Megannyi képességének tökéletesítésekor találkozott egy magát boszorkánynak való nővel. Nem tartotta sokra, sőt egyenesen bolondnak tartotta mégis a történetei minden áldott nap magukhoz vonzották. Mindent, amit a boszorkányságról, a démonokról azoknak képességeikről, megidézéséről és áldozatok benyújtásáról tudott azt tőle tanulta el. Persze hazugsággal rejtegette az itt töltött idejét, hiszen szüleinek mégsem mondhatta, hogy milyen őrültségek foglalkoztatják. Nem is hitt az egészben egészen addig, míg egy apró áldozatot be nem nyújtottak. Akkor azon az estén érzett valamit, amit egyszerűen nem tudott épp ésszel megmagyarázni. Talán a képzelete játszott vele, de lehet az is, hogy a magát boszorkánynak beállító bolond, öreg nő csinált valamit, amitől szinte a hideg futkosott a hátán. Azóta pedig minden kezébe akadó könyvet, ami kicsit is utalt a démonokra, az okkult tudományokra elolvasott. Persze rejtegette, hiszen nem akarta, hogy bárki is tudomást szerezzen az újdonsült hobbijáról. Egyértelműen aláaknázta volna a lehetőségeit a szabadsága megtartására, de elért arra a pontra, hogy nem érdekelte. Nem számított. Hiszen nem szándékozott továbbra is halandó életet élni, így bármi ami ehhez köthető volt a feleség.. család.. Csak a szülei ostoba vágyakozása volt. Az ő jövője attól a pillanattól kezdve, hogy az első áldozatukat benyújtották, gyökeresen megváltozott. Többé nem akart szürke hétköznapokban élni. Valami másra vágyott. Megízlelte azt a világot, amelynek részese lehet. A világ nem csak fekete és fehér, hanem sokkal több titkot rejteget magában, mint azt bárki hinni merné.
Nem sokkal később az öreg boszorkány meghalt. De nem természetes okoknak köszönhetően. Valaki felgyújtotta a saját házával együtt. Talán lehet, hogy híre ment a boszorkányságának, amit sosem rejtett el a kíváncsi szemek elől. Persze nem is írta ki a házának ablakára, nem kiabálta, miközben az utcán sétált, de ha valaki érdeklődéssel fordult felé, nem rejtette el a hitét, az életvitelét. Ezt egy kicsit irigyelte benne, hiszen úgy érezte, hogy ő maga mindig is másoknak kívánt megfelelni. Meghunyászkodott azért, hogy ne kerüljön nagyobb bajba, mint amibe szerencsétlen módon volt lehetősége beleszületni. A nő halála után azonban csak még inkább megszállottja lett valami hatalmasabbnak. Nem akarta úgy végezni, mint a nő ezért az egyik régebben istenségként elterjedt, démoni istennőhöz fohászkodott s nyújtott be áldozatokat. Nem követte el azt a hibát, amit a boszorkánynővel, hogy mindössze állatokat nyújtott be, mint áldozati bárányt, ő maga az undorító férfiakat választotta. Minden egyes férfit, aki egy kicsit is illetlen módon közelítette meg egy nőt azt eltette láb alól. Persze igyekezett áldozatai közé szigorúan csak olyan férfiakat választani, akikről tudta senki nem hiányolná. Egyik napról a másikra, ha eltűnnének azt gondolnák, hogy mindössze csak elutaztak, vagy máshol kezdtek új életet. Így pedig mindennél könnyebb dolga volt.
Hosszú éveken keresztül kerülgette a legnagyobb feleségjelöltet, amit nem csak azért kapott meg, mert Ő volt a szülei első számú választottja, hanem azért is, mert nem egy ágyat tett már tönkre a mérhetetlen súlyával. Idővel azonban kezdett kétségbeesni, hogy az áldozatai mind hiába valók. Kételyek ébredtek porcikáiban, de próbálta őket elhessegetni. Egy utolsó nagyobb lépésre szánta el magát. Néhány hadi foglyot szabadított ki, jobb jövőt ígérve nekik, de egytől egyig mindegyikkel végzett. Kiontotta az életüket, mintha mit sem számítottak volna. S, az igazság az, hogy nem is számítottak. Hiszen, mint később tudomására jutott az akkori uralkodó is hasonló áldozatra szánta el magát. Talán Ő maga volt, aki megölte a boszorkányt, de erre nem szerzett soha sem bizonyítékot. Tudomást szerzett a lehetséges hatalomról és csak magának akarta, aminek következtében pedig eljutott arra a pontra, hogy kész mészárlást rendezett Hecate tiszteletére. De Ő sem maradhatott ki a helyzetből. Nem azért töltött éveket a történet tanulmányozásával, a démoni rituálék értelmezésével, hogy mindezt veszni hagyja. Így hát a maréknyi hadifoglyot, amit magának kaparintott meg kivéreztetett egy nagyobb hordóba, majd nekivetkőzve merült el a férfiak vérében, miközben nem olyan messze Vlad és hű szolgái a maguk áldozatát nyújtották be a karóra fűzött hadifoglyokkal. Anyaszült meztelen férfiak vérében áztatva fohászkodott Hecate Istennőhöz, az egyetlen megváltójához, aki életének értelmet adhatott. Nem akart törékeny ember maradni és feledésbe merülni. Hatalmat akart, amelyért cserébe bármire képes lett volna. Senki nem állíthatta meg. S kitartásának megszületett gyümölcse. Vlad alattvalóival együtt, őt is vámpírrá változtatta ezzel megteremtve egy új fajt, amelynek megadatott az öröklét. S egy valamiben pedig teljesen biztos volt. Esze ágában nem volt a közeli jövőben meghalni. Uralkodni fog. Pont úgy, mint egy király. Ahogyan azt mindig is megérdemelte volna.
Az évszázadok múlásával szüksége volt arra, hogy embereket toborozzon maga mellé. Persze ő nem tartozott azok közé, akik ezt az ajándékot olyan könnyedén osztogatták. Felismerte a hatalmat, ami a kezében volt, hogy megajándékozzon valakit az örökkévalósággal, aki őszintén nyitott arra. Kevés embert változtatott át, abból talán még kevesebb él a mai napig is. Csak azon embereket volt hajlandó átváltoztatni, aki valaminél fogva képes volt őt lenyűgözni. Megnyerte a személyisége, vagy egyszerűen csak külsőségek vonzották, amely még ehhez elviselhető személyiséggel is párosult, mert amennyiben idegesítő volt az illető könnyedén maga mögött hagyta. A türelem nem szerepelt a leggyakoribb tulajdonságai között, de idővel, ahogy egyre többször volt szerencséje egy csoport élén állni, megtanult türelemmel fordulni embereihez. Még akkor is, ha azok teljesen analfabéták voltak és élniük sem lett volna szabad. A kisebb csoportjai hamar feloszlottak, vagy kihaltak, hiszen a tündérdrogoktól beállt vámpírok előszeretettel felejtették magukat a napon. Minden egyes veszteségből, minden egyes hibából lehetősége volt tanulni és ezt meg is ragadta. Imádott tanulni és okulni, amiért az évszázadok során rendkívüli tudásra tett szert, így sokan felnéztek rá, amely miatt a tiszteletet nem csak ő maga követelte meg, de mások is leverték a klánjának az új tagjain. A tiszteletet minden egyes lépésével kivívta magának. Igazán otthon Boston-ban kezdett érezni, amikor az alapítás után nem sokkal a városba érkezett és letelepedett az addig még igen csak alacsony számú klánjával. Később elkezdtek szaporodni ezek között természetesen akadtak olyan esetek, amikor nem jártak sikerrel. Hiszen néhányan nem élték túl az átváltozást, nem tudták kiásni magukat a föld alól, így az lett a végleges nyughelyük. Azonban sajátos törvényeket hozott a klánján belül, s habár ő maga volt a vezér, voltak hozzá közelállók, két átváltoztatottja, akiben megbízott, de a kétely mindig ott ült lelkében. Senkiben nem bízott teljesen, hiszen az azt jelentette volna, hogy esélyt ad arra, hogy elárulják. Így habár megvoltak a jobb kezei nagyon is tisztában volt azzal, hogy végső soron csak önmagára számíthat. Ezt pedig a mai napig a szemei előtt tartja. A családjaként tekint a klánjára, de minden családban felbukkanhat az önzés, amely miatt nem lehet túl óvatos. Habár előszeretettel szegi meg a Klávé által létrehozott törvény néhány apróbb pontját, mindig ügyel arra, hogy ezek titokban maradjanak, vagy éppenséggel okosan keni azt egy elítélendő vámpírra, akit amúgy is kivégezne más okok miatt, így pedig még egy bűnnel csatlakozhat a holtakhoz.