Mindig is szerettem volna felfelé törni, de ezek voltak a legnehezebb helyzetek. Amikor nem igazán tudod, hogy mi is a helyes lépés. Vagyis hát tudod jól, hogy mi a helyes lépés egyszerűen csak nem a legkellemesebb ezt megosztani másokkal. Mégis erre vállalkoztam és a sötét, és fájdalmas idők ellenére kénytelen vagyok minden érzelmet kiölve magamból a feladatomra koncentrálni.
- Az elhagyatottakkal kapcsolatban mindenképpen fel kell keresni, hogy voltak-e hozzátartózóik, akiket értesíthetnénk. Illetve meg kell győződnünk arról, hogy a mondén világból senki nem volt szemtanúja az átváltozásuknak. - Bár talán az még rosszabb, hiszen azzal, hogy nem látta senki azt jelenti, hogy mindannyian átváltoztatták őket, vagy meghaltak, akiket nem is változtattak át. A mondénoknak pedig szükségük van valamilyen fajta lezárásra, hogy ezzel is megóvjuk őket a világunktól. Valamitől, ami szüntelenül körbeveszi őket.
- Elsősorban a legfontosabb most, hogy mindezt a régi pompájához hasonlóra alakítsuk. Az intézet renoválásával majd a sorainkat is újra kell alakítsuk, amint felépült mindenki. Utána pedig miután hivatalosan megnyitott az Árnyvadász Akadémia vendég előadóként mindent intézetvezetőt szívesen látunk, illetve ha kiemelt tudással rendelkező árnyvadászról tudtok, amit úgy gondoltok, hogy át tud adni a jövő nemzedékének ne habozzatok jelezni. - Olyan rossz belegondolni, hogy a Klávé számára semmi sem fontos csak az, hogy a soraikat újra egyenesben tudhassák. Mintha minden akörül forogna, hogy mekkora erő van a markukban. Félnek és ez csak még inkább őrülté teszi őket és az egész levegő teljesen feszült. Egyesek szüleinek halálával nem foglalkoznak, másrészről pedig azokkal nem foglalkoznak, akik a pokolban raboskodnak.
- Emellett pedig elrendelték, hogy a tündérek ügyeibe nem folyhatnak bele az árnyvadászok, ezt mindenképpen futótűzként kellene terjeszteni. Egyenlőre még nem született döntés velük kapcsolatban tekintve, hogy jó néhány árnyvadászt tartanak fogságban, aminek köszönhetően szeretnének előnyösen kijönni egy alkuból. - Sok szerencsét hozzá, hiszen pont a tündérekkel akarnak a szavak útján győzedelmeskedni. Bár ez az egész ügy is jelenleg hátratolódott, mert fogalmuk sincs, hogy mit kezdjenek a helyzettel. Nyalogatják a sebeiket.

Megannyi alkalommal gondolkoztam már el azon, hogy mi történik akkor, ha aznap nem vagyok ott abban a klubban. Ha nem találkozom velük és nem fordul fel fenekestül az életem. Talán még mindig egyszerű mondénként élnék. Azonban a veszélyek idővel elérték volna a világukat attól függetlenül, hogy jelen voltam vagy sem. Hiszen Valentine nem maradt volna sokáig a sötétségben, de ha mégis, akkor Sebastian nem tudott volna nyugton maradni. Sosem tudhatjuk, hogy miként alakultak volna a dolgok, hiszen minden egyes döntéssel apró változásokat eszközöltünk, aminek a végkifejlete végül a sajátunkká vált. Nem másíthatjuk meg, egyszerűen együtt kell élnünk vele. Most például Alec veszteségével kell valahogyan megbirkóznunk. Ha rajtunk múlna már most itt lenne, de ez az egész nem olyan egyszerű. Velünk semmi sem egyszerű.
- Igen.. Mindenre.. - Csak éppenséggel arra nem voltunk képesek, hogy őt is magunkkal hozzuk. Szeretném még élvezni Jace ölelésének a melegét, hogy milyen megkönnyebbüléssel tölt is el, de a pillanatunk hamar végéhez ér, amikor is a Klávé küldötte diszkréten jelzi a jelenlétét én pedig ezzel elhúzódom Jace-től, de nem vagyunk így sem túl messze egymástól. Szinte olyanok vagyunk, mint két mágnes, amelyek szüntelenül vonzódnak egymáshoz.
Egy mosollyal üdvözlöm őt, majd pedig követve őket indulok meg a könyvtár irányába, ahol hagyom, hogy előbb ő léphessen be aztán követem én is. Habár nem voltunk jelen a csata ezen helyszínén mégis pontosan a lelki szemeim előtt látom mindazt a fájdalmat, amit az itt lévők átérezhettek. Ehhez képest talán nekünk egyszerű sétagalopp volt az egész. Bár tényleg le kellett szúrnom a saját testvéremet, hogy azzal halálra ítéljem. Ez pedig annak ellenére sem volt könnyű, hogy megannyi szörnyűséget tett.
- A legtöbb holtest sötét árnyvadászokhoz tartozott egyértelműen, de bőven megfordultak közöttük elhagyatottak és árnyvadászok is. Számilag az arányokat jeleztük is a jelentésünkben. - Még mindig olyan hihetetlen, hogy a mi kezünkben van az irányítás, hogy mi vagyunk az intézet élén. Alec pedig a pokol legmélyén.

A jobb hüvelykujjam körmét kezdem rágni, s a homlokomat ráncolom. Rossz szokás, ám elhagyhatatlan. Mindössze Clary közeledő alakja az, ami képes kiráncigálni a magam köré húzott falak közül, melynek minden tégláját a felesleges aggodalmaskodás és túlgondolás alkotja. Mégis, mint egy angyal. Vörös haja ragyogott a vibráló boszorkányfényben, észbe se kaptam, és máris körém zárultak karjai. Jól esett, szinte már gyűlöltem magamat, hogy Alec felkutatása helyett csak Claryre bírtam gondolni, de nem tudtam megállni, hogy ne öleljem magamhoz szorosan.
- Természetesen. Visszahozzuk Alecet, együtt mindenre képesek vagyunk...
Arcomat a hajába temetve szívom be azt az édes illatot, amelyet magából áraszt. Soha nem tudtam pontosan leírni, édes, bódít, de közben, mint a citromfű, van benne valami, ami felpezsget. Éppen csak nem rezzenek fel az intő jelzésű köhhenésre. Ki akartam zárni a jelenlétét, mégis kényszerítettem magamat, hogy a Klávé küldöttjére koncentráljak. Még ha majdnem fizikai fájdalmat okozott is, hogy elengedjem Claryt, mindössze csak egy hajszálnyi távolságot tartva az ő, valamint az én csípőm között.
- Elnézést... - még ha nem is gondoltam így, muszáj volt a megfelelő szavakkal teletűzdelnem  mondanivalómat. - Természetesen állunk rendelkezésedre, Dorothy. Azt hiszem kezdhetjük a könyvtárral.
A hangom hűvösebb, mindössze Clary élvezheti azt a kiváltságot, hogy mézédes hangon suttogjak a fülébe. Aranyként villan tekintetem, amint szélesre tárom előtte is a könyvtár ajtaját, hagyván, hogy először is feldolgozhassa a látványt. A véres falakat, a feldöntött asztalokat, könyvespolcokat, és a fegyverszekrény összetört üvegét, a szétszórt fegyvereket. Mindössze a hullákat takarítottuk el, hogy a maradék mind hitelesen szolgálhasson a Klávénak bizonyítékként.

Sosem volt egyszerű a Klávé tagjának lenni. Mindig igyekeztem feljebb törni, hiszen szerettem volna tényleges változásokat eszközölni még akkor is, ha néha teljesen elérhetetlennek tűnt az egész próbálkozás. De talán amit a legjobban utáltam az egészben, hogy rossz híreket közöljek másokkal. Persze a Klávé szempillantás nélkül hozott meg olyan döntéseket, amely családokat szakított szét. Természetesen ezzel sem akartak megállni egyetlen egy esetnél.
A New York-i intézetbe érkezve már jó pár ötlet megfogalmazott a fejemben, de ezeket nem oszthattam meg bárkivel, hiszen tudom jól, hogy a Klávé azon nyomban tenne annak érdekében, hogy a szavamat semmibe vegyék. Bár elég nehéz lenne, hiszen mindig is értettem ahhoz, hogy teljesen diplomatikus legyek és az érzelmeket teljesen kifacsarjam önmagamból.
A hatalmas intézetben egyenesen a könyvtár felé veszem az irányt, ahol meg is pillantom az ölelkező párost. - Khm. - Kaparom meg a torkomat, majd pedig hátam mögött összekulcsolt kezekkel szegezem rájuk a tekintetem. - Talán, akkor rá is térhetnénk a lényeges eseményekre, körülményekre, amelyeket mindenképpen meg kellene beszélnünk. - Már előre érzem a csalódottságukat, ami koránt sem könnyíti meg a dolgomat, bár ugyanakkor tényleg csalódni fognak, vagy bárki meglepődne azon, hogy ők már mondhatni elengedték Alec kimentését. Régebben Jace eltűnését is örömmel tolták hátrébb. Bár tény, hogy voltak fontosabb események, amelyek a figyelmüket igényelték, de talán itt lenne az ideje most már tényleg annak, hogy friss szemeket vezetnénk be a Klávé és a tanács élére.

Tudom, hogy valószínűleg teljesen maga alatt van Jace, hiszen Alec mégis a lelkének egy olyan része, amit senki nem pótolhat. Mondhatni az otthona a parabatai-a. Habár eleinte nem teljesen értettem a kettejük viszonyát, kapcsolatát, de talán azért, mert még Alec maga sem tudta, hogy hányadán állt Jace-el kapcsolatban. De miután ez teljesen tisztázódott akkor jöttem rá, hogy legalább annyira szükségük van egymásra, mint a levegőre. Gyűlölöm magam azért, mert nem tudok rajtuk segíteni, de legalább talán a Klávé részéről lesz valami előrelépés, habár nem igazán az jellemező rájuk, hogy annyira előrelátóak és segítőkészek.
A könyvtárhoz érve még mindig egyfajta keserűség fog el, ahogy látom a lepusztult falakat, a könyveket, ahogyan a földön terülnek el és az itt-ott felfedezhető vérfoltokat, amelyek hol a társainktól, hol pedig egykori társainktól származnak. De az emberi áldozatokat sem szabad elfelejtünk, akik sajnos életüket vesztették, hiszen Valentine-tól tanulva Sebastian semmit nem bízott a véletlenre az elhagyatottakkal.
- Jace.. - Tudom jól, hogy nem enyhíthetem a fájdalmát, de annyit megtehetek, hogy legalább mellette vagyok. Ezért is siettem oda hozzá, mikor megpillantottam, hogy karjaimat a teste köré fonva, vonjam az ölelésembe. - Megtaláljuk a módját, hogy visszahozzuk. Mindent megoldunk. - Hiszen habár terveink nagy részét a Klávé nem engedélyezi és a legnagyobb részben orbitális őrültség, de mégis sikeresség övezi. Lehet, hogy sokszor azért vonzzuk magunkhoz a bajt is, de vannak dolgok, személyek, akik igazán megérik a kockázatot.

Nem volt túl biztató, nem hogy a helyzet, de maga a hír sem, hogy a Klávé küldöttje hamarosan megérkezik. A Klávé említése már olyan érzetet hordozott magával, ami képes volt csak még nyomasztóbbá tenni a helyzetet. Karba tett kézzel mászkáltam fel, s alá a könyvtár ajtaja előtt, mintha csak megoldást tartogathatna számomra az idő. Mintha bármit is érne, hogy húzzam a pillanatot, amikor szembesülünk a pusztítással. Mégis itt várok, az arcomra nyugalmat erőltetek, mintha csak minden a legtermészetesebb módon zajlana. Clary még nem ért ide, fogalmam sincs, merre kóborolhat, de csak remélem, hogy még időben érkezik. Ha már kettőnket rendeltek ide, akkor mindkettőnknek meg kéne jelennie. Főleg az elmúlt időszak eseményeit tekintve. Nem mellesleg, elég kevesen vagyunk, akik tisztában vannak vele, hogy mi is történt pontosan a Pokolban. Egyáltalán a Klávé tisztában van-e, hogy mi lent jártunk... Legszívesebben nem árulnám el nekik, Valentine és Sebastian neve továbbra is szitokszó számukra, ahogy a velük kapcsolatos dolgok is. Így viszont, hogy Alec nélkül kellett visszatérnünk, mindenképpen fontos szempont, amiről mindenképpen tudniuk kell, hogy kimenthessük onnét. Magnus talán még kapóra is jönne, de ki tudja, jelen helyzetben mennyire is támogatnák, hogy alvilágiak segítségét kérjük. Bár tény, hogy eddig minden egyes alkalommal működött a tervünk, amikor a Klávé azt egyáltalán nem támogatta...

//bocsi, ez nagyon gyökér lett...