“ I wanted you to be proud of me. Out of everything that you taught me, killing was always what I was best at. It's ironic, isn't it? That that should be the reason you came to hate me. „

Végtelen kétségbeeséssel markolok bele a puha és szemcsés homokba mind a tíz ujjammal és húzom magamat el a víztől, mintha attól tartanék, hogy karmaival megragad és visszaránt, aztán soha nem fog többé engem visszaengedni. Minden egyes simogatása a víznek a lábaimon épp olyan, mintha tüskés lepellel csapkodnának; kínoz, felemészt és megrohaszt. Menekülni és rohanni, csak e kettőt akarom..! (..) Mintha dézsából öntenék, úgy ömlik ki ajkaim közül halott vérem, egyenesen magam elé a homokba. Zokognék, helyette azonban vér áztataja el szemüregemet és arcomat. A fájdalom volt mindig is a lételemem, de ez a fajta fájdalom ez teljesen más. Ez egyenlő a halállal.
Szívem lüktetése túlzengte a tenger zúdulú hangját, tökéletesen éreztem mellkasomban ezt a szervet amelyet megannyiszor kötnek a gyengéd érzelmekhez. Minek nekem szív, ha nem érezhetek vele? Lüktetése kínzó volt és marcangoló, mely egészen addig nyúzott és tépett, amíg ki nem értem a víz sodrásai alól. Ez a fájdalom annyi mindenre emlékeztet.. a legelső könnyeimre.
Nem pillantottam hátra, de még csak tudomást sem vettem arról már, hogy a hátam mögött a végtelenségig hatoló óceán teng. Már nem ér újraéledt szívemhez, már nem fog többé elragadni. Ő visszahozott engem. Még mindig érzem hűvös arcomon szeretetteljes, meleg és törődő érintését. Annyira könnyed és gyengéd volt, ahogy megérintette az arcomat; hisz ő volt mindig is az őrangyalom. De nem óvott meg mindentől. Alighanem belehaltam a főbb fájdalomba, a tudatba, hogy az egyik rúna eltűnt rólam. Az lesz a legjobb, ha halottnak hisz? De én újra meghalok, ha őt nem tudhatom többé mellettem...

Aki emlékezik az gyenge. Nem egyszer, nem is kétszer, nem is háromszor, hanem legalább ezerszer elmondta ezt apám. Mindent amit mondott, úgy tekintettem arra, mintha az a szent könyvben meg lenne írva. Úgy játszhatott rajtam akárcsak egy lanton, egyáltalán nem foglalkoztatott, hogy mivé is válok mellette. Az foglalkoztatott, hogy ő volt az egyetlen egy biztos pont, akibe kapaszkodni tudtam. Hazugságok egyvelege az, amit ő összehordott az évek alatt és én elhittem neki, ahogy még rajtam kívül sokan mások.De most már nincs, helyette most csak én vagyok. Még csak két nap telt el, hogy újra az élők között tudhatom magamat és ez még nem elég idő arra, hogy az ép gondolkozásom teljes egészét magaménak tudhassam. Ezt talán az is bizonyítsa, hogy visszatértem az egykori otthonomba, ahol felnőttem. Itt váltam szörnyeteggé, itt láttam meg azt a lányt és itt kaptam meg az apámtól a szeráfpengémet még nyolc évesen. Az emlékektől még nem érzem magamat gyengének, egyszerűen csak szeretném felidézni azt a sok évnyi szenvedést amit át kellett élnem. De ez tett engem erőssé és az volt az, ami most még engem itt tart. Csak is az ő emlékükre tértem ide vissza. Nem gyengeség, pusztán harmatnyi tanulság, hogy legközelebb mit kell másként tennem. Ha lesz legközelebb.

Ajkaim közül ömlött a saját vérem, a félelemtől és a fájdalomtól való remegésem pedig nem hajlandó szűnni. Karjaim remegnek alattam, nem bírják megtartani a testemet.
- Ez nem vall rád, Jonathan. Kelj fel! - megérinti tenyerével a ball vállamat hátulról, mire én akaratlanul is, de elhúzódom. A mély és nyers haragtól íriszeim teljesen feketébe borulnak, újra elérte, hogy lássa azt a szörnyeteget akit ő teremtett. Látni akarja azt a teremtményt, amire büszke lehet. Hisz ő egy szörnyeteg atyja. (...) Nem akarom, hogy újra megsebesítsen, csak azt akarom, hogy most békén hagyjon. De nem fog.
Két óra telt el. Sikerült kellően összeszednem magamat annyira, hogy a kanapéra feltudtam ülni és megtarthattam magamat a nélkül, hogy beleremegtem volna a fájdalomba. Csak ültem a szélén és vártam, hogy mikor tér vissza újra. Azt akarta, hogy harcoljak vele szemben, de nem voltam arra képes, hogy ártsak neki. Ő viszont képes volt arra, hogy nekem ártson. De ő szerinte ez tesz engem erőssé és legyőzhetetlenné.
- Te is tudod, hogy nem érdemelsz ennél jobbat. - A durva érintésektől a mostani érintése sokkalta finomabb volt, mindössze csak jobb vállamon hagyta pihentetni jobb tenyerét, a hátam mögött. Az arcom nagyon sok árnyalatot viselt magán, többek között lilát, kéket, pirosat.. nagyon sok színt. De ezek egyszer eltűnnek. A testemet borító hegek soha többé. - Nem teljesítetted azt, amire utasítottalak. - Hangja komoly, rideg. Ennek ellenére ezt tartottam a leggyengédebb hangnemének. - Te is tudod, hogy egy szörnyeteg nem érdemel szeretet vagy akár törődést. - Érzem, hogy a vállamról eltűnik a tenyerének a súlya. Úgy tettem, mint aki talán meg is süketült volna, de mindent hallottam abból amit mondott. Egyszerűen csak jobbnak láttam, ha hallgatok.
- Hisz még az anyádnak se kellettél.- Folytatta tovább, tartogatva ezt a mondatát a szíven döfésnek. Ismert engem, de nem eléggé, hogy megértse; nem érzek így nem fáj, ha ezzel próbál tönkretenni. Mindent amit mond, egyenlővé válik számomra a semmivé.  
- Te ezt érdemled, Jonathan. A fájdalmat, amit örökkön örökké érezned kell. Ez a te átkod.