Azt hiszem, az utóbbi időben túlságosan is jólesett egy bizonyos árnyvadász lány társasága. Eleinte nem tudtam, azaz nem értettem, miért tőlem remél és vár segítséget, ahelyett, hogy a már megszokott boszorkánymestereket keresi fel, de idővel már nem is érdekelt. Az a pár lopott pillanat, mikor tűz gyúlt a tekintetében, s az én szívemben is… az a néhány pillanat, mikor elvonatkoztattunk attól, miért is kopogtatott az ajtómon… mindennél többet ért. Legalábbis számomra igen; még akkor is, ha sosem léptünk át bizonyos határokat. Nyilvánvaló volt, hogy nem akar keveredni egy alvilágival és ezt… meg is értettem. Mégha nem is én voltam az, aki ezt a sorsot választotta. Ugyanakkor megtanultam már elviselni ezt az egészet. Volt néhány szerelem már az életemben, vagy éppen kalandok, melyekből végül semmi komolyabb nem lett. Árnyvadászt is szerettem már és nem lett jó vége. Nem feszegethettem hát a határokat, bármennyire is akartam. Másrészt… ha Isabelle nem lett volna az utóbbi időben, akkor talán megőrültem volna a magányban. Még mindig képtelen voltam Lunával komolyabban rendezni a dolgokat, pedig… hónapokkal ezelőtt történt az a tragédia, amin én magam sem tudtam túljutni. A gyász az, amit még ennyi év után sem voltam képes megtanulni kezelni. Épp a nappaliban rendeztem az egyik polcon a könyveket, mikor hallottam az ajtón való kopogást. Nem, sokkal inkább dörömbölést. Néhány pillanat múlva már a folyosón voltam, s két ujjammal csettintve nyitottam ajtót, varázslattal. Meglepve tapasztaltam, hogy az árnyvadász volt az, aki eljött hozzám. - Isabelle. Minek köszönhetem a látogatásod? – Léptem közelebb hozzá, de még ígyis hagytam neki teret ahhoz, hogy belépjen a lakásomba. – Gyere csak, mondd el, mi történt. – Néztem rá egy mosollyal. Nem tudtam levakarni az arcomról, hiszen örültem, hogy itt volt, ugyanakkor aggasztott is, mert úgy tűnt, komoly a baj. Így lassan… mégiscsak eltűnt a mosolyom és komollyá váltam. – Baj van, Isabelle? – Ha bejött, ha nem, mellé lépve a karjára simítottam, így szegezve rá az aggódó tekintetemet.
313 words ❀
Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
Isabelle Lightwood
all the stories are true
Tárgy: Re: Nappali Pént. Aug. 16 2019, 10:29
need my safety net
Az elmúlt időszakban különböző személyek társaságát kereste. Szüksége volt mindenféle segítségre ahhoz, hogy visszaszerezze az egyetlen bátyját, egyetlen élő testvérét. Mégis nem ő volt az, ki megtette a szükséges lépést annak érdekében, hogy visszakapja őt. Simon volt, aki feláldozta halhatatlanságát és emlékeit. De nem ő volt az egyetlen, aki elveszítette életének egy befolyásoló részét. Most visszakapta a testvérét, de az nem emlékszik szinte semmire sem. Neki kell elmondania, hogy az öccsük halott.. Annyi mindent szeretne elmondani, de az Simon esetében sem tűnt jó megoldásnak, hogy elvárásokkal tekintett rá. Azt akarta, hogy emlékezzen a közös pillanataikra, de mintha teljesen egyedül maradt volna a világgal szemben. Persze ott volt Jace, aki osztozott a sorsán, de koránt sem volt ugyanaz. Alec emlékeinek elveszítése, illetve Simon-é egy kicsit jobban megviselte, mint azt gondolta. Szeretett volna Magnus ajtaján kopogtatni, de tudta jól, hogy valószínűleg a férfi is szenved a maga módján, hiszen a fiú, akit szeretet úgy nézett rá, mint egy idegenre. Ezt pedig Izzy-nél jobban senki nem érthetné meg. Hiszen ő is pontosan ezen megy keresztül mégsem tudja, hogy mit mondhatna neki, amivel könnyíthetne a fájdalma súlyán. Amennyiben tudná már Ő is annyival boldogabb lenne. De talán az ő helyzetében ez még sokkal rosszabb is, hiszen Simon az első srác volt, aki felé őszintén nyitott. Akinek őszintén kitárta a szívét most pedig mind hiába. Nem tudta, hogy kihez fordulhatna, szüksége volt valami biztos kapaszkodóra. Valami biztosra. Hamar a boszorkánymester ajtaja előtt találta magát és sokkal határozottabban kopogtatott annak ajtaján, mint szeretett volna. Az elmúlt hónapokban sok időt töltöttek együtt, hiszen az ő segítségét is kérte testvére visszaszerzésében, de most talán az emlékeivel kapcsolatosan nagyobb sikerrel jár majd. Idegesen járt-kelt az ajtó előtt, amíg várta, hogy a boszorkánymester ajtót nyisson. Már kezdett elfogyni a türelme és egy hajszál választotta el attól, hogy ajtóstul rontson a lakásba, amikor kinyílt a bejárati ajtó.
Kezdőlap
Az elmúlt időszakban különböző személyek társaságát kereste. Szüksége volt mindenféle segítségre ahhoz, hogy visszaszerezze az egyetlen bátyját, egyetlen élő testvérét. Mégis nem ő volt az, ki megtette a szükséges lépést annak érdekében, hogy visszakapja őt. Simon volt, aki feláldozta halhatatlanságát és emlékeit. De nem ő volt az egyetlen, aki elveszítette életének egy befolyásoló részét. Most visszakapta a testvérét, de az nem emlékszik szinte semmire sem. Neki kell elmondania, hogy az öccsük halott.. Annyi mindent szeretne elmondani, de az Simon esetében sem tűnt jó megoldásnak, hogy elvárásokkal tekintett rá. Azt akarta, hogy emlékezzen a közös pillanataikra, de mintha teljesen egyedül maradt volna a világgal szemben. Persze ott volt Jace, aki osztozott a sorsán, de koránt sem volt ugyanaz. Alec emlékeinek elveszítése, illetve Simon-é egy kicsit jobban megviselte, mint azt gondolta. 