Harag, indokolatlan, fékezhetetlen és mégis cseppet sem csökkent a keserűségen, ami a szívemet mardossa, hiába vezettem le az előttem ülő boszorkánymesteren. Pedig reménykedtem, akármilyen szívtelenül is hangzik ez most. Túl sok stressz ért mostanában, a kritikák, másoktól és önmagamtól is... Katasztrofális a helyzetünk és talán már csak azért is igyekszem ilyen határozottan állítani, hogy nincs szükségünk kívülállókra. A tündérek árulása sok volt, rettenetesen fájt, ahogy a leggyengébb pontunkra ütöttek. Arról nem is beszélve, hogy ezzel tökéletesen szétzilálták a szövetséget, amit olyan nehéz volt kialakítani.
- Ennyi idősen talán nem lepődök meg, hogy nem szívesen süllyedsz le közénk... - elhúzom a számat, bár igyekszem minimalizálni a fintort az arcomon, mégsem tudom teljesen láthatatlanná tenni. Az undor, ott mélyen a zsigerekben nem hagy nyugodni... - De eddig életben maradtál, akár a pénz, akár a mágia hatalmával. Ez is egyfajta alkalmazkodás. - A hatalommal és pénzzel rendelkezők játéka, a lefizetés, vagy a fenyegetés mindig működik. Ezek azok a módszerek, amik még évszázadokkal ezelőtt, és ha élet lesz a Földön, addig is mindig működni fog. A mondének, az alvilágiak, és mi tagadás, a saját fajtánk gyarlósága is tovább élteti ezt a hagyományt. Háborúból háborúba, vért vérért, és mindezt, amit csak lehet pénzzel akarják takargatni.
- Nagyszerű, köszönöm... - elpillantok annak a bizonyos Xavinak az irányába, és éppen elkapom még azt a félszeg mosolyt az ajkán. Értelemszerűen tetszik neki az előadás, míg rajtam végigfut a hideg, ahogy átül mellém a boszorkánymester. A pohár széle az ajkaimon hirtelen jéghidegnek érződik, míg ujjai tűzforrónak. A kontraszttól hevesebben kezd verni a szívem, de engedelmesen elfogyasztom az italt. Egy pillanatra lehunyom a szememet, csukott szemhéjaim előtt pedig a hűség rúna lebeg. Képtelen dolognak tartom, hogy ilyet ajándékozzon egy árnyvadász is... - Az... - Belém fojtja a szót, kihasználta azt az egy pillanatot, amíg kénytelen voltam csitítani saját botor érzéseimet.
Legszívesebben utána dobnám a kontyomba rejtett tűt, de megdermedek a gyengéd simítástól. Furcsa, kellemetlen, feláll a kezemen a szőr, ahogy figyelem, amint távozik. - Biztos vagyok benne, hogy nem kellett volna ennyire alaposnak lenned - Felszisszenek, elégedetlenül, hiszen legszívesebben most szitkozódnék. Kevesebbért is kínoztam már alvilágit, és mégsem ellenkezhetek. Csak beleharapok az alsó ajkamba, mély levegőt véve kivárom, hogy lefoglalja őt ismét a tündérlány, én pedig annak a bizonyos Xavinak szentelem a figyelmemet, még véletlenül sem pillantva ismét a boszorkánymester irányába...
Ez a lány nagyon fiatal. Túlságosan is. Meg cinikus. Méghozzá olyan szinten, hogy egyszerűen nem tudom, hova tenni a megnyilvánulásait. Talán azért, mert ő nem warlock. Egy erős és ősöreg faj tagja, akik születésük pillanatától tisztában vannak vele, hogy ők lesznek a családjuk utolsó élő leszármazottai. Mert nem lehet gyermekük. Ha valakinek mégis valamilyen varázslatos módon sikerülne egyikünket teherbe ejtenie, azt a gyermeket kincsként kezelnénk. És a leszármazottait is. Egyetemes tény, hogy minél kevesebb gyermek van egy közösségben, annál jobban értékelik és védik őket. Egy félig warlock csecsemőt nem bántanánk. Még a leszármazottait sem, ez egyfajta morális törvény a legtöbbünkben. Én igazából soha, semmilyen gyermeket nem tudtam bántani. Pedig talán ezrek életét mentem meg, ha az elmebaj első jelei után az ágyában megfojtom a jövendő uralkodókat. Mégis, a sors életet rendelt nekik, én pedig megfogadtam, hogy amíg nem avatkoznak Egyiptom életébe, én sem fogok az övékébe. Játsszák csak a kis hatalmi játékaikat a világban. Nekem megvoltak a magaméi, többek között árvák ezrei, akik az általam alapított menhelyeket és iskolákban tanulták meg, hogyan váljanak az ország szolgálatára, amely segített nekik túlélni, mikor mindenki más hátra hagyta őket. Ezt persze nem kellene hangosan kimondanom az árnyvadász előtt. Ahogy a nyilvánvalót is meghagyom neki, csak a szemöldökömet vonom fel. Átgondolja ő magától is és az arca pirossága alapján már tudja is, hogy nem a józan ész, hanem a harag vezette a szavait. Mily meglepő... - Nem éppen, én soha nem illettem a köznép soraiba - és bár ma látszólag jobban belesimulok, igazából ez messze nem igaz. Olyan vagyonom van, amely mellett a munkám csak szórakozás, a befolyásos kapcsolataimnak hála pedig kétszer meggondolják, hogy engem is fel akarnak-e keresni bármilyen témában a törvényhozók. Ha az érdekel valakit, mikor illettem leginkább a társadalomba, akkor fel tudom hozni a házasságomat nagyjából ezerkétszáz éve egy tündérrel. Akkoriban, a középkor derekán és a Seelie udvarba menekülő warlockok mellett még én is csak átlagos voltam. Utána pedig? Mindig vannak jó kis felejtés mágiák meg bűbájok, amelyekkel meggyőzhetem az embereket az igazamról és ártatlanságomról. Használom is őket, ha kell... - Mesés. A főpult mellett jobbra van egy kisebb bár rész az igazán drága italokkal, alatta van az ajtónyitó gomb. Xavi van benn ma, ő ismer engem és épp ide néz - teszem hozzá, miközben intek az említett férfinak és felállok, majd a legcsábosabb csípőriszáló mozgásommal átülök a lány foteljének karfájára és a kezemet felemelve végig húzom a bőrén. Tudom, hogy nem fog neki tetszeni, de ez éppen játék a mondémeknek, hogy szabályosan engedjék be. És persze érdekelt, milyen érzés végig húzni a kezemet a bőrén és a rúnáin. Meg természetesen azt használom, amelyiken a régi jegygyűrűm van a hűség rúnával. És most nem kérdezhet rá, mert éppen az itala maradékát tartom a szájához, hogy elfogyassza, az ujjammal még az ajkát is megérintem, végül pedig a leginkább elégedett mosolyommal a szájára hajolva meg is csókolom. Csak egy apró csókocska, ha másról lenne szó, leginkább egy szájra puszihoz lehetne hasonlítani, mert érzésre nem nyitja elég nagyra a száját egy emberi nyelv befogadásához. Pechjére nekem nem az van, és máris siklik be, hogy megízlelje az övét, a martini maradékát és azt az édes nedvességet, amelyben könnyedén játszhatom a felfedezőt. Alapos a csók, a száját feltérképezem, olyan mélységig, ahol mással már fuldokló hatást keltene az érintés, végül pedig elengedem. - Most már elhiszi, hogy én küldtelek előre. Ne okozz bajt, és ki is engednek békében, nem először gondolnám meg magamat a partnert illetően - suttogok elégedetten látva az arcát, majd egy búcsúsimítás a hajára és felállok. Ideje visszatérni a pulthoz és a tündéremhez. A martini segít, kiöblíti a számat, mielőtt a lány megérezné rajta valaki más csókját. Egy ötvenes a pultosnak és ő hallgatni fog a közjátékomról mint a sír. A bemelegítés megvolt, vár a főfogás...
Élvezi hogy belém köthet, minden egyes apró részletbe. Biztos vagyok benne, hogy direkt hozza fel már magát a témát is, csak, hogy elmondhassa, ő azt is megérte és ő többet látott belőle, mint amennyit én megtanulhatok a könyvekből... - Önerőből is képesek vagyunk fenntartani magunkat, nem kell hozzá keverednünk egy fajjal sem. Az meg a kellemes fele volt a történetnek, hogy mi is jól jártunk vele, de szerinted ki fogja őt megállítani, ha egyszer úgy dönt, hogy ellenünk fordul? Ha kihasználja a képességeit és visszaél az öröklét ajándékával? - Érdekes, még magamat is meglepem ezekkel a vádló szavakkal, és bár a boszorkánymester csak elkönyveli majd a saját faja iránt érzett utálatnak, én addig is jól tudom, sőt. A szívem mélyén szégyellem, hogy a saját felemásságom miatt, a családunk hírnevének megroppanása miatt, puszta büszkeségből ellenzem a faji keveredéseket.
És mégsem hagyom kiülni az arcomra magát az érzést, büszkébb vagyok annál, mintsem beismerjem. Főleg nem egy olyan helyzetben, mint ez a jelenlegi. Megtartom azt a rideg, távolságtartó tekintetemet, de egy szemöldökfelvonást még megejtek. - Idrisben nőttem fel, Idrisben élek. Magam is a "hatóságok" tagja vagyok. Egyszerűen csak, "Ha Kínában vagy, élj úgy, mint a kínaiak.", talán ismered a mondást. Nem mellesleg, megtanultuk, hogy a mondének mennyire érzékenyek a saját szabályaikra, a béke és a tudatlanság megőrzése érdekében pedig mi magunk is igazodunk hozzájuk. - Csak remélni merem, hogy ugyanannyira idegesíti az én szigorom, mint amennyire engem az ő túlzott lazasága. - Biztos vagyok benne, hogy te is érted, és nagyon jól tudod, mennyire fontos az alkalmazkodás. - Ebben a kijelentésemben viszont már se gúny, se túlzott szigor nem villan meg. Csak egy tényszerű kijelentés, el kell ismernem, hogy mégis csak sokkal tapasztaltabb, mint én.
- Pontosan ilyen értelemben kétes. - Ráncolni kezdem a szemöldökömet, egyértelmű, hogy tud róla és talán ő maga is benne van és mégis csak hallgatnom kell. Pedig legszívesebben megragadnám a karját és magammal ráncigálnám hátra, hogy bejuthassak és lebuktathassam őket. Viszont nagyon jól tudom, hogy az erőszak nem megoldás mindenre, itt ésszel kell játszani, alkudozni, lefizetni... Ide nem lenne jó megoldás berontani pár harcos árnyvadásszal. - Ha neked megéri ez az alku... - felsóhajtok, a kérésére elfordítom a fejemet, a tekintetemet róla egyenest a mosdó felé vezetem. Már nem látom a sorban ácsorogni a tündér lányt, tényleg csak perceim maradtak hátra, hogy információt csikarjak ki belőle. Mégsem vagyok benne biztos, hogy ez egy jó megoldás lesz. Soha nem jó ötlet alkudozni egy boszorkánymesterrel.
- ... aki két tehetséges árnyvadászt adott a fajotoknak, és egy igencsak híres és erős Herondale leszármazottat, meg ... hány Blackthorn is van jelenleg? - oké, ezt nem fejből tudom ennyire jól, akármennyire is érdekelt Tessa Gray, hanem egy mondjuk úgy belső memória egységről. A modern szakkifejezéssel élve. Technikailag úgy ötszáz év után felismertem, hogy nem kell mindent leírnom, amit nem akarok elfelejteni, sokszor elég csak az agyamon belül eltárolni. Némi mágiával manipuláltam az emlékezőtehetségemet és kicsit olyan, mint sok-sok doboz, amelyekben más-más témákból tárolok adatokat. Fajok, jelentősebb képviselőik és etikett, pár doboznyi tudás növényekről és kísérletekről velük, régi szerelmek, barátságok, közös emlékek még élő kapcsolatokkal. Kaotikus tud lenni, sok mindent időbe is telik előhívni, nem megy csettintésre, de az egyszerűbbeknél működik. A történelem pedig? Ott voltam, átéltem, a saját bőrömön tapasztaltam. Nem kell súgás a témában... - Valaki milyen jól ismeri a mondém szakzsargont. Csak nem lapul egy kamaszkori lázadás valahol a katonás fegyelem alatt? - suttogom elégedetten és a fejemmel intek a srácnak, hogy várjon pár percet, mert még az árnyvadászt is meg kell fűznöm. Vagy kiűznöm. Mindkettőre van esély. És bevallom, imádnám, ha kiderülne, hogy ő sem volt mindig ilyen jó és szabálykövető, hanem került már összetűzésbe a hatóságokkal. Mert valljuk be, aki nem tette meg ebben a világban, az nem is élt igazán. Régen a rendet jelképezték ők és sokkal elnézőbbek voltak, mint ma, amikor sokkal vékonyabb a határ azok között, akik felette állnak a rendszernek és akik nem. Mindennek van előnye és hátránya is... - Milyen értelemben kétes? Van pár privát szoba hátul, amit elméletileg szexre használnak, de mivel tilosak a kamerák és zárhatóak az ajtók, ott bármi mehet az orgiától az illegális sátánista emberáldozásig. Ha van elég pénzed, a személyzet nem fog panaszkodni miatta - viszont ha nincs, akkor jobb, ha láthatatlanná tudsz válni, mert maguktól nem engednek be újakat. Ahhoz minimum egy ideje ismerniük kell, nem árt, ha jóban vagy a tulajdonossal, vagy éppen nagyon sok pénzt villantasz. Az egyetlen kivétel, ha a korábban felsoroltak valamelyikét bíró személy szexuális partnerének adod ki magadat. Akkor nagyvonalúan félre néznek és nem ismerik fel a politikusokat, sztárokat, sportolókat vagy ezek partnereit, amint éppen tilosban járnak. - Hmm, fordulj kicsit jobbra, hadd lássam az arccsontjaidat a hajfüggöny nélkül ebben a fényben, és megmondom, hol keresd a rejtett ajtót - gyenge alku nekem? Csak hiszi. Mert engem tényleg érdekelnek a vonásai profilból, ráadásul ezzel remek kilátásom lesz a nyakára és a melltartó pántjára is a ruha elcsúszása miatt. Van még nagyjából négy percem és ki akarom használni. Ha tényleg itt akar kutatni a vadász, akkor össze fogunk még találkozni és szeretnék biztos lenni benne, hogy következőre is felismerem. Mellé pedig még egy ital neki, amit az intésemre hoztak, hogy kicseréljék az előző poharát egy telire. Az elfogyasztására nem fogom kényszeríteni, de szerintem még ráfér.
Csak figyelem, kissé oldalra billentett fejjel, nem is foglalkozva vele, hogy a saját állam már lassan töri a tenyeremet, amint ránehezedek. Hiába, ahogy beszél, egyre inkább döbbenek rá, hogy mennyire feleslegesen pazarolom rá az időmet. Úgy néz ki tévedtem, semmi illegálisat nem tett, ettől fogva pedig már nem az én hatásköröm, hogy mit művel. - Elhiszem, én nem voltam ott, de akkor sem fogod tudni nekem megmagyarázni, hogy az az életmód helyes volt. - Nem vesztette el az élét a hangom, de érezhetően másképp viszonyulok az egészhez. Érdektelenül, mintha csak egy teapartin kéne szórakoztatni a jó népet semmilyen témákkal. Nem az én hatásköröm ítélkezni a történelem felett, nekem az akkori időktől a mai napig élő lények felügyelete a feladatom. - Természetesen nem... - összeszűkülnek a szemeim, ahogy felpillantok rá. Düh, elégedetlenség, revans? Legszívesebben a dárdám hegyére hágnám, amiért gúnyolódik a nephilimekkel, de nincs hozzá jogom. A törvények kötnek. - Az egy olyan eset volt, aminek megismételhetetlennek kell maradnia. Egy szaporodni képes warlock... - Köpni tudnék, de inkább csak elszörnyedek a gondolaton. Nincs belőlük sok, így könnyedén figyelemmel lehet őket kísérni, de ha szaporodni tudnának... A hatalom, amit birtokolnak, nem szabad, hogy örökletesen továbbadható legyen. Az az egész világ számára katasztrófát jelentene, az egyensúly teljesen felborulna. - Akkor lehetőleg erre egy szobán kérd meg. A közszemérem sértés ugyan nem tartozik a hatáskörömbe, de örömmel kisegítem a rendőrséget. - Felháborító, hogy abban leli örömét, amint mások érzéseivel, gondolataival játszadozik, de valahogy annyira evidens. Nem is várna mást senki talán. Az önhittség és az arrogancia szükséges, hogy kompenzálja más téren való elmaradottságait. - Egy másodikra is, hidd el. Nyugodtan befejezheted. - Lehúzom azt az utolsó kortyot, majd úri eleganciával helyezem vissza az asztal lapjára az üres poharat. Egy pillanat erejéig meredek a szélén megcsillanó fényre, majd mély barna íriszeimet ismét a walockra emelem. - Úgy érzem, számunkra már nem sok mindent tartogat az éjszaka. Annyit árulj még el nekem, kérlek, hogy hány kétes ügy lefolyását vélted felfedezni ebben a bárban az elmúlt hónapokban. - Bájosan mosolygok rá, de semmi kétségem felőle, hogy érzi, ez a búcsú édes csengése a hangomban. Reményeim szerint kapva kap az alkalmon, hogy rohanhasson vissza édes kis tündéri partneréhez, de előtte még búcsúképpen, akár csak a viszont nem látás reményében még elhint pár információ morzsát.
Bocsánat kérés. Ugyan csak szóbeli és nagyjából odavetett, de a nő kimondta és ezzel valamennyit le is rombolt a várból, amelyet meg voltam róla győződve, hogy a büszkeségéből épített maga köré. Plusz megtoldotta vizesárokkal, krokodilokkal és még Csipkerózsika száz évnyi tövisét is köré halmozta a biztonság kedvéért. És néhány medvecsapdát, taposóaknát, a kígyóvermet mondtam már? Nem? Akkor most, szerintem az is van ott és az egész egy komoly, masszív és előítéletekkel tűzdelt egyveleget alkot, annyira, hogy el vonja a figyelmemet a tényről, hogy eredetileg a bocsánat kérés a szépségemnek szólt. Nem, nem ő az első, akire nincs hatással, nőknél előfordul, de messze nem vagyok biztos benne, hogy akkor sem lenne, ha valaki kihúzná a karót... - Nem kihaltak, átalakultak. Az ókori Róma például egyszerűen csak túl nagy lett, annyi nemzet és nép került az uralma alá, hogy a végére elveszítette ellenük az egységességért vívott csatát. Gyakorlatilag bárkinek, aki tősgyökeres európainak vallja magát, megtalálható lenne a dns-ében néhány ágnyi - abban épp nem fogom kijavítani, hogy mellé pedig a biszexualitás volt inkább a jellemző, szóval a legtöbb férfinak a férfi szerető mellé volt egy feleség is talonban, aki sorra szülte és nevelte a gyerekeket, remélve, hogy az egyik produktum elég jó lesz ahhoz, hogy tovább nemesítse a család hírnevét. Csak éppen ezek a nők sokszor még saját nevet sem kaphattam, szóval nagyon kevesen emlékeznek rájuk. Ahhoz, hogy ilyen sikert érjenek el, valami nagyon megbotránkoztatót kellett tenniük. A legismertebb példa erre a császárné, Messalina, az egyetlen, akinek a nevére emlékeznek is talán Lívián kívül. Lívia volt Octavianus őrült neje, aki a saját férjét mérgezte meg úgy, hogy a kerti fügefa gyümölcseire kente a szert. Messalina pedig? Nos, ha a fele igaz a híreknek, akkor őt minimum a bujaság démona szállta meg, mert képes volt versenyre hívni Róma kurtizánjait, hogy bizonyítsa, több férfit szolgál ki egy nap alatt, mint ők. Már nem emlékszem, mennyi volt a nyertes létszám, de az biztos, hogy még nekem is leesett tőle az állam. - Azt hiszem, ezt nem éppen egy warlocknak kellene fejtegetned, figyelembe véve a tényt, hogy a mi szaporodási képességünk szó szerint nem létezik. Leszámítva egyetlen esetet, Tessa-t, aki egy rúnák nélküli árnyvadász nő és egy démon nászából született. Ő két gyermeknek is életet adott, de gondolom ezt a kis balesetet annyira nem szeretné megismételni a fajod. Tudtommal azóta sem érte meg a termékeny kort nő az angyal jele nélkül - hogy eltértem a témától ezzel? Meglehet. Mégsem bírom megállni, hogy ne idegesítsem olyasmivel, ami pontosan arra kényszeríti, hogy újragondolja, mi is a kisebbik rossz a lehetőségek közül. Egy terméketlen warlock, aki a saját neméből választ partnert magának éjszakára, vagy egy szaporodni képes, akinek a megszületéséhez az övét kell feláldozni. Miért van olyan érzésem, hogy az árnyvadász kvízben most erősen egyenlőek lennénk? És még csak rá sem kell néznem, hogy tudjam, ez éppen nagyon idegesíti. - Hm, fogadjunk, hogy ha én kérem rá, magától és egy percnél rövidebb idő alatt ugrana ki belőle? Akár itt, a tömeg közepén is? - próbálkozom újra, mert biztos vagyok benne, hogy erre a válasza mi lesz. A közszemérem sértés egy ilyen helyen elég nagyvonalúan van véve, de még így sem tudnák megúszni a rendőrségi kíséretet a börtönig. Holnap reggel pedig a kiengedéskor szépen szólva is forró üdvözlésben részesülne. Mondjuk valószínűleg nem úgy, ahogy éjjel álmodozik róla, de hahó. Egy tündérrel randizom éppen, pontosan tudom, mekkora ereje van a jól megválasztott szavaknak és sejtetéseknek ebben a világban. Tíz és fél perc, mielőtt vissza kellene mennem. Milyen kár, hogy a vadász még nem jött rá, nem vele akarok játszani egész éjjel. - Meséljek még, vagy ennyi elég volt ahhoz, szükséged legyen a teljes martinire? - teszem fel a kérdést halványan a poharára pillantva, amelyben már nem sok ital maradt. Ellentétben az enyémmel, amibe éppen csak belenyaltam. Elsőre vesztes felállásnak tűnik. Másodikra elgondolkodtató, mert nekem ez már minimum a harmadik ital. Neki nem tudom. Magamban viszont eldöntöttem, hogy ha ő nem használ rúnát én se mágiával segítem elő a józanságomat...
❖ Megjegyzés: Két perc pihi, utána... hogy megy a vetkőző póker? x"D ❖ Kinézet: Nem a legjobb megvilágítás❖ Szószám: Ide
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Bárpult Csüt. Május 17 2018, 11:49
Selene & Mabel
Látom rajta, hogy nehezen nyelte le a szavaimat. Nincs kétségem felőle, hogy vérig sérthettem, de jelenleg a legkevésbé érdekel. Most éppen dolgoztam, ilyenkor pedig a lehető legapróbb részleteket is ki fogom szúrni, legyen az akármilyen ártalmas, vagy ártalmatlan. Ha pedig már egyszer észrevettem, szemethunyni felette nem fogok. Még Magnus Bane-nek is a körmére néznék, ha valami gyanús lenne számomra, pedig neki még köszönhet is valamit az intézetünk. Mondhatni nem is keveset. - Hmm, szóval tévedtem. Ez esetben elnézést kérek. - Az államat a tenyeremre támasztom, míg a másik kezemmel végigsimítok a porszemcséken. Tényleg ilyen egyszerű és ártatlan volna az egész? - Mellesleg, elismerem, szép arcod van, de számomra pont ugyanannyira vonzó minden nő. -Semennyire, de ezt már nem teszem hozzá, éreznie kell az enyhén unott hangememből, vagy kiolvasnia a teljesen érdektelen tekintetemből. Már ha az eddigi viselkedésem nem lett volna már így is roppant egyértelmű. Bár az övét elnézve, biztos vagyok benne, hogy célba találtak a szavaim. - Az én tekintetemben a homoszexualítás egyenlő a véggel, hiszen utódok hiányában kihalhat bármelyik faj. Vagy talán tévedek? Lehetett akármilyen burjánzó anno, annak idején ez a szexualítási forma, de azok a nemzetek ki is haltak, feltételezem, nem véletlenül - a tekintetébe fúrom sajátomat, megvétózhat, természetesen, de a Végzet Kelyhét nem fogadom el, mint rejtegetett aduászt. Az isteni beavatkozás más, mintha az alapvető biológiai folyamatok. Márpedig a világunk a teremtés óta ugyanúgy működik. Ha valaki képes szaporodni, az tovább örökítheti a vérvonalát, aki meg nem... Nos, voltak hatalmas dinasztiák, amik elbuktak, és nem csatározásban. - Tényleg? Örülök, hogy abba a kettőbe tartozom. Lehet félreértettél, de nincs bajom veletek, egyszerűen csak nem tartom létfenntartás szempontjából előnyösnek ezt a szexuális irányzatot. - Hogy idegesít-e? Felettébb, de látom rajta, hogy erre játszik, így nem adhatom meg az örömöt számára, hogy minden elégedetlenségem akár csak egy pillanatra is kiüljön az arcomra. Persze, semmit sem tehetek az ellen, ahogy a szemöldököm ideges rándul egyet, amint pár másodperces bemutatóra kéri a férfit, aki mögöttünk foglalt helyet. - Nem, tényleg nem az eseteim azok a férfiak, akiket úgy kell kicsomagolni a ruhájukból, mert maguktól képtelenek rá. - Felvonom a szemöldökömet és inkább visszafordulok a martinimhez. Nyugtató hatást remélve kortyolok bele az italba, de valamelyest csalódnom kell. A boszorkánymester még mindig itt ül előttem, és érzem, még vár valami rám ezen az éjszakán, ami biztosan indulásra sarkall majd.
Újabb begyepesedett, szűk látókörű, szabálymániás vadász. És ez még nő is. Ennyit arról, hogy a 21. századba való belépéssel fejlődünk és toleránsabbak leszünk, szemmel láthatóan nem ezen múlik a dolog. Nem mintha érdekelne, ezer éve az volt a baj, hogy nő vagyok, kétezer, hogy nem Rómában születtem. Aki le akar nézni, az mindig és mindenkor találni fog rá okot és közben baromira nem veszi észre, hogy kettőnk közül én vagyok a királynő a trónon és ő az alattvaló, akinek lehetősége lett velem beszélni. Igazából már az első szavai után kezdem egyszerre sajnálni és figyelni, mert pontosan az a fajta, akit a legkönnyebben és a legnagyobb örömmel török meg, rántom ki alóla a talajt és még temetem is alá a homoknak, amibe belesüllyed. Kár érte, ha picivel kevésbé lenne merev, jó kis esténk lehetne hármasban. Sőt, ha nem kellene megszólalnom, hogy válaszoljak neki, akkor komolyan elgondolkodnék rajta, mikor volt utoljára esélye egy jó kis orgazmusra. A feszültsége alapján úgy sohanapján. Mi az fiúk, árnyvadászéknál kifogytak a kanos tinikből??? - Szerinted ezzel az arccal bűvölésre volt szükségem?!? - a hangom valahol a szokásos tartomány magaslati határán áll meg a kérdés végére, miközben intek egyet az ujjammal és újra feltűnik a korábbi csillámlás. Ezúttal nem kell megkeresnie a célpontját, mert előttem ül és csak gyönyörű betűkkel írja ki azt, amit szóban nem tettem hozzá a válaszomhoz: "Ne sértegess!". Még élve is tartom fél percig, hogy ne csak elolvasni tudja, hanem, ha akarja, akkor megérinteni és tőlem aztán megpróbálhatja lenyalni is, nem érdekel, Ez sima bűbáj, némi por, amelyet a mágiám életre keltével bocsát ki a testem és abban a pillanatban, amint kihuny, vissza is tér hozzám. Egek, ez azért nem semmi. Sikerült egyetlen mondattal elérnie, hogy harcolni akarjak ellene, megbotránkoztatni és felháborítani, mindezt anélkül, hogy egyetlen grammnyi mágiát is pazarolnék rá. - Ha szerinted rend van ott, akkor mesevilágban élsz, hercegnő. A homoszexuális hajlamok az idők kezdete óta az emberekben vannak, a tolerancia készség pedig egykor sokkal jobb volt a mainál is. Amit te rendnek hívsz az a múlt elutasítása és az erkölcsi felsőbbrendűség ráerőszakolása másokra, leginkább a férfiak által. Tudtad, hogy tízből nyolc nő szabad döntési helyzetben vonzódik a saját neméhez is? - teszem fel a kérdést rá nézve, majd hirtelen a pillantásom átsiklik valakire mögötte. Egészen pontosan egy szerintem farkas férfira, aki halványan ismerős valahonnan. Magas, izmos test, rengeteg csodálatosan napbarnított bőr és gondosan összekötött szőke haj, mellé pedig egy olyan bőrnadrág, amelyet minimum sikosítóval és cipőkanállal adtak fel rá, alsógatya nélkül. A tekintetem alaposan végig méri és a mosolyomra, meg egy hajvány jelzésre a kezemmel még hajlandó is megfordulni egyszer a kedvemért, hogy megnézhessem a fenekét. Hm, lehet, hogy a mai este mégis "fajzatközi" hármas lesz, ha így folytatódik. Csak előbb még le kell ráznom az idegesítő vadászt. - Jól gondolom, hogy ez a fajta "látom a vallását" nadrág is magasan alatta van a nagy erkölcsi rendednek? - hogy én gúnyolódnék? Még szép. Van még vagy tizenkét percem a tündér visszatértéig és nem a kedvencem, amikor a közönség csak azért bukkan fel, hogy kritizáljon. Szóval iszom a koktélomat és botránkoztatok. Harmadik felvonásnak pedig van egy gyűrű a bal kezemen, és készen állok arra is felhívni a figyelmet. Baromi feltűnő az arany alapba belevésett évezredes hűség/házasság rúna. A jobb kezemen pedig ott a tündérkristály egy másik foglalatban. Sőt, egy vörös rubint és egy apró holdkő gyűrűm is van, és amikor ez a négyes nem a nyakamban lóg, akkor az ujjaimat díszítik, függetlenül az illeszkedésüktől a ruháimhoz. Van, ami fontosabb...
A tekintetemet egy pillanatra sem veszem le róla, tudom, nekik egy pillantás is elég, hogy köddé válhassanak, ha a szükség úgy kívánja szerintük. Mégis, a nő közeledik, magabiztossággal felvértezve magát, az ártatlanok igazságát követelve. Igazán szórakoztató, meg kell hagyni, de nem hagyom figyelmen kívül a második húzását, még ha eldönteni nem is igen tudom, hogy ez most negatívum, vagy éppen pozitívum legyen is a vádaskodás során. Teljesen érthető volt a mozdulat, elismerem, ha én lettem volna a helyében, igen csak hamar az utcán kötött volna ki, alaposan helyretéve, de most nem rólam volt szó. Elfogultságomat nem is tagadom, bár igyekszem elnyomni az ellenszenvet. Ha már egyszer igazság, hát egyenlőség is legyen. Még ha nehéz is lenyelni azt a gócot, ami minden egyes alkalommal keletkezik a torkomban, ha egy démonnal, vagy éppen egy fattyával találkozom, nem hagyom, hogy holmi hányinger megzavarjon. Még ha merőben más is ez a helyzet, mint egy csatatér, és talán nem is kevésbé előnyös számára a helyzet. - Nem, valóban nem illegális, de az nem megengedett, hogy elbűvöld a partnered. Elég gyanús volt nekem az a bűbáj, amivel magadhoz csalogattad, pontosan miként is működött? - Az asztalra könyökölök, vele ellentétben én a tekintetét keresem. Egyértelműen nem erősségem a boszorkánymesterek varázslatainak fejtegetése, nem töltöttem a szükségesnél sohasem több időt köreikben, hogy menjen. Ámbár, azt nem szeretem, ha túl nyíltan használják, még ha nem is ártanak vele senkinek. - Mondének is tartózkodnak a helyiségben, örülnék, ha jobban ügyelnél a viselt dolgaidra, így is elég feltűnőek vagytok. - Teszem még hozzá, mindössze csak figyelmeztetésképpen. Értem én, hogy szép dolog szabadon szeretni, de az már kevésbé, ha külön felhívják rá a figyelmet, legalább is az én szemszögemből nem. A kérdésére felnevetek, szárazon, minden élvezet nélkül. - Még csak az kéne, felénk nem egészen így megy a dolog. Hála az égnek ott rend van. - Java részt, bár el kell ismernem, közüttünk is vannak olyan emberek, akik eltérnek a rendtől, de legalább nem feltűnősködnek. A Klávé megszorításai miatt nem tehetnek semmi olyat, ami nem méltó egy árnyvadászhoz.
Az emberek kavarognak, percekig tart, mire legalább annyi teret nyitnak a táncolókon át a hátsó asztalok felé, hogy többet látok a nő arcánál és sminkjénél. Akkor pedig kissé még kell kapaszkodnom a pultban, hogy fenn tudjam tartani a semleges kinézetemet. Mégis mióta alkalmaznak az árnyvadászok szupermodelleket?!? Pár pillantás elég, hogy látható legyen a tetoválások tömkelege, de mellette ott vannak azok az arccsontok is, amelyeket csak még inkább kihangsúlyoz a szorosan összefogott haj. Vékony áll, apró, de dús száj, hosszúkás orr, széles őzike szemek. És hibátlan bőr. Bármelyik más fajból lenne, öt percen belül tudnék neki olyan exkluzív szerződést adni a sminkmárkámhoz, amely világhírnevet hoz számára, nekem pedig sok ezer megrendelőt. Így viszont csak a düh szánkázik át a gondolataimban, amiért nagyjából nulla az esélyem rá, hogy megszerezzem őt magamnak üzleti vagy akár csak magán célokra is. Igen, volt már egyetlenegy árnyvadász a modelljeim között, akivel kasszát is robbantottam egyből, de ő más eset volt, Dominicet szerződés kötötte hozzám egy utólag megnevezett szívesség teljesítéséről egy kis mágikus segítségért cserébe. És biztos vagyok benne, hogy azóta is átkozza a napot, mikor aláírta, pontosan azért, mert megalkottam belőle a tinilányok nedves álmainak forrását. Szegény, szegény fiúcska. Baromira nem tudom sajnálni érte és nem örülök, amiért kifejezetten óva int mindenki mást tőlem. Milyen kár, hogy amit ők nem mernek vagy nem akarnak Magnusszal megcsináltatni, arra soha nincs elég jelentkező. És ezek közül néhány még nálam is kevésbé hajlandó a mágikus képességeit pénzzé tenni... Még a partnerem a mosdóban van, ami ekkora tömegnél kifejezetten hosszú sorban állást és minimum tíz-tizenöt percet jelent, én jelzek a pultosnak, hogy adjon még egy Cosmopolitan koktélt és foglalja a helyünket. Ez utóbbihoz elég egy ötvenest jattként a kezébe adnom és látom az arcán, hogy ezért már nem csak nem adja át, hanem ha kell, egész éjjel velünk fog foglalkozni. A kis drága, azt hiszi, nem vettem észre, mennyire csorgatta a nyálát minden egyes alkalommal, amikor egymást csábítottuk és kissé felfűtöttük a hangulatot. Pedig tudom, ahogy azt is, hogy lottó ötösre jobbak az esélyei, mint csatlakozni. Vegyes hármast csak akkor szervezek, ha nagyon jól ismerem legalább az egyik résztvevőt. Ugye, démonom? A pohárral a kezemben emelkedem fel és kecsesen lépdelek át a termen, gondosan kerülve a kósza férfikezeket és még egy gyenge próbálkozást is megakadályozom az italom teleszórására droggal. Sőt, az utóbbi delikvens felé némi arany por kíséretében még egy igencsak makacs nemi betegség is száll, amely pillanatokon belül igencsak viszketős kiütésekkel és némi véres vizelettel társulva fogja kiüldözni innen. A férfi mosdónál is sor van, szegény bogaram. Élvezd szépen a kényszer szabadságot, és készülj fel rá, hogy ez visszatér, amint ismét drog közelébe kerülsz... - Hacsak nem a csábítási trükkjeimet akarod ellesni, nagyon értékelném, ha végre az árnyvilág egy másik tagját figyelnéd meg. Idegesítő vagy és a leszbikus szex tudtommal még mindig nem illegális - mosolyodom el neki, gondosan ügyelve rá, hogy csak azt az üres és semmitmondó arcomat lássa, amelyet fiatalon fejlesztettem ki azért, hogy a követek soha ne tudják, mennyire tetszik vagy éppen nem tetszik egy-egy ajánlatuk. Másnak póker arca van, nekem póker fogsorom, amely fehéren villan meg a rúzsozott ajkak között, miközben kérdés nélkül is keresztbe tett lábakkal foglalok helyet mellette, ahonnan én is belátom a termet és azonnal kiszúrom, ha a tündér visszafelé tart. A programomat nem hagyom tönkre tenni senkinek, és ebbe beletartozik egy mogorva vadász is. - Vagy csatlakozni szeretnél? - teszem fel a következő kérdést az arcát fürkészve, majd óvatosan lefelé indul a pillantásom és a pohár pereme felett végig nézem a testét is. Magas, vékony, izmos és minimálisak a domborulatai. Tökéletes szépség a mai világban és modell alapanyagnak sem utolsó. 150 éve viszont azt hitték volna, csak egy éhező bevándorló. A világ és csodálatos változásai...
A mai nap folyamán szétszóródtunk Manhattanben. Corliss és Chris figyelte a Dumort környékét, Caleb pedig a Wild Rose klubba ment. Túl feltűnő lett volna, ha mind egy helyre tömörülünk, nem is beszélve arról, hogy szedett-vedett csapatunk még messze nem tud olyan kíválóan együttműködni, mint az szükséges lenne. Addig pedig teljesen felesleges erre építeni, csak meg kell tudnunk állni külön-külön a helyünket. Egyedül pedig egyáltalán nem féltem őket, ahogy jómagamat sem. Teljes lelki nyugalommal sétálok be klubba, mintha a térdig érő arany flitteres szoknya nem rejtené maga alatt a teleszkópos dárdámat a combomra erősítve, vagy éppen a hajtű, amivel szorosan hátra fogtam a hajamat, nem lenne életveszélyes itt bárkire... A könnyedén vállamon lógó táskáról már nem is beszélek, az a feltűnés, amit kelthetek szerencsére csak röpke. Itt átlagosnak számít, hogy túl ragyogják a másikat. Sokkal feltűnőbb, ha valaki egyszerűbb öltözékben bukkan fel, így hát én minden feltűnést kerülve foglalok helyet az egyik fal melletti helynél, de még éppen nem sarokülőkénél. Innét egész jó a rálátás, szinte az egész klubbot belátom, csak egy-két sarok marad rejtve előlem, de ha elsétálok a női mosdóig, azokat is leellenőrizhetem. Bár itt meglepően nagy a nyugalom, könnyedén vegyülnek az alvilágiak a mondénekkel, amit egész nyugtató konstatálni. Szinte már élvezhetném is az estét, akár szórakozás is lehetne az egészből, a zene amúgy is hangulatos, míg nem észre nem veszem, amint egy boszorkánymester elhint egy varázslatot. Az arany szikrák játszi könnyedséggel suhannak el vegyesen mondének és alvilágiak között. Ötletem sincs, mi célja lehetett, de az elvarázsolt tündér lány hamar megindul a bárpulthoz. Mosolyog, nevet, és mindez őszintének tűnik, hiába vizslatom őket a lehető legkevesebb feltűnéssel, minden úgy néz ki, mintha saját akaratából cselekedne. Hátra dőlök, a pincérrel hozatok egy martinit. Szinte már elengedem őket, mikor is a burkolt kihívás hozzám ér. Kiráz a hideg, kényszeredetten simítok végig csupasz karomon. Mindig is utáltam a boszorkánymestereket. Lehetnek akármilyen hasznosak nekünk árnyvadászoknak is, akkor is csak démon fattyak, egy tiltott nász eredményei. Majdhogynem örömmel tölt el, hogy igazam volt, ha nem is teljesen, de látom, amint az agresszió apró lángja villanak a tekintetben, ami egyenesen rám mered. Képtelen vagyok nem elvigyorodni, elégedetten, mint egy jól lakott óvodás, vagy aki éppen most nyerte meg a lottó ötöst. A végén még valami eredménnyel térhetek vissza az Intézetbe, ezúttal nem lesz olyan lapos a jelentés. Szinte már látom a lelki szemeim előtt: "...egy boszorkánymester, aki áldozatokra vadászott a Raves Club vendégei között." Nem mintha annyira a dicsőséget hajkurásznám, jutalom nélkül is öröm számomra, ha láb alól tehetek el alkalmatlankadókat. Bár meg kell hagyni, egy boszorkánymester elég nagy falat lenne számomra. Kérdés a kora, az ereje, a kontrollja mindezek felett... És nem utolsó sorban, hogy mennyi áldozattal járna mindez. Túl sokan tartózkodunk idebent ahhoz, hogy nyílt csatározásba kezdjünk, így hát az asztalra könyökölök, és intek számára, ha gondolja, legalább egy körre csatlakozhatna hozzám. - Ígérem, nem foglak sokáig feltartani... Ha szófogadóan visszafogja magát, de ezt már nem tettem inkább hozzá.
Unalmas az élet. Ha elég ideig él valaki, akkor nagyjából minden lelkesedését elveszti és csak az újdonságok keresésébe merülhet bele. Fásult lesz, nem törődöm és kevesebbet törődik másokkal, mint kellene. Tudom, látom. Nem egy ismerősöm van, akik alig ötszáz év után eljutnak arra a pontra, ahol már nem tudnak indokot arra, hogy ezen a földön maradjanak. Őket soha nem tartottam én gyengének, csak magányosnak. Egyedül, annak tudatában, hogy mindenki ki fog halni mellőled előbb vagy utóbb, ez az egész sokkal nehezebb. Számomra azonban vannak kapaszkodók, pontok, amelyek ha minden igaz, még nálam is tovább itt lesznek. Ősi vagyok, mint a nagy római birodalom, apám öregebb még az emberiségnél is, az égitest, amelyről a nevemet kaptam megszámlálhatatlan idő óta díszíti az eget és sugározza fényét a sötét éjben. És vannak dolgok, amelyeket azért lehet mindig újdonságként felfogni, mert az ember már egyszer lemondott róluk, elfogadta a megsemmisülésüket és nem számít rá, hogy újra esélye lesz találkozni vele. Hogy honnan ez a filozofikus hangulat? Pont egy ilyen találkozóra készülök, mondhatni, és amíg várnom kell, nincs mit csinálnom igazából. Ülök a Raves club bárpultjánál, előttem deresedik a martinim maradéka, és figyelem a tömeget. Ahhoz képest, mennyire a női szórakoztató személyzetre van a hely kalibrálva, kifejezetten vegyes a vendég sereg és nem könnyű elsőre kiszúrni a nekem kellő lényt. Egészen pontosan egy tündért aranyszínű bőrrel, borostyán szemekkel és igazi, ősi fekete hajzuhataggal, amelyet a mai indián nők már a fajkeveredés miatt régen nem kapnak meg Amerikában sem. A különleges szépségek felbukkanásáról mindig tudok, hála a munkámnak és ha nem mondémek, akkor egy teljesen más célzattal igyekszem becserkészni őket. Nő vagyok, hiú meg minden, de nekem is gyengén a ritkaság. A lány pedig kell nekem. Az ágyamban, egész hétvégére, ha van rá lehetőség. A legtöbb tündér eleve szexuálisan szabados, csak fel kell magamra hívnom a figyelmet. Az nem lesz nehéz. A hajam még a szokásosnál is hosszabb vörös zuhatag, a nyakamban tucatnyi apró gyémánt veri vissza a fényt, a ruhám... semmi túl ledér, semmi erkölcstelen, de eleget mutat. Például a tényt, hogy nem rejtőzik a felső alatt melltartó, hogy csodálatosan hosszúak a lábaim a nadrág tűsarkúra lógó szára mellett, a szemeim pedig a megfelelő kerettel igézően kéket tudnak lenni. Utóbbiért köszönet apának. Ott is van, máris megrohamozták a vendégek... Halvány mosollyal emelem a számhoz a poharamat, miközben az ujjaim hegyét apró varázslat hagyja el. A mondémek nem látják, az árnyvilágnak meg jobb dolga is van, mint feltartóztatni az apró arany csillámot, amely perdül, fordul a fejek felett, megtesz két kört a lány dereka körül, majd egy ital meghívás szavai bontakoznak ki belőle, mielőtt az arcom alakját felvéve kihunyna. Most már tudja, hogy mit akarok és hogyan nézek ki, engem pedig érdekel, mennyire adja könnyen magát. Elég a boszorkány bűbáj vagy akcióba kell lépnem? Kiderül, mert a mellettem lévő szék éppen megüresedett, mielőtt útjára indítottam a játékot. Mézesmadzag, mert meg akarom ismerni őt, pontosabban a testét. Ebben nem fogok hazudni, kedvelem a nőket az ágyban, nagyon is, de hosszú távú szeretőként velük nem boldogultam. Férjem ellenben volt elég számú ahhoz, hogy diszkriminációval az életben ne tudjanak meggyanúsítani... És... működik. Ide tart, én pedig mosolygom, hívogatóan intek neki, majd amint helyet foglal, beszédbe is elegyedem vele. Övé az osztatlan figyelmem, ennyit megérdemel minden ágytársam. Vagyis, majdnem az egész. Van egy furcsa érzésem, amint a nő leül mellém és közel hajol hozzám. Egy szúrás a tarkómnál. Figyelnek. Csak éppen nem tudom, ki és miért. Ahhoz túl zsúfolt a hely. Túl sok a kéjenc, akik csillogó szemekkel nézik a két nőt. Így próbálok nem foglalkozni vele. Negyven perccel és két itallal később a szúrás még mindig megvan, így amikor a lány, Swannie, kisétál a mosdóba végre kieresztem az erőmet. Nem az egészet, nem is a tizedét, csak egy nagyon apró századot, amely szétszéled a teremben minden irányba és lényeket keres, akik képesek riadóztatni az ösztöneimet. Tudom, hogy valaki vagy valami végig nézett és most lett belőle elegem. A mondémek nem sokat éreznek, enyhe elektromos töltést, miközben áthaladnak rajtuk az erőcsápok, majd elkezdenek egy helyen sűrűsödni. 99%, hogy megvan. És ha elég erős, nyilván ő is tudja, hogy kiszúrtam, így meg sem próbálom leplezni a mozdulatot, miközben felé fordulok és igyekszem átlátni a tömegen, egyenesen rá. A kukkolómra. Megvan, ebben biztos vagyok. A faját már nem tudnám megmondani...
+21Annyi minden lakik bennem, amire nincsenek szavak, amiknek talán nincs semmi jelentőségük, mégis minden megszűnik színessé lenni. Fekete és fehér kúszik a látószögemből feléd. Lüktet az energia, belőled, engem ejt fogságba, félni kezdek attól, hogy magam kötöm gúzsba. Mindig is a rabod voltam, már akkor, amikor én még nem voltam bukott, te pedig ember létedre nekem adtad magad. Emlékszem az elsőre. Mondd, te emlékszel az első csókra? Biztos vagyok benne, te is ugyanúgy elvesztél, ahogy én, ahogy tesszük évezredek óta. Mióta túrjuk a szent földet, hogy boldogságra leljünk? S mint mindig most is hozzád térek vissza. Csókjaid felégetik a bőröm, elemésztik a tudatom, lobban a képzelgés. Minden érintésed égi manna a bőrnek, dal a testnek, lángcsóva a vágynak. Ízlelj meg sötét démonom, falj fel, kergess a szétesés határára, hogy onnan szedjem magam össze. Sosem voltam gyenge, sosem lehettem, s most mégis azzá válok, a kezeid között, forró ajkad érintése alatt. Csináld! Kényeztess! Annyira viszonoznám, hogy alig bírok magammal, ízed akarom a számba robbantani, a melled ívét nyalni végig. Gyomorból sóhajtok, ahogy a szádba engedsz, olyan mélyen, amire már alig emlékeztem, hogy képes vagy rá. Hátravetett fejjel nyögöm a szoba ékes csendjébe az elfúló, lüktető akarást. Zajosan dobol a szívem, olyan gyorsasággal, amit egy ember lábon ki sem hordana, én is összeesnék, ha nem ülnék. Préselem magam a kanapéra, morgássá válik a közléseml, birtoklón. Az enyém vagy! Olyan finoman játszol a szerszámomon, amitől összefut a nyál a számba, a nyelved akarom megszívni, hogy aztán a csiklódra vessem magam és addig nyaljak neked viszont, amíg sikolyt nem csalók elő a torkodból. Mozdulatlan tűröm, hogy ajkaddal tegyél boldoggá, de nekem ez kevés, én gyönyörű barbár gyilkosom. Véred ereje még lobog a testemben, érzem, ahogy száguld keresztül az ereimen, mint megannyi méregerős pulzáció. Lüktet a farkam a szádban, kitölti a torkod, megtöröm a rám rótt varázsod, hogy ujjaim a hajadba mélyesszem, farkam erősebben a szádba lököm, nyálad könyörtelenül csorog az ölembe, sikamlóssá tesz, forróbbá. Akarlak, olyan mohón, ami ellen nincs erőm védekezni. Bizsereg a testem, az élet sürgetően követeli jussát, muszáj ellened mennem, mert beledöglök a vágyba, hogy érintselek. Puha hajad az ujjaim között olyan ismerős, amitől összefacsarodik a szívem, mindig is tudtam, hogy nélküled nincs értelem. nem tudom melyikünk a rab, s ki a fogva tartó. Ami odaát volt, az nem volt élet, nem volt több létezésnél, nem voltak szagok, ízek, érintések, bőr a bőröm alatt, csak emléked, de az olyan erősen, hogy minden pillanatban éreztelek magam körül. S most, hogy tekinteted az enyémbe fúrod, szinte könyörögsz, hogy folytathasd, most érzem, hogy mégsem volt jelentősége, csak a valóságának van. Duzzad a férfiasságom, nem lehetne keményebb, nem akarhatnálak jobban, hiszen az őrület teríti rám szőttes hálóját. Nem bírok tovább várni, ne aggódj kedvesem, számtalanszor lesz alkalmad végig csinálni, ismersz jól, nem ellelkezem ellene, hogy a száddal elégíts ki, kifejezetten imádom, ahogy elégedett sóhajjal nyeled a magvam. A gondolattól hangosabban nyögök. Talán hagynom kéne, de nem, muszáj, akarlak. Csókkal fedem az ajkad, saját ízem siklik a nyelvemre, kéjes sóhajjal nyögök a szádába, ujjaim alatt bizsereg a bőröd, szinte felgyulladok. A vágyak túl éhesek. Kitartóan küzdök ellenük, ellened, én édes drágám, de nem akarok tovább ellenállni. Ajkad engedelmesen csókol vissza, fogaid marnak belém. Ujjaim a lábaid között keresnek jutalmat, bugyidon keresztül is érzem, hogy tűzforró vagy és annyira, de annyira nedves, összefolyik a nyál a számba. Vágyat súgok, arról, hogy megőrülök, adj nekem mindent, de íziben, vagy durván elveszem. Középső ujjam nedves, csupasz ajkaid között simít, forrón vágyom rá, hogy ugyanezt a nyelvemmel tegyem meg. Onnan mégis kerek seggedre markolok, immár két kézzel ölellek, félek túl erős, összeroppantalak. De nem tehetek ellene, magamba akarlak forrasztani, a bőrömbe vésni, hogy tudd, nem lehetsz másé. Azt is megölöm, aki hozzád mer érni. - Enyém vagy! – kijelentés, birtoklás. Tudd. Pillekönnyű súlyod emelem magamra, tűzforró tested kikészít, combod, segged markolom, emelek magamra, hogy magasabbra kerülhess, mint én vagyok, te legyél az, aki lecsókol rám. A nadrág elakad a csípőmben, pedig, magamra rántanálak, nem bírom ezt a játékot, meg akarlak baszni, nem szépítem a dolgot: Azt akarom hallani, ahogy a fülembe sikoltasz, ahogy szétfeszítem a húsod, durván lökök rajtad, hiszen imádod. Nem bírom tovább, kell, akarom. Úgy fordulok szembe a kanapéval, hogy közben ajkadba mélyesztem a fogaim, véred veszem újra, hogy húzzam az időt. Sóhajtva válok el a szádtól, hogy aztán melled simuljon a számhoz. - Mmmm. – finoman cirógatom a számmal, érintem a nyelvemmel, fogaim közé csípem, míg megroggyantom a térdeim, a kanapéra ejtelek, kell a két kezem, simogatni akarlak, érinteni, gyűrni. Kezembe fogom az egyik melled, a másikkal a csípőd markolom. Kiengedem a fogaim közül a kemény kis bimbót, hogy a melleid közé csókoljak. Apró léptekkel haladok lefelé. Bőröd íze olyan mélységesen ismerős, megveszek tőle, nyelvemmel húzok nyálas csíkot a köldöködig. Combodba kapaszkodva húzlak a kanapé szélére, ajkam immár a combod belső felén kalandozik, hogy két kézzel kapaszkodom a bugyidba, egyetlen mozdulattal szabadítalak meg tőle. Hörögve vetem magam az öledre, térdem koppan a padlón, alulról ölelem át a két combod, hogy megemeljem a lábaidat, éhes csókokkal fedezlek fel. Illatod, ízed atombombaként hat rám, a farkam olyan erősen lüktet, kedvem lenne odakapni és élesen rámarkolni, fájdalommal kényszeríteni pihenésre. Nem bírok lassítani, holott tudom, hogy azt kéne, mégis fürgén járatom meg ajkaid között a nyelvem, hogy onnan hatoljak beléd. Olyan mérhetetlenül finom vagy, ízed, állagod a szájpadlásomra tapad, örök mementója annak, hogy nem lehetek nélküle, de hiszen te vagy maga a tökély. Csókokkal, nyelvemmel, orrommal simítalak, ajkam a csiklódra tapasztom a számba szívom, csapongok.
Kezdőlap
⇝ 
⇝ 