tomtom & cara

do i know you?

A válasza meglep, amire is el pirulok. Valahogy nem számítottam arra, hogy egyeneset visszaflörtöl velem. Mármint pusztán abból, hogy ránézek könnyedén leszűröm, hogy biztos van valaki az életében. Ha pedig nincs is, akkor is biztos, hogy legalább két-három jelentkező akadna arra, hogy alatta feküdjön egy kis ideig. Ebben pedig igazából semmi szégyellnivaló nincsen. Mert azért valljuk be, hogy igen csak vonzó alakról van szó. Szóval én senkit nem ítélnék el, amiért folyamatosan a nyomdokaiban legyen, hogy esetlegesen megragadhassa az alkalmat. Mégis nem gondoltam volna, hogy pont engem észrevenne. Mármint, amilyen gyerekesen szoktam viselkedni és, amit már előtte is nagyon ügyesen bemutattam.. Hát nem hittem volna, hogy ez valaha is bárkinek az esete lehetne.
- Igen? Érdekes.. - Alsó ajkamba harapva próbáltam leplezni a zavarodottságomat és kerültem a tekintetét, mert még nem álltam készen arra, hogy megláthassa a vérvörös arcomat. Bár a bár belső megvilágításának köszönhetően talán ez nem olyan feltűnő. - Mégis mihez kezdtél volna a pár hónap alatt, ha tudod, hogy itt dolgozom, hm? - Nem tudom, hogy miért mentem bele ebbe a játékba talán félreértettem és nem is így gondolta, de akkor itt és most keresek egy ásót és helyben elásom magam, mert nincs az a pénz, amiért egy ilyen megaláztatást túléljek. Főleg, hogy saját magamtól ugortam egyenest fejest az egészbe. Bár talán még van módja annak, hogy mentsem a menthetőt, ugye? Találd fel magad Cara.. Ne most blokkolj le. Legyen hatmillió tartalékterv. Mert tényleg elsüllyedek szégyenemben, ha ezt az egészet most félreértettem.

thomas & caralyn

how is this possible?

Habár valamilyen belső sugallat hatására igen csak úgy érzem, hogy szükségem van egy italra, hogy ezt az egészet fel tudjam dolgozni, valahogy mégis legbelül egy hang azt parancsolja, hogy maradjak józan. Muszáj tisztán látnom ezt a helyzetet, ha még nem is igazán értem, hogy pontosan mit is jelent ez az egész. Mégis egy dologban biztos vagyok, hogy én innen egész éjszaka nem fogok elmozdulni és, ha kell még hazáig is követem.. De nem fogom még egyszer elengedni. Épp eleget szenvedtem a hiányától és most, hogy itt van.. Hogy életben van. Egyszerűen nem tudom teljesen feldolgozni. De a parabatai rúnánknak már nyoma sincsen. A kettőnk kapcsolata úgy tűnik, hogy megszűnt létezni abban a pillanatban, amikor halottnak hittem. De akkor talán tényleg meghalt, viszont akkor mégis mit keres itt? Nem lehet elveszett ikertestvér a semmiből, mert azért mégis mekkora az esélye lenne, hogy ugyanaz a nevük?
Az elém rakott italt inkább csak felmelegítem a kezemmel, mintsem felöntsem a garatra, miközben folyamatosan őt figyelem, mindenki mást kizárva. Azt is, hogy miért jöttem ide, vagy egyáltalán mit kerestem a környéken, mert nem számít most már senki és semmi csak egyedül az, hogy itt van előttem.
Egy pillanatra megijedek, hogy átléptem valami láthatatlan határt, amiért megkérdőjelezi, hogy mégis miért is akarnék ilyen információt tudni és már éppen megszólalnék, hogy valamilyen magyarázattal előálljak, ami még a fejemben sem állt össze igazán abban pedig azért mégis csak elég rossz vagyok, hogy improvizáljak valamit. De hála az égnek felnevet, mintha ez az egész mit sem jelentene és végül megválaszolja a kérdésemet én pedig megkönnyebbülök, hogy nem ijesztettem el magam mellől.
- Talán csak tudni akartam, hogy mennyi időt is vesztegettem el azzal, hogy nem jöttem be ide. - Őszintén bánom, hogy nem sétáltam be ide előbb. Hiszen akkor már mennyivel előrébb lehetnénk. Meg nem ostoroztam volna magam annyit az elmúlt majd egy évben, hogy nem voltam képes megmenteni, amikor egyetlen egyszer neki volt rám szüksége.

tomtom & cara

do i know you?

Valahogy ismerősnek is tűnt a srác meg nem is, bár nem mondhatnám azt, hogy olyan tömegbe olvadó figura lenne. Ahogyan rám nézett valahogy egy kicsit mégis csak kellemetlen helyzetbe hozott. Nem igazán tudtam hova tenni, de kicsit olyan volt, ahogy legeltette rajtam a szemeimet, mintha szellemet látna, ugyanakkor mégsem éreztem magam annyira kellemetlenül. Mármint megszoktam már, hogy srácok megbámulnak, de ez valahogy más volt. Nem egy darab húsként méregetett sokkal inkább csak nem hitte el, hogy itt állok előtte. Pedig nem találkoztunk még egyszer sem. Azért arra mégis csak emlékeznék. Ennyire szeleburdi már tényleg nem lehetek.
Bocsánatkérésére csak legyintek, hiszen nem tudom, hogy sikerült félreolvasni a Cara-t Cece-re, de nem is én leszek az, aki ebbe belekössön. Bár lehet, hogy szemüveges és, akkor nem látja tisztán. Hmm.. Már megint túlságosan is elrugaszkodom a valóságtól.
A srácokat kiszolgálva mosolyogva nyugtázom a rendelését. - Máris adom. - S azzal már neki is állok az egyik legjobb whisky-nk kitöltésének, majd egy szalvétát elé rakva ráhelyezem a poharat. - Egészségedre. - Mondjuk azért elég fura ezt mondani minden egyes alkalommal, hiszen határozottan nem ettől lesznek egészségesebbek az emberek, bár sosem lehet tudni igazán, hogy kire mi-milyen hatással is van.
- Ugyan egyáltalán nem vagy az. Bár attól függ, hogy milyen okból van szükséged erre az információra. - Pár másodpercig szuggerálom, mielőtt felkacagok a saját gyerekes viselkedésemen. - Pár hónapja érkeztem a városba és nem sokkal azután kezdtem el itt dolgozni. Miért érdekel? - Játékos mosoly ül ki az arcomra, ahogyan őt figyelem, szinte teljesen megfeledkezve a külvilágról vagy arról, hogy mi is lenne jelen helyzetben a dolgom. Mert, hogy nem flörtölni a vendégekkel az tuti. Főleg nem egy ilyen forgalmas estén, mint a mai. Mondjuk nem olyan idegen tőlem, hogy olykor-olykor flörtöljek, de persze sosem megyek túl messzire, mert az egész csak egy jó kis jatt érdekében történik.

thomas & caralyn

how is this possible?

Egyszerűen nem hiszek a szemeimnek. De nem csak a szemeimnek nem hiszek, de a mellkasomban tomboló felismerésnek sem. Ő az, Cece. Mégis olyan ürességgel tekint rám, mintha tényleg csak egy arc lennék a számára a tömegből. Azt hittem, hogy meghalt, hogy teljesen elveszítettem, bár utóbbi még talán mindig igaz lehet. Talán egy totális idiótának tűnhetek, amiért egyszerűen nem találom a szavakat és csak követem az alakját, mintha ez mindenre választ adhatna. - Ohh, ne haragudj. -  Zavarodottan pislogok, miközben ő magabiztosan mozog a pult mögött és szolgálja ki a mellettem lévő már kicsit ittas srácokat. Nem emlékszik rám. Mégis, hogy nem emlékszik rám? Mi a fene történt és hol volt eddig? Talán nem kerestem eléggé? De, ha meg is találtam volna nem azt kaptam volna, amire számítottam.
Mire újra visszafordul hozzám végre sikerül valamit kinyögnöm és megpróbálom összeszedni magam annak érdekében, hogy ne nézzen teljesen idiótának. - Egy dupla whisky-t szeretnék. Jég nélkül. Amúgy a nevem Thomas. - Valami aprócska remény él bennem, hogy mond neki valamit a nevem, de ha már szemtől-szembe nem ismer fel, nem tudom, hogy egy név miben is segíthetne a számára.
- Bocsi, ha tolakodó vagyok, de régóta dolgozol itt? - Talán még elmegy ártatlan kérdésnek is, de tudni akarom, hogy pontosan mióta is van itt a városban. Ha esetleg előbb is betérek ide, akkor már régen megtalálhattam volna és nem sanyargatom magam olyan dolog miatt, ami még helyrehozható. Mert lehet, hogy most nem emlékszik rám, de ezen még dolgozhatunk. Valamit biztosan csináltak vele, hiszen a rúnái is eltűntek. Mintha minden kapocs, ami az árnyvilághoz kötötte eltűnt volna. Mondhatni mondén lett csak úgy, mint egykoron még én magam is voltam. De azóta annyi minden változott, hogy olyan az egész, mintha egy másik élet lett volna. Mégis lehet, hogy nem teljesen önmaga, hogy minden a múltba veszett a számára, de ettől még a remény nem halt meg teljesen arra, hogy egyszer újra emlékezzen rám. S életben van.. Ennél többet, hogy mernék most kívánni?  

tomtom & cara

do i know you?

Eddig még sosem volt rám panasz, mégis a másik alak, aki a férfi mellett állt egyszerűen csak elfordult a pulttól, mintha nem is állt volna szándékában itt lenni. Vagy az is lehet, hogy én ijesztettem el. Talán Freddie nagyobb sikerrel járt volna nála, de nem vagyok telhetetlen beérem még ezzel az eggyel is. Habár ezt csak magamban szabad megjegyeznem, de igazán jóképű. Bár a tekintetéből egyfajta elveszettség tükröződik, amit nem tudok hova tenni igazán. De az ilyen megtört lelkektől már megtanultam távol tartani magam. Legalábbis megpróbáltam. Nem tehetek róla, hogy mindenkinek segíteni akarok, hogy egy kicsit könnyebb lehessen számára az élet. Néha túlságosan is belemászom mások életébe, de ez leginkább azért van, mert túlságosan is könnyedén törődök másokkal. S már most előre félek, hogy ezt a helyes, összetört lelkű srácot is a szárnyaim alá akarom majd venni.
- Majdnem. - Azzal pedig a kis névtáblámra mutatok és a hajamat is elmozdítom az útjából, hogy jobban láthassa. - Cara. Mivel szolgálhatok kedves...? - Persze ez elég gyenge próbálkozás arra, hogy megtudjam a nevét, de az igazság az, hogy már most viszket a tenyerem egy kicsit, hogy belemászhassak az életébe. Talán jobb lenne, ha átadnám ezt a részét a bárpultnak Brianna-nak, mielőtt még a végén még mélyebbre ásom magam ebben a gödörben, amit már olyan szépen előkészítettem saját magamnak.
Miközben a válaszára várok addig a mellette lévő srácokat kiszolgálom sörrel, hiszen elég türelmetlenül kezdtél el mondogatni, hogy sör-sör és nem én leszek az, aki leáll velük veszekedni neki pedig úgy tűnik, hogy még szüksége van egy kis időre, hogy eldöntse mit is szeretne. Tudom milyen zavaró tud lenni, amikor belépsz egy pékségbe, vagy egy bárba és hirtelen leszólítanak, hogy mit is akarsz mond most azonnal, vagy itt helyben kivégeznek. Nem hiába szoktam akkor bemenni, mikor a legnagyobb tömeg van, hogy megtaláljam, amit akarok. Bár amekkora szerencsém van pont elfogy, amit kinézek, mire sorra kerülök.

dominic & caralyn

how is this possible?

Megannyi minden történt az elmúlt pár hónapban, de egy dolog nem változott. Egy percig sem adtam fel a reményt arra, hogy egyszer meg fogom találni Cece-t. Habár a parabatai rúnánk már szinte láthatatlan nem voltam hajlandó elfogadni, hogy már nincs többé. Volt bennem egy aprócska kis hang, ami egyfolytában arra ösztökélt, hogy ne adjam fel, hogy egyszer majd megtalálom őt.
Azonban már kezdtem úgy érezni, hogy folyamatosan rossz helyen keresgéltem. Talán sötét árnyvadásszá változtatták, vagy egyszerűen fogságban tartózkodik valahol, ahol nem érhettem el. Egy opció volt, amit semmiképpen nem voltam hajlandó elfogadni, hogy már nincs életben. Ezzel nem is akartam foglalkozni, mert folyamatosan elhessegettem magamtól. A keresése közben szükségem volt némi időtöltésre, ami nem abban gyökerezett, hogy alkoholba próbálom fojtani a bánatom, ami kifejezetten gyakori esemény volt az utóbbi időben. Kellett nekem valami, amivel egy kicsit elterelhettem a figyelmem, de közben csak keveset ártottam önmagamnak. Persze volt, aki számított rám ennek ellenére mégsem tudtam úgy eltölteni a napjaimat, hogy egy kicsit ne büntessem saját magam a történtek után.
Boston-ban egyre többet fordultam meg, mióta Idris elpusztult. Itt volt az árnyvadászok új központja, amelynek felépítésében szükség volt mindenféle segítségre. Erre én pedig önként és dalolva jelentkeztem.
A bevetések során általában egyedül dolgoztam, kevés esetben tűrtem meg valakit magam mellett, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben Oswin sem volt elérhető. Mondjuk egy percig sem hibáztattam érte, hiszen az ő helyében mindenki saját magát helyezné előtérbe.
Rajta kívül egyetlen egy ember volt, akit még elviseltem az pedig Dominic. Kicsit talán Cece-re emlékeztetett, ami keserédes érzéssel töltött el, de többnyire inkább igyekeztem figyelmen kívül hagyni a legtöbb dolgot, amit mond. Egyfajta zajszűrőként viselkedett a fülem, akárhányszor vele voltam. Most sem különösképpen foglalkoztam, hogy velem tart-e, vagy mit akar éppen csinálni, amikor úgy döntöttem, hogy bemegyek az egyik bárba. Szükségem volt egy italra, de nem akartam túlságosan a társaság közepére kerülni ezért a bárpult szélén foglaltam helyet. Volt azaz érzésem, hogy eltelne ezer év is, mire az asztalhoz kihoznák az italomat. A pulton játszadoztam az ujjaimmal, amikor egy ismerős hang csapta meg a fülemet és a vér is megfagyott az ereimben. Mikor felnéztem azt hittem, hogy képzelődöm ezért akaratlanul is megdörzsöltem a szemeimet, mire megszólaltam volna. - Öööhm.. - A szám teljesen kiszáradt a szívem olyan hevesen vert, hogy szinte minden porcikám velük együtt rezgett. - Cece?   

tomtom & domino

do i know you guys?

Már lassan pár hónapja annak, hogy Boston-ba költöztem és állást vállaltam ebben a bárban. Eleinte úgy voltam vele, hogy mindez majd átmeneti lesz, de ahogy teltek a napok, hetek megszerettem a helyet és mindenkit, aki itt dolgozik. Persze voltak összeröffenések, amiért valaki nem csinált meg valamit, ahogy kellett volna, de ez minden munkahelyen előfordul a lényeg, hogy tiszteljük egymást annyira, hogy képesek legyünk civilizált módon megbeszélni mindezt. Vagy éppen kajacsatával. Utóbbi is előfordult, de azért természetesen közösen álltunk neki takarítani, ami sokat segített. Persze a főnök megdorgált minket azonban a mosoly mégsem tudott lemászni az arcunkról túlságosan sok ideig.
A ma esti műszakot Freddie-vel és Brianna-val együtt viszem, hiszen mindig forgalmas tud lenni egy péntek este. Meg aztán lehet, hogy még szükségünk lesz a beugrósunkra is, ha túlságosan sok lesz a részeg idióta. Azért nem mindenkire tudunk odafigyelni, meg nem is lehetséges. Aztán van, akiben a pia felnagyobbítja a seggfejségét, amire igazából senki, de tényleg senki nem kíváncsi.
- Szia Timmy, minden oké? - Üdvözlöm a délelőttös munkatársat, aki mosollyal az arcán bólint, majd vissza is fordul a vendégekhez én pedig már el is tűnők a hátsó részben, ahol gyorsan átöltözöm és felkészülök arra, hogy átvegyem tőle a műszakot. Délelőttönként sokkal kevesebben térnek be, mint éjszaka, de néha akkor is van egy kisebb tömeg. Mondjuk jobb szeretem a forgalmasabb éjszakákat, hiszen elég hamar véget érnek. Nem az a típus vagyok, aki unatkozna, de ha úgy is alakulna ki tudok találni rá valamit, hiszen teendő valamilyen szinten mindig van. Csak meg kell találni.
Egy óra múlva, már hárman vagyunk csak én a pult mögött Brianna-val, Freddie pedig az asztalokat takarítja. A zenére akaratlanul is táncolok, miközben a mosolyom biztos jattokat gyűjt be szüntelenül. A bárpult sarkában ücsörgő alakokhoz sétálok, akik nem olyan régen foglaltak ott helyet.
- Szép estét.. Mit adhatok? - A legkedvesebb mosolyomat villantom feléjük, miközben igyekszem figyelni, hogy értsem mit kérnek, hiszen a zene mellett az egyszerű motyogást nem igazán értem és olyankor inkább csak annyit mondok, hogy kap valami különlegességet. Általában nem tiltakoznak, de a harmadik visszakérdezés után már elengedem.