[You must be registered and logged in to see this image.]A beszámolóm nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul fog sikerülni. Mármint arra számítottam, hogy kapok tőle egy pofont, vagy kioktat valamiért, de egyiket sem tette. Egyszerűen elhúzódott tőlem és felült az ágyon, hogy csak a hátát láttam. Egy pillanatra esküszöm, mintha könnyeket láttam volna a szemeiben. Oldalra fordultam és az egyik kezemet finoman a hátára simítottam. - Nem akartam, hogy elítélj engem emiatt. Hogy gyenge voltam és óvatlan. - Nem akartam gyengének tűnni a szemében. Meg már így is épp elég hülyeségbe rángattam őt bele, ebbe nem akartam. Ez az én saját terhem kell legyen és nem várhatom el, hogy valaki más ugyanúgy cipelje magával. Csak az én hibámból keletkezett ez az egész senki máséból. - Tudom jól, hogy mindent elmondhatok neked mégis valahogy.. Nem mertem. Nem akarlak terhelni állandóan a lelki problémáimmal, meg aztán ezzel is.. Szóval csak meg akartalak kímélni. - Nem, mintha a megkímélése opció lenne, hiszen mindig érzi, amikor nyomorultul vagyok. Valószínűleg ezerszer megbánta már, hogy a parabatai-m lett. Nem könnyű az élet egy olyan teherrel, mint amilyennek én magam bizonyulok. - Elhiheted, hogy megtalálom a módját.. Megtaláljuk a módját, hogy kiiktassuk, de addig is több figyelmet kell fordítanom a családomra. Tudom, hogy ez valószínűleg kismillió lépés lesz hátrafelé, de nem hunyhatok szemet a tény felett, hogy jelenleg veszélyben vannak. Miattam. - Nem is sejtenek a világ mögötti létezésekről mégis állandóan célpont kerül a hátukra. Ebből már igazán elegem van. - Nem mondhatom el nekik. Most már nem. Túl késő lenne, csak még több sebet ejtenék a lelkükön és soha nem engednék, hogy vigyázzak rájuk. - Ott érne véget az árnyvadász pályafutásom, ha ők bekerülnének a képbe. Ez úgy biztos, ahogy én itt most fekszem.
[You must be registered and logged in to see this image.]- Hát remélem, hogy túléled. - Sokszor aludtunk már egymás mellett és tény, hogy az idő múlásával egyre szűkösebb lett a hely, de ez engem sosem zavart. Megnyugtatónak találtam a közelségét és ez mindennél többet jelentett a számomra. Szavaira azonban a lelkes pillantásomba egyre inkább kúszik egyfajta sértődöttség, csalódottság. Utóbbit pedig magamban. Éreztem, hogy valami nem stimmel, de azt hittem, hogy csak a szülei miatt. Mégis miféle parabatai vagyok, ha meg sem tudom különböztetni a szenvedéseit? Ugyanakkor rettentően dühös vagyok, hogy veszélybe sodorta magát és még csak nem is szólt, hogy segítsek.. Bármi. - Én mindig itt leszek melletted ezzel tisztában vagy ugye? Mégis miért nem szóltál nekem? - Felülök az ágyamban végül és elfordítom róla a tekintetemet, ahogyan érzem, hogy könnyek kezdik marni a szemeimet. Nem sírhatok. Nem engedem meg magamnak. - Nem számít, hogy mit tervez, mit akar. Esküszöm neked, hogy eltesszük láb alól. Kell legyen módja, hogy túljárjunk az eszén. Addig pedig a családodat valahova elköltöztetjük, vagy szólunk valakinek, hogy védje meg őket. Egy boszorkánymesternek.. Valakinek. - Mikor már meggyőződöm arról, hogy nem fogok sírni csak akkor fordítom felé a tekintetem. - Ezt pedig igazán elmondhattad volna nekem, miért tartottad magadban? Ha azért, mert mindig mikor szóba hozod a családod, akkor leintelek, akkor bocsánat, de tényleg nem egészséges, hogy ennyire nyomorogsz miattuk.. Talán.. talán elmondhatnád nekik az igazat. - Tudom mekkora őrültség, hiszen azzal sokat kockáztat, na meg persze azt sem szabad elfelejteni, hogy akkor minden áron a fiúk életének a részesei akarnának lenni. Az pedig csak még nagyobb veszélybe sodorná őket, de talán megértethetné velük, hogy miként is működik ez az egész. Segítenék neki én is..
[You must be registered and logged in to see this image.]Az egyetlen személy, akit okolhatok a mai esti bonyodalmakért azt saját magam. Valahogy nincs a fejem a játékban, mint régebben. Egyre inkább szenvedek attól, hogy el kellett engednem az életemet. Nem akar könnyebb lenni egy fikarcnyit sem és ez roppant mód zavar. Szeretnék változtatni rajta, de nem tudom, hol kellene elkezdenem. Ha pedig ez az egész majd Cara kárára fog menni, akkor pedig nem tudom mit csinálok magammal. - Hát rendben, habár nem a legkényelmesebb együtt nyomorogni egy egyszemélyes ágyon. - Na, nem mintha különösebben gondom lenne, mert szerettem a közelében lenni. Egyfajta állandóságot képviselt az életemben, amióta csak ismerem. A régi életemben is megvolt a magam horgonya, de ő valahogy kicsit mindkettő között segített nekem egyensúlyozni. De már teljesen megértem, hogy elege van belőlem meg a szenvedésemből. Mert nem visz előrébb egy cseppet sem. Sokkal inkább csak hátráltat az egész. Pontosan emlékszem mi is történt a múlt héten.. Tojásokra volt szüksége aztán megsértettem, mert nem mondtam el neki valamit, amit nem lehet jól tálalni. Meg csokit hoztam. Az asztalára pillantva még mindig van bőven belőle. Akkor ezt a feladatot sikerült túlteljesítenem. - Hát nem mondhatnám, hogy kiszortíroztam, mert ezt.. Nem is lehet? - Nagyot sóhajtok, majd lehunyom a szememet és próbálom nyugodt állapotban tartani a szívverésem, de valahogy képtelen vagyok rá. - Múlt héten összetűzésbe keveredtem egy démonnal.. Egy nagyobb démonnal. Aki ahelyett, hogy megölt volna inkább elvitt valahová, ahol felépülhetek. Nem volt nagy sérülés, de épp elegendő, hogy kiüssön. - Nem is tudom mennyi ideig voltam eszméletlen, de nem is akarok rá emlékezni. - Most pedig a családomat fenyegeti, ha nem teszek a kedvére. Mert szerinte tartozom neki azért, mert nem ölt meg. De azért tök nyugodtan megölné a családomat is. - Ezt akartam elkerülni, hogy veszélybe kerüljenek. Hogy miattam legyenek valakinek a célpontjai. Mégis én voltam az, aki céltáblát tett a hátuk kellős közepére.
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem tudom mi vezérelt, hogy idehívtam magamhoz Thomas-t de látszott rajta, hogy mennyire sietett és ezen akaratlanul is elmosolyodtam. Jó érzés volt, hogy valakinek ennyire fontos vagyok, hogy szó szerint rohan, amit azt írom neki, hogy szükségem van rá. Hogy itt akarom tudni magam mellett. Tiltott dolog a szerelem parabatai-ok között mégis úgy érzem, ha valakibe szerelmes lehetnék az ő. Minden megvan benne, ami ehhez kellene mégis nem érzem úgy, hogy pillangók repkednének a gyomromban és még csak azt sem érzem, hogy le akarom tépni a ruháját. Furcsa, de egyetlen srác sem hozza ezt ki belőlem. Na, nem mintha a lányok kihoznák. Oké én most határozottan nagyon elkanyarodtam gondolatban és jobb lesz, ha visszaevezek a helyes útvonalra. - Persze, hogy minden rendben van. Egyszerűen csak nem akartam ma egyedül aludni. - Nem igazán volt minden rendben, de ezt mégsem mondhattam el neki így kerek-perec, mert tudom, hogy önmagát okolná, de ma tényleg nem szívesen aludtam volna egyedül. Szükségem volt a testének, a közelségének a melegségére, az illatára, ami olyan megnyugvással töltött el, mint semmi más. - Tudod a múlt héten beszéltük, hogy valamit nem akarsz elmondani.. S azt is, hogy egy olyan pillanatban mondd el, ha végül rendezted magadban, ami olyan semleges.. - Nem tudom, hogy miről volt szó és az igazság az, hogy rendkívül furdalta az oldalamat. A fejemet a mellkasán pihentettem, majd felnéztem rá és a kezemet az állam alá helyezve feküdtem továbbra is a mellkasán. - Szóval ez olyan köztes állapot. Most már csak a kérdés, hogy mennyire érzed úgy, hogy kiszortíroztad magad a dolgot. - Egek kérlek ne mondja azt, hogy nem, még nem áll készen. Ha előáll azzal, hogy meleg felőlem tök oké. Ha előáll azzal, hogy igazából nem is szereti a szakállát velem az is tök oké. Az egyetlen dolog, amit azonban nem tudok lenyelni azaz, hogy nem tudom mégis mi zajlik a buksijában és körülötte és és és.. Zavar, hogy nyomasztja valami, amiről úgy érzi nem oszthatja meg velem. Ha pedig velem nem, akkor kivel mással?
[You must be registered and logged in to see this image.]Hibásnak éreztem magam a történtekért. Jobban oda kellett volna figyelnem. Már annyira megszoktam, hogy Cece mindig ott van, hogy bele sem gondoltam egyszer sem abba, hogy majd ő lesz a veszély középpontjában pontosan emiatt. Már jó ideje együtt járunk vadászni azonban ez az első alkalom, amikor miattam került úgy igazán veszélybe. Ahogy visszaértünk valahogy volt bennem egy rossz érzés, amit nem igazán tudtam hova tenni igazából és ezért nem is akartam túlságosan felhozni, mikor külön utakra tértünk különböző szobákban mégis nem hagyott nyugodni a dolog. Folyamatosan kattogott az agyam nem tudtam aludni ezért, amikor rezgett a telefonom, akkor úgy kaptam utána, mintha éreztem volna, hogy ki keres valójában. Az üzenetet csak félig olvastam abból is a lényeget kiszűrve, habár elég rövid volt. Úgy pattantam ki az ágyból, ahogyan voltam a pólómat is félig a folyóson húztam magamra és kopogás nélkül nyitottam be a szobájába. Nem tudom, hogy mit vártam, hogy talán lázasan, vagy hulla sápadtan fekszik majd az ágyban, de ezek közül egyik sem volt igaz. Egy kicsit lefagytam ezért észre sem vettem, hogy megpaskolja maga mellett a helyet, de miután a szavai kicsit visszarángattak a valóságba készséggel bújtam be mellé az ágyba, majd húztam magunkra a takarót őt óvatosan magamhoz ölelve. - Minden rendben van? - Volt, hogy aludtunk már egymás mellett néha összebújva, néha azonban több lila folttal ébredtem magamon, mint egy démonnal való harc után annyiszor rúgott vagy könyökölt oldalba álmában. Lefogadom idegen volt számára, hogy valaki rajta kívül volt az ágyban, úgyhogy sosem róttam fel neki ezt soha sem.
[You must be registered and logged in to see this image.]Habár a seb könnyedén begyógyult a rúnáknak köszönhetően, amiket Thomas rám rajzolt még mindig elég gyengének éreztem magam. A ruhámat egyenesen a kukába dobtam, mert már nem igazán veszem hasznát a szakadt felsőmnek, de a nadrágomat még valamennyire megmenthetőnek tituláltam. A zuhany kellemesen cirógatta a bőrömet, jó érzés volt, ahogy a forró víz szinte érezhetően lemossa rólam a mocskot, amit a démonvér hagyott maga után. A vállam egy kicsit feszült volt, szinte kemény és nehezemre esett emelni a karomat, de volt már, hogy kicsit tovább tartott a belső gyógyulás, mint a külső. Miután végeztem a zuhannyal kényelmes pizsamába bújtam, de előtte még ügyetlenül, de sikerült egy iratze-t rajzolnom a vállamra, ami kicsit enyhítette a rá nehezedő fájdalomérzetet. Végül az ágyamba kuporodtam és lehunytam a szemeimet, de az álom valahogy nem akart jönni. Végül pedig az éjjeliszekrényről magamhoz vettem a telefonomat és küldtem egy sms-t Thomas-nak, hogy legyen szíves jöjjön már át. Nem telt el egy perc és már át is lépte a szobám küszöbét. Talán rohant is, mert mintha hevesebben vette volna a levegőt a szokásosnál. Talán aggódik miattam? Lehet, hogy kellene, de még egyenlőre egész jól érzem magam, úgyhogy én nem fogok saját magam miatt aggódni ez egyszer tuti biztos. Kitakartam magam és megpaskoltam magam mellett a helyet és kérlelő pillantást vetettem az irányába. - Nyugi, csak aludni akarok, nem őrültem meg. - A Klávé törvényei közül egyet nagyon belénk rágtak, hogy a parabatai-ok között tilos a szerelem, különben szétválasztanak minket. Én pedig nem akarom, hogy valaha is elválasszon engem bárki is Thomas-tól. Úgy érzem az lenne a világomnak a vége. Meg ott van az is, hogyha szétválasztanak ne mondja nekem azt senki, hogy az nem nyomna bélyeget a kettőnk nagy szerelmére. Elveszítenénk egy darabot önmagunkból. Soha nem lenne ugyanaz és azzal mindent tönkretennénk. Na, nem mintha bármi hasonló érzés is kavarogna bennem iránta. Egyszerűen csak ő jelenti számomra a biztonságérzetet és ma este pontosan erre van szükségem.
Kezdőlap
