Az anyánk elég hamar magunkra hagyott minket. Nem tudta, hogy kell szülőnek lenni. Apánk szerint szeretett minket és nem akart elmenni, de én ezt kötve hiszem. Mint kiderült róla, egy démon és közel se a kedvesebb fajta. Az emberek úgy ismerik, mint aki odavan a kegyetlenségért. Ezek alapján én sem hinném, hogy annyira akart volna minket. Igazából még azt sem értem, hogy miért is vállalt gyereket, mit akart velünk elérni. De inkább hagyjuk is, nem érdemli meg, hogy több szót ejtsek róla.
Az apánk nevelt fel minket, ami kész csoda, ugyanis mint később kiderült a boszorkánymester gyermekeket a szüleik sokszor magukra szokták hagyni. Hát velünk nem így volt. Mi mindent megkaptunk tőle, szeretetben nevelkedhettünk. Mindig minket helyezett az előtérbe, saját magával nem sokat törődött. Pedig megérdemelte volna ő is a boldogságot, lehetősége is adott volt rá. De sosem élt vele. Az életét nekünk és a munkájának szentelte.
De, aki leginkább meghatározta a gyerekkoromat, az Ophelia volt. Mindig együtt voltunk, sosem szakadtunk el egymástól. Bár én mindig is valamivel bátrabb voltan nála.
Emlékszem amikor nyolcévesen felmásztam egy fára és egy olyan ágra léptem, ami leszakadt alattam. A kezemre estem, ami ennek következtében el is tört. Napokig fájlaltam utána, de a kedvemet nem vette el, hogy hasonló huncutságokat műveljek. A húgom viszont mindig kérlelt, hogy ne tegyem. Emlékeztetett, hogy amikor eltörött a kezem, neki is ugyanúgy fájt. Általában ezzel sikerült is lebeszélnie, de nem mindig. Viszont igyekeztem odafigyelni, hogy ne sérüljek meg többet.
Jelenleg mind a ketten a NYX Boszorkányiskola tanulói vagyunk. Szeretek ide járni. Imádom, amikor új dolgokat tanulhatok és viccesebbé tehetek néhány bűbájt. Főleg, ha azzal másokat is szórakoztathatok. Egyébként nem gondolnám, hogy túl sok baj lenne velem az órákon, de lehet, hogy a tanárok ezt másként látják.
Az iskolában ismerkedtem meg Harperrel is, akivel nem indult valami fényesen a kapcsolatunk. Eleinte ki nem állhattam a csajt, nagyon idegesítő volt. Bár konkrét okom nem volt rá, hogy utálkozzak, de a puszta jelenléte is elég volt ahhoz, hogy negatív érzelmeket váltson ki belőlem.
Az idő múlásával viszont egyre jobban megkedveltem. Mára már lehet azt mondani, hogy igazi baráti viszony alakult ki köztünk. Annyira, hogy mostanra már szinte mindent hármasban csinálunk, én Ophelia és Harper.
Viszont egyre inkább kezdem azt érezni, hogy a hármasunkba még valaki be akar férkőzni… Penelope. Vagy az is lehet, hogy éppenséggel csak ketten maradunk Harperrel. Amióta az az új lány megjelent, a húgomra rá se lehet ismerni. Egyre több időt tölt vele és minket egyre jobban hanyagol, ami nekem egyáltalán nem tetszik. Jobb lenne, ha az a csaj észrevenné magát és nem legyeskedne a húgom körül… különben még bajok lesznek.
Viszont nem csak Penelope az egyetlen új a suliban. Az egyik éjszaka, az udvaron sétáltam, mert kezdett elegem lenni mindenből, amikor megláttam őt. Nem tudom mi történhetett vele, de szörnyen nézett ki és látszott rajta, hogy segítségre van szüksége. Segítettem neki eljutni az igazgatóig.
Azóta az éjszaka óta nem sokat beszéltünk, de amikor elhaladok előtte érzem magamon a pillantását. Nem mintha zavarna, vagy ilyesmi. Nagyon helyes és titkon nagyon is megdobogtatja a szívem, de ezt sem neki se magamnak nem vallanám be. Nem akarok sebezhetőnek tűnni, nem hagyhatom, hogy az érzelmeim irányítsanak.