Talán más körülmények között könnyedén omlott volna a férfi karjaiba és adta volna át teljes lényét neki. Most azonban koránt sem lett volna képes erre. Egyszerűen úgy érezte, hogy teljesen darabokban van és az egyetlen, ami egyben tarthatja az a férfinek az ölelő karjai, amelyekre viszont kétségbeesett vágyakozott.
- Tudom.. S más körülmények között szívesen folytatnám, de.. Most egyszerűen csak a közelségedre van szükségem. - Nem akarta elutasítani a férfit, de elég kevés dolog volt, amiben biztos volt. A férfi közelsége pedig most vigaszt jelentett a számára ezt pedig nem akarta lerombolni semmivel sem. Belekezdhetett volna valamibe, aminek tudja nagyon jól, hogy nem lenne jó vége, de végső soron inkább visszavonulót fújva helyezkedett el kényelmesebb a karjaiban, mintha örökre itt maradhatna. Nagyon szeretett volna a karjai között maradni örökre.
Közelebb férkőzve hozzá a szűk kanapén felpillantott a férfi ég kék szemeibe majd egy utolsó lágy csókot lehelt annak ajkaira, mielőtt még fejét teljesen a férfi mellkasához fúrta volna, hogy úgy hunyja le a szemeit és térjen nyugovóra szorosan a karjai között.

Nem tudja pontosan, hogy mennyi idő telt el, de még mindig a férfi karjai között pihent, mikor újra kinyitotta a szemeit a különbség csak az volt, hogy a férfi még mindig mély álomban volt. Óvatosan egy apró csókot lehelt az arcára, mielőtt még kifejtette volna magát az öleléséből és mielőtt még a férfi magához térhetett volna halkan, szinte lábujjhegyen lopakodva indult el az ajtó irányába figyelve arra, hogy ne ébressze fel, majd minden további búcsú nélkül tűnt el a férfi lakásáról.

Nem volt szüksége semmi másra jelenleg, mint a boszorkánymester érintésére. Szorosan bújt hozzá, nem szólt egy szót sem egyszerűen csak élvezte a békét, ami elöntötte a lelkét a karjaiban. Végre egyszer, mintha megszűntek volna a tomboló gondolatai.
Nem értette, hogy a férfi miért ilyen rendes vele, hiszen sosem vette észre, hogy bármit is jelentett volna a számára, de mégis az, hogy ilyen jól érezte magát a karjaiban csakis arra adott okot, hogy talán azóta ott lebegett közöttük valami, hogy felkereste a férfit. Csak annyira a gondolataival és a testvérével volt elfogadva, hogy mindezt teljesen kizárta.
Lágyan csókolta vissza a férfit, kérése azonban valamennyire mégis meglepte. Szeretett volna a férfi karjaiban lenni, de maga sem tudta, hogy ez mit jelentene pontosan az éjszakára nézve. Nem tudta, hogy mit is várt tőle a férfi, hiszen most koránt sem volt olyan állapotban, hogy bármit nyújtani tudjon neki. Most egyszerűen neki volt szüksége arra, hogy valaki ott legyen mellette.
Hagyta, hogy eldöntse a kanapén, szíve hevesebben kezdett el verni, ahogy fölé hajolt, s majd a nyakába csókolt, amire egy jóleső sóhaj hagyta el ajkait, mégis mikor a férfi vetkőztetni akarta, ráfogott a kezére, hogy megállítson. - Itt maradok, de csak azt szeretném, hogy a karjaidban tarts.. Nem.. Nem akarok mást. Remélem megérted. - Egy kicsit félt, hogy miként is veszi a férfi majd az elutasítást, de őszintén remélte, hogy nem veszi nagyon magára, hiszen ez sokkal inkább róla szólt, mintsem a férfiról. Biztonságban érezte magát a karjaiban és nem akarta ezt tönkretenni. Szerette volna ezt a békességet megőrizni és nem belerohanni valamibe, aminek talán koránt sem lenne jó vége.

Olyan volt, mintha az elméje nem szándékozott volna leállni egyetlen egy pillanatra sem. Szüntelenül dübörögtek a gondolatai, miközben saját magát ostorozta a történtekért. Ha nem lett volna annyira megszállottja ennek az egésznek, akkor Simon sem áldozza fel magát, hogy neki jobb legyen. Habár úgy tűnt, hogy tudja hol is állnak a fiúval, amikor már biztosnak tűnt, hogy ő lesz a biztos pont az életében az egész kicsúszott a kezéből és már nem volt mit tenni. A fiú nem emlékszik rá és visszatért a saját életéhez. Aztán pedig az árnyvilágra való nyitottsága miatt őt is elkezdték kiképezni. Mégsem akar semmit sem kezdeni a Isabelle-l. De ezen gondolatok még csak az elméjének leghátsó zugában verődnek fel, hiszen minden egyes más gondolata Alec körül forog és, hogy miként menthetné meg a keserű sorstól, amit az emléktelenség okoz a számára.
- Nem bírom, hogy nem tehetek semmit.. Valamit muszáj tennem. Valamit csak tehetek érte. - Már önmagában az is előrelépés lehet, hogy a boszorkánymester segítségét kérte, de mégsem akar semmit egy lapra feltenni. Magnus-sal is próbált beszélni, de szerinte amíg Asmodeus nem akarja visszaadni az emlékeit addig nem lehet olyan alkut ajánlani a démonnak, amiért meggondolná esetleg, hogy Alec emlékeit visszaadja. Simon-t is belevezette abba, hogy odaadja a halhatatlanságát, a saját emlékeit az árnyvilágról, de le merné fogadni, hogy azt nem árulta el neki, hogy ezzel együtt Alec-et is csak az emlékei nélkül kaphatják vissza.
Tiltakozni akart, küzdeni és elhúzódni tudván most arra volt szüksége, hogy cselekedjen mégis a férfi erős karjai melegséggel töltötték el és nem is akart már küzdeni ellene. Szüksége volt arra, hogy valaki átölelje, hogy féltse csak ezt még Ő maga sem tudta. Annyira igyekezett összeszedett maradni, hogy már megfeledkezett arról, hogy egykoron Alec volt a mérhetetlen támasza, a családja. Most pedig enélkül teljesen üresnek érezte magát. Szüksége volt valakire, aki támasza lehet a fájdalomban, mint ahogyan Jace-nek az Clary.
Nem gondolkozott tovább egyszerűen ajkait a férfiéra helyezte, szinte könyörögve érintette őket, lágyan csókolta a férfit, aki hevesebben viszonozta a csókját, mire a Ő egyenesen a férfi hajába túrt ezzel is közelebb húzva magához. Testével szinte tökéletesen feszült a férfiénak, szinte vágyakozva arra, hogy minél közelebb legyenek egymáshoz, hogy biztonságban érezhesse magát. Elterelhesse a figyelmét a lelkét romba döntő fájdalomról.
Követte őt a kanapéig és készséggel helyezte magát kényelembe magát a férfi ölében karjait ismét a nyaka köré fonva simult hozzá. Szavaira halványan elmosolyodott, majd a szenvedélyes csókot viszonozta, majd finoman megharapta a férfi alsó ajkát és azt kicsit meghúzva húzódott el. - Csak.. Ne engedj el kérlek. - Egy aprócska csókot lehelt a férfi ajkaira, mire a nyakához fúrta a fejét és úgy bújt hozzá, ölelésére éhezve.

Fuldoklott. Egyszerűen idegesítette, hogy nem talált válaszokat a kérdéseire. Úgy érezte, hogy az őrület lassan, de határozott léptekkel felemészti minden egyes porcikáját és Ő semmit nem tehet ez ellen. Megvoltak kötve a kezei csak úgy, mint mikor elveszítette a testvéreit. Úgy érezte, hogy süllyedő mocsár kellős közepén van, mindenféle segítség nélkül és minél jobban törekszik annál inkább csak egyre mélyebbre és mélyebbre kúszik, mire végül már a feje búbját is elnyeli és soha többé nem vesz újra levegőt. Ez az érzés szorongatta kegyetlenül tüdejét, hiszen olyan volt már, hogy hiába vett levegőt az nem töltötte meg kellemes a tüdejét.
- Hogyan ne csináljak valami őrültséget, ha már úgy érzem, hogy én magam is kezdek megőrülni? Mégis üljek tétlenül, miközben a bátyám, szinte rám sem tud nézni, mert nem emlékszik és kérdezni meg nem akar, mert talán fél a válaszoktól? Én nem tudom ezt sokáig elviselni. - Megrázza a fejét és idegesen a hajába túr, ahogy figyeli a férfi alakját. Legszívesebben kiverné a kezéből a könyvet, hiszen ide már rég nem a könyvek segítségére van szükségük, hanem arra, hogy megidézzék Asmodeus-t és jól elbeszélgessenek a démonnak a nyomorult fejével.
- Nem tudok.. Nem bírok megnyugodni. - El akart húzódni, ahogy a karjaiba húzta, de kénytelen volt beismerni, hogy mennyire jól estek most az őt ölelő karok. Szüksége volt a támaszra, mert az utóbbi időben már annyira tartotta mindenki helyet a hátát, hogy úgy érezte összezuhan a terhek súlya alatt.
Könnyektől csillogó szemekkel - bár sosem engedné legördülni arcán őket más előtt - tekintett fel a boszorkánymester tekintetébe, kezei indaként fonódtak a férfi nyaka köré, ahogyan ajkát az övéhez érintette. Szüksége volt arra, hogy érezzen valamit, ami nem csak a tehetetlenség és a fájdalom volt. A férfi közelségére vágyott, hogy a karjai szorosan fonódjanak köré, ahogyan most is teszi. Nem akart innen menekülni. Most már csak egy dologra vágyott, hogy órákat - talán napokat - tölthessen el a férfi karjaiban.

Úgy érezte, hogy a sors szüntelenül az arcába nevet. Hiszen habár visszakapta a testvérét, de elveszítette Simon-t. S az Alec, aki besétált az intézet ajtaján, mindössze csak az árnyéka annak az Alec-nek, akit ismert. Megannyi változáson ment keresztül, annyit fejlődött.. Képes volt elfogadni saját magát és azt, hogy kit szeret. Természetesen közte és Magnus között nem volt teljesen felhőtlen a helyzet, de ettől függetlenül végre képes volt arra, hogy boldog legyen. Hogy megnyíljon valaki előtt. A szerelem pedig sosem egyszerű, nem fekete-fehér. Sokkal bonyolultabb annál és, ha megtalálják az igazi küzdelem még csak ott kezdődik igazán el, hiszen ki kell tartaniuk az embernek egymás mellett, hogy működjön. Nem adhatják fel minden egyes bukkanónál. Hibákat véthetnek, hiszen minden ember hibázik, de a legfontosabb, hogy visszataláljanak egymáshoz. Emlékek nélkül azonban, hogyan is lehetne ez lehetséges?
- Muszáj tennem valamit. Múltkor is túl óvatos voltam, mert nem idézzük meg Asmodeus-t, de ha kell akkor én magam rontok a pokolba valahogy ezúttal, hogy helyrerázzam a grabancát. Nem ülhetek tétlenül Seraphin, értsd meg kérlek! - Úgy érzi, hogy túlságosan is óvatosan járt el a legutóbbi alkalommal ezért is nem sikerült visszaszereznie a testvérének árnyékát, áldozat nélkül. Nem foghatja vissza magát, hiszen az láthatóan semmi jót nem hozott magával.
- Nem érdekel, hogy milyen árat kell fizetnem azért, hogy a testvéremet biztonságban és teljes egészben tudhassam. - Őszintén gondolta, hogy most már semmi nem számított neki, hiszen annyit szenvedett, hogy az egyetlen dolog, ami egy kis megnyugvást hozhatott a lelkének, ha az egyik testvérét legalább megmentheti. Kezdett kicsúszni a kezéből az irányítás, lassan már saját magára sem ismert rá. Meggondolatlan lett és impulzív. Nem tudott koncentrálni, nem volt rá képes.
- Nem tudom, hogy ártott neki valamilyen módon, hiszen fizikailag most egészségesnek tűnik, de nem tudom mi történt vele a pokolban, hogy miket kellett átélnie.. - Lehet, hogy begyógyultak sérülése, de talán csak idő kérdése, hogy minden sötét emlék egyszer csak visszakúszik és egyszerre zuhan a vállaira. A legrosszabb az egészben, hogy akkor is csak ott állna tehetetlenül a testvére mellett és semmit nem tehetne, hogy enyhítse a fájdalmát.

Megannyi alkalommal lépte már át ezt a küszöböt az elmúlt időszakban. Annyiszor töltötte itt az idejét a boszorkánymester társaságában annak reményében, hogy együtt majd megoldást találhatnak, de minden egyes nappal egyre kisebb lett az esély arra, hogy valaha is visszaszerzik a testévérét. Ha nem lett volna, aki megakadályozza már biztosan visszatért volna valamilyen módon a pokolra, de nem talált olyan boszorkánymestert, aki vállalt volna ilyen alkut. Néha nincs az a pénz, amit ha megfizet valaki, akkor bármit kérhet cserébe. Ez egy ilyen alkalom volt.
- Akkor pontosan vele kell találkoznunk, beszélnünk vele valamilyen módon, hogy ezt az egészet tisztázhassuk, hogy megoldhassuk valahogy. Biztosan akar valamit az emlékeiért cserébe, de nincs olyan ár, amit ne lennék hajlandó megfizetni, úgyhogy akár most is kezdhetjük az egészet, ha nem vállalod, akkor majd keresek másik boszorkánymestert, aki hajlandó lesz egy kis démonidézésre. - Bár tudja, hogy valószínűleg sosem fog összejönni. Mert már így is retteg a legtöbb boszorkánymester, amikor Asmodeus nevét hozza fel, de ebben az esetben már arra is képes lenne, hogy olyan végtelekig elmenjen, amelytől eddig ódzkodott, hiszen nem szerette volna átlépni azt a bizonyos határt.
- Jól? Ezen kívül jól? Hogy lehetne ez az állapot egyáltalán jól, amikor lényegében semmire nem emlékszik, ami az elmúlt évek során történtek? Hogy nem volt tisztában azzal, hogy meghalt az öcsénk és nekem kellett elmondanom neki? Ebben mi számít egyáltalán jónak? - Annyi alkalommal álmodozott arról, hogy visszakapja a testvérét, de mintha csak az árnyékát láthatná újra. Az emlékei nélkül már koránt sem ugyanaz a személy, akit elveszített. Megérdemli, hogy emlékezzen, hiszen Magnus is szenved, hogy Alec nem emlékszik rá, illetve Alec-en is látszik, hogy nem érzi teljesen jól magát a bőrében, amit meg is lehet érteni, hiszen nem minden nap derül ki az, hogy az egész életed talán legeseménydúsabb éveitől megfosztották.

Valamit csak tehet. Valamit muszáj tennie. Nem adhatja fel olyan egyszerűen, hiszen egyszer már sikerült kudarcot vallania. Akárki, akármit mond Ő azt, hogy nem tudta visszaszerezni a maga erejéből a testvérét anélkül, hogy valakinek áldozatot kellett volna hoznia, nem volt számára más, mint egy életen át kísértő kudarc. Először a kisöccsét hagyta kegyetlenül cserben, hiszen az életét veszítette a felkészületlensége miatt. Hiába senki nem gyanakodott akkor soraik közé furakodott Sebastian-ra, mégis hibásnak érezte magát, amiért nem volt mindvégig a testvére mellett. Ha ez másként lett volna, akkor a kisöccse még mindig életben lenne. Ha pedig valamit másként csinált volna most nem kellett volna ezt a hírt közölnie a saját fivérével. Elvesztette az emlékeit és ezzel együtt szinte sok közös élményüket, tragédiájukat, amelyek csak még inkább összekovácsolták őket. Most pedig talán még jobban egyedül érzi magát, mint azt eddig gondolta.
Ezért is volt most a boszorkánymester ajtaja előtt. Szüksége volt valamiféle megoldásra. Ha kell Ő maga idézteti meg Asmodeus-t s ajánlja fel a saját életét azért, hogy a bátyjának ne kelljen szenvednie. Úgy érzi, hogy cserben hagyta és mindenképpen helyre kell hoznia.
Egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkait, amint a boszorkánymester végre ajtót nyit, majd szinte rögtön át is lépi a küszöböt és ideges kézjátéka átvándorol a hajára, amit zavartan az ujjai köré csavargat szüntelen.
- Alec visszatért.. Simon.. Simon alkut kötött Asmodeus-sal, aki az emlékeiért és a halhatatlanságáért cserébe visszaadta nekünk Alec-et, de Alec már nem igazán önmaga, hiszen semmire nem emlékszik azóta, hogy felbukkant Clary és.. Valamilyen megoldást kell találnunk arra, hogy visszakaphassa az emlékeit.. Muszáj lesz! - Nem fogad el nemet válaszként. Ebben az esetben most még inkább eltökélt, hogy eredményekhez jusson. Még egyszer nem okozhat csalódást a testvérének. Abba már teljesen biztos, hogy belepusztulna. Kell legyen valami módja! Egyszerűen muszáj, hogy legyen rá megoldás. Hiszen bármit megadna érte, szó szerint bármit.