tomtom & cara

do i know you?

Általánosságban is elég barátságos vagyok, de vele ez valahogyan teljesen más volt. Nem tudom, hogy miért volt olyan könnyű vele beszélgetni, avagy beleegyezni abba, hogy az éjszaka sötétjében hazakísérjen. Még le is lassítottam, amely tökéletes opció lett volna arra, hogy elraboljon, kiraboljon akármi. Mondjuk elég hülye ötlet volna felszedni valakit egy bárban mindenki szeme láttára aztán kirabolni, miután mindenki nyugtázta, hogy együtt távoztatok. De mégsem tudtam megmondani, hogy mégis miért olyan egyszerű a társaságában lenni. Talán ő is pontosan ugyanígy érzett, hogy rövid ismertség után képes volt hazakísérni? Nem tudom, de az egyszer biztos, hogy szeretném még újra látni.
- Ha ilyen szépen kéred, akkor mindenképpen lefoglalok neked egy különálló széket minden napra, mikor ott dolgozom. - A legtöbb esetben mondjuk nem tudnám élvezni a társaságát a nyüzsgéstől, de valamilyen szinten megnyugtató lenne a közelsége azt hiszem.
- De, persze. Viszont, mivel folytonosan falakba ütköztem és lényegében boldog voltam igyekeztem nem erőltetni az egészet. - Rémisztő lehet, hogy egy nagy részét nem is ismered a múltadnak. Szinte olyanok az emlékeid, mintha valaki másnak az élete lenne és egyedül az álmok azok, amelyek igazán valóságosnak tűnnek. A választási lehetőségeim ez vagy az őrület volt és inkább maradtam az első opciónál, ha már volt választási lehetőségem.
A társasházhoz érve habár mosoly ült az arcomon a társaságának köszönhetően ugyanakkor egyfajta szomorúság mardosta a mellkasomat, hogy most el kell válnunk. - Én is remélem, hogy mihamarabb újra találkozunk. - Kicsit zavarodottan álltam előtte, hogy mit is kellene tennem, majd egy gyors puszit nyomtam az arcára és felsiettem a lépcsőn, aminek a tetejéről még egyszer visszapillantottam rá és a mosolyom immáron vigyorrá alakult, majd besiettem a társasházba, onnan pedig egyenesen fel a lakásomba.

thomas & caralyn

how is this possible?

Annyira a gyásszal voltam elfoglalva, hogy már el is felejtettem, hogy mégis milyen is az, amikor jól érzem magam. Elég sok mindent veszítettem azon a napon, amikor eltűnt Cece a karjaim közül. Megannyi alkalommal sérült már meg miattam, de mindig igyekeztem jobb lenni, hogy ezt elkerülhessem, de mindig olyan volt, hogy inkább feláldozza magát, minthogy bárki másnak baja essen. Úgyhogy talán sosem lehettem annyira jó, hogy megmenthessem. Mert még azért is képes lenne velem veszekedni, hogy miért merem azt tenni, amit ő teljes természetességgel hajt végre.
- Hát kifejezetten örülök, hogy így gondolod. - Melegséggel töltött el, hogy meg tudtam nevettetni. Ahogy minden egyes dolog hiányzott vele kapcsolatban úgy a nevetése is, de talán még ez a legjobban. Akárhányszor nevetett olyan érzésem volt, mintha a világ összes terhétől megszabadulhattam volna egyetlen egy szempillantás alatt.
- Ha van ilyen opció, akkor még szép. - Kicsit lassabb lesz a tempónk, amit habár észreveszek, de nem jegyzek meg. Bevallom én sem bánom, hogy ez a kettőnk sétája egy kicsit tovább tart. Csak azt remélem, hogy nem fog gyűlölni, amikor visszatérnek az emlékei, amiért valószínűleg félreérhető jeleket küldtem neki. Mármint, ha emlékezne, akkor most ebből talán semmit sem értene félre, de mivel nem is emlékszik rám nem tudom mi járhat a fejében.
- Bocsáss meg, ha tolakodó vagyok, de nem is próbáltad meg felidézni a múltad? - Egy kicsit érdekelne, hogy próbálkozott-e visszaemlékezni és falakba ütközött vagy egyszerűen csak túl rémisztő volt a tény, hogy nem emlékszik részletekre az életéből. Mindkettőt megérteném, de önző módon szeretném visszakapni a parabatai-om és így jobb lenne, ha az emlékeit is újra megkaphatná.
A társasház előtt megállva nézek fel egy pillanatra az épületre, majd szegeződik a tekintetem újra rá. - Akkor remélem hamarosan újra látlak. - Már alig emlékszem, hogy mikor volt ilyen őszinte mosolyom. Pont, amikor elvesztettem. Az pedig nem mostanában volt.
Kicsit zavartan állok előtte nem tudom, hogy átöleljem vagy az túl sok lenne így inkább arra várok, hogy ő tegye meg a neki kellemes lépést búcsúzásul.

tomtom & cara

do i know you?

Nem tudom, hogy mégis mi volt a levegőben, de sosem éreztem magam ennyire könnyednek senkinek a társaságában. Legalábbis nem emlékszem, hogy lett volna ilyen. Olyan egyszerű volt vele lenni, mintha mindig is ismertem volna. Persze mindenkivel barátságos vagyok, de ez valahogy mégis más volt. Nem tudtam volna leírni akkor sem, ha az életem múlik rajta, de nem is szerettem volna ezen agyalni túlságosan sokat, egyszerűen csak megélni akartam a pillanatot.
Szavaira elmosolyodtam, miszerint még szép, hogy vissza fog térni a bárba, de ahogy folytatta már nem bírtam visszafogni a kacagást sem. - Nagyon vicces srác vagy mondták már esetleg? - Mindig a vendég az első és szeretem is, amit csinálok így talán, mivel ez sugárzik belőlem így mások is sokkal jobban érzik magukat, mintha csak életunt zombik lennének a pult mögött. Nem hiába van szinte mindig tömve a hely, hiszen mindig igyekszünk segíteni a másiknak, hogy jó kedve legyen, ami egyaránt azt jelenti, hogy jó borravaló is társul hozzá. Ami nem az elsődleges cél, de mégis jól esik. - Akkor készítsek elő neked egy törzsvendég széket? - Teszem fel a kérdést játékosan, miközben vészesen közelítünk az otthonomhoz és koránt sem akarom, hogy véget érjen még ez az este így egy kicsit lassítok a lépteimen, amit remélek nem vesz észre.
- Hát mondhatjuk úgy, hogy puff.. Nincs túl sok emlékem, de azt tudom, hogy előtte is boldog voltam. - Talán nem túl gyakori, hogy az embernek teljesen elhomályosul a gyerekkora, az élete, de nem akartam ezen sosem többet rágódni a kelleténél, mert csak megrémisztett.
- Itt is vagyunk.. - Intettem a hatalmas társasház irányába, ahová szomorúan, de megérkeztünk és ezzel a kettőnk kis sétája is véget ért.

thomas & caralyn

how is this possible?

- Még szép! - Anélkül vágtam rá, hogy egy percig is gondolkodtam volna. Nem tudtam elengedni most, hogy végre újra megtaláltam. Még csak a lehetőségét is kivertem a fejemből csak azt kellett elérnem, hogy ne nézzen teljesen őrültnek, amiért ennyire rá vagyok kattanva így inkább kisebb kihagyás után folytattam. - Mármint a szolgáltatás határozottan meggyőzött annyira, hogy visszatérő vendégből egyenest a törzsvendégi pozícióra pályázzak. - Hiányzott már, hogy elengedhessem egy kicsit magam és teljesen önmagam lehessek, de erre igazán csak Cece mellett voltam képes, aki úgy ismert engem, mint a saját tenyerét. Még akkor is, ha jelenleg nem éppen önmaga, akkor is ő az én támaszom, horgonyom.
- Szóval nem emlékszel arra, mi történt előtte? Egyszerűen csak puff? - Nem akartam túlságosan erőszakosnak tűnni, de szerintem erre bárki rákérdezne akár témaindítónak is. Mondjuk előfordulhat, hogy az a bárki mellékesen egy hatalmas seggfej, de csak reménykedni tudtam, hogy nem rója fel nekem és válaszol a kérdésre anélkül, hogy esetleg zavarba hoztam volna, vagy bármilyen kellemetlen helyzetbe, amivel felvehetné köztünk a távolságot. Lehet, hogy az elmúlt időszakban igen csak homokba dugtam a fejemet, de nem lehetek annyira idióta, hogy még el is ijesszem magam mellől azt, aki a megoldása lehet mindennek és, aki miatt az életem újra visszakerülhet a helyes irányba nem pedig a teljes vezéreletlenségben mártóznék meg.

tomtom & cara

do i know you?

Megmagyarázhatatlan oknál fogva szinte vonzódtam hozzá. Nem igazán fizikai vagy egyéb vonzalomról van szó sokkal inkább úgy éreztem, hogy nekem a társaságában kell lennem. Ezért sem gondolkodtam túlságosan sokáig, hogy vele menjek-e vagy sem. Tény viszont, hogy emiatt elég könnyű célpontja lennék a sorozatgyilkosoknak és csak remélhettem, hogy ő nem tartozik közéjük. Mondhatnám, hogy egy sorozatgyilkos nem lehet ennyire jóképű, de általában pontosan az a legnagyobb fegyverük, hogy könnyedén leveszik az embereket a lábukról. Lehet, hogy le kívánom őt nyűgözni, de azért közben próbálom megőrizni a józan ítélőképességemet is.
- Remélem, hogy majd többször is látlak ezek után ott. - Igazán vágytam a társaságára, amelynek forrása nem lehetett egyszerűen csak a gyönyörű arcszerkezete, de mivel nem tudtam hova tenni nem pazaroltam rá különösebben ennél több energiát.
- Már lassan egy éve? Nem is nagyon számolom. Olyan ez az egész, mintha abban a pillanatban kezdődött volna az életem, hogy ide kerültem. - Nem tudom miért, de nem igazán emlékszem az életem azon részére, mielőtt idekerültem volna. Talán ennek aggasztania kellene, de mégsem érzem úgy, hogy bármi gond lenne. Az is lehet, hogy ennek csak még inkább meg kellene rémítenie, de annyira természetes már így az életem, hogy sosem rágódom rajta túl sokáig, mintha egy részem talán félne attól, hogy mégis mit találok a sötét fátyol mögött megbújva.

thomas & caralyn

how is this possible?

Valamilyen szinten úgy éreztem, hogy elárulom Cece-t azzal, hogy nem vallom be az igazat. De, ha meg is próbálnám mégis mekkora az esélye, hogy hinne nekem? Tisztában vagyok vele, hogy mennyire jó természete van és láthatóan ebből az emlékei nélkül sem veszített cseppet sem, de valahogy mégis ki kell találnom majd, hogyan juthatnánk egyről a kettőre ebben a helyzetben. Abban viszont biztos voltam, hogy nem engedem túl távol magamtól bármibe is kerül, mert még egyszer nem lennék képes elveszíteni azok után pedig főleg nem, hogy végre újra megtaláltam.
- Mondhatni új vagyok. Többször átutaztam az utóbbi időben, de ez volt az első alkalom, hogy betévedtem a bárotokba. - A sors keze volt a dologban, már ha hinnék benne. Nem tudom, hogy mégis miért döntöttem úgy, hogy besétálok, de egyáltalán nem bántam meg. Már csak arra kell rájönnöm, hogy mi történhetett vele, hogy van életben miért pont itt és miért pont most. De egy éjszaka koránt sem elég arra, hogy minden kérdésemre választ kaphassak és nem szeretném elijeszteni a furcsának tűnő kérdéseimmel így inkább megpróbálom a biztonságosabb utat választani.
- Te mióta vagy a városban meg a bárban? - Ezzel talán már közelebb kerülhetnék ahhoz, hogy mégis mennyi ideig lehetett fogságban, vagy akárhol. Legjobb tudomásom szerint a tündérek keze volt a dologban a legtöbb árnyvadász felszívódásának, de miután láttam kiszökni az életet a szeméből és át is éreztem még csak gondolni sem mertem arra, hogy ő is egyike lehet azoknak, akik túlélték. Ebben az esetben azonban még talán köszönettel is tartozom a tündéreknek. Bár sosem ismerném be, hiszen egy már megkörnyékezte az apámat is és már csak ő maradt meg nekem a régi életemből.

tomtom & cara

do i know you?

Nem tudom, hogy mégis miért volt rám ilyen hatással. De valahogy úgy éreztem magam, mint egy molylepke mikor fényt lát. Nem akartam távol tartani magam tőle, mintha lenne valami láthatatlan kötelék kettőnk között és ki akartam deríteni, hogy ez mégis mit is jelent, vagy mit fog jelenteni a számomra. Sosem vártam még ennyire a műszakom végét többnyire imádok itt lenni és szinte ide vagyok beragasztva. Nem is nagyon van ezen kívül életem, úgyhogy az esély, hogy megpróbáljak kiépíteni valamit még ezen kívül annak ellenére, hogy igazából ezen falak között alakult ki egyfajta izgalommal tölt el.
Most valahogy többször nézegettem az időt, mint szoktam és, amikor végre eljött a pillanat szinte kiugrott a szívem a helyéről és szárnyaltam az öltöző irányába, hogy átöltözzek és a lehető leghamarabb kettesben beszélgethessek vele.
Vigyorral az arcomon siettem ki a bárból és, amikor kiértünk szinte akaratlanul is belekaroltam a karjába - lehet, hogy kicsit túlnyomtam a dolgot, de nem is foglalkoztam vele, hiszen mindenkivel teljesen közvetlenül szoktam viselkedni - és rögtön elkezdtem kérdésekkel bombázni.
- Új vagy Bostonban? Még sosem láttalak erre.. Vagy csak átutazóbán? Meddig maradsz? Szívesen körbevezetlek, ha szeretnéd. Van egy-két személyes kedvenc helyem. - Lehet, hogy a legtöbb időt a munkahelyemen töltöm, de azért nekem is van szabadnapom, mert mégsem engedik azt, hogy megállás nélkül dolgozzak. Ezért jó, hogy jó emberekkel dolgozom együtt. A szabadnapjaimon pedig inkább kimozdulok, mintsem bezárva töltsem az időmet a négy fal között. Az olyan unalmas. Néha még rövidebb ismertségeket is szerzek azokra a napokra, de nem tartanak sokáig, hiszen általában még a nevüket sem kérdezem meg a lényeg, hogy egy napot bulisan töltsünk el.

thomas & caralyn

how is this possible?

Egyáltalán nem számítottam arra, hogyha besétálok egy véletlenszerű bárba, akkor pont itt fogom megtalálni azt, aki a legfontosabb a számomra. Annyi ideig kerestem és kutattattam bármit megadtam volna azért, hogy a nyomára bukkanjak és most szó szerint itt van az orrom előtt. Bár nem emlékszik semmire ezért óvatosnak kell lennem, hogy mégis mit is teszek, vagy hogyan is viselkedek vele szemben, mert nem szeretném, ha kapnék egy jó nagy taslit, amikor újra önmaga lesz.
Eliszogattam a sörömet az egész éjszaka folyamán, miközben egy pillanatra se vettem le róla a szemem. Időnként még kicsit mozgolódtam is a székemen, hogy rálátásom lehessen és ugrásra készen álltam, hogyha valaki esetleg az akarata ellenére ér hozzá, vagy bármi, de úgy tűnt, hogy senki nem lépte át vele át a határt. Talán valami hátramaradt a halálos kisugárzásából, amelyet árnyvadászként is olyan könnyedén rejtett el a világ elől. Mert most egyetlen rúna sem borítja a testét, mintha teljesen kicserélték volna. Vagy talán még az is lehet, hogy egy elveszett ikertestvérét próbálom újra elérni. Akkor viszont még nagyobb lesz a pofára esés, mint azt gondoltam.
Váltottunk időnként néhány mondatot míg keservesen vártam az éjszaka végét, amikor eltűnt a hátsó ajtón keresztül. Addigra már az a kicsi hatása is elszállt a sörnek, ami volt, de ha nem is így lett volna egy iratze azt hiszem megoldotta volna a problémát.
Mikor megjelent mellettem igyekeznem kellett, hogy az állam ne találkozzon a padlóval, mert elképesztően jól nézett ki. Mármint általában nem néztem sosem így rá, de valahogy most, mintha az öltözéke nem engedte volna, hogy ne nézzem és csodáljam. Emiatt persze rögtön rosszul is éreztem magam és megráztam a fejemet, majd leszálltam a székemről.
- Persze, hogy mehetünk bocsi.. - Kínosan megvakartam a tarkómat az egyik kezemmel a másikkal pedig a kijárat felé intettem. - Csak utánad akkor.  

tomtom & cara

do i know you?

Mindig imádtam dolgozni, de most volt először az, hogy alig vártam, hogy véget érjen a műszakom. Máskor még akkor is túlórát vállaltam, amikor nem feltétlenül volt szükséges és még az sem zavart, ha nem fizettek érte egyszerűen csak imádtam itt lenni és igazából nem is nagyon volt ezen a helyen kívül életem. Úgy érzem, hogy akkor kezdődött el igazán minden, amikor Boston-ba költöztem és itt kezdtem el dolgozni. Azelőttről csak nagyon halovány emlékképeim vannak. Mintha nem is lenne jelentősége mindannak, ami velem történt. De azt hiszem valamilyen szinten nem is számít, hogy mi minden történt velem. Mert a jelenre és a jövőre kell koncentrálnom, nem pedig a múlton rágódnom, ami olyan homályos, mint néhány vendégnek a kijárat a ki tudja hányadik ital után.
- Hát te nagyon tudod, hogy mit kell mondanod.. - Kuncogva reagálok a szavaira, miszerint megéri rám várni. Nem ez az első alkalom, hogy valaki megdicsérne, vagy kedvesen állna hozzám, de legtöbb alkalommal nem igazán tudott érdekelni, hogy mégis miről is van szó, de vele valahogy teljesen más a helyzet. Nem tudom, hogy mégis mi az, ami vonz hozzá, de most nem akarok ezen rágódni.
- Persze, máris. - Azzal még csapoltam neki egy sört és visszatértem a többi vendéghez.
A műszakom elég gyorsan telt el, ahogyan időközönként beszélgettünk és a végére már csak ő volt egyedül a bárban, meg a többi alkalmazott és most először volt az, hogy én léptem le elsőként, de azt hiszem ez most igazán elnézhető nekem, hogy nem maradok az ezredik zárásomra körülbelül. - Akkor mehetünk? - Remélem, hogy nem ülepedett le benne annyira az alkohol, hogy hirtelen mozdulni sem tud. Mondjuk most hálát adtam azért, mert igazán szexi szerkóban indultam el, amikor még csak nem is sejtettem, hogy milyen jó vége lehet a napomnak.

thomas & caralyn

how is this possible?

Nem vagyok tisztában azzal, hogy mégis mi folyik pontosan a háttérben, de ez még nem fog engem megállítani abban, hogy megpróbáljam megmenteni a számomra legfontosabb személyt az életemben. Nem tudom, hogy miért nem emlékszik rám, de ez még nem jelenti azt, hogy én sem emlékszem rá. Ha pedig ilyen formában szerezhetem vissza őt egyelőre, akkor még ebbe is képes vagyok belemenni. Kétszer is meg kell gondolnom, hogy milyen jeleket küldök az irányába, mert nem szeretném, ha majd visszakapja az emlékeit, akkor alaposan elver, amiért kihasználtam, hogy nem emlékszik rám.
- Persze, nagyon szívesen és, akkor megbeszéljük közben.. - Most, hogy újra megleltem eszem ágában nincs őt elereszteni egy pillanatra sem, ebben száz százalékig biztos vagyok. Képes lettem volna akár egy örökkévalóságot is várni most az, hogy meg kell várnom a műszakja végét, hogy beszélgetni tudjunk kötetlenül az igazán nem nagy ár azért cserébe, hogy újra vele lehetek. Talán van még egy kis remény a számomra és nem lettem teljesen elátkozva.
- Egyáltalán nem bánom a várakozást, mert megéri. - Egy kedves mosollyal nézek rá, majd rájövök, hogyha nem iszok valamit, akkor elég hamar ki akarnak innen majd túrni. - Viszont, ha egy sörrel tudnál szolgálni azért nagyon hálás lennék. - Legalább addig is, amíg engem szolgál ki a figyelme egy kicsit rám szegeződik és lehet, hogy önző és ostoba dolog, de most tényleg bármit kihasználok annak érdekében, hogy a közelében lehessek.  

tomtom & cara

do i know you?

Nem tudom, hogy ki ez a srác az is lehet, hogy egy jóképű sorozatgyilkos, de még így is azt mondom, hogy egyszer élünk. Meg aztán engem sem kell annyira félteni, hogy esetlegesen ne tudnék elmeneküli. Szóval lehet, hogy őrültnek fognak titulálni azért, mert elmegyek vele, de nem én leszek az első nő, aki elmegy egy sráccal valahová, akit csak most ismer meg egy bárban.
- Akár, ha gondolod haza is kísérhetsz igazából. Aztán útközben megbeszélhetnénk, hogy mégis hogyan is legyen tovább.. - Mondjuk azt azért nem vállalom be, hogy ténylegesen az otthonom ajtajáig vezessem. Sokkal inkább azt merném maximum bevállalni, hogy a közelébe mennék, mert azért este egyedül mégsem sétálnék szívesen. Na, nem mintha nem ugyanezt csináltam eddig is. Hiszen minden áldott este egyedül megyek haza, szóval eddig sem zavart, de valahogy most mégis felütötte ez is magát a fejemben. Kezdek túlságosan is izgulni. Talán meg kellene hátrálnom.. De nem! Nem ilyen vagyok. Nem fogok beijedni, mint egy kicsi nyuszi.
- Szóval akkor az úgy neked jó? Hacsak nem bánod, hogy még pár órát itt kell töltened és egy keveset, ha tudunk beszélgetünk közben is.. - Azért teljesen nem ignorálhatom a munkámat pedig bevallom őszintén egyáltalán nem bánnám. Szívesen szánnék a srácra több időt, ha nem lenne ekkora tömeg jelenleg körülöttünk. De ilyenek ezek a forgalmasabb hétvégéi esték.

thomas & caralyn

how is this possible?

Tudom, hogy valószínűleg nem kellene ebbe az egész játékba belemennem, de az igazság az, hogy nem tudok csak úgy hátat fordítani Cece-nek most, hogy szó szerint egy karnyújtásnyira van tőlem. Nem tudom, hogy mi történt a rúnáival, vagy az emlékeivel, de mindezt csak úgy deríthetem ki, ha közel kerülök hozzá. Csak így hozhatom helyre ezt az egész helyzetet és ezért mindenre képes vagyok. Muszáj tennem valamit azért, hogy újra önmaga lehessen és ezt jelenleg ott kell elkezdenem, hogy megpróbálok a lehető legközelebb férkőzni hozzá. Bár azért egy bizonyos határt sosem lépnék át, mert ha visszatérnek az emlékei, akkor kapnék egy hatalmas pofont vagy kettőt érte. Szóval ki kell találnom ezt az egészet, majd ahogy haladunk, hogy elkerüljem a kínos pillanatokat.
- Ennek azért kifejezetten örülök. - Nem is tudom mihez kezdtem volna, ha teljesen kirázza tőlem a hideg, amiért annyira idiótaként viselkedtem. Nem gondoltam volna, hogy valaha is élve látom azt pedig még annyira sem, hogy pont egy bárban fogom megtalálni. Egyáltalán nem számítottam erre, amikor ide besétáltam és csak örülhetek annak, hogy vissza tudtam fogni az örömömet és nem másztam át a pulton, hogy magamhoz öleljem.
- Öhh.. Esetleg eljönnél velem valahová? Akár holnap? Vagy nem tudom, hogy mikor érsz rá.. - Valahogy meg kell próbálnom ezt az egész helyzetet a barátság határain belül tartanom, de az egyszer biztos, hogy nem fogom őt elengedni. Senki nem választhat el tőle újra. Erre itt és most az angyalra megesküszöm.

tomtom & cara

do i know you?

El kellett volna engednem, de valahogy mégsem tudtam. Mármint simán elsétálhattam volna mellőle nem is zavartatva magamat tovább a jelenlétével, de valamilyen oknál fogva egyszerűen bevonzott magához és nem volt az az erő, amivel távol tudtam volna tartani magamat tőle. Úgyhogy nem maradt mást, mint a társaságának élvezése minimális flörtöléssel, miközben hébe-hóba azért igyekeztem végezni a munkámat is, mert nem szép dolog tőlem cserbenhagyni a többieket. Mondjuk elég sokszor kellene ilyet csinálnom ahhoz, hogy ezt a szememre is hányják. Annyi alkalommal segítettem itt már ki mindenkit a szint feleslegesnek tűnő túlóráimmal, hogy azt szinte már nevetséges. Nem tehetek róla viszont, mert annyi energia van bennem, hogy simán le tudnék tolni egy huszonnégy órás műszakot is. Nem tudom pontosan, hogy mit is kezdtem eddig az életemmel, amíg nem dolgoztam itt, mert még ezt is kevésnek tartom. Teljesen munkamániás vagyok.
- Hát még nem szaladtam el, úgyhogy még mindig megvan rá az esélyed. - Persze talán jobban tettem volna, ha megteszem, mert azért akármennyire is vonzott magához valamilyen leírhatatlan oknál fogva a srác, ugyanakkor volt benne valami furcsa is, amit nem igazán tudtam hova tenni. De talán ennek a kettőssége volt az, ami igazán felkeltette a figyelmemet és, amiért nem tudtam csak úgy tovább állni mellőle.
- Miért nem próbálod meg most? - Őrültség részemről, hogy igent mondjak erre az ajánlatra, mert hát annyi fiatal szívódik fel, majd kerül elő holtan, hogy nem éppen a legokosabb húzás tőlem igent mondani egy idegen meghívására, de ha már belegabalyodtam ebbe a hálóba, akkor legalább ki is fogom élvezni. Most már nem hátrálhatok meg!

thomas & caralyn

how is this possible?

A szavaim mögött megbúvó mögöttes jelentést fel sem fogtam egészen addig, amíg észre nem vettem a reakcióját. Annyira el voltam foglalva azzal, hogy életben van, hogy fel sem tűnt, hogy valószínűleg flörtölt velem. Talán mert a fejemben valahogy teljesen másként él a kapcsolatunk, ahol ez olyan idegennek tűnt volna. Bár az is lehet, hogy egyszerűen csak ostoba vagyok és nem tudom észrevenni, ami az orrom előtt van. Nem ez lenne az első alkalom, hogy ez történik. Bár itt most emlékek nélküli Caralyn-ről van szó így talán nem lőttem olyan teljesen mellé azzal, hogy ezt az egészt hihetetlennek tartam.
- Az egyszer biztos, hogy sokkal jobban indítottam volna. - Ha nem sokkol ennyire, hogy életben van talán nem is csinálok magamból teljes idiótát. De abból kiindulva, hogy még nem állt tovább meg mertem kockáztatni, hogy hiába voltam olyan, mint aki tényleg egy szellemet látott, hiszen számomra olyan, mintha a halálból tért volna vissza egyenesen, még mindig volt esélyem arra, hogy valamit kihozzak ebből a helyzetből. Még akkor is, ha nem biztos, hogy olyan területre evezek ezzel, aminek túlságosan jó vége lesz. Most azonban mindez nem számít csak az, hogy itt van előttem és nem fogom elengedni többé.. Nem tehetem meg.
- Meg aztán remélhetőleg eljutottunk volna legalább odáig, hogy legalább a moziba meghívjalak. Vagy bárhova. Meg aztán lennénk már most annyira jóban, hogy azért igent is mondtál volna. - Nem tudom, hogy miért megyek bele ebbe az egészbe, de nem rémiszthetem el a valósággal, de most bármilyen helyzetet, amelyben vele lehetek megragadok, legyen szó tényleg bármiről. Még akkor is, ha ezt a későbbiekben nagyon, de nagyon megbánom.