Sokszor észre sem vesszük, hogy azok, akik elárulhatnak bennünket állnak a legközelebb hozzánk. Hiszen nekem sem tűnt fel, hogy a fiú, aki egy átlagos árnyvadásznak adta ki magát Párizsból, az valójában a testvérem volt és a gonosz megtestesítője. Egyikünk sem tudta igazán, hogy ki is volt valójában. A bizalmukba fogadtuk, hogy aztán pedig elárulhasson bennünket. Ebből tanulva pedig semmiképpen nem követhetünk el ehhez hasonló hibát. De úgy tűnik, hogy ez sokszor nehezebb, mint azt, mi szeretnénk, hogy legyen. Mert olyan könnyedén olvadnak be a sorainkba, hogy lehetetlen őket észrevenni. Szavait hallgatva a homlokom tetejére szalad a szemöldököm - persze csak metaforikusan mert ténylegesen ez totális képtelenség -, majd a székben hátradőlve emésztem az általa mondottakat. - Lehet, hogy a démon elhitette vele, hogy egyszer majd démon lehet, hogy kitartson és áldozatokat hozzon érte, hogy legyen kiből táplálkoznia, hiszen elsősorban erre tartják a démonok az embereket, hogy imádják őket és mindeközben az utolsó csepp életet, szikrát is kiszippantsák belőlük. - Számukra nem más az ember, mint egy túléléshez szükséges eszköz, amit arra használnak fel, amire csak akarnak. - Talán egy bizonyos formában lehetséges, hogy egy napon démon váljon a férfiból, ha úgy adódik, de erről nincsenek pontos feljegyzéseink, hiszen még egyik ember sem jött vissza úgy, hogy eldicsekedjen arról, hogy megérte neki és hatalmas démon lett. Nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű lenne, ha lehetséges is biztos vagyok, hogy pár évszázadba telne, mire valami használható lenne belőle. De többnyire a démonok amúgy sem hagyják őket életben csak addig kell nekik az ember, amíg hasznuk származik belőle. Utána már könnyedén megszabadulnak tőlük. - Nem mondhatok biztosat arról, hogy mennyire lehetséges is ez az egész. Hiszen nem hiszem, hogy bárki is tisztában lenne az egész helyzettel. Viszont talán mindenképpen érdemes ezt is kivizsgálni a kihallgatása közben, hogy mit is értett ez alatt. S talán a démoni kapcsolatait is ki lehetne valamilyen csellel deríteni. - Bármikor nyugodtan fordulhatsz hozzám, tényleg a legőrültebb dolgokkal kapcsolatban is és ígérem megpróbálok utánajárni mindennek a valóságalapjának. - Talán Magnus-nak lennének forrásai ezzel kapcsolatosan, bár az utóbbi időben nem szívesen zavartam semmivel sem, hiszen Alec-el túlságosan sok mindent kell megbeszélniük. - Akkor lenne is egy kisebb dolog a számodra. - Azzal átcsúsztattam az asztalon az egyik vékonyabb aktát, tekintve nem sok információnk van az esetről. - A Pandemonium klubban tűz ütött ki, amelyhez feltételezhetően köze volt egy démonnak is és szeretném, ha feltérképeznéd a helyed és felmérnéd, hogy pontosan milyen démonnal is állunk szemben. - Persze azt inkább nem említem, hogy vele volt egy árnyvadász is, aki mint kiderült démoni parazitával volt fertőzött és jelenleg a kivégzésére vár, hiszen amint megpróbált az intézet ajtaján belépni a riasztó bekapcsolt érzékelve a démoni jelenlétet. Tényleg senkiben nem bízhatunk már.
Minden napfelkelte új tapasztalatot hoz, és úgy érzem, minden nappal felnőttebbé válok. Vagy mondjam úgy, nap mint nap újra felnövök? Egy új nap, egy új feladat, egy újabb próba. Esélyt kapunk: sikert aratunk vagy elbukunk. Úgy érzem az utolsó küldetés egy mérföldkő volt, számomra egészen biztosan...megváltoztatott bennem valamit. Azon a baljós reggelen egy újabb sötét arcát mutatta meg a világ. És bizonyosságot nyert, hogy az árnyvadászokra nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. Elmondom mindazt, amivel megbíztak. Azonban van valami, egy apróság, amiről még senkinek sem beszéltem. Valójában nem is tudom mi okból hallgattam el, hisz semmiségnek tűnik mégis, talán azért tarthattam magamban, mert valahol a puszta gondolat, hogy esetleg igaz lehet, megrémiszt. Úgy érzem talán Claryvel megoszthatnám, hogy eloszlassak magamban minden kétséget. Miközben ő kész új feladatot rám bízni, kicsit hezitálok, de nem a rám váró új küldetés miatt. Talán látszik is rajtam a nyugtalanság, de gyorsan elhatározom magam, mielőtt még félreértené. -El kell mondanom valamit...valamit, amit az északi városrészben hallottam... - kezdek bele és előre bocsátom, hogy olyan dologról van szó, amiről eddig még senkinek sem beszéltem. -A küldetés napján...a férfi egyik fia még életben volt...súlyos sebeket szerzett és már csak percei voltak hátra. Azt mondta, hogy a papája démon akar lenni. - idézem fel a haldokló gyermek szavait, amit ottlétem alatt többször elismételt, így még csak véletlenül sem érthettem félre. Azt mindenki tudja, hogy a mondének többféle átalakuláson mehetnek keresztül. Bizonyos körülmények között válhat belőlük vérfarkas vagy vámpír. Még az sem teljesen kizárt, hogy egy magamfajtaként végezzék. Nem titok, hogy egy csoportjuk képes lehet betekinteni az árnyvilágba és egy jó boszorkánymester, esetleg démoni tanító oldalán kitartó gyakorlással megtanulhat apró varázslatokat. Ami a démonokat illeti, előfordulhat, hogy démoni megszállás áldozataivá válnak, bár ez sem túl gyakori, hisz ilyen aljasságokra, mint az emberi test bitorlása csak a legerősebb és legelvetemültebb pokolfajzatok képesek. Viszont még soha nem hallottam olyanról, hogy egy emberből démon lett volna. -Lehetséges ez egyáltalán? - kérdezem aggodalmasan, de erős kétségekkel. A démoni behatás vitathatatlan. A férfi megszállott volt, bár nem szó szoros értelemben. Nem felejtem el, mikor a szemeibe néztem és megláttam a benne lévő rendíthetetlen eltökéltséget. Mindenre kész volt, csak hogy a démona kedvére tegyen és kivívja elismerését. -Talán...a démon hitette el vele, hogy belőle is az lehet. - osztom meg a szerintem legvalószínűbb magyarázatot minderre. Hiszen ki tudná biztosra ki mire vágyik valójában? Talán...a pénz már nem elég csábító...talán, egy újféle hatalom ígéretével csalják oldalukra a lelki gyengéket és a hatalomvágyókat? Vagy pusztán ez egy egyedi eset volt? Tűnődöm ezen kérdéseken. -Ne haragudj, hogy ilyesmivel fárasztalak...csak ez az eset...igen nyugtalanító...- szabadkozok, majd visszatérve a rám váró küldetésre igenlően bólintok. -Igen, nagyon szeretnék új feladatot kapni. - arcomra vidám, lelkes mosoly költözik.
Minden egyes nap szembesülünk valamivel, amiről nem gondoltuk, hogy lehetséges. Persze mindig is voltak démon imádók, akik mindent megtettek volna annak érdekében, hogy egy általuk dicsőített démonnal találkozzanak. Azonban amennyit már megtanultam az árnyvadász történelemből, amióta itt tartózkodtam, hogy ezek többsége egy kitalált démonhoz fohászkodott, így mit sem ért az általuk nyújtott áldozat. Meg aztán, ha mégis sikerült egy létező démonhoz fohászkodniuk, akkor nem igazán mondhatták el a történetüket, mert ezen esetekben ezt koránt sem élték túl. De amikor valaki tényleg képes önmagát teljes egészében elárulni a hatalomért cserébe, ami végső soron koránt sem hoz olyan megnyugvást, mint kellene, hiszen az ár sokkal nagyobb, amit fizetni kellett érte, mint maga a jutalom. De mire erre bárki ráeszmélne, addigra már régen késő. Akkor már nincs visszaút, csak el kell fogadni, hogy ez lett a sorsuk. - A legrosszabb, hogy egyre több ilyen ember van, aki a hatalomért cserébe bármire képes. Nem érdeklik a következmények, mert úgy gondolja az élete nem ér semmit, ha nincs a kezében az általa vágyott hatalom. - Persze mindig voltak ilyen emberek, de amikor ebbe az egészbe belekeveredik a természetfeletti is, amelyről nem olyan régen még fogalmam sem volt, akkor valahogy felkavarodik a gyomrom. Egyszerűen nem hiszem el. Éppen elég undorító egy-két politikus, akik a csillagokat is lehazudják az égről a győzelmük érdekében, de amikor valaki a lelkét kínálja fel az csak megmutatja, hogy amikor a kezébe kerül a hatalom.. Onnantól kezdve már nincs határ, mit ne lépne át. - Ennek nagyon örülök remélem, hogy mihamarabb talpon lesz újra. - Persze sosem egyszerű, ha egy jó árnyvadász lesérül és főleg nem az utóbbi időben, mikor tényleg oda kell figyelnünk minden egyes tagunkra, hiszen eléggé megfogyatkoztak a soraink, de időt kell adnunk a felépülésre, hiszen egy félig felépült árnyvadász, még önmagára is veszélyes nem, hogy a társaira. - Amennyiben nem kívánsz otthon maradni a nagybátyáddal, hogy a gondját viseld, akkor adhatok egy feladatot, de csak amennyiben biztos vagy, hogy ezt szeretnéd. - Nem minden család ugyanolyan, meg nem minden beteg ugyanolyan. Sokszor bármennyire is próbálunk segíteni végső soron csak azt kapjuk végeredményül, hogy legszívesebben sikítva menekülnék és reméljük, hogy a távolból is tudunk olyan támogatást nyújtani, ami a mielőbbi gyógyulást elősegíti. Hiszen néhányan igen csak hisztisek tudnak lenni, mikor betegek. Néha előfordul, hogy még én is az vagyok. Máskor meg nem is hagyom, hogy gondoskodjanak rólam. Eléggé változó.
remélem jó ❀
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Jace és Clary irodája Pént. Aug. 30 2019, 00:22
Minden küldetés egy újabb tapasztalat. Minél több tapasztalatot szerzek úgy annál inkább rádöbbenek, mennyi minden van még, amit tanulhatok. Az utóbbi akció rávilágított, nem csak a világ, de a benne élők sem mindig olyanok, mint amilyennek látszanak. Valami megváltozott. Ez a férfi remek példa rá, milyen mélyre tud valaki lealacsonyodni. A férfi még a saját családját is képes volt feláldozni, hogy egy démon kegyeibe járjon. Vajon van ilyen tettre mentség? És bűnbocsánat? Egész hazaúton azon gondolkodtam, mi sarkalhat bárkit ilyen tettre, hogy hátat fordítson a szeretteinek egy démonért? A választ ő maga árulta el, mielőtt még feltettem volna a kérdést. A pénz, ez motiválta. Láttam a bácsikám arcát. A haragot ami benne dúlt ezúttal még pókerarca sem tudta leplezni az ellenérzéseit. Ott helyben képes lett volna a puszta kezével megölni azt a gazfickót, de mint mindig győzött a józan ész az indulatok felett. Elfogtuk és magunkkal hoztuk, ez volt a legbölcsebb döntés, amit tehettünk. Elfogtuk, hogy egy arra érdemes, majd kivallassa. Talán már neki is láttak. Lehet, hogy sok hasznos információt sikerül majd kicsikarni belőle. Elsősorban a démonról, akinek a szolgálatában áll. A beszámolóm Clary-t is meglepi, főleg, amikor elárulom hogy a szökevény démonnak egy ember a csatlósa. Szomorú. -A bácsikám szerint, az elvek nélküli, anyagi javak motiválta mondén a legveszélyesebb. - mondom kissé lehangoltam. Akinek nincsenek elvei, nincs is mihez tartania magát, a legnagyobb aljasságokat is elkövetni. -Köszönjük, már sokkal jobban. Pár nap és újra talpon lesz. - felelem kedves mosollyal. -Míg lábadozik, szolgálatra jelentkezem helyette. - húzom ki magam lelkesen. Ha őszinte akarnék lenni, most nem nekem kéne itt ülni, hanem a bácsikám fiának, az unokabátyámnak, Yannisnak, őt viszont most fontosabb teendők kötik le, így jobb híján maradok én, aki képviseli a Whittemore családot. -Van esetleg valami feladatod a számomra? - érdeklődöm kicsit reménykedve, hogy a válasza igen lesz. Az igazság az, hogy még nem szeretnék hazamenni. A bácsikám - és ezt minden elfogultság nélkül mondom - az egyik legrutinosabb vadász, akit ismerek. A tettei és az érdemei magukért beszélnek. Ugyanakkor a világ legeslegeslegeslegrosszabb betege. Az őrületbe kerget mindenkit. Így ahelyett, hogy hazamennék azért, hogy égnek álljon a hajam, inkább bevállalnék bármilyen küldetést. Az sem baj, ha valami uncsi, rutinmelót sóznának rám. Ami otthon várna, annál szinte bármi jobb.
Szerettem volna, ha Jace is velem van, hiszen valahogy kényelmesebb volt ez az egészet úgy végezni, hogy ő maga is itt volt, de megértettem, hogy szüksége volt egy kis időre, hogy néha egyedül gondolkodjon, meg megpróbálja kitalálni, hogy mihez kezdjen Alec-el, hiszen egykoron ő volt az, aki a legjobban megértette, de most minden a feje tetejére állt. Kicsit fura belegondolni, hogy hosszas próbálkozás után, mikor már végre megértettük egymást Alec-cel és valamennyire kijöttünk egymással sajnos szembesülni kell azzal, hogy fogalma nincs arról, hogy ki is vagyok. Ami még inkább nehezíti a helyzetünket, hogy a jelenlegi állapota alapján az azt jelenti, hogy úgy hiszi még mindig Jace-be szerelmes. Így rá való tekintettel igyekeztünk kerülni a megnyilvánulásokat, de nem tudom, hogy jó megoldás-e az, hogy lábujjhegyen járkálunk körülötte. - Neked is jó reggelt, gyere csak be. Foglalj helyet. - Intettem a velem szemben lévő szék felé, hogy nyugodtan foglaljon helyet, majd el is veszem tőle a beszámolót, amit felém nyújt, majd biccentek a fejemmel, hogy kezdheti. Néha még furcsa belegondolni, hogy nálam idősebbek ülnek az asztal túloldalán, akik tapasztaltabbak, mint én. Bár mögöttem csak pár év van ténylegesen így ebben nem olyan nehéz lekörözni, de mégis néha elgondolkozom azon, hogy megérdemlem-e ezt a pozíciót, de az életemet az egyszer biztos, hogy nem cserélném el semmi másra. Egyszerre követem figyelemmel őt és a papírt, amit átnyújtott nekem. Időnként megerősítésszerűen bólintottam egy mosollyal az arcomon, hiszen még nekem is furcsa volt ez a helyzet és nem akartam, hogy egy percig is kényelmetlenül érezze magát. Mikor befejezte a papírlapot az asztalra helyeztem és az ölemben összekulcsoltam a kezeimet és úgy néztem fel rá. - Köszönöm szépen. Úgy tűnik a világ még inkább a feje tetejére fordult, ha már mondénok is inkább a démonok pártját fogják. - Azt gondolná az ember, hogy ennyi idő után mindent látott egy őrült apa, egy elveszett testvér, szó szerint megjártam a poklot, de még mindig képesek meglepni. - Hogy van a bácsikád? Mielőbbi jobbulást kívánok neki. - Őszintén remélem, hogy a lehető leghamarabb felépül majd.
remélem jó ❀
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Jace és Clary irodája Kedd Aug. 20 2019, 00:59
Lélegzetem visszafojtom, koncentrálok. Izmaim megfeszülnek, amint felhúzom íjamat és lassan a nyilamat a "céltáblámra" szegezem. Ezúttal nem a fára függesztett kerek korongra, hanem egy szürke nyúlra, aki békésen üldögél a bokrok tövében. A gyanútlan nyuszkó pajtást ebédre szánjuk. -Temi, mennünk kell. Feladat van! Igyekezz! - zavarnak meg a bácsikám sürgető szavai. Tudom mi a szabály, nem kérdezek semmit, csak teszem, amit kell. Gyorsan magamhoz veszem a holmijaimat. Út közben úgyis mindent infót megkapok.
Napokkal később - a küldetés után... Úgy alakul, hogy rám marad az a "hálás" feladat, hogy prezentáljam a küldetésről készített beszámolót. Az intézményvezető irodája felé sétálok. Kicsit izgulok, hiszen ez az első alkalom, hogy egyedül kell tájékoztatást tartanom a történésekről. Ezt legtöbbször a bácsikám teszi meg, de most a sérülése miatt pár hétig ágyhoz kötött. -Remélem, nem szúrom el. - veszek egy mély levegőt, összeszedem minden bátorságomat és bekopogok Clary irodájának ajtaján, majd mihelyst szabad utat kapok, belépek az ajtón. -Jó reggelt! A beszámoló miatt jöttem. - árulom el jövetelem célját. Írtam magamnak egy listát, amolyan feljegyzést, amin pontról pontra szerel minden, ami a bevetés alatt történt. Nem mintha nem tudnám magamtól is felidézni, csupán nem akarok semmit sem kifelejteni. Ezt átnyújtom Clarynek, és amint engedi, úgy belekezdek a beszámolóba. -Múlt héten szombaton azt a feladatot kaptuk, hogy járjuk be New York északi részének városszéli részeit, mivel démonok felbukkanását jelentették. Meg nem erősített infók szerint mondén-túszaik is vannak. - kezdek bele az ismertetésbe. Elmondom, hogy szombat 11:10-kor érkeztünk meg a célterületre - a bácsikám, az unokabátyám, bácsikám két közeli barátja és jómagam vettünk részt a feladat végrehajtásában. Mivel kevés infónk volt és azok sem igazán pontosak, ezért két csapatra váltunk. Hogy gyorsabban átfésülhessük a területet. Az idő mint legtöbbször, most is sürgetett. Az unokabátyámmal és az egyik árnyvadásszal kelet felől közelítettük meg azt az épületet, ahol feltehetőleg tanyát vertek és ahol vélhetően túszként tartanak fogva embereket. Ha így van, akkor a mi feladatunk lett volna épségben kiszabadítani őket. A bácsikám a másik vadásszal az épületen kívül biztosították a terepet. Őrszemként figyelték a mozgást. Minden nyugodtnak látszott, túlságosan is. -Mi egy démont kiiktattunk, de a társa elmenekült. - húzom el kicsit a számat, hiszen nem sokon múlott, hogy kézre kerüljön az is. Mondénekkel viszont nem találkoztunk odabent. Elmondom, hogy a bácsikámék felfigyeltek valamire, ezért behatoltak egy másik üresnek látszó épületbe, ahol egyetlen férfit találtak kikötözve, zsákkal a fején. Még életben volt. Aztán szinte a semmiből feltűnt egy csapat pokolszökevény. A bácsikám harcba keveredett velük és közben meg is sérült, szerencsére nem túl súlyosan. A vele tartó vadász is szerzett pár könnyebb sebet, de ő is jól van. Időben értünk oda, de ők csapdába sétáltak. A démonok számítottak ránk. -Kiderült, hogy a mondén, akit állítólag "túszként" tartottak fogva, a démonoknak dolgozik besúgóként. Őt elkaptuk és kihallgatásra vár.
Már egyre kevesebbet ábrándozom a mondén életemről. Rájöttem, hogy azt hiszem engem így vagy úgy, de végül ide sodort volna az élet. Hiszen itt érzem magam igazán otthon, itt illeszkedett életem összes apró kis darabja tökéletesen a helyére. Mintha mindennek így kellett volna lennie. S, habár koránt sem számítottam arra, hogy ilyen hamar, ilyen magas poszton kell ellátnom majd a feladataimat, de azért úgy gondolom, hogy még így is sikerült valamennyire igazodnom a helyzethez. Persze annak külön örülök, hogy Alec eltűnése után nem egyedül az én vállaimra szakadt az intézet vezetése, hanem együtt csinálhattam Jace-el. Bár nem tűnt sosem annak a típusnak, aki intézetet vezetne, de valahogy úgy éreztem, hogy együtt még ezt is megoldjuk. Bár tény, hogy eleinte, sőt ezt megelőzően nem is voltunk azok, akik vakon követték volna a törvényeket. Többnyire inkább megszegtük őket, de végső soron a jó ügy érdekében igaz, hogy előtte még legalább ezer kis pusztulást is magunkkal rántottunk, de az igazság az, hogy még ebből is képesek voltunk tanulni és ez talán mindennél fontosabb. Még mindig rettentően kicsi voltam a vezetői székben, szinte a lábam is alig ért le a földre, de szerencsére ennek a tényét az asztal eltakarta így senki nem foglalkozhatott az apró termetemmel. Jó pár esetben hasznos volt, de leginkább abban, hogy kis termetem miatt szerettek alábecsülni az ellenfeleim, ami csak annyit jelentett igazából, hogy így én magam egy hatalmas előnyre tettem szert. Néha már betemetett egy-egy papírmunka és legszívesebben lesöpörtem volna az asztalról az összeset, hogy elterüljek és aludjak rajta egyet, így máris nagyobb hasznát véve a hatalmas faasztalnak, de mindig leküzdöttem a még bennem tomboló lázadó ingereket. A mai napon Artemise-től vártam egy jelentést a legutóbbi bevetéséről. Fura volt eleinte a kis belső magon kívül ismerkednem másokkal, hiszen Alec-nek köszönhetően tudtam milyen döcögős is lehet egy ismerkedési út - bár mindez már lényegtelen, hiszen semmire sem emlékszik és visszakerültünk a nagy nullára -, de Artemise-al hála az égnek szerencsém volt. Iszonyatosan aranyos. Az ajtón lévő kopogtatásra kapom fel a fejemet és tolom arrébb a papírokat, hogy helyet teremtsek magam előtt. - Szabad! - Szólok ki és, mint egy lelkes kiscserkész pillantok nagy szemekkel az ajtóra.
remélem jó ❀
adminisztrátor
ranggal rendelkezem
Silent Brothers
all the stories are true
Tárgy: Jace és Clary irodája Szomb. Aug. 17 2019, 23:00
Kezdőlap
❀
