delaney & ben

i'm a pretty little liar

Adaptálódni a világhoz. Ez volt az első dolog, amit Electrától annak idején megtanultam. Nem csoda hát, hogy New York legsötétebb ügyleteibe sikerült belekeverednem. Röhej volt, a kilencvennyolc évemmel annyira sikerült elsajátítanom a számítógépes világ dolgait, hogy amíg az árnyvilágban csempészkedtem, addig a mondének között feltörtem egy-két gépet, leloptam néhány adatot… Mindeközben pedig mindenki azt hitte rólam, hogy egy ártatlan egyetemista voltam.
Most azonban inkább az előbbit jöttek kifizetni. A Javában ültem, a megszokott boxomban, a megszokott rendelésemmel. Pontosan ráláttam a pultban tevékenykedő lányokra. Tökéletesen láttam Őt is. Csak azokon az estéken töltöttem itt az időmet, amikor tudtam, hogy Electra hasonmását is itt találhatom. Ezt mégis honnan tudtam? Elloptam a beosztásuk egyik fénymásolatát.
− Ki az a csaj, akit ennyire bámulsz? – törte meg a csendet a velem szemben ülő. Jackie-re pillantottam. Épp olyan szabadúszó vámpír volt, mint én, és nem tagadtam, hogy szórakoztunk egymással. Elképesztő volt a csaj. Közel sem hasonlított Electrára, ő egyszerűen csak élvezte az életet, és próbálta kihasználni a mindennapjait, még akkor is, ha őrültségekről volt szó.
− Féltékeny vagy, Jackie? – pillantottam rá. Nem tudtam megállni, hogy ne kússzon az arcomra egy alattomos mosoly. Jackie a haját piszkálva felröhögött. Nem vette komolyan, ahogy én sem őt. Csupán társak voltunk egy melóban, néhány együtt ütöttük el az időt, és semmi több. Jó ideje már nem engedtem senkit az közelembe, és nem is vele terveztem elkezdeni.
− Ugyan, Ben, tudhatnád, hogy magasról teszek az egészre. Minek izgulnék egy srác miatt, amikor bárkit megkaphatok? – intett körbe vigyorogva. Talán nem kellett volna ilyen hangosan megjegyeznie ezt, ugyanis a szomszéd boxból egy elég tagbaszakadt srác hajolt ki.
− Tudod, kiscsaj… Én szívesen kipróbálnálak… − Összeráncolt homlokkal mértem végig a srácot. Azt hittem valami nagyszájú keménylegény, de amikor a levegőbe szagoltam megéreztem a bűzét. Vérfarkas volt… Nem tudtam megállni, hogy ne kezdjem el kritizálni.
− Bocs öreg, de nem hinném, hogy egy súlycsoport lennétek… Menj, csóváld máshol a farkadat!
Kiakadt. Borzasztóan kiakadt. Felpattant a helyéről, és készült volna engem is kirángatni a helyemről, ha a társai nem fogták volna le a kezét. Igyekeztek lenyugtatni őt, és a kijárat felé terelték. Én még vígan utánuk kiáltottam: − Hé, barmok! Legközelebb tegyetek szájkosarat a kutyátokra!
Láttam a farkas arcán, hogy ezzel örök ellenségévé váltam, de valahogy mégsem izgatott a dolog. Csupán egy taknyos ordas volt. Így hát az iménti közjátékről és a minket körülvevő kíváncsi tekintetekről megfeledkezve visszafordultam Jackie-hez.
− Hol is tartottunk? – Jackie egy borítékot fektetett az asztalra, aztán előretolta nekem. Felcsillantak a szemeim, hiszen igencsak szükségem volt némi pénzre. Átvettem tőle a fizetségemet, majd a dzsekim belső zsebébe rejtettem a borítékot. Megpaskoltam a mellkasomat, hogy ellenőrizzem, biztos helyen van-e a lóvém.
Jackie közben felállt a helyéről, és felvette a táskáját. Én hátradőltem az ülésen, és végigmértem őt. Jó csaj volt, de nem volt szükségem kapcsolatra, ahogy neki sem. Épp ezért alkottunk jó párost.
− Öröm veletek üzletelni… − Jackie csak mosolyogva biccentett, és elindult kifelé. Megragadtam a csuklóját, visszahúztam, közben felálltam a helyemről, és lesmároltam őt. A hajába túrtam, miközben a szemeibe néztem. – Csak nem képzeled, hogy hagyom, hogy búcsúcsók nélkül lelépj?
Cukkoltam, ő pedig vette a lapot, mint mindig. Vállon bokszolt, majd suttogott valami marhaságot a fülembe, amit csakis én értettem. Hangosan becsapódott mögötte a kávézó ajtaja, én pedig visszaültem a helyemre.
A kedvenc tevékenységemet folytattam: néztem Őt, ahogy dolgozik, és próbáltam felfogni, hogy miért emlékeztetett annyira arra a nőre, aki átváltoztatott. Ahogy azt is szerettem volna megfejteni, hogy miért volt olyan édes illata a vérének, hogy mindennél jobban vágytam arra, hogy megkóstolhassam.
Amikor már olyan betegesen eluralkodott rajtam az éhség, kénytelen voltam erőt venni magamon, és elhagyni a kávézót. A közeli sikátorba húzódtam, hogy lecsillapítsam magam, ugyanis minél jobban figyeltem a lányt, annál gyakrabban fordultak meg a fejemben olyan gondolatok, hogy megharapom. Nekidőltem a téglafalnak, és igyekeztem kiüríteni az elmémet. Nem zavart a bűz, amely a szűk utcában terjengett, az sem, hogy a közelben összeverekedett két macska. A szennyhez, szutyokhoz és fertőhöz már réges-rég hozzászoktam.
Egy dologgal kapcsolatban viszont elszámoltam magam: a vérfarkas visszatért elégtételt venni. Unottan pillantottam rá, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni őt, hiszen nekem rontott. Elsőre nem sikerült kitérnem előle. Mindketten nekivágódtunk a közeli konténernek, amely biztosan felkeltette a közelben lévők figyelmét. Verekedni kezdtünk. Egyelőre mindketten normális emberek módjára, de egy kívülálló számára még ez is elég állatias harcnak tűnhetett.