Sokkal nagyobb biztonságban érezte magát Sera mellett. Szinte teljesen fellélegzett, hogy valamilyen csoda folytán megmenekült a démon karmai közül. Még akkor is, ha annak köze sem volt a képességeihez sokkal inkább egyfajta megszánás volt. Vagy egyszerűen csak tényleg meggondolta magát a démon.
Válaszul egyszerűen csak bólintott, hiszen ő sem kívánt ezen rágódni a szükségesnél többet. Így is épp elég nehéz lesz majd ezt még feldolgoznia, mert kétli, hogy egyik pillanatról a másikra csak úgy köddé válik majd az emléke.
- Megígérem, hogy vigyázok magamra. - Nem ez az első találkozása ezzel a démonnal, de valahol mélyen reméli, hogy az utolsó.
Kicsit egyedül érezte magát, hogy a férfi pár pillanatra egyedül hagyta, szinte rögtön növekedni kezdett a mellkasában az üresség ezért, mikor végre visszatért már pusztán azért egyfajta hálát érzett, nem is kellett volna hoznia semmit sem.
Kérdésre elmosolyodik, hiszen nincs hozzászokva ehhez, legalábbis az utóbbi időben annyira nehéz volt minden, hogy már nem is emlékszik milyen is az, ha valaki igazán törődik vele. Mert kimerülésig mostanában mindenki mással törődött csak saját magával nem.
Ahogy újra mellette helyezkedik el szinte minden negatív érzés elhagyja a testét és, amikor a szájához emeli az édességet lelkesen a szájába veszi azt. - Hmm.. Finom. - Amíg még érezni az édes utóízt a szájában a kezét a férfi tarkójára csúsztatja és úgy csókolja meg, majd azzal a lendülettel félretette a teáját és az ölébe küzdi magát nem is foglalkozva semmi mással.

Nem tudja, hogy mégis mi volt a terve a démonnak vele, de abban az egyben teljesen biztos volt, hogyha tehetné az egészet kitörölné az emlékezetéből, de a csontjaiban szinte érzi, hogy ez koránt sem az utolsó találkozója volt a démonnal.
- Nem tudom, hogy volt képes rá elérni, hogy ne tudjam mivel állok szemben, de azt sem értem, hogy mégis mi volt vele a terve. Mindig is tudtam, hogy egyetlen egy démon sem normális, de ő valami teljesen más szinten van. - Egy perccel sem kíván többet a démonra szánni még a gondolatai között sem.
- Nem.. De azt hiszem, hogy akart. Bár nem tudom, hogy mégis mivel értem el, hogy meghátráljon. Azt gondolná bárki, hogy nincs, amitől egy démon meghátrálna a terveitől. Úgyhogy van azaz érzésem, hogy még találkozni fogok vele, de akkor felkészülök. - A hideg is kirázza a gondolattól, hogy egy démon megérintse őt olyan módon. Bár abban az esetben koránt sem egyszerű érintésről van szó, hiszen a démonok többsége inkább elveszi, amit szeretne nem szokása kérni.
Most minden szeretett volna csak egyedül lenni nem. Így szinte egy örökkévalóságnak tűnt ameddig távol volt tőle a férfi. Felült az ágyban és a lábait magához húzta és átölelte azokat a fejét pedig a térdén pihentetve várta, hogy visszatérjen Seraphin.
- Nagyon figyelmes vagy és rendkívül kedves tőled. - Szinte felcsillantak a szemei, amikor meghallotta, hogy közeledik a férfi, mikor pedig leült az ágy szélére szinte ösztönösen nyúlt annak keze után. - Tényleg köszönöm, hogy ennyire törődsz velem. Elképesztően édes vagy. - Azzal közelebb hajolt hozzá, hogy egy apró csókot leheljen ajkaira. Maga sem volt teljesen tisztában az érzéseivel, amelyek a férfihoz kötötték, de abban biztos volt, hogy nagyon fontos a számára a férfi.

Lehet, hogy megvolt a maga hírneve arról, hogy többször játszadozott különféle srácokkal, természetfeletti lényekkel, de sosem tette ezt olyannal, akinek akárcsak eszébe juthatott az, hogy ez az egész több is lehet. Nem törné össze senkinek sem szándékosan a szívét, de valahogy mégis azt érezte, hogy túlságosan gyorsan haladnak, hogy ennek az egésznek nem így kellene történnie. Mégis egy pillanatra sem tud elszakadni tőle, szüksége van a támogatására és a közelségére. Meg aztán talán, ha nem sétál ki akkor az ajtón, akkor az egész dolog Leviathan-nal nem is történik meg.
- Nem tudom, hogy mire ment ki a játék.. Igazából nem ez az első, hogy találkoztam vele. A legutóbbi alkalomnál megpróbálta elhitetni velem, hogy ember.. Nem tudom, hogy tudta álcázni a démoni kilétét, de képes volt rá.. Az egésztől kiráz a hideg. - Talán nem is volt tényleges célpont. Az egész csak a véletlenek sorozata, amelyet nem tud megmagyarázni. Csak egy eszköz volt egy démon beteges játékához, amit sosem fog elfelejteni.
- Nem tudom.. Abban sem vagyok biztos, hogy újra megkeres majd.. Vagy, ha igen, akkor mégis mit akar majd tőlem. - Egy része már előre rettegett attól, hogy mégis milyen gondolatok szövődhetnek jelen pillanatban is a démon elméjében. Abban azonban teljesen biztos volt, hogy esze ágában nem volt felkészületlenül várni a találkozót. Valamivel tőrbe kell csalja, meg kell védenie önmagát annak beteges játékaitól.
Szinte kétségbeesetten nyúlt utána, mielőtt mozdulhatott volna. - De siess vissza, oké? - Szerette volna maga mellett tartani, de nem akart túlságosan rácsimpaszkodni bármennyire is szerette volna a lehető legközelebb tartani magához. Rettegett az egyedülléttől. De talán egy kis időre, talán nem lesz baj.

Rettenetesen önzőnek érezte magát, amiért szinte mindig csak akkor keresi Sera társaságát, amikor éppen szüksége van valamire. De nem tudja, hogyan szakadjon ki a megszokás hálójából, amelynek habár a jelenlétét még csak most kezdi igazán érzékelni, de már most szabadulna is tőle. Többet érdemel, sokkal többet. Csak nem tudja, hogy miként is adhatná meg mindezt neki a jelenleg megtört lelkével.
- Csak.. barátok? - Persze nem éppen igyekezett a tudtára adni, hogy talán másra is nyitott lenne, avagy esetükben szó lehetne ilyesmiről. Valamiért azonban mégsem szeretné, ha csak úgy gondolna rá, mint egyszerű barátra. Annál sokkal többet jelent a számára.
Ahogy visszahúzza a kezét úgy nyúl ő utána, hiszen habár keserű emlékek mocskolták be az érintések könnyedségét, valahogy még így is vágyik arra, hogy közel lehessen hozzá. Hiszen nem hiába mászott be mellé az ágyba. Csak még ki kell tapasztalnia a határokat, amelyeket még ő maga sem ismer igazán.  A férfi kezét a sajátjai közé vette, majd ajkaihoz emelve egy csókolt lehelt rá.
- Azt hiszem Leviathan. A pokol egyik hercege, ha emlékezetem nem csal. - Nagyot nyelve szintén ülőpozícióba küzdötte magát, hogy közelebb húzódhasson Sera-hoz. - Nem tudom igazából.. Azt hiszem nem voltam a tökéletes játékszer, amire számított és egyszerűen elengedett. De az egyszer biztos, hogy nem hagyom annyiban. - Mikor már azt hinné, hogy egyik démon problémája megoldódik, akkor kapásból felüti a fejét egy újabb.

Minden egyes alkalommal, amikor túl soknak tűnt a világ által ráhelyezett teher ez volt az első hely, ahová el tudott menekülni. Még akkor is, ha nem jutottak minden esetben egyről a kettőre, ha nem volt Sera-nak minden problémájára megoldása még akkor is valahogy sokkal jobban érzi magát minden egyes alkalommal, amikor elmegy. A legutóbbi alkalommal kis híján egy olyan határt léptek át, amire még koránt sem állt készen. Vagyis talán nem volt a legmegfelelőbb pillanat. Sera fontos volt a számára és nem akarta, hogy úgy érezze a férfi, hogy csak kihasználja, amin egyáltalán nem csodálkozna, hiszen legtöbbször akkor bukkan fel, ha valamire szüksége van. Ezen pedig változtatni akart, hiszen talán a történtek hatására végre ráeszmélt, hogy mégis mit is fog elveszíteni, ha nem figyel oda jobban és épp eleget veszített már az elmúlt időszakban ahhoz, hogy ezt is engedje elúszni.
- De te többet érdemelsz, minthogy állandóan csak ki-be járkáljak a lakásodból. - Bűntudata volt, hogy szinte már-már átjáró háznak tartotta ezt a lakást, de nem akart a férfi életében is csak egyszerűen néha-néha felbukkanó szereplő lenni. Ahogy elhúzódik tőle a szabad párnát magához ölelve néz fel a férfinak az alakjára és, akármennyire is zavarodott a teste, s lelke az érintésekkel kapcsolatosan jelen pillanatban valahogy, mintha a világ is ridegebb lenne, hogy nincs immáron a karjaiban.
- Öhm, szóval.. - Lesüti a szemeit, hiszen nem igazán tudja, hogy hol kellene kezdenie így tehát nagyot nyelve újra nekikezd. - Volt szerencsém belefutni egy nagyobb démonba, aki tőrbe csalt, hogy aztán elrabolhasson magával a saját kis dimenziójába, ahol pedig saját-kénye kedve szerint változtatta meg az öltözékemet arról nem is beszélve, hogy egy ágy kellős közepén találtam magam az utca kellős közepéről. - Kezével a párna sarkával játszadozik, miközben szemével továbbra is a világ legérdekesebb lepedőjét bámulja. Még sosem fordult vele elő ilyesmi így nem igazán tudja, hogy miként is dolgozza fel ezt az egészet.

Koránt sem büszke arra, hogy milyen kegyetlen módon hagyta magára legutóbb a boszorkánymestert, de nem állt szándékában megbántani. A legutolsó dolog lenne a világon az, hogy megbántsa, vagy akár még csak a gondolata is. Előbb pusztulna el, mielőtt még ilyen kegyetlen gondolatok férkőzhetnének az elméjébe. Mégis rettenetesen rosszul érezte magát, amiatt, hogy csak úgy kisétált tőle és még azóta sem kereste. De nem is tudta igazán, hogy mit is mondhatna neki. Most sem igazán biztos abban, hogy mit kellene mondania. Nem tudja, hogy pontosan hányadán is állnak ők most ketten és ez egy kicsit összezavaró tud lenni.
Egyetlen egy dologban volt azonban rendíthetetlenül biztos még pedig abban, hogy szüksége volt a férfira most mindennél jobban. Elég sok alkalommal "használt" ki úgymond férfiakat, de abban az esetben pontosan tudta, hogy tőle sem a világot várják el. Sera esetében ez viszont más volt. Most pedig, hogy volt egy kellemetlen élménye egy démonnal még inkább biztos volt benne, hogy az egyetlen hely, ahol igazán biztonságban érezheti magát az a férfi karjaiban volt.
Ahogy odabújt hozzá a férfi lágyan fészkelődött, ami miatt feszülten figyelte, hogy felébresztette-e. Az ittléte azonban még így is valószínűleg meglepetés lesz a számára, de nincs olyan hely, ahol most jobban érezhetné magát.
Ahogy keze a derekára csúszott az emlékek hatására kicsit kirázta a hideg ugyanakkor végtelen melegség töltötte el a lelkét, ahogyan az álmos ábrázatát figyelte a férfinak, majd a mellkasára csúsztatta a kezét és azon pedig megtámasztotta a fejét és úgy nézett fel rá. - Nincs itt szó semmiféle játékról. Tényleg itt vagyok. - Kicsit megemelkedve aprócska csókot lehelt a férfi ajkaira majd visszahelyezte a fejét a férfi mellkasán pihenő kezére. - Sajnálom, hogy legutóbb csak úgy felszívódtam. - Nem tudta igazán, hogy hol is kezdje, hogy miért is van itt, hogy mi minden történt, mióta kisétált az ajtón, de úgy érezte, hogy egy bocsánatkérés határozottan jó kezdetnek tűnt.  

Az életének minden egyes percét lekötötte az, hogy másokon segíthessen. Muszáj volt valamivel lefoglalni magát, hogy a gondolatai ne kergethessék őt teljesen az őrületbe. Mégis mindezek közepette elfelejtette, hogy néha még rá is hatással lehetnek történések és Leviathan-nal való találkozó pontosan erre emlékeztette. Felidézte, hogy milyen érzés is az, amikor Ő van veszélyben, szinte kilátástalanul. Rettegett attól, hogy talán sosem menekül a démon karmai közül és, hogy életének talán a legrosszabb döntéseit hozta meg. De abban a pillanatban nem látott más megoldást arra, hogy megmentsen egy ártatlan életet, vagy esetlegesen többet, ami egy balesettel együtt járhat. A démon pedig pontosan erre számított. Kihasználta a lelkében lakozó jóságot, hogy undorító körülmények közé ragadja magával.
Még mindig kirázza a hideg, ha visszagondol a történtekre, hogy mennyire csak egy darab hús volt a számára, hogy koránt sem érdekelte, hogy Ő mit szeretne. Mindössze a saját, beteges képzeletvilágát akarta bejárni. Talán a legmeglepőbb fordulat az volt, hogy egyik pillanatról a másikra, mintha valami emberség szökött volna a sötét létformába és meggondolva magát szabadon engedte. Mégis ez olyan dühöt ébresztett fel benne, amit semmi más nem onthat ki, mint a démon átmeneti halála.
Azonban ez koránt sem olyan egyszerű, mint maga a gondolata. Ez már a második démon volt, aki nyomort csempészett az életébe. Míg az egyik közvetve addig a másik egyenest hozzá címezte a fájdalmat, a dühöt és megannyi kontrollálhatatlan érzelmet, amitől szinte reszketett az egész lénye. Sosem volt az a típus, akinek reszketett volna akár egyetlen porcikája is, most mégis olyan elveszett volt, hogy szüksége volt valakire, aki elveheti a fájdalmát. Valakire, aki a hevesen tomboló lelkének vigaszt nyújthat.
Ekkor már a Wish lakás előtt állt és egy nyitórúna után óvatosan nyomta le a kilincset. A lakásba lépve automatikusan levette a cipőjét, hogy a kopogás se ébreszthesse fel a boszorkánymestert és egyenesen annak szobájához indult. Miután megszabadult a szűk ruhadarabjaitól a fehérneműjében, szinte nesztelenül mászott be a férfi mellé az ágyba, akihez aztán hozzábújt igyekezve nem felébreszteni. Reménykedett, hogy a férfi nem haragszik rá, amiért legutóbb itt hagyta, de most Ő volt az egyetlen, aki nyugalmat nyújthatott neki. Szüksége volt rá. Bármi is legyen ennek az ára.