zene • szószám: xXx • Credit:℘

luna & anthea

what the hell?

Egy részem sejtette, hogy nem szabadott volna megállnom mégis nem tudtam csak úgy tovább sétálni. Megannyi minden leselkedhet a sikátor kellős közepén, ami csak azt akarná, hogy a figyelő szemek köréből kikerüljek és a sötét árnyékok között pedig áldozataként fogadhasson. Mégis valami arra ösztökélt, hogy bemenjek és kiderítsem, hogy mi a zajok forrása. A földön egy gyönyörű nőt pillantok meg, akinek a felsőjét átitatta a saját vérét. Ha ez nem a tökéletes csapda, akkor semmi sem lenne az. Közelebb mennék hozzá, hogy megnézzem mennyire súlyos a sérülése, de félek, hogy azzal hatalmas hibát követnék el ezért inkább megtartom kettőnk között a távolságot és úgy figyelem őt és próbálok minden egyes rezdülésre körülöttem odafigyelni. Nem tudhatom, hogy ez csapda-e, vagy sem ezért sem térdelek inkább mellé csak összefonom a karjaimat. Mintha az egyik bulimon ő lett volna a pultos.
- Veled meg mi történt? - Oldalra döntöm a fejemet és próbálom a fényviszonyok ellenére meghatározni, hogy a sérülése valós lehet-e vagy pedig valami ostoba játék mindez, de nem olyan messze tőle megpillantom egy fakarót, aminek az egyik vége szintúgy vérben ázott.
Senkinek nem vagyok az őrangyala mégis úgy érzem, hogy a legkevesebb, ha segítek rajta. Mi nők tartsunk össze, nemde? A fülemben csengenek Magnus szavai, hogyha akarnék még gyógyítani is tudnék az erőmmel. Ez pedig valamilyen szinten csábító, de szüntelen félelmem nem enged a varázslás közelébe. - Fel tudsz állni? - Kérdeztem, mert amennyire bevilágított a holdfény a sikátorba könnyedén ki tudtam venni, hogy a gyönyörű barna bőréhez most rendkívül sápadt arc párosult. Ennek pedig semmi köze nem volt ahhoz, hogy vámpír. Persze, ha halott valaki az is hozzátesz már egy adagot, de ez másabb volt. Talán fel sem tűnt volna, ha nem találkoztam volna vele korábban. Csak tudnám, hogy kinek árthatott, ha tényleg így cserbenhagyták. Na, meg persze azt, hogy visszajön-e még vagy most is itt leskelődik az árnyak között.

zene • szószám: xXx • Credit:℘

luna & anthea

what the hell?

Lassan kezdem azt érezni, hogy a gondolataim egyesével fognak engem felemészteni. Szükségem van egy kis kikapcsolódásra arra, hogy valamennyire képes legyek összeszedni magamat. Egy estére ki akarok lépni a saját cipőmből és megpróbálni valaki más életét élni. Valakiét, akinek semmilyen gondja nincsen az égvilágon. Hiszen pontosan erre vágyom. Egy gondtalan életre, ahol nem kell veszekednem a testvéremmel, ahol nem kell aggódnom amiatt, hogy mégis mit fogok magammal kezdeni, ha esetleg úgy döntenék, hogy használni fogom az erőmet. Hiszen ki tudja, hogy mennyire befolyásolni engem. Talán akkor teljesednék ki és az lenne az igazi Luna. Nem az a kis nyuszi, aki nem kíván egy aprócska foltot sem a varázslásból.
Az úgynevezett törzshelyemre indultam, ami nem éppen nyitott a mondének számára, de nem is akartam egyszerű emberek között lebegni. Meg akartam nézni, hogy milyen is az, ha az életem egy kicsit más körökben forog. Bár nem mondhatom, hogy olyan sok mondént ismernék. Elég kevés számban vannak ezért meg tudom őket különböztetni. Azt azért már nem merném megkockáztatni, hogy mindegyiknek emlékszem is a nevére, de ez szerintem már teljesen másodlagos. Örüljenek, hogy egyáltalán felfigyelek rájuk. Mire kinyitom újra a szemeimet addigra már ráncok borítják az arcukat és elvesznek az emlékeim között. Szomorú, de ez a kemény valóság. Talán ezért is igyekszem kerülni a mondénokkal fűződő kapcsolatokat. Túlságosan fájdalmas, ha egyik napról a másikra elveszíted őket.
A megszokott kis eldugott helyre igyekszem a sötét utcákon keresztül, amikor az egyik sikátorból, mintha valami furcsa hangot hallnék kiszűrődni. - Van ott valaki? - Nem félek vagy ilyesmi, de nem szeretném, ha valaki keresztbe akarna tenni az estémnek. Egy újabb csörömpölés, de semmi válasz. Talán egy patkány. De valahogy úgy érzem, hogy meg kell néznem. Nem tudom, miért de csalogat magához a sikátor és mielőtt még észrevenném, mit csinálok már félig besétáltam a sikátorba. - Mi a.. - A földön egy kuporgó leányzót pillantok meg, aki láthatóan nem éppen van magánál. Az viszont biztos, hogy én Őt valahonnan ismerem.