- Te sem különösebben mégis be nem áll a szád. - Megforgatja a szemeit, hiszen pontosan az ilyen hím soviniszta démonokat akarja kiirtani egyeséével, mint a Pokol ura is. Nem érdemli meg, hogy ilyen magas helyet foglaljon el a Pokolban, miközben semmit nem tesz az egészért csak élvezi a szabadságát és, ha kell akkor egyszer-kétszer talán megmutatja igazi arcát, de ha őt kérdeznék biztosan azt mondaná, hogy a Pokol ura azért tűnt el a trónról, mert kezd elpuhulni és nem akarta, hogy ennek bárki is szemtanúja lehessen.
- Hát amilyen ostobának tűnsz és tájékozatlannak bocsáss meg, hogy ezt a következtetést vonom le szavaidból. De tényleg.. Az én hibám, hogy az intelligenciaszinted leágazóban van. - Lehet, hogy a mágiáját sok mindenre képes lenne alkalmazni, de már az is sokat árul el Sariel számára, hogy nem használja ezeket. Mindössze éppen csak egy kicsit taszította őt a szenvedés apró szegletébe, mintha nem érzett volna már nagyobb fájdalmat ezelőtt. Kreálhat megannyi illúziót, de ezek egyike sem több egyszerű játékszernél, ami a szánalmas szintet kaparássza.
- Talán te becsülöd le azokat, akik mély gyűlölettel tekintetének rád. Idő kérdése, hogy felsorakozzanak és megostromolják birodalmat és elfoglalják a trónodat. - Előtte azonban még biztosan szükségeltetne egy élet-halál harc, ahol lemészárolják majd egymást és végső soron a Pokol Ura békésen visszaülhet a trónjára és egyszerre szabadult meg minden egyes ellene lázadótól. Csak nem ez lenne a terve? Annak mondjuk nem is rossz, de a kivitelezéssel akadnak problémák. Az egyszer nagyon is biztos, hogy lehet, hogy ez lenne a végkifejlete egy összefogásnak, de azt elfelejti hozzáadni, hogy a démonok fele túlságosan büszke ahhoz, hogy összeálljon a másikkal. Amennyire gyűlölik a Pokol Urát, legalább annyira gyűlölik azért egymást is.
- Na, de ha már befejeztük a felesleges csevejt és a nem létező szerszám méregetést, területkörbe pisilését, akkor megegyezhetnénk egy alkuban pontosan, hogy az mindkettőnk számára bőségesen gyümölcsöző legyen? Azazel lányának megtalálása a jel eltűnésért és az erőmért cserébe? - Nem tudja, hogy mégis mi lehet ilyen fontos egy boszorkánymesterben, vagy miféle tervek cikáznak a démon uraság fejében, de nem igazán érdeklik a boszorkánymesterek így, ha minden vágya valóra válhat a boszorkánymesterért cserébe, hát legyen.

Ha tehetné az összes férfit kiirtaná a föld felszínéről. Nem hoznak magukkal semmit csak a bajt. Állandóan méregetik erejüket, háborúkat szítanak teljesen feleslegesen és mindeközben igyekeznek a nők felett uralkodni, mintha mit sem érne az életük. Neki azonban nagyon kezd elege lenni ebből. Hiszen éppen csak elbukott, Azazel a földbe tiporta a leggyengébb pillanatában, aztán Leviathan jelölte meg, mintha a tulajdona lenne most pedig Lucifer kívánja behajtani rajta a saját akaratát. De bekaphatják a középső ujját, mielőtt még megtörnék őt. Még halandóként is szüntelenül küzdene az elnyomás ellen, amit ezen férfiak próbálnak ráerőszakolni.
- Igazán sértő, hogy engem is ezen csoportba sorolnál. - Az, hogy néhányan nem érdemlik meg a szólás szabadságát... Totálisan egyetért! Sem Leviathan, Azazel sem pedig Lucifer nem érdemli meg, hogy jártassa a száját mert nem használják semmi másra, minthogy önmagukat fényezzék. Szinte kimerítően lehangoló mindegyik. Semmi értelmes nem hagyja el ajkaikat. Még önzők sem képesek érdekesen lenni.. Olyan unalmas, kiszámítható kis férgek. Alig várja, hogy eltiporhassa mindegyiket.
Szavait hallgatva jó ízű kacaj hagyja el a nő ajkait, hátravetett fejjel hosszú idő óta először nevet őszintén, teljes szívéből - már ha van neki -, hiszen nem hiszi el, hogy ilyen ostoba lenne a Pokol nagy uralkodója. - Enye-benye Lucifer. Hát talán mégsem vagy te olyan nagy és hatalmas. Hát nem tudod.. Nem tudod, hogy kiszabadították? Azazel szabad. Már régen nem raboskodik kedvesem. Talán több figyelmet kellene a környezetedre szánnod, mintsem a nagy rejtőzködésedre. - Volt szerencséje Azazel-el találkozni bukása pillanatában, tudja jól, hogy szabad a férfi. Ha forrásai nem csalnak, akkor egy másik bukott, egy démon segítségével volt lehetősége kiszabadulni. Hát ilyen információt figyelmen kívül hagyni.
- Persze-persze.. Mert az eltűnésednek olyan pozitív hatásai vannak. Lassan ellopják a trónodat még azelőtt, hogy észrevennél belőle bármit is. - Elmondhatatlanul jó érzéssel töltötte el, hogy ezek szerint még a Pokol Uránál is többet tudott. Persze ő nem dugta homokba a fejét, hanem igyekezett mindent meghallani. Hiszen az információ az, aminek a mai világban szüntelenül értéke van még.

Egy kicsit talán már kezd betelni a pohár nála a sok démoni uraságtól. Szinte már lehangolóan unalmasak, hogy mindegyik egytől-egyig ugyanarra képes. A szűklátókörűségre na meg persze arra, hogy az erejét fitogtassa, mintha tényleg annyival erősebbnek bizonyulhatna, vagy többet mondhatna el magáról, ha esetleg egy törött szárnyú, bukott angyalkával képes elbánni. Igazán érett hozzáállás.
- Milyen megtisztelő, hogy hagysz beszélni, de ugye tudod, hogy már nagyon régen elhagytuk azt a kort, amikor egy nőnek engedélyre volt szüksége az ilyesmihez? - Persze Ő a pokol ura, megérdemelné a tiszteletet. Elméletben, persze. Azonban már határozottan ég a tenyere attól, hogy legalább egy két pofont adjon neki, hiszen biztos nem járt ki neki már egy jó ideje azért van ekkora arca.
- Szerintem ő igazából egy kalapból húzta ki, hogy melyik nap kit dobjunk ki. Mellé még okot is fabrikált. Nem nehéz ezt egy olyan személynek, aki mindent és mindenkit a kezében tart. De sosem követtem igazán a szabályait, hiszen akkor most koránt sem lennék itt, ebben a helyzetben. - Persze már azért is igazán kaphatta volna az atyai áldást, amiért Azazel-t a bukásába taszította, de hát én csak a saját magát kellett védenie. Ez a legfontosabb mindenek előtt. Hiszen, ha nem védelmezi saját magát, akkor semmi mást sem fog tudni a későbbiekben, mert elveszik, elpusztul. Már amennyire démonként képes elpusztulni.
- Koránt sem mondasz semmi újat azzal, hogy Azazel nem éppenséggel az eszéről híres. Pontosan tudom, hogy mi a feladatom, de nem értem mit számít neked egy boszorkánymester ennyire. Mikor szó szerint egy csettintésedbe kerülhetne, hogy megtaláld aztán, mint azt előszeretettel fitogtattad ő sem jelentene számodra komolyabb erőfeszítést. Mégis rám bízod. Talán félsz Azazel haragjától? Talán mégsem tartod olyan ostobának? - Persze mindenkiben lehet egy kis félelem. Az még egészséges is. Sosem becsülheti alá az ellenségeit senki sem, mert azzal már rögtön nyílt lehetőséget ad bárki arra, hogy az első ütést könnyedén benyelve terüljön el a földön és onnan már koránt sem olyan egyszerű felállni.

Nem sejtette, hogy egyetlen apró szó ilyen hatással lehet a pokol urára. Hogy mennyire magára veszi az aprócska becézést. Sikolya őrült kacajjal vegyül el, ahogyan karját leszakítja a helyéről. Ha nem tudná, hogy a pokol urával áll szemben most elgondolkozna, hogy kettejük közül melyiküknek van elvetemültebb elméje, de most, hogy a fájdalma, a vesztesége ellenére is az ördög arcába nevet kénytelen saját magára fogadni.
– Kedvesem, mivel akarsz kompenzálni azért, hogy felkapod a vizet egy ilyen apróságra? Talán.. van valami más is, ami sajnálatos módon nem érte el a kívánt méretet? – Nem volt normális. Ehhez nem kellett kérdéseket feltenni, vagy egyáltalán bárkinek egy percig is gondolkodni. Tudta jól, hogy az élete itt és most is véget érhetne. Bármit is tenne mindenképpen az ördög kegyeire lenne utalva, ami valljuk be koránt sem adna neki sok esélyt a túlélésre. Bolond lenne, ha gyávaként köszöntené a halált, a teljes pusztulást. Nem, Ő mindenképpen ki akarja használni ezt az alkalmat.
– Kérdések nélkül nem kerülhetnénk közelebb a megoldáshoz sem. Bocsásd meg nekem, ha valamit jól akarok csinálni. – Látványosan megforgatja a szemeit, miközben minden erejével azon van, hogy a fájdalmát elméjének egy hátsó részébe nyomorgassa, hogy ne foglalkozzon mindazzal, hogy az egész teste és lelke is jelenleg mérhetetlenül szenved. – Leviathan pedig egy bolond. Nem hitt szavaimnak, mert azt gondolta, hogy én is hozzá hasonlóan ostoba vagyok és képes vagyok hazugságokkal mások közelébe férkőzve eredményt elérni. – Ahogy hallottam a legutóbbi próbálkozásai egy árnyvadász felé vezérelték. Megpróbálta becserkészni szegény lányt, de végül mégis alulmaradt. Még egy halandó lelket sem tud megszerezni magának. Igazán szomorú. Talán nem mindenkinek jött be az igazán elragadó személyisége.
Megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkait, ahogyan újra az utca üressége csapja meg és leginkább végtagjainak jelenléte, a fájdalom megszűnése az, ami könnyebbé teszi számára a lelki békéjét. – Szóval, ha jól értem. Azazel egyik lányáért cserébe nem csak az erőmet kaphatom vissza, de egyúttal megszabadulhatok ettől is? – Lepillant a mellkasára és az előbukkanó jelet kezdi el bámulni. Egészen addig a pillanatig, míg megkapta ezt a jelet azt hitte, hogy remek árnyvadász is lehetett volna belőle, de már egy jel is elég volt ahhoz, hogy tudja sosem csúfítaná ilyenekkel a testét. – Hol van a buktató? Nekem kell megtalálni az eldugott leánykát, mert még te sem tudod hol van? – Mindez már mondhatni túlságosan is jó ahhoz, hogy igaz legyen. Kell legyen benne valami buktató, mert ilyen könnyedén lehetetlen, hogy visszakaphasson mindent, ami az életében a legtöbbet jelenti. A szabadságát és az erejét.

Mondhatni már megtisztelőnek veszi, hogy maga a Pokol ura foglalkozik vele. Talán épp eleget tett annak érdekében, hogy felkerüljön a radarjára. S, hogy egykoron még Azazel szeretőjeként díszelgett önmagában nem lett volna elég arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Hiszen kettejük szerelme, habár hírhedt volt legalább annyira volt rövid életű. Nem bánta meg egy percre sem, hogy feláldozta a férfit, hiszen ezzel csak önmagát juttatta közelebb a dicsőséghez, de végső soron Ő maga is elbukott, de talán nem is kudarcként tekint erre az időszakra. Nem számít, hogy mennyire jár rá a rúd, mégis képes emelt fővel járni az utakat.
- Mutathatok valamit, ami neked sosem lesz a birtokodban, kedvesem. De segíthet mindenféle célod elérésében. - Keserédes mosoly kúszik az arcára, hiszen már érzi a férfi birtokló, erőszakosságát. Az elméjét ostromolja, amelyet részben már maga Leviathan birtokol, s azzal talán, hogy a férfi megpróbálja kínozni így kicsit kihat talán a másik démonra is. Talán ez egy jó kezdet lesz ahhoz, hogy a jel eltűnjön a mellkasáról, amit erőszakkal tettek oda.
A fájdalmat most már úgy köszönti, mint egy gyerekkori barátot, akit régen látott, de valahogy mégis örül neki, hiszen minden egyes pillanatot, amit fájdalommal tölt el azt jelenti, hogy él.
Bármennyire is szenved büszkén, emelt fővel követi tekintetével a férfit, aki olyan könnyedén mozog, mintha csak felhők között lépkedne, ahonnét egykoron lehullott. Most mégsem tűnik megtörtnek. Sőt, ereje hatalmasabb, mint valaha. Pontosan ez az, ami után ő maga is áhítozik és meg is fogja szerezni. Senki nem állíthatja meg.
- Persze, hogy képes vagyok rá. Mégis milyen terveid vannak? - Habár tudja jól, hogy nem lenne szabad válaszokat követelnie a férfiból a kíváncsiságának köszönheti, hogy még életben van, hiszen mindenbe beleüti az orrát és ennek köszönhetően mindenkinél több információ lakozik elméjében. Ezt azonban senkinek nem szabad tudnia, hiszen még a végén hasznot kívánna húzni elrejtett gondolataiból, tudásából.

Ostoba lenne, ha nem ismerné el a kettejük között húzódó erőviszony különbségeket. A pokol ura, még így is, hogy elbújt kötelességei elől sokkal erősebb volt nála. Főleg, hogy a legfontosabb darabkája, angyali mivolta immáron Azazel markai között volt. Ezt pedig mindenképpen szerette volna visszaszerezni. Ahhoz pedig egyedül túl kevés lenne. De, ha valamihez igazán értett az a szavak ereje volt, pontosan tudta, hogyan uszítsa egymás ellen a férfiakat, hogyan állítsa a saját oldalára idővel a bukott angyalokat. Persze semmi sem egyszerű, hiszen elsősorban mindegyikük az erejét, a hatalmát kívánja kifejezni, mintha ezzel birtokolhatná, uralkodhatnának felette. Azonban ahhoz nagyon, de nagyon korán kellett volna felkelnie.
- Lehet, de én nem én leszek az, akit eltipornak. - Erőlködik, hogy mozdulni bírjon, hogy bármit-akármit tudjon csinálni, de az energiája szinte körbefonja testét és mozdulni sem engedi. Ettől azonban még koránt sem adja fel a harcot, éreztetni akarja vele, hogy habár gyengébb, de a kitartása mindenkiénél erősebb.
- Talán elfelejtetted, hogy ki volt a bukásának oka? Hogy szíve apró töredéke még mindig hozzám kötődik.. Hiszen nem ölt meg. Itt vagyok és élek. Lehet, hogy egyenlőre mindezt büntetésnek szánja, de csak idő kérdése, hogy ő fog előttem térdelni bocsánatért esedezve. Akkor pedig elpusztítom őt, ahány módon csak lehetséges. A kérdés, hogy velem vagy esetleg, vagy továbbra is az utamba kívánsz állni... - Együtt sokkal többre vinnék, ebben a teljesen biztos. Mégis nem akar egy férfira sem támaszkodni teljesen, hiszen megannyi alkalommal szúrták már hátba, mióta a földön van, hogy bizalmatlansága bárki irányába egyre inkább csak fokozódott. Saját maga vezérli az útját, s néha még néhány bábút is megmozgat a sakktáblán közben.

Szinte tapintható volt a változás a levegőben, mintha valami teljes egészében megváltozott volna. Talán érezte is, hogy itt van, de mégsem volt biztos benne, hiszen úgy behúzta fülét farkát a pokol ura, hogy még ő sem hallott róla az ég világon semmit sem bármennyire is kutakodott iránta. Az egyetlen, amit megtudott, hogy maga Azazel is beleköpött a levesébe elátkozva a lányát. Elég kegyetlen és bugyuta húzás. De a férfi már kezd teljesen semmisé válni a szemében. Egykoron szerette, de még mindig olyan bugyuta érzelmekhez fordul, mint a düh, a harag.. Pedig milyen rég volt már, hogy miatta elbukott.
Könnyedén szorulnak a férfi ujjai a nyaka köré és rendkívül kezd elege lenni abból, hogy a férfiak úgy dobálják és veszik fel, mintha aprócska törékeny kis porcelánbaba lenne. Ó, pedig nem sejtik, hogy mennyivel több lakozik benne. Lenézik és ezzel a legnagyobb hibájukat követik el.
Ismét a földön köt ki, de a legutóbbi pofon után ez már túlságosan ismerős becsapódásnak hat és habár egy pár pillanatig levegőért kapkod és a nyakát dörzsölgeti, majd talpra szökkenve néz a pokol urának szemeibe.
- Nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogyan azt szeretnénk, de ez nem azt jelenti, hogy ne tudnánk talpra állni belőle. - Lehet, hogy nem így tervezte, hogy bukása után minden angyali részétől megfosztják, de még nem késő mindezt visszaszerezni, s miután a pokol urának, Lucifer-nek is eléggé szúrhatja a szemét a trónjára vágyó Azazel talán még valami érdekes is kisülhet a kettősükből.
- De ezen a téren úgy gondolom, hogy az ellenségünk közös. Vagy talán még mindig szemet kívánsz hunyni Azazel tettei felett? - Talán egy kicsit arra utalt, hogy gyenge lenne a férfi, de ezt nyíltan sosem mondaná ki, hiszen pontosan tudja, hogyha valakit nem érdemes alábecsülni az maga Lucifer.