló mondén gyereket. Nem igazán szerettem, ha túlságosan közel kerültek hozzám, nem tudtam kezelni őket. Olyanok voltak, mint egy rémálom. Néha még magam is meglepődöm, mit tudnak a halandók ezekben a kis szörnyetegekben szeretni. - Egy latte-t kérnék - szóltam a pultosnak, aki épp az előbb érkezett vissza helyére. Átvettem tőle majd kifizettem és kerestem egy üres asztalt, ahol megvárhattam Luna-t. A kiszemelt asztal felé haladva igyekeztem nem elesni egy-egy kirakott lábban, aminek sokszor hangot is adtam. A lattet kevergetve igyekeztem elterelni a figyelmem a mondénok beszélgetéseiről. Olykor-máskor elég unalmasak tudnak lenni, ezért is szeretem őket a pokolban látni miközben éppen segítségért kiáltoznak. Egy kicsit lehet, hogy túlságosan is élvezem azokat a perceket, de hát nem tehetek róla. Ilyen vagyok és kész. Előhalásztam a belső zsebemből a címet, hogy biztos legyek benne, ez a hely volt megbeszélve majd egy határozott mozdulattal össze is csomagoltam azt miután megbizonyosodtam róla, jó helyen vagyok és az járt a fejemben, hogy lehet hallgatnom kellett volna a tanácsadómra és be kellett volna szereznem egy mobiltelefont, hiszen így könnyebben elérhettem volna bárkit, akit csak szerettem volna, de nem szerettem azokat a kütyüket. Jobban szerettem a személyes találkozásokat még ha néha nehezebb is összehozni.
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Szomb. Feb. 01 2020, 19:49
--- szabad játéktér ---
boszorkány
ranggal rendelkezem
Delaney Blanchefleur
all the stories are true
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Csüt. Nov. 07 2019, 20:47
delaney & benjamin
who the hell are you?
Szavaira egyszerűen csak a szemeimet forgattam. Nem is értem, hogy mégis miből veszi, hogy én vagyok az, aki idegesítő. Mármint most nem azért, de azért ő is éppen eléggé oda tudja tenni magát, ha nagyon akarja. Úgyhogy nem értem, hogy mit személyeskedik ezzel az egésszel, de tényleg. Azért rá is simán fogadnék, ha egy olyan versenyről lenne szó, hogy a legidegesítőbb személy. Ha ember, akkor már be is zsebelném a díjat, de személyként még talán van esélye velem szemben. - Akkor kezeltesd magad, mert nem vagy normális. - A mentális egészség elég fontos dolog. Nem lehet félvállról venni semmilyen esetben sem. Mert minden apró, kis probléma hatalmasra ki tudja nőni magát. Na, meg persze jelen helyzetben most pont jól jön nekem, mert így legalább nem kell rágódnom azon, hogy miért húzza az agyamat, hanem ennek a lehetőségeit tudom békésen felvázolni a fejemben ahelyett, hogy az arcomra megint egy nem kívánt pír ülne ki. - Nem! - Nevethetett amennyit csak akart tudtam jól, hogy nem vagyok bolond. Egyszerűen nem lehetek az. Egész életemben tisztában voltam az árnyvilág létezésével és azzal is, hogy nagyjából milyen szerepet szánt nekem az élet - amit azért valljunk be nagyban kerülök, mert még nem vonaglok fekete bőrszerkóban -, de én a saját utamat választottam, hogy mondénként éljek. Erre pedig állandóan le kell nyelnem, amikor valaki a képembe akar hazudni. - Én nem akarok semmit sem.. És nem is vörösödtem el.. Ha meg igen az sem miattad volt. Tudod én a kis fantáziavilágomban élek, nemde? - Tényleg volt valami az apró csókban, ami miatt egy kicsivel többet akartam, de ezt akkor sem árulnám el neki. Ha most Ő lenne Edward Cullen mondjuk, akkor már nagy bajban lennék. De szerencsére a vámpíroknak itt nincs csilivili különleges képességük. Legalábbis nem olyan, ami érintkezés nélkül az elmémbe való bejutást garantálná. Vagyis nem feltétlenül. - Rendben, akkor alig várom. - Egek most akkor fel kell mondanom? Mármint tényleg nem szeretnék semmit a csajtól, de talán még eddig a végletig is elmennék csak azért, hogy megmakacsoljam magam. Azt hiszem.. - Miért válaszolnék, ha te sem vagy hajlandó válaszolni az enyémekre? - Ha már így akár játszani, akkor ezt csinálhatjuk ketten is. Tény, hogy még nem feküdtem le sráccal, de nem azért mert félnék tőle. Hanem mert nem vagyok az a típus, aki csak úgy oda tudja dobni magát egy srácnak csak azért, mert jól néz ki, de belülről üresebb, mint egy élelmiszerbolt karácsony előtti záráskor. Talán tényleg őrültség volt idejönnöm. Persze még mindig nem hiszem, hogy képzelődtem volna, de kezdtem azt érezni, hogy nem fogok belőle választ kicsikarni én pedig nem akartam vérző kezekkel várni míg esetleg a szobatársa haza nem érkezik, aki lehet, hogy szintén vámpír és nem biztos, hogy kifejezetten visszafogná magát. Az életemet pedig egy kicsivel jobban szerettem, mint azt, hogy valakinek megmondhassam, hogy mindig is tudtam, hogy igazam volt. - Miért is számít, hogy mit mondanék? Őrült vagyok, nem? Mesékben hiszek, olyan dolgokban, ami egyáltalán nem igaz, hiszen csak egy átlagos ember vagy. - Nem voltam hajlandó elárulni neki semmit magamról, hogy mégis miként voltam képes arra a tűzre, ami balul sült el, mert ő sem volt őszinte velem. Rejtegette a valóságot még akkor is, amikor már egyértelművé tettem, hogy nem vagyok őrült. Pontosan tisztában vagyok a világgal, ami körülölel. De mégis ki hinne egy bolond kis mondinak? - Szóval.. További jó éjszakát.. Amíg tart még. - Nem volt már túlságosan sok idő napkeltéig, ami egyfajta biztonságot hordozott magában, mert úgy nem kell félnem egy váratlan vámpírtámadástól vagy pedig, hogy megpróbálna utánam jönni. Halovány mosollyal az arcomon biccentettem felé és lassan elindultam az ajtó felé, hogy magam mögött hagyjam ezt az egészet.
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Pént. Okt. 11 2019, 11:51
delaney & ben
just don't do any magic tricks
− Borzasztóan. Annyira, hogy öngyilkosságba hajszolnám magam – sóhajtottam fel drámaian. Egyébként meg hülye lettem volna eldobni az életemet bárki más kedvéért. Az sem hatott meg, ha ismerőst veszítettem el. Ezalatt a majdnem száz év alatt megtanultam, hogy csak egy valami számít igazán az életben: saját magam. A csajt tényleg egyedül csak a vére miatt sajnáltam volna, de ha arról lett volna szó, hogy előtte lecsapolhatom, mielőtt kinyírják… Abba is beleegyeztem volna, igaz, akkor csak addig ihattam volna belőle, amíg a készlet kitartott, de hát… Túlnépesedő világban éltünk, eggyel kevesebb, vagy több ember nem igazán számított. − És ha mazochista vagyok? – kérdeztem vissza, bár magamról se tudtam megállapítani, hogy valóban az lennék-e. Amikor Electra mellett éltem, ténylegesen annak számítottam, de azóta eltelt pár évtized, és a magam feje után megyek, szóval… De ha meg abba gondolok bele, hogy mióta figyeltem ezt a lányt, és jártam a kávézóba annak ellenére, hogy nem ihattam a véréből… Akkor kurvára még mindig mazochistának számítottam. − Nem vállalom fel saját magam? – Röhögnöm kellett. Az, hogy az árnyvilágot óvtam egy túl sok lányregényt olvasott bolond csajtól nem jelentette azt, hogy ne lennék tisztában önmagammal, azt pedig szerettem, ha a környezetem titokzatosnak talált. – Egyébként meg te mondtad, hogy világosítsalak fel, továbbá te vörösödtél bele egy egyszerű csókba. Szóval, ja, szerintem rohadtul akarsz valamit, különben nem nyaggatnál hülyeségekkel. Különben meg, ha minden ember tisztába lett volna azzal, hogy vámpír vagyok, akkor egyből kizártak volna, hogy a saját bőrömön tapasztaljam meg a napfelkeltét. Viszont, ha nem is tudnák, hogy az Éjszaka Gyermekeihez tartoztam, akkor se szívesen avattam volna be egyszerű mondikat az emberrablási, lopási, hackelési ügyleteimről, mert akkor börtönbe akarnának csukni. Meg aztán vajon ez a csaj mit szólt volna, ha mindent tudott volna rólam? Akkor nem lett volna ilyen nagy a szája velem szemben. − Jól van, majd szólok neki, hogy gyakrabban látogassa meg a munkahelyedet – vigyorodtam el szélesen, és Jackie valóban lett volna olyan bolond, hogy ha azt mondtam neki, hogy hecceljünk meg egy mondit, meg is tette volna. − Nos? Válaszolni sem tudsz a kérdéseimre? – vágtam vissza neki. Tessék, jöjjön csak az ostoba kérdéseivel, de egy percig se gondolja azt, hogy kíméletes leszek vele. Arról meg inkább nem is beszélek, hogy mit rendezett le a szobámban. Azt még elnéztem neki, hogy tönkretette azt a fényképet, de hogy a nyakamba mászik, és megvágja a kezét… Idióta. A konyha legalább nyugodt helynek számított a felbukkanásáig, és a helyiséget kezdte betölteni a pizza illata, ami el is terelte a figyelmemet a lány vérző kezéről. Továbbra is a lábaimat a levegőben lóbálva üldögéltem a pult tetején, és hallgattam, ahogy szabadkozni kezdett. Komolyan, ennyi erősködés után le akart lépni? Vagy ez csak egy trükk lett volna? − Várj már egy percet! – szóltam utána egy nagy szusszantás kíséretében. A hajamba túrtam, majd a kezemet végigcsúsztattam a nyakamon, és az egyik vállamat kezdtem masszírozgatni. − Miért hiszel a vámpírok létezésében? Elvégre, mese az egész. Meg miért lenne neked olyan nagyszám, ha én az lennék? Továbbra sem tudom honnan jött ez az ötleted… De sose mondtad miért érdekel, csak a fejemhez vágtad, hogy de az vagyok, és kész. Meg mi a szar volt az a gyújtogatás a szobám közepén? – Igazából válaszokat én is szerettem volna, de korábban annyira felidegesített, hogy jobban érdekelt az, hogy visszavágjak neki, vagy hogy elűzzem a közelemből, hogy nem foglalkoztam ezekkel.
boszorkány
ranggal rendelkezem
Delaney Blanchefleur
all the stories are true
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Hétf. Szept. 30 2019, 20:29
delaney & benjamin
who the hell are you?
- Valahogy nagyon el tudom képzelni azt, hogy a lelkedre vennéd a halálom azok után, hogy te magad is kijelentetted, hogy idegesítelek. - Nem hiszem, hogy különösebben zavarná, ha holnap nem kellene látnia többe. Sőt az is lehet, hogy ezek után már soha többé nem fogom itt látni, mert inkább sikítva menekül még a hely közeléből is, minthogy találkoznia kelljen velem. Hiszen ha ennyire meg akarja tartani a titkát, akkor valószínűleg inkább távol maradna tőlem, mint kockáztatni merje, hogy megmondhassam neki, hogy én megmondtam! Bár persze ez nem olyan dolog, hogy előre figyelmeztetsz valakit, valami miatt.. Sokkal inkább egy olyan te tudtad, de most már én is tudom, szóval végeztünk. - Hát mivel ilyen kedvesen vezetsz fel különböző lehetőségeket maradok a lehető leglehetségesebb válasznál, hogy csak szórakozol velem. Senki nem akarna egy olyan személlyel kezdeni, akiről kijelenti, hogy idegesíti. - Ezen kijelentésem alól kivételt képeznek azok, akik szeretik magukat kínozni. Viszont nem igazán zárhatóm ki őt sem ebből a csoportból. Tekintve, hogy még mindig velem tölti az idejét pedig már legalább ezerszer leléphetett volna. Na, meg aztán amennyire tudok uralkodni akarok az arckifejezéseimen és nem elpirulni minden egyes percben szóval előszeretettel magyarázom be magamnak, hogy nem jövök be neki csak szórakozik velem, ami nem is olyan nehéz, hiszen valószínűleg ez az igazság. - Miből gondolod, hogy bármit is szeretnék bizonyítani neked? Egy hazugnak, aki még saját magát sem bírja felvállalni? - Mindenkinek szüksége van arra, hogy néha elszakadjon az életétől, de azért erős túlzás, hogy azt sem bírod benyelni, ha valaki rájön, hogy vámpír vagy. Na, meg persze talán nem is bántam volna, hogyha tényleg történik valami, de nem.. Ennek még a gondolatát is el kell hessegetnem, mert nem leszek senkinek a játékszere, alkalmi partnere meg semmi ilyesmi. Nem erre utazom. - Remek! Alig várom. - Persze ezek után biztosra mennék, hogy ne legyek sose egyedül, ha esetleg felbukkanna Jackie, na meg persze valószínűleg megkérném a nagynéném, hogy jöjjön értem, hogy elkerülhessem a kellemetlen helyzeteket, mert amennyire igyekszem most tartani magam a hazugságomhoz, legalább annyira szeretném visszatekerni az időt és visszacsinálni, hogy egyáltalán felhoztam. Bár utána így is - úgy is felhoznék valami teljesen megalázót, amivel szintén egy hatalmas gödröt ásnék magamnak. A visszakérdezésére szavakkal már nem is válaszolok egyszerűen csak megforgatom a szemeimet. Valahogy még az sem zavar meg, hogy kellemetlen helyzetbe próbál hozni, mert én most teljesen őszintén akartam tőle megérdeklődni, hogy mi olyan nagy dolog van abban, hogy tudom vámpír. Nem értem, miért tiltakozik ellene ilyen hevesen, de talán, ha bebizonyítom, hogy nem vagyok egyszerű, szerencsétlen mondén, akkor megnyílik előttem. Mégis ez a próbálkozás is kegyetlenül kudarcba fulladt, mert sikerült felgyújtanom az egyik képét, ami teljesen meggyötörte a hirtelen rendkívül érzékennyé vált lelkemet, hiszen még a nyakába is ugrottam egy pillanatra - én idióta! - és nem túl meglepő módon eltolt magától, majd egyenesen menekülni kezdett a kezemre való tekintettel pedig teljesen megértettem. Megtöröltem a kezeimet a használt zsebkendőket pedig a zsebembe süllyesztettem, hogy biztonságba helyezzem tőle, mert lehet, hogy még mindig kitartott a meséje mellett én pontosan tudtam mi az igazság és ez volt a lényeg. Idióta módon felsértettem a tenyeremet egy vámpír jelenlétében és láthatóan nem hoztam ki belőle túlságosan jó reakciót, hiszen szó szerint kimenekült a szobából. Megtörölgetve a szemeimet és még egyszer utoljára kifújva az orromat a használt és véres zsebkendőkkel a hátsó zsebeimben, amit majd kidobok valahol, de nem hiszem, hogy pont itt lenne a legjobb helyen kisétálok a szobából, miközben a kezeimet - habár már csillapodott a vérzés - mélyen az elülső zsebeimbe süllyesztem és a konyhába érve ráemelem a tekintetemet. - Azt hiszem az lesz a legjobb, ha én most lelépek és bocsi a zavarásért meg még egyszer a képért tényleg, de.. Nem rabolnám tovább egy átlagos srác életét a saját hülyeségeimmel. - Tényleg nem éreztem azt, hogy van okom arra, hogy itt maradjak, meg aztán nem is volt kifejezetten biztonságos egy vámpír társaságában időzni vérző tenyerekkel.
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Szer. Szept. 25 2019, 20:33
delaney & ben
just don't do any magic tricks
− Mert naiv és ostoba vagy. Idegesítesz, de még idegesítőbb lenne, ha abban a tudatban élnék, hogy kicsináltak téged, pedig én megmondtam neked, hogy ne szórakozz. Nem érdekel, hogy mi van veled, csak a saját lelki világom fontos a számomra. – A homlokomat kezdtem masszírozgatni. Ez a csaj rosszabb volt, mint én, mert én legalább csak kamuztam, de ő minden szavamba belemagyarázott valami hülyeséget. − Nem is tudom… Talán, mert idegesítesz? – hajoltam megint előre, hogy közelebb legyek az arcához. Kerestem vele a szemkontaktust, már csak azért is, hogy összezavarhassam. – Meg aztán… Miből gondolod, hogy nem igaz? Lehet, hogy tetszel, de az is lehet, hogy csak szórakozok veled. Vagy tetszel és egyszerre szórakozok veled, viszont az is előfordulhat, hogy halálosan komoly vagyok. Rád bízom, hogy melyiket magyarázod be magadnak – kacsintottam rá. Teljesen el akartam bizonytalanítani, mert vicces volt zavarban látni őt. A pirosló arca kárpótolt minden szenvedésemért. − Valóban ezt szeretnéd? Tényleg erre vágysz? – kérdeztem egyfajta játékos hangnemben. Még mindig csak hülyéskedtem vele. – Tudod, ha azt akarod, hogy megmutassam neked, hogy mit tudok, azt ki kell érdemelned. És eddig nem bizonyítottál eléggé. Meg aztán, vélhetően sikítva szaladt volna el, ha most fel akartam volna kapni, nekidönteni az egyik konténernek, és gyakorlatban megmutatni neki, hogy mire voltam képes. Nem, ehhez túl gyáva, vagy prűd lett volna. De egyszer… Talán egyszer hajlandó lesz levetkőzni ezt a gyerekes naivitását. − Ha legközelebb összefutok Jackie-vel, majd megjegyzem neki, hogy egy lány érdeklődik iránta. Ő szívesen megteszi a kezdő lépést – tettem hozzá röhögve, hiszen ismertem Jackie-t, és korántsem arról volt híres, hogy finoman bánt volna az emberi játékszereivel. − Félni? – pillantottam rá a lányra, de továbbra sem vettem őt komolyan. – Tudod, ilyen általános dolgoktól, hogy kivágnak az egyetemről, nem tudom fizetni a lakbért, hogy Sandy néni a szomszédban feldobja a pacskert… Semmi komolytól. Miért, te mitől félsz? Hogy le kell feküdnöd egy sráccal? Voltál már pasival egyáltalán? Első lépés: hülyéskedd el a szituációt. Második lépés: Támadj vissza valami zavarba ejtővel, hogy kikerüld a korábbi támadást. Reméltem, hogy Delaney ellen is használható taktika volt. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy bosszúból kezdett gyújtogatni, de végül elengedtem az egészet. Nem számított annyira az a kép, hogy ezért jelenetet rendezzek. Finoman hátba veregettem, miközben az orrát fújta. Tényleg felesleges volt ennyire kiborulni az egésztől. Már épp készültem volna mondani valami kedveset, amikor megéreztem a vére illatát. Nagyot nyeltem, mert akaratlanul is elfogott a vágy, hogy megkóstoljam, és hiába szabadultam volna a közeléből, ez a bolond nőszemély a nyakamba vetette magát. Furcsa mód jól esett a meleg érintése, mégis óvatosan eltoltam magamtól. Lehunytam a szemeimet, mély levegőt vettem, és igyekeztem elterelni a figyelmemet a vér illatáról. − Semmi gond, mindenkivel megesik – legyintettem. Száraz volt a torkom, szinte magam előtt láttam, ahogy megkóstolom a vérét, de helyette megráztam a fejemet, és felpattantam az ágyról. – Nem tudom hogy vagy vele, de én baromi éhes vagyok. Megyek, megcsinálom az egyik mirelit pizzát. A konyhában megtalálsz, ha összeszedted magad. – Ezzel le is léptem. A fagyasztóból előhalásztam az egyik pizzát, majd melegíteni kezdtem a sütőt. Közben a pultra támaszkodva kapkodtam levegő után, mert attól féltem, hogy bármelyik pillanatban eluralkodhat rajtam a vérszomj. Amikor kitisztult az elmém, fogtam a pizzát, és bevágtam a sütőbe, közben felültem a pult tetejére, fejemet a konyhaszekrénynek döntöttem, és dúdolgatni kezdtem. Nem akartam visszamenni addig, amíg nem csillapodott a vérzése. Ostoba voltam, hogy belementem a játékába, és idehoztam őt.
boszorkány
ranggal rendelkezem
Delaney Blanchefleur
all the stories are true
Tárgy: Re: Java Jones kávéház Szomb. Szept. 21 2019, 22:18
delaney & benjamin
who the hell are you?
- Mégis folyamatosan figyelmeztetsz az éjszaka veszélyére és nem hagytál magamra pedig bármikor elsétálhattál volna, hiszen elméletben idegesítelek. - Nem tudna olyan könnyen mondjuk elmenekülni tőlem, mert ha beleőszülök is be fogom bizonyítani, hogy ő márpedig vámpír. Mondjuk akkor, ha találkoznánk be is igazolódna az állításom, hiszen ő még mindig fiatal lenne én meg egy vén öregasszony. Lehet, hogy akkor már kitörölhetném a seggem vele, de már csak azért is megmondanám neki, hogy én aztán megmondtam. Nem számít meddig fog tartani kihúzom belőle az igazságot. - Aztán mégis miért mondanád? Mármint az egyszer biztos, hogy nem gondolnád komolyan, szóval most mégis miért lenne olyan mókás számodra valakinek a lelkével játszadozni, hm? - Persze nem hatna meg, ha tetszenék neki. Vagy igen? Egek erre inkább nem is szabad gondolnom és jobb lesz, ha erőt veszek a pirosodó orcáimon, mert a végén inkább megkapargatom, hogy ne tudja eldönteni, hogy mégis pontosan mitől is vörösödik ki. Ha már irányítani nem tudom, akkor legalább megtéveszthetem. Vagy megpróbálhatom, nem? - Pedig erre aztán igazán kíváncsi lennék. Miért nem világosítasz fel? Igazán kíváncsi lennék arra, hogy mégis miket is tudnál mesélni, vagy mikbe avatnál be.. A tudásodat igazán megoszthatnád velem. - Mondjuk jobban szeretném, ha csak elméleti síkon bár még úgy is elég kínos lenne, de azért inkább talán ebbe jobb lenne nem belemenni, mert még a végén tényleg eléri vele a célját és elsüllyedek zavaromban. - Hát én meg ilyen vagyok, úgyhogy ez nem fog összejönni. - Nem akartam megcsókolni meg, ha meg is akartam volna, akkor sem lettem volna rá képes. Hiszen őt is szívesen megcsókoltam volna még egyszer. De csak egy aprót az ajkaira. Nem kockáztathatok, hogy mikor táplálkozott utoljára. De nem tehettem róla, hogy egy részem kicsivel többre vágyott. A szobájában időzve mindennek olyan érzete volt, mintha a múltjának darabkái lettek volna, egykori álmainak bölcsője. Mégis megint csak nem kaptam mást, mint szarkasztikus választ, amivel engem igyekezett piszkálni. - Mondd.. Mégis mitől félsz? - Teljesen komolyan szegeztem neki a kérdést. Nem tudom, hogy mégis mi volt olyan rémisztő abban, hogy bevallja az igazságot, amit mellesleg már amúgy is tudok. Nem olyan nagy dolog. Meg nem egy ostoba kislány vagyok, akit összeszedett az utcáról - bár tényleg úgy szedett össze az utcáról és tényleg feljöttem hozzá, mint egy idióta, de mentségemre szóljon azért adtam életjelet magamról -, akinek semmi fogalma nincs a világról. Persze ezt nem tudhatja. Mondjuk nem hiszem, hogy annyira őrültnek ismert volna meg. Hiszen, ha őrült lennék nem lennék barista meg azt már kitapogathatta volna. Szóval tényleg nem értem, hogy miért védi ennyire a kis titkát, ami tökre nem titok. Magam sem tudom, hogy miért próbáltam meg vele flörtölni, vagyis valami olyasmi.. Elég béna vagyok az ilyesmiben, de inkább arra vetemedtem, hogy bebizonyítom neki, hogy nem vagyok egyszerű mondén, hogy megbízhat bennem. Ezt is utolsó kétségbeesésemben tettem, de nem hiszem, hogy bármivel elérhetném, hogy bevallja az igazat. Mintha előbb sétálna ki a napfényre velem együtt, minthogy kimondja, hogy egy vámpír. A képet tényleg nem állt szándékomban tönkretenni és tényleg azt hittem, hogy képes leszek a kezemben tartani az irányítást, de amikor nem sikerült, mintha teljes érzelmek hada támadta volna meg a lelkemet, amitől az ágyára huppantam és pityeregni kezdtem. Érintése hideg volt, szinte betegesen hűvös - ami megint csak a teóriámat igazolta -, de valahogy még így is jól esett. Ahogy az ölembe tette a zsepit gyorsan kifújtam az orromat és megtöröltem a szemeimet. Igaz még szipogtam, de igyekeztem összeszedni magam, hiszen nem lehetek ekkora szerencsétlen. A zsebkendőt olyan szorosan szorítottam a markomban - mint a legtöbb esetben, mikor ideges voltam -, hogy felsértettem a bőrömet a tenyeremben és minimális vér serkent elő a tenyeremből, amit már észre sem vettem, hiszen teljesen természetes volt számomra ez a fajta fájdalom. Egy hirtelen ötlettől vezérelve húzódtam hozzá közelebb, hogy az ölemben lévő zsebkendős csomag a földre hulljon, ahogy karjaimat szorosan a nyaka köré fonom és úgy ölelem át. Olyan hirtelen fordultam felé, hogy még magamat is megleptem ezzel. Nem tudom miért, de szükségem volt a közelségére. A körmeim még továbbra is a tenyerembe mélyedtek és amilyen hirtelen húzódtam hozzá olyan hirtelen távolodtam el tőle. - Annyira sajnálom.. Nem tudom, hogy mi ütött belém. - A zsebkendőt felvéve a földről veszem észre, hogy véres a tenyerem, amitől akaratlanul is ijedten nézek fel rá. - Sajnálom.. Nem öö.. Mindjárt elmúlik. - Azzal a véres zsebkendőmet gyorsan becsomagolom egy másikba, miközben a tenyerembe egy újabbat nyomok, hogy felszívja a kevéske szivárgó vért és így próbálva menteni a menthetetlent.