never ever been happier
Emlékszel még arra a pillanatra, amikor először megpillantottad? Mikor pontosan tudtad, hogy milyen sok sötétséget fog az életedbe csempészni mégsem érdekelt, hiszen az arcodon olyan mosoly terült el, hogy szinte már úgy érezted örökre úgy marad? Ő is pontosan ezt érezte. Szerelmes volt. Mindent elsöprő, szenvedélyes szerelem volt és, habár még bőven volt előtte kiaknázatlan lehetőség nem számított semmi, hiszen ott volt a védőhálója. Ez volt neki Seth. Lehet, hogy megvolt a maga rosszfiú kisugárzása, ami elsősorban magával ragadta, de volt valami a lelkében, ami megragadta a lányt. Nem vágyott soha sem szőke hercegre, aki jön majd megmenteni. Nem akarta, hogy bárki is megmentse. A saját életét akarta irányítani úgy, hogy támogatják és nem próbálják meg letörni a szárnyait. Hiszen nem volt másra szüksége csak támogatásra. Önmagától is tudta, hogy egy harcos lakozott benne a kezdetektől fogva, de amikor megtalálod azt a személyt, akihez az életed mindennél jobban, s könnyebben passzol, akkor nem tudsz olyan könnyedén tovább lépni.. Legalábbis ezt gondolta. Azonban, amikor ott volt előtte a lehetőség, hogy a munkája, a karrierje, életének a legnagyobb vágya mellett tegye le a voksát, vagy a férfi mellett, akit szeretett.. Tudta jól, hogy melyik döntést kell meghoznia. Ez egy kihagyhatatlan lehetőség volt. Tudta, hogy megértette volna. Azonban, mikor aláírta a válásról szóló papírokat nem tudta, hogy rögtön be is kell épülnie, hogy nincs lehetősége megmagyarázni a férfinak, akit mindennél jobban szeretet, hogy miért hagyja magára. Ettől azonban csak még többet várt el saját magától. Még többet akart letenni az asztalra, hogy minél hamarabb hazatérhessen a férfihez, akit szeretet. De a hetekből, hónapok lettek. Végül pedig évek múltán szabadult a kalitkából, amibe bezáratta önmagát. Azonban már semmi nem volt ugyanolyan. Az egész élete megváltozott. Már nem volt képes visszatérni ahhoz az élethez, amit egykoron az álmának gondolt, mert már nem volt a sajátja. Olyan dolgokat látott, amelyek beleégették magukat a lelkébe, elméjébe és nem volt többé menekvés. Szüksége volt valamire.. Bármire. Csak egy apró jelre, hogy nem őrült meg teljesen.

may we meet again
Nem tudta elengedni, visszament abba a házba, ami úgy kísértette, hogy aludni sem tudott. Folyamatosan fekete szempárt látott maga előtt. Éjszakákat töltött azzal, hogy az internetet böngészte valami után, amibe kapaszkodhat de rájött, hogy ott nem találhatja meg a válaszokat. Hiszen, ha talál is valamit honnan lehet tudni, hogy igaz? Olvasott egy fiúról, akinek az egész családját lemészárolták és azt mondta démonok voltak.. De egy elmegyógyintézetben van.. Vajon mennyi az esélye annak, hogy igazságot rejt, amit mond? Retteg, fél minden egyes lépéstől, amit megtesz a ház felé. Hiszen lehet, hogy hamarosan ő maga is az elmegyógyintézet falai között fogja találni magát, mert elveszítette a józan eszét és nem maradt már semmi, amibe kapaszkodhatna.
Ekkor ebben a házban egy olyan személybe futott bele, akiről sosem gondolta volna, hogy újra találkoznak majd. Seth volt az. De már koránt sem ugyanolyan volt a kisugárzása, mint egykoron. Mintha megváltozott volna. De ez mindkettejükre teljes egészben igaz volt. Egyikük sem ugyanaz az ember volt, akik őrülten szerelmesek voltak egymásba és a legtöbbször ki sem akartak kelni az ágyból, csak egymás ölelő karjaiban akarták tölteni a napot. Fura rajzok voltak rajta, amelyek csak még inkább összezavarták. Nem tudta, hogy kiben bízhat, vagy kiben nem. Hozzáment egykoron egy olyan férfihez, akiről alig tudott valamit. Azonban az évek során egy valami sosem változott. Az iránta érzett szerelme. Még mindig úgy mozogtak a gyomrában a pillangók, mikor akkor. De nem akart magyarázkodni, nem tudta mit mondhatott volna. Ezért, amit tudott elsietett és azóta hátra sem nézett.

you never came  
Megbeszélték, hogy találkoznak. Idegesen szorította a kezében a bögréjét és folyamatosan az ajtót figyelte, de nem jött. Seth nem bukkant fel. Ezer meg ezer sms-t küldött, próbálta hívni, de nem volt semmi nyoma annak, hogy valaha is létezett. Egy pillanatra azt hitte, hogy teljesen megőrült, hogy Seth csak a képzelete szüleménye volt és a sötét szempár, amit a házban látott bekebelezte és most a halál küszöbén áll. Felvette az egyik kést az asztalról, amit odakészítettek és az asztal alatt megvágta vele a karját. Amikor előserkent a vére egy kicsit felszisszent. Azt már saját maga sem tudta, hogy ennek most meg kellett volna nyugtatnia, vagy valami mást igazolnia. Nagyon is életben volt. Ez pedig a valóság volt, vagy valami nagyon erős parti drogot szerezhetett be, vagy bármi legyen az a feketeség kiszívta az elméjét és elzárta valahová, ahonnét már sosem szerezheti vissza a saját önmagát.

the truth shall set us free
Elveszítette a józan eszét. Erre más magyarázat nem volt. Egyedül csak az lehetett, ami megindokolhatta volna a döntését. A barátnőjét hívta a kietlen sikátorok kellős közepére. Ha a kutatásai igaznak bizonyultak, akkor ez a régi hotel most már a vámpírok otthonaként szolgált. Látta a kétségbeesett arcát, hogy mégis miért itt akar találkozni. A szitkozódást is kiváltképp hallotta, ahogy a barátnőjének a cipőjéhez valami undorító dolog tapadt, de azt azonban nem látta, hogy mi csak az undort, és az ügyetlenkedő alakját figyelte. Tudta, hogyha sokáig itt van, akkor valakinek szemet szúrt majd. A biztonság kedvéért, hogy elérhesse, amit akar még küldött egy sms-t, hogy maradjon ott. Mindjárt megérkezik. De esze ágában nem volt közelebb menni. Azt írta neki, hogy menjen közelebb a bejárathoz, vagy talán jobb, ha be is megy, hiszen úgy néz ki, hogy esni fog. Ahogy a kezét a bejáratra helyezte, mintha egy halovány ár bukkant volna fel mögötte, egy apró sikoly és többé nem volt a barátnője. Idegesen pillantott körbe, mintha kiszúrhatná még valahol, de sehol nem volt. Aztán a telefonjára pillantott, amin követhette a barátnőjét. Hiszen nem volt ostoba. Ha már veszélybe sodorta a legkevesebb, hogy vigyáz rá.. Valamilyen szinten. A hotelben tartózkodott..
Idegesen járt, fel s alá szüntelenül a hotelt figyelve. A végére már annyira unatkozott, s nem érezte biztonságosnak a sikátort, hogy körülbelül fél órába telt, de végül sikeresen felmászott egy tűzlétrára, ahol jobb rálátással rendelkezett, de még így sem tudta meghatározni, hogy mi zajlik az épületben. Félig elbóbiskolt, amikor a telefon rezgésére figyelt fel. A piros pont már a temető kellős közepén volt. Idegesen a hajába túrt, majd pedig olyan gyorsan indult el a temető felé, mint életében még talán soha sem. Nem ment túl közel, mert ha igaz, akkor a vámpírok könnyen kiszagolják, vagy meghallják ezért úgy csinált, mint aki az éjszaka kellős közepén sétál hazafelé a temető mellett. Egy frissen kiásott sírt látott a távolban egy alakkal mellette. Egy kicsit messzebb sétálva pedig elbújt, hogy még jó rálátása lehessen az eseményekre, de ne szúrják ki egyből. Hamarosan a frissen ásott sírból egy kéz nyúlt fel, majd pedig kettő. Végül pedig a földben fürösztött barátnőjét pillantotta meg, ahogyan kiásta magát a föld alól. Nem sikított pánikban, nem akart menekülni egyszerűen csak rávetette magát az elé dobott zacskóra és nagyokat kortyolt belőle. Egy darabig figyelte, mire rájött, hogy mégis mi van a zacskóban vér. Sikítani akart, de megelőzte saját magát azzal, hogy kezét a szájára tapasztotta. Minden valóságos.. Igaza volt. De tényleg olyan felszabadító lenne az igazság, mint azt elsőre gondolta volna?