Amikor már azt hinném, hogy nem is lehetne furább a csaj, akkor kezd minden teljesen mélyrepülésbe kezdeni. Bár megnyugtatja a lelkemet, hogy életben van a lány, azaz nem öltem meg ma senkit és akármennyire is nehezemre esik beismerni ezért neki járok köszönettel, de most kezdem el igazán megbánni azt, hogy belementem ténylegesen bármibe. Határozottan hiba volt a részemről. Legszívesebben kiviharoznék innen anélkül, hogy bárki is szólhatna, de nem hiszem, hogy messze jutnék. Aztán meg ott van az is, hogy szó szerint egy szál törölköző van rajtam. Nem igen mehetek haza gönceimért, úgyhogy valamit a ruháimmal kellene kezdenem. Meg aztán lehet, hogy tényleg képes lesz megtanítani engem egy kicsit kontrollálni önmagam, ami határozottan egy pozitív lépés lenne így akármilyen kellemetlen is ez az egész belemegyek az egészbe. - Deli.. Örülök, hogy megismerhetlek.. Én pedig Neal vagyok.. - Éppen csak bemutatkozom és már repül is le rólam a törölköző, amire hirtelen nem is tudok mit reagálni és eltart egy darabig, míg eltakarom a kényesebb pontomat, de még így sem vagyok elég gyors ahhoz, hogy ne legeltethessék rajta a szemüket. - Héé.. - Szólalok fel durcásan, amin az sem segít, hogy a fenekemre csap és a lány felé lök. - Nekem ez így nem megy.. - Azzal pedig ügyelve arra, hogy takarásban legyen a lényegem elmegyek és felveszem a törölközőt, majd pedig újra magam köré tekerem. - Többet le ne rántsd.. - Mutatóujjammal egyenesen Deli felé bökök, majd pedig Tiffany elé állok. - Oké.. Öhm.. Döntsd oldalra a fejed és.. - Egek, el sem hiszem, hogy ezt csinálom. Mennyi az esélye, hogy le fogok tudni állni? Na, meg annak, hogy nem nézi végig és hagyja, hogy ugyanott kössek ki, ahol az előbb is a sikátorban.
- Persze, hogy jól van! Hát úgy tűnök, mint aki gyászolna? - Na, jó az igazság az, hogyha halott is lenne se hatna meg. Meg aztán talán még hazudnék is neki, ha nem lennék rá totálisan képtelen. Szerencsétlennek a lelke nem bírna el ilyen terhet, hogy valakinek a halálát a saját vállain cipelje. Ahhoz túl ártatlan. Hah, még ilyet! Egy ártatlan vámpír. Az év vicce azt hiszem. - Ööö, hát bizonyára nem azt, hogy fejen állva táncolj, de szerintem össze tudod rakni a képet. - Mégis nem értem, hogy mi mást akarhatnék. Bár persze az, hogy ilyen kevés ruha van rajta az leginkább csak azért van, hogy egy másik vágyat ébresszen benne. Mert hát férfiból van. S a fenébe is ezt a szépséget még én is a helyére pakolnám. De még mennyire. Szinte attól elindul bennem valami, hogy a teste az enyémnek feszül. Egy nagy sóhaj kíséretében elengedem a leányzót, de még előtte egy apró csókot lehelek a kifeszített nyakára, ami most már szabadon van, s a haja is a mellkasára hullva takarja a lényeges részét el. Az ágyhoz sétálok és felhúzom onnan a vámpírfiút. - A nevem Delilah, szólíts csak Delinek, vagy aminek csak szeretnél kedvesem. Ő pedig Tiffany. A vendégük az éjszakára, aki elég pénzt kap ahhoz, hogy befogja a száját, s egy mukkot se szóljon. - Mosollyal fordulok a leányzó felé. - De nyugi kislány nem esik bántódásod ezt veheted egy kellemes estének, ahol nem egy kövér pacák akar rád mászni. Néhányuknak sajtburger illata van.. - Elgondolkozom, majd pedig hirtelen ötlettől vezérelve lerántom a vámpírfiúról a törölközőjét, hogy ádámkosztümben tündököljön előttünk. - Wow.. - Egy pillanatra elidőzik a tekintetem olyan helyeken, ahol talán illetlenség lenne. - Nos, tehát láthatod, hogy egy nagyon jól felszerelt férfival állsz szemben.. Most pedig. - A szavaimat ekkor már a vámpírfiúhoz intézem. - Szeretnék egy kellemes estét, csupa gyengédséget, de ahhoz tudnom kell, hogy képes vagy irányítani a vérszomjad és egyéb vágyaidat, úgyhogy nyomás..- Azzal pedig rásózok egy hatalmasat a pucér fenekére és a lány felé tolom.
Abban a pillanatban, hogy hallottam az ajtó nyitódását, majd a megerősítő szólását, hogy megjött szinte, mint akibe a villám csapott úgy ültem fel nyílegyenesen az ágyon és értetlenül néztem a harmadik személyre, aki társaságunkként szolgált. - Ő jól van? - Rögtön kibukik belőlem a kérdés, ami az elmúlt körülbelül egy órában foglalkoztatott. A hajam is már szinte teljesen megszáradt a zuhany után, úgyhogy ez is csak azt bizonyítja, hogy tényleg volt időm bőven elgondolkodni a történteken. Muszáj valahogy megtanulnom uralkodni a vágyaimon. - Megle...? - Zavarodottan ingázik a tekintetem kettejük között, amikor a lány, mintha csak varázsszavak lettek volna egyszerűen ledobja a ruháját magáról, szinte egész testét felfedve előttem, amitől akaratlanul is elfordítom a tekintetemet. - Mégis mi a fenét akarsz tőlem? - Hogy ideges vagyok? Egy kicsit talán? Nem, mintha most látnék először női testet, mert hát volt már dolgom nővel, leginkább eggyel úgy igazán, szóval azzal is bőven beértem, de nem tehettem róla, hogy az apró pillanat, amire láthattam a testét kegyetlenül beleégett az elmémbe és elindított valami teljesen más reakciót bennem. Egyszerre akartam őt, és a vérét. Jelen pillanatban nem tudtam volna megmondani, hogy melyik szinte állatias ösztönöm állt nyerésre. Végül nagy nehezen a tekintetemet újra rájuk emeltem immáron már a tündér is ott állt mögötte, szinte rásegítve arra, hogy szabadon hagyja a nyakát. Nagyot nyelve szegezem a tekintetem a nyakára, a lüktető erére és el sem emelem onnan a tekintetem. - Mégis, hogy gondoltad? Hogy most talán kevésbé leszek közveszélyes? Amúgy is ki ő? Meg igazából még a te nevedet sem tudom. - Továbbra sem szakadok el a nyakának gyönyörű látványától kezeimmel pedig szorosan kapaszkodom az ágynemű anyagába, mintha az visszatarthatna attól, hogy felálljak és odasétáljak hozzájuk. Azonban egyenlőre még nem mozdulok.
Elég mocskos szituáció volt ez az egész, de bármiért cserébe hát hogy a fenébe ne lennék hajlandó kicsit bemocskolni a kezeimet? Óvatosan támogattam a kis csajszit ki a sikátorból egyenesen a szórakozóhely bejáratához, ahol az őrrel hívattam egy mentőt. Gyorsan elintéztem, hogy a kórházba kerüljön, ahol majd békésen felépülhet a kellemetlen vérveszteségből. Bár lehet, hogy egy kicsit megkarcoltam a nyakát.. Most mégis milyen klisés lenne már, ha két lyuk lenne a nyakán meg vérveszteség? Azért álcázzuk már magunkat! A hotelhez indulva még volt egy megállóm, amellyel egy kis meglepetést viszek a vámpír uraságnak. Meg aztán mondtam neki, hogyha szépen viselkedik, akkor megtanítom kulturáltan enni, ahhoz pedig kell egy kellék is, aki nem én vagyok. Hát a szép nyakamat talán feláldoznám a cél érdekében, hiszen kaptam én már többet-rosszabbat is, de az én vérem kétlem, hogy olyan kellemes érzéssel töltené el, mint egy normális ember vére. Az igazi gyakorláshoz pedig igazi helyzet kell! - Megjöttem. - Szólalok meg csilingelő hangon, ahogyan belépek a hotel szobáján magam előtt tolva az élő ajándékkosarat. - Hoztam egy kis meglepit. - Azzal lehuppanok mellé az ágyra és rácsapok a törölköző fedte lábára. - Mutasd magad kedvesem. - Azzal az ajándék leányzó felé fordulok, aki parancsszóra veti le a kis kabátját, ami alatt mindössze két masni takarja el a kényes részeket. - Hát nem gyönyörű? - Fordulok a férfi felé vigyorogva, majd felpattanok az ágyról és a lány mögé lépkedek. Sötét lóboncát a csuklóm köré tekerem és úgy húzom hátra a fejét, majd simítok végig a nyakán. - Itt az ideje gyakorolni. - Szabad kezemmel intek felé, hogy jöjjön közelebb.
Egyre inkább kételkedem abban, hogy ez a tündér normális lenne, de talán a legrosszabb az egészben, hogy nem tehetek mást, mint rátámaszkodom. Eljöttem anélkül, hogy szóltam volna bárkinek is. Megölhettem volna ezt a lányt. Ő az egyetlen ok arra, hogy még mindig életben van. Ha rajtam múlik, már rég meghalt volna. Keresem a szavakat, de egyszerűen nem találom őket, egyszerűen csak elveszem a cuccaimat és a hozzá adott kulcsot és a névjegykártyát, miközben kétségbeesetten hátrálni kezdek, de a tekintetem végig a kettősükre szegeződik és csak tényleg bízhatom abban, hogy túléli a lány. Azt pedig magam sem tudom, hogy milyen árat kell majd érte fizetnem, de azt hiszem megéri majd. Muszáj lesz neki. (..) A hotelbe érve könnyedén eltalálok habár először elmentem gyorsan a tengerparthoz, hogy lemossam magamról a vért, mert azért ott sem szeretnénk véresen mutatkozni kicsit a felsőmből is kifacsartam a lány vérét, majd vizesen húztam vissza magamra. A szobámba érve, mintha csak parancsokat teljesítenék lezuhanyoztam a ruháimat egy kupacba dobtam össze, majd egy törölközőt csavartam a derekamra és végül levágódtam a hatalmas franciaágyra várva az ítéletet, hogy vajon életben maradt-e a lány. Nem tudom, hogy mikor fog visszaérni, de abban biztos vagyok, hogy addig kétszer megesz engem az ideg.
Hát mit hozott a sors! Egy új husi! Láthatóan teljesen zavarodott és ebből adódóan még nem szokott hozzá az új helyzetéhez. Hát az, hogy kiásta magát egy sírból talán az nem volt elég meggyőző, hogy innentől kezdve minden teljesen más lesz? Bár ki tudja, hogy működik ez a vámpírok világában. Még szerencsére, hogy nincs nekem ilyen gondjaim. Én oda születtem, ahol vagyok. Habár nem egészen, de végül is majdnem. Jaj, szegényke ledobta a ruháit. Ohh, de még milyen jól tette! Alsó ajkamba harapva figyelem fiatal, férfias testét és a gondolataim egy pillanatra elkalandoznak. Annyival másabb, mint a férfiak, akikkel dolgom volt. Szinte mondhatnánk azt is, hogy ő még fiú hozzájuk képes. Fiúkkal pedig még nem volt dolgom. Vajon ők is olyan gyengédek, mint az én hercegem? Hmmmm.. Azt hiszem kideríthetem. - Bármit, bármit? - Csillogó szemekkel nézek rá és igazán nem is érdekel a szenvedő kislány, mert valahogy hát.. Nem érdekel engem, hogy meghal, avagy sem. Szegénykét még ilyen alap béklyók húzzák le. Hát senki nem tanította meg milyen is igazán élni? Talán pont nekem kellene! Lehajolok és összeszedem a ledobott cuccait, majd a zsebembe nyúlok a kis névjegykártyáért, amit a hotelből szedtem el, ahol tartózkodom. Nem tehetek róla..! Csillog! A ruhával együtt nyújtom felé, miközben a hátsó zsebemben kotorászom. - Menj oda, és várj is meg. Én addig ezt elintézem. Szobaszám a névjegy hátulján. - Végül a kulcsot is előkotorom a zsebemmel és a felé nyújtott tárgyakkal együtt átnyújtom. - Menj, itt úgy sem tehetsz többet, hiszen csupa vér vagy. Lehetőleg zuhanyozz le, mire odaérek! - Azzal pedig, miután elveszi tőlem a felé nyújtott cuccokat óvatosan leguggolok és felemelem a kislányt, habár nem rajongok az ötletért, mert tiszta mocsok lett, ahogyan itt elterült.
Angyalian csengő hangja az, ami kicsit visszahozza az emberi oldalamat. Hát egyáltalán nem fél tőlem? Hiszen a falhoz préselem, szinte teljesen megbénítom őt a mozgásban, mégsem tűnik úgy, hogy egy pillanatra is úgy viselkedik, mint akinek lenni félnivalója. Tehát valamelyik faj szülötte. A felismerés lágyan kúszik bele az elmémbe, ahogyan megérzem az illatát. Talán leginkább a halott virágokhoz tudnám hasonlítani. Akkor tündér lesz? Nem mondhatnám, hogy megkaptam a vámpír-oktatásomat, mert tulajdonképpen egy szintén kezdő változtatott át, de azért valamennyit már konyítok a dolgokhoz. Például, hogy jogosan kerültem eddig a napot. Talán mindig is vámpírnak szánt a sors csak még nem igazán tudtam róla. Felvonom a szemöldökömet, mikor azt mondja, hogy cukin morgok. Én azt hittem, hogy én kezdem elveszíteni a kontrollt, a kapcsolatot a valósággal, de láthatóan eme tündér már rég elveszítette, vagy csak mindig is egy ilyen szabad szellem volt. Szavaira akaratlanul is engedek a szorításon, ami a kezeit a falhoz szegezi, majd lenézek a ruhámra, amit teljesen vér borít és akkor érzem csak meg, hogy az arcomat is, az államat is a lány vére borítja be és hirtelen le akarom vetni magamról az összes ruhámat, miközben egészen addig hátrálok, míg a szemközti falnál nem állok, majd lenézek a földön fekvő lányra. - A picsába, a picsába. - Odasietek mellé, szinte nem is figyelve a tündér szavaira, miközben próbálok valamilyen módon segíteni az eszméletlenül fekvő lányon. Kétségbeesetten pillantok fel a tündérre, aki mintha teljesen jól szórakozna a helyzeten. - Bármit megteszek, ha most segítesz nekem.. Nem halhat meg. - Azzal pedig tekintetem már a földön fekvő lányra szegezem.
Nem is tudom, hogy mire számítottam. Hát sosem szabad egyetlen egy állatot sem zavarni, ha eszik. De szerintem ugyanez vonatkozik az alvásra is. Megannyi pofont kaptam már azért, hogy felkeltettem a férfiakat. Pedig én tényleg lopakodtam! Evés közben meg aztán.. Még annyira morcosak, mert akkor még az éhség is előhozza belőlük a legrosszabb oldalukat. Ahogy a falnak csapódok még a levegő is kiszorul a tüdőmből. Jaj, most én lennék a következő áldozata? Jaj, de béna már. - Awww, hát milyen cukin morogsz. - Tipikus Delilah. Még akkor sem venném észre, hogy bajban vagyok, mikor szó szerint falhoz vagyok állítva a kezeim pedig keményen a fejem felé szorítva. De bántak már velem rosszabbul is. Ezt nem igazán fogom magamra venni. - Tudod csak azért akartam szólni, mert a mohóságoddal a fele vért a ruhádra pazaroltad... - Az állammal bökök a felsője felé, ami szép, vörös színben pompázik a lány vérétől, aki habár még életben van, de azért eszméletlen. Szegény pára, holnap nagyon fog fájni a feje. Már, ha egyáltalán túléli. Tekintetem az övébe fúrom és látom, ahogy a nyakamra szegezi a sajátját ezért akaratlanul is felkuncogok. - Ó, te kis hamis.. Hidd el, hogy nem lenne túl jó a számodra az én vérem, valószínűleg elszállnál a holdra, de ha esetleg összeszeded magad és okozol nekem egy szép estét, még talán kortyolhatsz belőle párat és megtanítom neked, hogyan is egyél kulturáltan! - Körbenyalom az ajkaimat, mintha ezzel csak neki akarnám jelezni, hogy ő maga is megtehetné ugyanezt, hiszen az egész arcát a lány vére teríti be. Bár talán inkább mosakodnia kellene.
A vér, mintha feltöltött volna energiával, de koránt sem azzal, amire szükségem lett volna. Nem az emberi énemet erősítette, sokkal inkább kedvezett az állatias ösztöneimnek, amelyek minél többet kívántak belőle. Ezért is jártam olyan közel az utolsó csepphez, amire mindennél jobban vágytam, mint bármi másra az életemben. Egyszerűen elmondhatatlanul kicsúszott az irányítás a kezeim közül. Szerettem volna leállni, de nem tudtam. Képtelen voltam... Egészen addig, míg két kéz nem szorult a vállamra, aminek köszönhetően szinte automatikusan fordultam a másik irányba, ezzel hagyva, hogy a lány teste úgy zuhanjon a földre, mint egy zsák krumpli tökéletesen megadva önmagát a gravitációnak én pedig az elém táruló szőke szépséget szorítottam a falhoz és az egyetlen dolog, amire nézni tudtam az a nyakán lüktető ütőere volt, szinte csalogatott magához, mintha hívogatott volna, hogy csak értem van itt. Kezeit szorosan a feje felé szorítottam, miközben egy állatias morgás tört elő a torkomból, ahogyan próbáltam leküzdeni az ingert arra, hogy most egyenesen a nyakába mélyesszem a fogaimat és ugyanazt tegyem vele, mint a másik lánnyal. Nem akartam kímélni, egyszerűen csak a vérét akartam.
Egyszerűen imádtam a szabadságot, amit a tavasz udvara adott nekem. Imádtam! Persze tudom jól, hogy nagyon veszélyes most az utcákat járni, de úgy gondoltam, hogy az én szépséges szerelmemnek kell vennem valamit, ami egyértelművé teszi, hogy egymáshoz tartozunk. Na, nem mintha az esküvőnket akarnám szervezni. Pedig milyen jó lenne! Ahhh, de kár, hogy még messze van. Szabad lelkek vagyunk, de szerelmünket aztán senki le nem tagadhatja. Sok férfival volt dolgom, de egyikük sem volt olyan gyengéd, mint Ő.. Ő! hát olyan csodálatos, felemelő érzés minden egyes perc, amit vele tölthetek, hogy megérdemelné, hogy lehozzam a csillagokat az égről. Az én hercegem. Az egyetlenem. Csak is ő lehet az oka annak, hogy jelenleg Los Angeles utcáit járom, s kelem. Olyan varázslattal teli ez a város. Szinte kedvem támadna ideköltözni. Talán, majd ha összeházasodunk veszünk itt egy kis lakást.. Mindig a tengerparton lóghatnánk! Jaj, milyen szép jövőnk is lesz! Éppen az egyik szórakozóhelyről jöttem ki, hogy egy kis friss levegőt szívjak, hiszen olyan sokan voltak odabenn, hogy az egész hely kezdett hasonlítani a pokolhoz. A hajam is hozzátapad a nyakamhoz. Eww.. utálom, amikor ragadós vagyok az izzadságtól. De túlságosan is élvezem a gyönyörű emberek társaságát. Hát azt hiszem így jártam. Az egyik őrtől akartam magamnak cigit kunyerálni - még sosem próbáltam ki, de valahogy mindig kíváncsi voltam rá - aztán meggondoltam magam, amikor mintha nyöszörgést hallottam volna a sikátorból. Óóó, hát valakinek jó estéje van! Ezt látnom kell! Azzal máris irányt váltottam, de koránt sem olyan látvány tárult elém, mint számítottam. A szám elé kaptam a reakciómat hirtelen, majd odasiettem a férfihoz, hogy a vállaira helyezzem a kezeimet mindenféle gondolkodás nélkül. Én ostoba!
Levegőre volt szükségem. Az irányítás már koránt sem az én kezemben volt, mintha mindent kezdett volna elhomályosítani az égető érzés, ami a torkomban tombolt. El sem hiszem, hogy hiányoltam a jó öreg torokfájást, amiről habár legalább ugyanennyire tudtam, hogy mi okozta, de akkor elég volt egy forró ital, vagy cukorka, amit elszopogattam és a rémálmom megkönnyebbült. Most azonban a testem teljesen más igényekről árulkodott és nem tudtam az egészet hova tenni. Sosem kellett volna igent mondanom, de az igazság az, hogy fogalmam nem volt mégis mire mondok is igent. Nem kérdőjeleztem meg a szándékait, hiszen egyszer szerettem azt azonban egyszer sem kérdeztem meg magamtól, hogy ő vajon viszont szeretett-e. Talán az egész egy kegyetlen illúzió volt, ami most kérdések nélkül meghatározza az életem minden egyes pillanatát. (..) Nem akartam senkinek sem ártani. De az elmém valahogy kihagyott részleteket. Egyszer még az egyik bárba surrantam be, amikor nem figyelt az ajtó előtt álló őr, majd pedig már a sikátorban álltam és a szemfogaimat mélyen belevájtam egy lány torkába, akinek a száját befogta szívtam a vérét. Olyan édes volt, akár csak a méz és a lassuló szívverése sem állított le, egyre inkább csak szorítottam magamhoz a gyenge testét, amiben szinte már alig volt élet. Előtört belőlem a fenevad és nem tudtam irányítani. Most pedig nincs itt senki, hogy megállítsa. Meg fogom ölni. S egy örökkévalóságig gyűlölni fogom önmagam miatta.
Kezdőlap
Amikor már azt hinném, hogy nem is lehetne furább a csaj, akkor kezd minden teljesen mélyrepülésbe kezdeni. Bár megnyugtatja a lelkemet, hogy életben van a lány, azaz nem öltem meg ma senkit és akármennyire is nehezemre esik beismerni ezért neki járok köszönettel, de most kezdem el igazán megbánni azt, hogy belementem ténylegesen bármibe. Határozottan hiba volt a részemről. 
- Persze, hogy jól van! Hát úgy tűnök, mint aki gyászolna? - Na, jó az igazság az, hogyha halott is lenne se hatna meg. Meg aztán talán még hazudnék is neki, ha nem lennék rá totálisan képtelen. Szerencsétlennek a lelke nem bírna el ilyen terhet, hogy valakinek a halálát a saját vállain cipelje. Ahhoz túl ártatlan. Hah, még ilyet! Egy ártatlan vámpír. Az év vicce azt hiszem.