- Hát lehet, hogy egykoron az voltál, de szerintem itt az ideje, hogy megkapd a kis figyelmeztető cetlit, hogy a szituáció megváltozott. - Démoni energia árad belőle és, ha egy kicsit másabb is, mint a megszokott még akkor sem kifejezetten jelenti azt, hogy angyal lenne. Na, meg persze egyszerre kettő nem lehet. Azt hittem, hogy nekem vannak komoly problémáim, de valamiért most kezdem azt érezni, hogy ennek az angyaldémonnak még több gondja van, mint nekem. Ha már valaki démon lett - legyen az ok bármi - elég kevés az esély arra, hogy újra a mennyek szeretetét fogja élvezni valaha is. A démoni vér megváltoztat, ahogy maga a lét is. Lehet egy darabig ellenállni és azt mondani, hogy nem csábít, nem vonz magához, nem változtat meg, de ezzel csak az elkerülhetetlent tologatja.
- Ha vele kapcsolatban vannak kérdéseid, akkor nagyon rossz helyen kopogtatsz kedvesem, mert még csak most tudtam meg, hogy ő az apám és különösebben így sem érdekel engem maga a pokol dicsőséges ura. - Persze a hangomban ott van a gúny, hiszen semmit nem érzek Lucifer-rel kapcsolatban. Kellene egyáltalán? Eddig azt sem tudtam, hogy ő az apám, aztán meg ott van az a faktor is, hogy igazából hidegen hagy a pokolban zajló háborúk, hatalomharcok, hiszen nekem semmi közöm nincs az egészhez.

Az utóbbi időben igen csak összecsaptak a fejem felett a hullámok és egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy elveszítem az irányítást az erőm és a teljes lényem felett. Nem tudom, hogy miért keveredtem bele az egész démoni háborúba, amihez talán egyedül annyi közöm lehet, hogy - mint kiderült - Lucifer az apám. Nem tudom, hogy mit számítanék neki, hiszen elég kevés démon mondhatja el magáról azt, hogy megérdemelne valami az év apuci, vagy anyuci díjat. Többnyire csak szórakozásból, vagy unalomból párosodnak, hogy aztán az erőt, amelyet a gyermekük birtokol elpusztíthassák, a részükké olvaszthassák. Nem akarok Azazel mellé állni, hiszen valahogy úgy érzem veszélyesebb lehet szembeszegülni az apámmal, aki talán tud rólam, talán nem.. De ez az átok, amellyel neki köszönhetően szenvedek, nem fogok sokra jutni ez egyszer már biztos. Bár talán az lenne az első és leglogikusabb lépés, ha fognám magam és segítséget kérnék valakitől. De a makacsságom mint mindig, most is is győzedelmeskedik.
Gondolataimba temetkezve járom az utcákat, mérhetetlenül távol a szokásos közegemtől, de szükségem volt egy segítségre, ami kívülálló és lehetőleg nem annyira közeli, de azért ne is kelljen feltűnően másik városba utaznom érte. A gondolataimból egy hang szakít ki és szinte rögtön megfordulok. Számomra ismeretlen arc tárul elém és akármennyire is próbálom felmérni nem hiszem, hogy valaha is találkoztunk volna, de abban biztos vagyok, hogy démoni energiát sugároz. Mégis, mit tettem, hogy egyre több démon bukkanjon fel az életemben? Tökéletesen megvoltam nélkülük is. Valami nagyon nem stimmelhet a pokolban, ha már ilyen népszerű vagyok. Bár eddig nem értem miért nem kerestek.. Talán nem is sejtették, hogy ki vagyok? Ha pedig így van, hogy találtak rám?
- Öööö.. Először is megtudhatnám, hogy ki is vagy? - Kezdek már egy kicsit paranoiás lenni, aminek lehet köze az elrablásomhoz, az átokhoz és mindenhez, ami az utóbbi időben történt velem. Az életem az elmúlt száz évben nem volt olyan forgalmas, mint most ebben az egyben.