Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

Rosier && Shreya

who are you again? oh, nice to meet you, love

Az emberi életet egy percig sem nekem találták ki. Ahhoz túlságosan sok tervem volt az életben, hogy egyetlen egy szemhunyásnyi élet alatt véget érhessen minden. Most pedig úgy vizsgálom az embereket, mintha soha nem is tartoztam volna közéjük. Talán így is van, hiszen azt hiszem nem túlzok vele, ha azt mondom, hogy mindig is rendkívül romlott voltam. Ehhez kétség sem fér. Lehet, hogy a neveltetésem is közrejátszott benne, de őszintén hiszem, hogy a lelkem sorsát már születésem előtt megpecsételték. Ez ellen pedig egy percig sem tiltakoztam, hiszen szinte ostobaság lett volna még megpróbálni is.
Most értem el arra a szintre, hogy a valós önmagamként járhatom a földet azzal a hatalommal a kezeim között, amelyet mindig is megérdemeltem. Persze hatalmi háborúk mindig is voltak és lesznek amelyek közepette veszíthetnék a saját hatalmamból, de nem vagyok olyan ostoba, hogy a rossz oldalra álljak, mikor nyilvánvalóan megvan a nyertes oldal, ami világosabb, mint egy nyári napon az ég. Természetesen mindig lesznek és vannak is, akik ezt az egyértelmű dolgot nem akarják látni, hiszen egy pillanatra elvakítja őket a hatalomvágy pusztán csak azért, hogy belebukjanak. Bár igen csak szórakoztató, mikor elbukik egy-egy személy, hiszen a hatalom, ami egykoron a kezükben volt onnantól kezdve szabad prédává válik és én, mint hűséges alattvaló szívesen jelentkezem annak új gazdájaként.
A fejemben történő elmélkedésemet megzavarja valaki, de abban biztos lehetek, hogy nem ember az illető. Nem hiszem, hogy jelen helyzetben túlságosan azt sugallanám, hogy társaságra éhezem így egy ember sem merne olyan bátran közelíteni. Egy démont azonban ez koránt sem érdekelné. Sajnos nem túlzottan van érzékük ehhez. Vagy inkább azt mondanám, hogy egyáltalán nem érdekel minket.
Mondandója összekuszálja a gondolataimat, hiszen úgy beszél, mintha találkoznunk kellett volna. Vagy legalábbis ismernénk egymást, de számomra semmit nem idéz fel az arca, sem pedig az alakja. Ha találkoztunk is valaha arra sajnálatos módon nem emlékszem. Bár egy ilyen pofira igazán emlékeznem kellene.
- Lennél olyan nagylelkű és elárulnád, hogy mégis kihez van szerencsém? - Teszem fel neki a kérdést, miközben egy pillanatra sem veszem le róla a tekintetemet sokkal inkább levetkőztetem azzal, ami mintha kezdene beindítani valamit az emlékeim között.

♡

Most, hogy nem igazán találkozom Lucifer-rel sőt még én sem tudok róla semmit elveszettnek érzem magam. Egyre gyakrabban jelennek meg álmaimban azok a napok. A nap, amikor először találkoztam Lucifer-el. amikor értelmet adott az életemnek és mellette lehettem valaki. Eleinte nem akartam többé aludni, kényelmetlenné vált. Elakartam tiporni az elmém legsötétebb részére, ahol nem kell újra ilyen érzéseket éreznem. Már azi s abszurd, hogy én egy alkotott démon érezzek! Ugyan már! De mégis... ez az egyetlen, ami most hozzá köt, ami maradt belőle. És így újra álmodni kezdtem.
A mai nap eléggé morgósan indult. A srác teljesen kicsinálta ezt a testet és nehezen akar állva maradni. Arról nem is beszélve, hogy egy nem túl kényelmes ágyban akarta csinálni, aminek csak a szövete akadályozta meg, hogy a rúgok szétszabdaljanak. Tiszta kékes-zöldes a testem! Nem baj. Nem, mintha a dominánsabb halandók másféle foltokat hagynának ezen a porhüvelyen. Egy kis viasz, egy kis ostor, vagy méz... Kezdem úgy érezni, hogy ezek is csak úgy jók, ha Lucifer csinálja. Hiányzik már...
Ahogy az utcán sétálok betérek a kedvenc gyorséttermembe. Se az alvás, se az evés nem életfeltétel nálam. Mégis ahogy meg tudják csinálni ezeket a burgereket szinte irigylem az embereket. Vettem is rögtön négy szendvicset, egy kis krumplival és egy üdítővel. Meg se vártam, míg kimegyek az ajtón egyből elő halásztam egy szendvicset és nagyot haraptam belőle. Jól esően rágcsáltam boldog fejet vágva.
Most kivételesen nem vágytam újabb menetekre lévén ismertem a test határait még egyet nem bírna ki. De démoni vonásom miatt még evés közben is felhívom magamra a figyelmet a sok kanos ember között. Szóval inkább átsétáltam az út túlsó oldalára ahol kevesebb ember van.
Ahogy közeledtem a parkhoz megéreztem egy energiát. Megtorpanva mélyet szívtam a levegőből. Túl ismerős ez az energia. Miért is ne néznék meg? Követni kezdtem az energiát, hogy megtaláljam a forrását. Ám arra egy kicsit sem számítottam, hogy egy magányosan ücsörgő démonba botlok. a legtöbb démon még most is szeret ezekben az időkben eljátszadozni a halandókkal. Ő vajon, miért nm teszi?
Tovább haladok és egy egyszerű mozdulattal mellé termek. A padon ülve kényelembe helyezem magam, míg balkezemben fogom a szatyromat. Nem nézek rá csak a park népét szemlélem. Már tudom ki ő. És nagyon is jól ismerem.
- Nem gondoltam volna még, hogy pont így találkozunk. - lehet, hogy ő nem ismer fel. Sőt biztos. Elvégre évszázadokkal ezelőtt találkoztunk éppen gyermeket hozva a világra. Akkoriban másmilyen voltam. Sokkal inkább voltam önmagam. Egy komoly és kimért démon. Egy olyan, akinek kezét napi szinten áztatta vár. Most ennek az ellentéte vagyok. A szeretetből kovácsolok bűnt és szórom a lelkeket az örökkárhozatba.

Rosier~

Rosier && Shreya

who are you again? oh, nice to meet you, love

Ahogy az embereket vizsgálom a tekintetemmel szinte olyan idegennek és távolinak tűnnek. Egykoron pedig jómagam is emberként éltem ebben a világban, de valahogy úgy tűnik egy évezred után igen csak mássá válik az emberiség. Vagy egyszerűen csak az én nézeteim változtak. Meg aztán sosem mondhatnám, hogy kifejezetten normális nézeteim voltak, hiszen egy szektába születtem be finoman szólva is. A hatalom utáni hajsza egy percünket sem hagyta szabadon. Itt pedig olyan könnyedséggel járnak és kelnek az emberek, hogy szinte már hihetetlenül tűnik. Mintha az életcéljuk nem is létezne.
A padon ücsörögve figyelem őket, mintha egyetlen perc alatt megérthetném minden motivációjukat. Talán nem kellene itt lógatnom a lábamat tekintve, hogy megannyi minden történik a világban. Mind az emberek között, mind az árnyvadászok között, de a démonok sem restek az egymás közötti civakodásban. Azonban ostoba az, aki azt hiszi, hogy bárki is leválthatja Lucifer-t. A birodalmat nem meghódította, hanem létrehozta. Innentől kezdve hát ki más lehetne a megfelelő tulaj, ha nem ő?
Annak köszönhetően, hogy még viszonylag friss vagyok a démonlétben legalábbis a többiekhez számítva határozottan nem vettem észre, hogy a légkör egy másik energiával gazdagodott. Mégis ahelyett, hogy kíváncsian méregetném körbe, hogy pontosan ki is a tulajdonosa ennek a furcsa mód ismerős energiának, ami cirógatja minden egyes érzékemet csak várom, hogy közelebb férkőzőn. Talán ostoba lépés a részemről, de még nem volt olyan szituáció, amiből ne kerültem volna ki győztesként. Tekintve, hogy a halált is elkerültem azt hiszem ezt emelt fővel kijelenthetem.
Szinte ugrásra készen vártam, hogy esetleg helyet foglaljon velem a padon vagy nyíltan meg kívánjon támadni ezen a csodálatos napon, amiért lógatom a lábamat vagy mert éppen olyan kedve van.

♡

--- Szabad játéktér ---

Tárgy: Re: Van Corthland Park Hétf. Aug. 06 2018, 20:44

Néha elmerengek azon, hogy meg kellett volna tanulnom befogni a számat. Pláne egy ilyen városban, mint New York. Adriane nem tudom milyen volt itt. Csak azt tudom, milyen volt otthon mielőtt nekivágott a nagyvilágnak álmokat kergetni. És ez a nagyvilág eltüntette őt én pedig akarva akaratlanul most az ő nevét birtoklom. Bár itt mégis ki tudna arról, hogy van egyáltalán családja, hova tovább egy egypetéjű ikertestvére aki volt akkora barom, hogy elindult őt megkeresni. Na, kitalálhatjuk, hogy hányan. Bingó! Sehányan. De ez a pasas..nem, egyszerűen lehetetlen, hogy ez a helyzet pont így és pont most következik be. Nem lehetek ennyire szerencsétlen. Ráadásul egy park közepén.
- Á, eszerint rajtam kívül senkinek sincs vörös haja ebben az országban? Ugyan kérlek. - csóválom a fejem - Ezzel szemben én hidd el, emlékeznék rád. Pláne abban az esetben ha már dugtunk, de sajnos nincs így. - vonom meg a vállam, mit hazudjam azt, hogy egyáltalán elgondolkodom. ÉN biztos, hogy nem feküdtem le ezzel az alakkal. Ilyenkor viszont szeretnék egy eszközt, egy különleges hatalmat arra, hogy lássam a testvérem múltját. Fel akarom lapozni, mint egy könyvet és elkerülni az ilyen helyzeteket. Viszont itt van az ideje annak is, hogy elegendő távolság kerüljön közénk. Mondjuk a jó sok lenne a legoptimálisabb. Viszont az én távozási sebességem és az ő rántási sebessége eredményezi, hogy szinte neki csapódom. Neki is feszülök, hogy ne legyünk ennyire testközelben, hogy ne érezzem minden felületemmel. Dühtől parázsló tekintettel nézek rá.
- Eressz! - sziszegem, mert ez a helyzet nincs ínyemre. Kényelmetlen és és megzavar. - Olyan hangnemben beszélek veled, ahogy kiprovokálod. Idejössz, - fészkelődöm a karjaiban - hülyeségeket mondasz, pénzt követelsz rajtam amikor nem is ismerlek. - arra pedig próbálok egyszerűen nem reagálni amit a farkáról mond. Na még csak az kéne! Nem lesz ez így jó Ariane, nagyon nem lesz ez így jó!
- Persze, rögtön le vagyok klónozva, nem? - még mindig fészkelődöm, nem tetszik ez a beszélgetés és nem értem, honnan gondolja, hogy nem Ariadne vagyok. Talán a ruha? Vagy tényleg volt közük egymáshoz? Istenem, mibe mászott bele a nővérem? Vagyis inkább kibe..Amit az intim ékszerről mond meg lehet egy nagyon jó blöff is. Ahogy mint kiderült, a pénz is az volt. - Hülyeségeket beszélsz. - megrázom a fejem, fogalmam sincs, hogy van-e Adnenak intim piercingje, amíg együtt laktunk nem tudtam ilyesmiről. Akár lehet is neki. De lehet, hogy nem. Megpróbálok továbbra is szabadulni, de erős. Sokkal erősebb, mint én. - Vagy ez az egész egy hazugság. Összekeversz valakivel és megpróbálsz engem beállítani valami személyiségrablónak. Eressz el! - ezt már egy fokkal hangosabban mondom. Nem akarom hallani, nem akarom tudni, hogy hogyan dugta meg a testvérem. Komolyan nem, nem nem! A hang pedig, az arckifejezés, megzavar. Rá gondol talán? Hogy mit csináltak együtt, nekem meg pechem van mert hasonlítok a nőre akit élvezett?
- Ez az amit soha nem fogsz megtudni, mert nem nyúlsz be a bugyimba! - sőt ha már itt tartunk akkor máshová sem. Lehet, hogy megdugta a testvérem, az is meglehet, hogy szeretők voltak, de biztos, hogy nem kereste őt, tehát nem voltak kapcsolatban egy ideje, különben már hallottam volna erről a pasasról. Talán csak egy kóbor éjszaka volt és nem több. Talán nem is volt meg egy egész éjszaka. A földre esek és kell pár másodperc, hogy eszemhez is kapjak. Próbálnám higgadtan mérlegelni, hogy mit tehetek és mit nem, de annyira felháborít a szövege, hogy ráklépésben haladok hátra, hogy fel tudjak állni és minél messzebb tudjam őt magamtól. - Te nem vagy ép! Ez itt nem az éjféli sztriptíz mesék. Nem fogok neked vetkőzni, sem semmimet mutogatni. És ha egy fél centivel is közelebb jössz, sikítok. Biztos, hogy vannak még a parkban rajtunk kívül is. Szóval tegyél meg egy szivességet és menj innen. Hagyj békén. - egyenesedek fel, már ha hagyja - Hosszú bűnlajstromod lehet, ha minden nőhöz kötsz egy másikat, akit megdugtál és mindegyiknél eljátszol egy ilyet! - ez amolyan megjegyzés, de komolyan éktelen sikításba fogok kezdeni ha közelebb jön. Ilyenkor sajnálom, hogy nem hordok fegyvert. Paprika spray azt hiszem van a kulcstartómon, de bajos lenne felvennem a táskám és kikeresni. Jaaj, eszelősök! Nem akarok itt meghalni, elvérezni..nem lenne fair! Kérlek titeket ott az égben, nem lenne fair!!!

Tárgy: Re: Van Corthland Park Vas. Aug. 05 2018, 21:03

Ahogyan ellenkezik, egyre csak idegesedem. Persze, hogy nem igaz az egészből semmi sem, még a kefélés tényállása sem, a pénz meg főleg, de akkor is, ha egy olyan vadkan, mint én a neveden szólít és a jussát követeli, akkor tessék minimum összeszarni magadat és remegő ajkakkal benyalni az adott illetőnek. S mivel ez most nem történt meg, nekem meg amúgy sincsenek sodort acélkötélből az idegeim, kezdem elveszíteni a fejemet.
Nem mondanám azt, hogy túlzottan akartam volna magyarázni a dolgokat, de volt pár olyan felvetése, amire szavakkal válaszoltam és nem egy ököllel kapott sminkigazítással. - Nem babám, tisztán emlékszem arra, hogy te voltál az. Ilyen vörös hajat ezer közül is felismerek, a kábítószerre meg nem fogd, mert így tényleg a lelkembe taposol!
Nézek fel az égre és úgy röhögöm el magam, majd újra felé pillantok és amikor látom, hogy igazán sürgős lett neki egy hirtelen pillanat után, utána marok jobb kezemmel és próbálom elkapni a csuklóját. Ha sikerül, akkor magamhoz rántom, szabad balommal átölelem és hagyom magam elvarázsolódni...
Mert egyszerűen gyönyörű a csaj és innen közelebbről végigmérve, még inkább csodálatos és annak ellenére, hogy kerültem már a hasonmásával sokkalta intimebb helyzetbe, értem ez alatt, hogy olyan részeit is megkóstoltam, amit talán még soha senki más ... és olyanokat is, amiket mindenki. Ez az előttem álló, talán ziháló, talán rettegő nő viszont sokkalta érdekesebb, mint a másik volt, sokkalta ... vonzóbb.
- Szerintem nem vagy tudatában annak, hogy én milyen gazfickó vagyok, mert akkor biztosan nem beszélnél velem ilyen hangnemben... De elnézem neked, mert ilyen szép vagy és ami azt illeti, már attól áll a farkam, hogy így magamhoz húzlak. - vigyorgom el magam, majd újra végigmérem: a szemeit, az orrát, a pofikáját és a száját ... ó Istenem, azok az ajkak, szinte már benne látom magam, ahogyan ... szeret.
- Abban viszont mindketten megegyezhetünk, hogy te nem az vagy, akinek mondod magad, mert ha az lennél, akkor fejvesztve menekülnél tőlem és nem étellel kínálnál... - nézek közbe a vaksötét parkban, majd ha még mindig ott tudom tartani őt, akkor újra rá nézek és folytatom. - Valójában nem érdekel, hogy ki vagy, a pénz pedig tényleg hazugság volt, de az, hogy keféltem már veled ... illetve azzal, akit most éppen el akarsz játszani, teljesen igaz. Például honnan tudhatnám, hogy pírszing van a klitoriszodban? Vagy a másik feled azt elfelejtette mondani? Elfelejtette megemlíteni, hogy mennyire szerette, ha valaki tépkedi? Ha szinte kiszakítják belőle?
Harapom be alsó ajkamat és valamilyen hörgő-morgó, a franc jobban tudja, hogy milyen hangot adok ki magamból, mellyel ki akarom fejezni az iránta táplált vonzalmat és szavak nélkül próbáltam kinyilvánítani az igényemet egy közösen elköltött éjszakára.
- Mond csak babám, ha benyúlnék a bugyidba, megtalálnám azt a kis acélgyűrűt? Vagy ennyire nem sikerült őt lemásolnod? - nevetem el magam, majd a földre lököm, ha még mindig az uralmam alatt tudtam tartani és sehogyan sem próbált elmenekülni tőlem. Mert akkor egy teljesen más fenevaddal kellene szembenéznie, egy vicsorgó, ébenfekete bundájú, dagadó izmoktól hatalmasodó farkassal, aki csak azért él, hogy gyilkoljon. S a prédáját már kiszemelte magának, már csak arra vár, hogy a vadászat elkezdődjék. A hajsza azonban ugyanúgy múlik a lányon, mint a tomboló vadságon. Erre szokták mondani, hogy kettőn áll a vásár, de azt is, hogy rohadt jól kell a vöröskének lavíroznia a háborgó vizeken, hogy partot érjen. - Mutasd magad, húzd fel a pólód!

Tárgy: Re: Van Corthland Park Szer. Aug. 01 2018, 20:48

Noha a sötétben nem tudom olyan nagyon élesen kivenni a vonásait, mégis érzem, egyszerűen érzem, hogy fixíroz. Méreget. Vajon így érzi magát a kukac is a horgon amikor a halak elkezdenek körülötte körözni? Hőn remélem, hogy ez a pasas csupán valami turista, netán részeg, vagy narkós. Vagy bármi, bárki de nem jelent rám veszélyt. Egyáltalán nem. Nem akarok még ennél is több bonyodalmat az életembe, bár eddig a magam hibájából nem igen kerültem semmilyen bajba. De mióta én lettem Ariadne, mindig történik valami. Egyre-másra bukkannak fel a különös személyek, jönnek furcsa, magyarázattal nem szolgáló telefonok. És nincs senki. Senki akit megkérdezhetnék, hogy mégis egyébként ki a francok ezek, mit akarnak a testvéremtől és mit kellene nekik mondanom.
- Akkor halljuk, mit tehetek érted? - nézek rá, némi kíváncsisággal megtűzdelve, hisz még most nem rántott rám fegyvert, nem vetette rám magát, hogy lefogjon, megerőszakoljon, vagy ellopja a táskámat. - Nem tudok én semmilyen választ. - vonom össze a szemöldököm kétkedve. Most biztos nem az útbaigazításra céloz, bár arra, hogy éhes de nem úgy, nyelnem kell egyet. Ezt vajon szatír módra értette? Vagy pszichopata gyilkos módra? Ki ez a pasas? Mit akar tőlem? Jaj miért kellett nekem leszólítanom. Mehetnék most gyorsan valami forgalmas helyre, ahol sokan látnak.
Felejthető? Tessék? Na, neem nem. Biztos nem. Nem is kereste soha telefonon ilyen hangú pasas. Na meg úgy tudtam a nővérem a szépfiúkat szereti, a klasszikusan szépfiúkat, ő itt inkább férfi kategória és abból sem a bájgúnár jelleg. Mi vihette rá, hogy vele keféljen tehát? Már ha egyáltalán igaz és nem valami próbálkozós duma? - Úgy tűnik.. - felelem száradó torokkal, ami nem hazugság, hisz akit nem ismerek, azt elfelejteni nem tudom, így hát, mindegy milyen kategóriába aggatjuk bele. Figyelem ahogy leguggol, én úgy dőlök egy kicsit hátrébb. Ne legyünk ennyire vészesen..közel. Ahogy kimondja a testvérem nevét, valami átkattan. Lehet mégis igaz? Tényleg a szeretője volt?
- Egyszer sem csörgött a telefon. Úgy nem, hogy te voltál a hívó fél. Tehát ne hazudj, hogy kerestél. Nem tetted. - ebben viszont biztos vagyok, mióta elmentem Chicagoba abba a lakásba, nálam van a telefon és minden elmentett számot felhívogattam, ostoba ürüggyel rejtett azonosítóval, hogy hátha megtudok valamit. De eszerint ez a pasas sem lesz a segítségemre. Viszont nem tetszik, egyre jobban nem tetszik, hogy felemeli a hangját. Menekülni kellene. Elfutni és többé nem jönni ide. Sem sehová ahol nincsenek elég sokan és nincs elég világos.
- Nem tudok semmiféle pénzről. - hát ezt aztán teljesen komolyan mondom, mert tényleg nem. Ha kefélgette miért adott neki kölcsön? Ismerte egyáltalán ennyire? - Talán valamelyik más nőcskédnek adtad oda, nem nekem. - de szívesen rámondanám, hogy semmi közöm Ariadne ügyeihez és hagyjon békén, húzzon el máshová. Mondjuk melegebb éghajlatra. Amilyen gyorsan tudok, felállok, mert álló helyzetből még mindig gyorsabb elfutni, mint ülőből. - Nézd, meglehet, hogy így történt. Kefélgettünk. Nem rémlik az arcod, lehet túl sok tudatmódosítót vettem be vagy épp szívtam fel. Pénz kell? Bizonyítsd, hogy egyáltalán adtál. Nem gondolod, hogy minden pasasnak aki pénzért ordítozik velem éjjel egy parkban pénzt fogok adni, mert ő azt mondja, hogy dugtunk? Lehet csak szeretted volna. Ezért nem hívtál fel. - istenem, nem otthon vagy Arie, ez az ember pedig teljesen idegen. Be kellene fognod azt a nagy szádat és elhagyni a helyszínt, de baromi gyorsan. Nagyon nagyon gyorsan. - Nekem dolgom van ami azt illeti. - ó és indulnék is a nemlétező dolgomra de hirtelen nehezemre esik elképzelni fejben, hogy hol is van a parknak a kijárata, vagy valamelyik kapuja amin kijuthatok. Ráadásul úgy, hogy ő is itt van. - És hagyj engem békén. - ez inkább utasítás semmint kérés. Finomítanom kell. Nagyon sokat. Nem vagyok normális, ez már biztos.

Tárgy: Re: Van Corthland Park Szer. Aug. 01 2018, 19:20

Pontosan ugyanolyan, mint a másik volt, de valami mégis különbözött. Ugyanúgy mosolygott, ugyanaz volt a hangja, ugyanolyan szemei voltak, mégis ... nem tudtam megmagyarázni, hogy mi nem stimmelt vele kapcsolatban, de amikor megszólított és felajánlotta a hot-dog felé, nevethetnékem támadt.
Pedig azt hittem, hogy jó vagyok a préda követésében, hogy ki tudom számítani minden lépését, hogy hangtalanul, csendben tudom őt becserkészni, de úgy tűnik, volt valami hatodik érzéke rám és észrevett. Persze faképnél hagyhattam volna, talán ez lett volna neki a legjobb kimenetele a találkozásunknak, de nem hagyhattam annyiban a kérdést, nem engedhedtem el az oldalamat fúró kíváncsiságot.
- Ami azt illeti, valóban segíthetnél... - kezdem mondandómat, amikor közelebb lépek hozzá, majd újra és megint végigmérek rajta, s nem hiszem el, amit látok. Ép ésszel nem tudom felfogni, hogy a nő, akit másfél hónapja öltem meg most hogyan ülhet itt a park közepén és nézhet úgy rám, mintha nem is ismerne. Hiszen az ember megjegyzi a gyilkosának arcát, nekem is beleivódtak elmémbe a srác vonásai, aki farkassá tett és ezer közül is felismerném őt, de a vöröske agyában nem gyúl lángra a felismerés fáklyája, nem tud hová elhelyezni. - Egy problémám van, amire csak te tudod a választ, és még mielőtt... Nem, köszi nem vagyok éhes. Illetve nem olyan értelemben, mint gondolnád.
Vezetem elő neki a talányt, majd közelebb lépek hozzá ismét és akkor orron csap a felismerés: ő nem lehet az, ő valaki más, csak ugyanazzal az arccal, de teljesen más szaggal. Ahogy mélyet szippantok a levegőbe, azonnal eljut a tudatomig, hogy tényleg nem lehet ugyanaz a lány, de akkor mégis kicsoda? Valami boszorkány játszik velem csalfa tréfát? Rohadtul arcon vágok bárkit, aki ilyen baromságot talált ki ellenem, s ahogy ezt végiggondolom, ujjaim ökölbe szorulnak, fogaim pedig szinte csikorognak, annyira dühít a feltételezés.
- Pár hónapja megismertem valakit, nem tűnt túl komolynak a kapcsolat, csak keféltünk egyszer-kétszer, de utána se egy telefon, se egy üzenet, szőrén-szálán eltűnt, most pedig itt ül valaki az ő arcával, és hot-dogot akar adni nekem. Ennyire felejthető voltam drága?
Állok immáron közvetlen előtte, s ahogyan leguggolok, egyenesen a szemeibe nézek és még mindig mosolyogva, még mindig nevetve próbálom megtartani a szemkontaktust.
- Tudod, nagy fiú vagyok már, el tudom viselni, ha lapátra tesznek, de azt már nem, ha tartoznak nekem. És drágám, te tartozol nekem... És nem szeretem, ha tartoznak nekem, szóval magyarázd el nekem, hogy mégis mi a faszomért nem voltál képes felvenni azt a kurva telefont és szólni, hogy mi a picsa van veled ... Ariadne? - kiabálok vele, hogyne kiabálnék, hiszen jól kell játszanom a szerepem és abba az is beletartozik, hogy az állítólagos nevén szólítom. A csaj, az eredeti csaj jogosítványa még mindig megvan, akkor vettem ki a tárcájából, amikor végeztem vele, s mivel van bennem némi gyűjtőszenvedély, megtartottam, mint örök mementó egy csodálatos éjszaka emlékére.
- Na mi van baszd meg? Nyögd már ki, hogy hol van a pénzem? - Ariadne természetesen nem tartozott nekem, hogyan is tartozhatott volna, hiszen csak egy éjszakára ismertük meg egymást és az is igen csúfos véget ért számára. A pénz azonban mindig jó tárgyalási alap, ha valakit meg kell félemlíteni, ha valakit be akarsz fosatni, hiszen vannak, akik az anyjukat is eladnák pár zöldhasúért, és ha egy olyan vadállatnak tartoznának, mint én, akkor bizony nagyon apróra összehúznák magukat, ha ilyen illetlen módon várnák vissza tőlük a tartozást. És én most rettentő illetlen voltam, az már biztos!

Tárgy: Re: Van Corthland Park Szer. Aug. 01 2018, 18:49

Ez a város a maga valóságában óriási. Egy útvesztő, ahol eltévedhetsz ha rossz sarkon fordulsz le. Mondják persze, hogy hát ott a tömegközlekedés de finoman szólva is baszhatom az egészet, ha elnézek valamit. Fogalmam sincs, hogy a testvérem miért jött ide, mit szeretett ebben a városban annyira. Minden épület óriiási, az utcák tömve vannak emberrel, pontosítok tahó emberrel, akik egymást lökdösve próbálnak eljutni A-ból B-be. Próbálok higgadt és derűs maradni. Nem jutottam egy milliméterrel sem közelebb ahhoz, hogy Ariadne vajon mégis miért és hová tűnt el, de a bankszámláján az utolsó mozgást én csináltam. Ismerem az aláírását és mondja azt valaki, hogy nem hasonlítunk egymásra! Pláne laikus szemlélőnek, aki külön-külön nem ismer minket.
Mindenesetre elegem lett a betonból, keresnék valamit ami legalább egy kicsit más, ami egy kis enyhülést hozna. Mert csinálhatunk lelkiismereti kérdést az egészből, hogy ugyan miért használom Ariadne bankszámláját, miért használom a pénzét, de most én vagyok ő. És Ő hagyta itt. Mindenét. Ezért is gyanús az egész, de a rendőrségre nem mehetek. Elveszett valaki New Yorkban, nagyszerű. Naponta legalább száz, ha nem több embernek veszik itt nyoma. Ennél rosszabb adatokat produkál mondjuk Los Angeles, hisz ott a városon túl a nagy büdös sivatag is ott van, ahol tekereghetsz míg lélegzel.
Ez a park viszont lenyűgöző. Komolyan. A tóval meg mindennel együtt. Két napja leltem rá, de akkor nem volt időm komolyabban elkényelmesedni a zöld gyep és a csend adta csodában, mert hívást kaptam - kapott ő - és meg kellett jelennem egy találkozón ahová majdnem farmershortban és atlétában mentem el, de leesett, hogy a testvérem ezeket soha nem viselné együtt. Néha a ruháiban úgy érzem magam, mint aki kiárusítja a testét és illegeti magát az irdatlan magas sarkú cipőkben, mint egy escort lány. Ma azonban kikapcsoltam azt a telefont. Ma nem vagyok kíváncsi ezekre a fura emberekre, akik még furább kérdéseket tesznek fel. Azt mondtam a nagyon értetlenkedőknek, hogy balesetem volt, azért nem találkoztunk. Volt egy pasas, aki meginvitált a lakására. Henteregni. Rövid távon intettem be neki és küldtem el az anyjába. Mi vagyok én? Kurva? Szépen lennénk.
A park felé sétálva, viszont a saját ruháimban, a saját preferált ízesítésű kávémmal és a saját kedvenc hot-dogommal már képes vagyok mosolyogni is és nem úgy gondolni erre az egészre, mint egy nagyon rossz rémálomra. Még olyan hívás nem jött, ami valami kapcsolat lenne. Tehát Ariadne legalább szingli volt, így nem kell semmilyen tyúkeszűnek játszanom a barátnőjét. Főleg mert miféle kapcsolat épülhetne a lehető legnagyobb hazugságra? Már előre tudom, hogy a park melyik részére szándékozom letelepedni, nem számít, hogy nem dél van. Nem zavar az sem, ha késő van. Egyedül élek és már túl vagyok a zárcserélésen is. Egy valamiről szoktam le: a zenehallgatásról. Nem ismerem eléggé ezt a helyet ahhoz, hogy ne halljak külső zajokat. Leülök végül a fűbe, hogy összerendezzem a cuccaimat és végre nekiállhassak a vacsorámnak is, amikor megpillantom a pasast. Nem, biztos nem engem követett, egyszerűen ő is csak erre járt. Az is lehet, hogy részeg. Sebaj, van nálam gázspray. Ha ő a parki szatír, hát nosza!
- Nem dohányzom, nincs nálam alkohol és pénz sem. Ha ezt akarod kérdezni, spóroljuk meg egymás elől a levegőlopást. - nézek rá semleges tekintettel. Remélem egyébként azért tényleg nem ő a parki szatír. Főleg mert nem tudom van-e rendőr a környéken. Vagy segítene-e bárki. Nem mintha otthon valaha is kerültem volna ilyen helyzetbe. De lehet csak egy ártalmatlan pasas aki egy kis kaját kér. Na, egye a róka, a hot-dog felét megkaphatja ha elhúz minél előbb. - De ha éhes vagy, megoldhatjuk. A hot-dog felét megosztom veled. Minden egyéb esetben. - mutatok körbe ezen az irdatlan nagy parkon - Bármerre tágasabb. - aztán leesik, hogy mi van ha baja van? Ha mentőt kell hívni? Ah, néha olyan elutasító paraszt tudok lenni. - Vagy segítség kell? - biccentem oldalra az arcom.

Egy póló és egy farmernadrág. Nem is kell több ebben a forró éjszakában, s ahogyan New York utcáin lépkedek, néha-néha meg-megállok, hogy felmérjem a kínálatot. Éhes vagyok, olyan szinten, hogy már-már remegek, de azt is tudom, hogy a sarki fűszeresnél kapott marhahúsos szendvics nem olthatja ezt a mérhetetlen sóvárgást. Hatalmasat kell nyelnem, ahogyan egy fiatal lány alig ruhában elgrasszál mellettem, s már majdnem utána nyúlok, hogy letépjem azt a formás hátsóját, amikor pár másik, hasonlóan lenge öltözetű cicababával cukiskodik össze.
Kétségtelen, hogy nem lenne ellenemre egy svédasztalos menü, ahonnan válogathatnék a mellek és a combok között, de a város közepén igen bajos véghezvinni egy ilyen tort. Mondhatnám azt, hogy leszarom a sikolyokat, az esetlegesen elmenekülő puncikákat, de vannak, akik bizony komolyan gondolják ezt a "ne bántuk az embereket" felfogást, és mintha vallásosak lennének, olyan hittel tartják be ezeket a tanokat. Hülye árnyvadászok, kapják be az összes kis fa...
- Hééé! Épp sétálnék! - morranok rá egy szemüveges muksóra, aki úgy gondolta, rá nem nagyon vonatkoznak a közlekedés szabályai és pirosnál akart átmenni a zebrán, ahol én éppen átmentem volna. Kedvem lenne bezúzni a pofáját, pépessé verni a koponyáját, letörölni azt az ártatlannak látszódni akaró grimaszt a képéről, de annál tovább nem jutok, hogy a motorháztetőjére csapok egy isteneset, bütykeim nyomát hagyva hátra egy karosszéria lakatosnak. - Elmész te a picsába!
Fakad ki belőlem a keresetlen szó, majd hagyom elhajtani, hogy had élje tovább azt a jelentéktelen kis, szar életét. Egy drogüzletet pillantok meg az egyik sikátor mellett elhaladva, s látom, hogy a hülyegyerek már a pisztolyáért nyúl, így jobbnak láttam tovább menni, kinek kell a felesleges feszkó így éjjel háromkor? Vagy ez már olyan kései időpont, hogy akár nevezhetnénk koránnak is? Szarni bele, le kell fosni!

És akkor megcsapja az orromat egy ismerős illat...

Azonnal érzem, ahogyan a számban összefolyik a nyál, s ismét csak nagyot kell nyelnem, mert olyan kellemes emlékeket idéz bennem, hogy képtelen vagyok kordában tartani a feltételes reflexeimet. Keresem, kutatom a forrást, s már éppen feladnám, hogy megtalálom, amikor meglátom őt...
- Téged már megöltelek... - tódul ki számon a felismerés, hiszen a vörös nő volt az utolsó vacsorám, az utolsó igazi vacsorám, amit másfél hónappal ezelőtt költöttem el. Akkor is ilyen éhes voltam, akkor is ugyanilyen vágy kezdett eluralkodni rajtam, s annak ellenére, hogy nem értettem, hogy képtelen voltam felfogni hogyan kerülhet ide újra, átkapcsoltam vadászó üzemmódba és bármerre indult el, követtem. Lassan, lépésről lépésre, óvatosan, hogy észre ne vegyen. Tudnom kell, hogy milyen mágia miatt kerülhetett újra ide, hogy még egyszer elő ne fordulhasson ez a blamázs...

-- szabad játéktér --

Ales & Rora

A farkas (...) jóval ritkábban jut zsákmányhoz, de akkor olyan ünnepet ül, amilyet kutya meg nem érhet...

Ugyan csak egy óriási park, mégis visszahozza azt a hiányzó részt az életében amit semmilyen betondzsungel, semmilyen kedves emberi szó, akármilyen jó városi szórakozás nem tud pótolni. A természet, a lomb és az avarban élő állatok hangjai, az a városi zajoktól mentes csend amiben mégis megmozdul az élet. Tele van vele a levegő, ha az ember mélyet lélegzik szinte felüdül, frissnek, tettre késznek és élénknek érzi magát bármennyire is fáradt el előtte. Aurora számára is ezt hozza el most, egy kis nyugalmat, hiányzó részének egy halovány felidézését. Már majdnem egy éve él a városban, mégsem fut össze senki fajtája bélivel gyakran, és ez néha hiányzik neki. Bár amennyi szabad ideje van, nem csoda. Szinte csak az iskola, a cirkusz és az otthona közt ingázik. De hamarosan telihold, és ugyan nincs már rá hatással annyira, hogy eszét vesztve átváltozzon mégis érzi fenevadjának sürgetését. Élénkebb mint mikor ideköltözött, de ez érthető. A túlélési ösztönök az utóbbi időben keményen felpörögtek nála, két démonnal is volt szerencséje találkozni az egyik ráadásul olyan alkuba akarja kényszeríteni ami ellene a bestiája egyenesen lázad. A szabadsága, és talán a lelke is a tét. John pedig egyre furcsábban áll a nővére és Rora viszonyához, de mondani bármit nem mer neki. Nem tudhatja meg több ember, pláne nem a vőlegénye! Sóhajtva pillant körül az utcán, rég lement már a nap, a park bejárata pedig zárva. Helyes. Még mindig elveszettnek és nagyon újnak érzi magát a városban, és fogalma sincs igazán hol engedhetné belső dögjét szabadon – azokon a ritka alkalmakon amikor már kénytelen utat engedni neki – így mindig máshol, mindig este teszi meg. Az államban van ugyan több Nemzeti Park is, de odáig nagyon hosszú az út, és ott ki tudja milyen falkák élnek. Így is minden egyes átváltozással azt kockáztatja, hogy az itteni falkatagokba botlik bele. Odahaza ismerte legalább a járást, s a vérfarkasoknak akik átlépték a városhatárt tisztán és világosan a tudtukra adták hol kell tiszteletüket tegyék, ha maradni óhajtanak. Itt? Ebben az óriási betonrengetegben? Elég ostobán venné ki magát, ha mint egy őrült sétálgatna az utcán farkas szag után kutatva. És…az elején nem is érezte szükségét, hisz mardosta még a bűntudat, új volt neki minden, nem akart senki farkast maga körül látni, Kirunában épp elég gondot okozott így is neki a sajátja. Mögötte elhalad egy nevetgélő pár, kik a hideg és a szemerkélő eső miatt sietősre veszik lépteiket. Felzavarja benne a gondolatok folyamát, felkelti benne ismét a farkast aki már földet akar érezni a mancsa alatt, be akarja lélegezni a természetes friss levegőt amit a fák sűrűje ad a városi benzingőzös nyálkahártya pusztító bűz után. Óvatosan néz körbe, a napokban már elégszer járt a Parkban és annak területén, hogy pontosan tudja hol is vannak a biztonsági kamerák, így a kerítés egy olyan szakaszánál áll meg ahol biztosan nem veszi fel egyik sem. Fekete kapucnis felsője a fejébe húzva, egyszerű melegítője és sportcipője szintén fekete. Akár egy bűnöző benyomását is kelthetné, ha nem éppen egy napközben nyilvános parkba mászna be. Légies könnyedséggel kapaszkodik fel a vaskerítésre, és lendíti át magát elkerülve a tetején meredező hegyes fém tüskéket. Egy halandónak bizonyára nem menne ilyen könnyedén, a ruhája legalább egy darabját fennhagyná az egyik tüske hegyén. Rorát azonban vonzza már a természet, és artista lévén az ilyenek egyébként sem okoznak neki problémát. Puhán landol a homokban, és pillanatnyi megtorpanás után besiet a biztonságot adó fák közé. A park ezen része szinte csak erdős rész, mélyén egy csónakázó tóval, a végén pedig fák övezte kis tisztással. A park elejében vannak a játszóterek, a szökőkutak, de arra esze ágában sincs menni, ott van a legtöbb biztonsági kamera. Az egyik kis turistaösvényen halad beljebb egészen odáig, ahol már szinte a mesterséges erdő csendje fogadja. A lombkorona miatt csak helyenként esik be az eső, ám mivel kezdik a fák is hullajtani a levelüket, érezvén tényleg itt az ősz ez még így is több csapadék mint ami nyáron éri a talajt. Pár pillanat ismét, míg hallgatózik, tagjaiból kiszáll az idegesség, és vetkőzni kezd, Ruháját egy magával hozott zacskóba süllyeszti, majd lerakja a cipője mellé, s átváltozik. A csontok otthonos, már megszokott fájdalommal csúsznak a helyükre, a meleget tartó bunda pillanatok alatt borítja be, ajkán már nem nyögés, inkább vinnyogás tör ki, s pár pislogásnyi idő után már négy mancson rázza meg magát. Otthonosan szimatol a levegőbe, szívét már a bestia felszabadultsága járja át, az ember mint olyan háttérbe húzódik, de vissza nem vonul, hisz még így állatként is megőrzi emberi tudatát, mégis más az egész. Zsigeri ösztönei kiélesednek, ahogy az érzékszervei is. Tettvággyal mozdul a halomnyi szíjas izom, bevetve a vadászt magát az aljnövények sűrűjébe. Léptei továbbra is puhák, könnyedén tör utat magának a növényzetben, mintha születésétől ismerné itt a fákat. Éhes, s hogy ezt csillapítsa fülét élénken hegyezi apró zajok után. Már nem aggódik a kamerák miatt, már nem fél, hogy emberek is lehetnek a parkban. Minden emberi szorongását és idegességét levedli, utat engedve az ősi vágynak ami az ölés és az evés felé hajtja. Bundáján megtelepednek az esőcseppek, a nedves talajban jelzőként hagyja ott mancsának nyomát. Ugyan a gyomrát marja a sürgetés mégsem siet, ez az éjszaa erre van szánva, John az iskolában van, gyakorol, utána pedig a barátaival megy kicsit lazítani, haza pedig maximum csak a macskája várja.
Nesz üti meg érzékeny füleit, amik automatikusan fordulnak az irányába, teste megdermed, s egy darabig csak fülel. Kisebb termetű állat, nyúl, róka, esetleg egy kóbor macska vagy elszökött kutya. Általában jól nevelt farkas, már emberként szereti ezt állítani magáról, de az ősi ösztönök dolgoznak, így lelapulva, osonva közelíti meg a zaj forrását. Két nyúl az. Tekintete mereven figyeli a zsákmányt, ám a távolban mögötte zaj hallatszik, s a nyulak megriadva iramodnak neki, persze, ketten kétfelé. Izmai megfeszülve, hátsó lábai robbanásszerűen tolják előre, ahogy szinte gondolkodás nélkül veti magát a nagyobbik nyúl nyomába. Nagyobb zsákmányhoz szokott, de itt aligha fog őzre vagy vaddisznóra bukkanni a megszokott rénszarvasokat pedig maximum a Mikulás napi felvonuláskor láthat. Be kell hát érnie ezzel, de persze első sorban el kell kapja. A hajsza izgalma felbuzog benne, ahogy az ugrifüles ismerősen cikázik a talajon, de a bestia sem rest, mancsai rögöket kaparnak ki a talajból, karmai kidőlt farönkökre kapaszkodnak fel, hogy aztán átlendülve rajtuk ismét az avarban landoljanak. Gondolatai megszűnnek, állati része átveszi az irányítást, lelkét felemészti az adrenalin és a vér utáni vágy. Fogaival a prédába akar marni, vért akar érezni, tudni hogy miatta száll ki az élet a pici szőrös testből, a hús tápláló súlyát akarja érezni a gyomrában. Így hát csak az a fontos neki ahogy hajtja a vadat, nem igen nézi merre, habár érzékei tökéletesen észlelik még mindig a fák sűrűjében rohannak. Lejtős rész, nyilván egy kis patak, ami leszabályozza a tavat. Kövek, újabb kidőlt fatörzsek állják útját, de mintha csak a föld folytatása lenne ugrik át felettük, hogy aztán a vízben landoljon. Köves az alja a pataknak, s nem is olyan mély, de a nyúl lassul miközben már vizes tappancsokkal igyekszik feliszkolni a vízmosás másik oldalán. A tetején bokrok állnak ismét akadályt, de a nyúl még így sem menekülhet. Állkapcsa halálhozóként zárul össze az apró testen, érzi a bunda alatt az izmok fájó rándulását, foga bordát roppant, s közé hatol, miközben lábai viszik tovább, kirobbantva őt a bokorból. Diadalát egy neki csapódó test vágja el, s a lendülettől, valamint a másik sebességétől úgy zuhan oldalra, s csúszik pár métert a talajon, hogy abban a pillanatban fel sem fogja mi történt. Ösztönösen ereszti a fogai közül a haldokló prédát, a az ép tüdő és bordák híján vergődve hullik eléje. Fellángol benne a düh, és a prédáját védeni igyekvő vad elhatározás. Fejét a másik felbukott felé kapja, vértől csöpögő fogai közül hörgés tör fel, figyelmeztető, mély, állatias melyet nem irányít ember csak a sok millió évnyi túlélés. Nem törődik a sárral ami a bundájába ragadt s ami beteríti a fél pofáját, mancsaira áll, hátrasunyt fülekkel áll az idegen s a nyúl közé. Tüdejét megtölti a vibrálás ami a folyamatos morgás nyomán jár.

❖ Megjegyzés: Remélem megfelel *-* ❖ Zene: x ❖ Szószám: nem sok

» Harambee park
» Állami park
» Corona Park
» Griffith park
» Ozone Park