[You must be registered and logged in to see this image.]- Ehhez talán jobb lenne hozzácsatolni még egy részt, miszerint még időt is adj arra, hogy esetlegesen leállítsalak, vagy visszafogjalak. - A legutóbbi alkalommal, habár közölte vele, hogy mit fog csinálni, de esélyt arra már nem adott, hogy megpróbálja valahogyan elkerülni a szituációt. Abban a helyzetben kétli, hogy bármit tehetett volna, amivel megváltoztathatta volna a véleményét. Többé-kevésbé sikerült visszatalálni a régi útra még akkor is, ha valamennyire még mindig döcögve haladtak. Hiszen Alec emlékei még mindig a múlté voltak, amely továbbra is problémát okozott. De idővel talán minden seb begyógyul a maga módján.
- Nem túl nagy kunszt csak több gyakorlatom van abban, hogy miként jussak túl rajta a lehető leghamarabb. - A papírmunkában talán már Simon-nak van több tapasztalata már a mostani adagot is látva, de újként a többség még igazán szereti belefektetni az időt és energiát, hogy tökéletes legyen, míg idővel már egyfajta rendszeresség alakul ki, aminek a vége az lesz, hogy egyre kevesebb betű kerül a papírra. - Ez a terv, úgyhogy húzzunk bele. - Habár örül, hogy együtt tölthetnek egy kis időt valahogy mégis minőségibbnek hat, ha együtt esznek és kötetlenül beszélgetnek, mint miközben a fejük felett lóg a kötelesség.
- Akkor hajrá. - Rámosolyog még egyszer a fiúra, majd nekiesik az előtte összegyűlt aktakupacra és elkezd végighaladni rajta a lehető legnagyobb precizitással, de ugyanakkor tényleg arra igyekszik, hogy a lehető leghamarabb letudhassák és ha kell még segít a fiúnak is a másik felében is. De minden egyes aktát, ahogy magához vesz rájön, hogy talán szólnia kellene Jace-nek, hogy a saját munkáját nem kellene átruházza másra, mert ez még neki is fárasztó nem csak egy úgymond még egy újonc számára.
- Hogy állsz? - Szólal meg újra, mikor már az utolsót veszi magához. Szinte észre sem vette az idő múlását, teljesen transzba esett a munka közben.

[You must be registered and logged in to see this image.]- Maradjunk annyiban, hogy őrültséget csak együtt csinálhatunk és az első dolgunk az lesz, hogy szólunk a másiknak. - Tudja, hogy talán ez a személy mégis csak Clary lenne, akivel együtt felnőtt és, aki most már hivatalosan a parabatai-a, de őszintén szeretné, ha közöttük is újrateremtődne a kapocs, amely egykoron jelen volt. Még az egész emlékek hiánya előtt. Rögös út vár rájuk, de mindent megtesz majd annak érdekében, hogy visszataláljanak, avagy odajussanak, ahova mindig is tartottak.
- Hát minél hamarabb rápörgünk, annál hamarabb megoldjuk. Szóval.. Elsősorban próbáljuk meg őket rendszerezni és onnantól kezdve már nem lesz probléma. - Azzal el is kezdte a kezei közé venni az aktákat és különböző stószokat kialakítani, miután nagyjából átfuttatta a szemét egy-egy mappán. - Ha ez igazából megvan onnantól nagyjából ugyanazt kell csinálni csak apróbb változtatásokkal, hogy annyira ne legyen feltűnő. - Rámosolyogott és szinte már megszokott gyorsasággal haladt végig az aktákon, mert neki sem volt sok kedve ahhoz, hogy a papírmunkával töltsék el az összes idejüket, de azzal sem akarta bajba sodorni Simon-t, hogy elrángatja innen. Azt koránt sem nevezhetné jó pontnak a kapcsolatuk újraindítására, akármilyen irányba is terelődjön el a jövőben.
- Na, ezzel megvagyunk. - Tekint végig a különböző stószokon. - A kérdés már csak az, hogy melyikeket vállalod. Egy alap rövid összefoglaló elég az egészhez, nem kell kifejezetten túlzásba esni tekintve, hogy már ez is több, amit Jace megcsinálna. - Lehet, hogy intézetvezető lett, de ettől függetlenül még nem nőtte ki a szokásait, amely továbbra is ugyanaz, hogy a papírmunka egyáltalán nem a kedvence. Így nem csoda, hogy ennyit akasztott Simon nyakába. Ha jó szándékkal, ha nem.

[You must be registered and logged in to see this image.]Örült, hogy sikerült egyfajta láthatatlan falat leküzdeniük még annak ellenére is, hogy tisztában volt vele, hogy ez végső soron nem lesz teljes megoldás. Még beszélnie kell Sera-val is, hogy mit is jelent majd ez az egész, hiszen habár kezdte megkedvelni a férfit a szomorú igazság az, hogy a szíve valahogy mindig is Simon irányába húzta. A fiú túlságosan is sokat jelentett neki ezért is volt olyan nehéz számára azaz időszak, amikor nem emlékezett rá. Most pedig igyekeznek visszatalálni a másikhoz remélhetőleg még akkor is, ha ők maguk sem tudják, hogy mégis mihez kellene kezdeniük pontosan.
- De kérlek többször te se tegyél olyan őrültséget, amivel elveszíthetlek. Nem számít, hogy mit kapunk cserébe végső soron azt hiszem nem éri meg. - Talán nem kellett volna ezt mondania, hiszen visszakapta a testvérét, de ugyanakkor nem is igazán volt Alec már önmaga. Ha esetleg másmódon találtak volna megoldást a megmentésére, akkor egyiküknek sem kellett volna az emlékeit nélkülözniük. Ugyanakkor nem sejthetik, hogy meddig is ér el Asmodeus hatalma és kedvenc hobbija az emlékekkel való játszadozás.
- Ennyi munka után bárki megéhezne, szóval ha benne vagy akkor beugorhatunk a Taki-be. - Vetette fel az ötletet, majd újból beleásta magát a temérdek munkába, hogy mihamarabb végezhessenek és megpróbáljanak visszatérni valamennyire a normális kerékvágásba.

[You must be registered and logged in to see this image.]Minden egyes alkalommal, amikor közelebb került valaminek a megoldásához egy újabb pofon köszöntötte szinte azonnal, hogy még véletlenül se tudja összeszedni magát. Elvesztette Alec-et, majd azzal, hogy visszakapta a testvérét elvesztette a szívéhez igen csak közel férkőzött egykori, egyszerű mondén srácot. Olyan volt ez az egész, mintha semmiképpen sem kerülhetne ki győztesként. Magára is haragudott a történtek miatt, de ugyanennyire Simon-ra is, amiért még csak igazán el sem búcsúzott tőle, hanem egyenest fejest ugrott az ismeretlenbe, hogy visszaszerezze a testvérét.
Egyszerre egy embernek az emlékhiányával is nehéz megküzdeni, de mikor ketten hidegülnek el az emlékek hiánya miatt az már szinte teljesen lélekromboló még azok számára is, akik minden helyzetben igyekeznek megőrizni a hidegvérüket és végig erősek maradni. Már kezdte úgy érezni, hogy teljesen kifordult önmagából, de most a beszélgetés is egy hatalmas lépésnek tűnt, de mégsem tudta megállni, hogy magához ölelje Simon-t, hiszen elmondhatatlanul hiányzott neki.
Egy pillanatra megijedt, hogy átlépett egy határt, amit még nem kellett volna, de mikor Simon nem akarta elengedni egy kicsit megnyugodott és halvány mosoly ült ki az arcára. - Nem fogok elveszni ezt megígérhetem. - Bár nem tudta igazán, hogy mégis mennyire ígérhet ilyesmit, miután az utóbbi időben valamilyen oknál fogva az egyik démon hercegnek láthatóan a célpontjává vált, de ha rajta múlott tényleg nem szándékozott köddé válni, vagy újra távolságot kiépíteni kettejük között. Az utóbbi időben határozottan közelebb került Sera-hoz is, ami talán egy kicsit komplikáltabbá teheti az életüket, de hisz benne, hogy meg tudják majd oldani. - De talán tényleg jobb lenne, ha átharcolnánk magunkat a papírmunkán és akkor utána talán elmehetnénk valahová. - Talán nem lesz olyan minden, mint régen, de nem is kell, hogy olyan legyen. A dolgok változnak és ez egyszerűen már csak az élet rendje.

[You must be registered and logged in to see this image.]A rengeteg papír láttán nem is döbbent le annyira azon, hogy Simon valahogy mindig elfoglalt volt. Nem tudja, hogy Jace szándékosan sózott-e ennyi feladatot a nyakába, hogy ne legyen láb alatt, vagy egyszerűen csak ne kelljen még egy olyan személlyel foglalkozni, akinek memóriagondjai voltak vagy egyszerűen csak ezzel akarta megóvni őt attól, hogy túl sok időt tölthessen a terepen. Bár az utóbbi talán a legkevésbé valószínű, hiszen mindannyian ezt az életet választottuk a veszélyekkel együtt és nem hiszem, hogy Jace pont most kezdene el ettől óvni valakit. De az igazság az, hogy sosem lehet tudni.
A bemutatására felkuncogott, hiszen habár egyszerű vicc volt valahogy mégis mosolyt csalt az arcára. Simon ebben mindig is nagyon jó volt nem hiába sikerült egyenesen a szívébe költöznie anélkül, hogy észrevehette volna.
Tényleg a papírmunkában akart segíteni, de közben valahogy hálás volt annak is, hogy ez az egész elindította közöttük a beszélgetést, amelyre mindkettejüknek nagyon szüksége volt. A fiút hallgatva nem is tudott igazán az előtte lévő papírokra koncentrálni és nem is akart már annyira, de nem akarta cserben hagyni, hogy ahelyett, hogy segítene neki eltereli a figyelmét.
Ahelyett azonban, hogy a papírokkal foglalkozott volna tovább, miután Simon a mondandója végére ért akaratlanul is köré fonta a karjait, hogy szorosan magához ölelhesse. - El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök, hogy újra itt vagy... Nem tudom mit csináltam volna, ha örökre elveszítelek. - Talán már így is kis híján sikerült, hiszen az emlékei nélküli időszak olyan gátat szabott kettejük között, ami miatt kicsit kényelmetlenül érezte magát, hogy ennyire szorítja ezért lassan elengedte. - Bocsi..

[You must be registered and logged in to see this image.]Szinte tapintani lehetett a levegőben a kínosabbnál, kínosabb energiákat, de pontosan azért volt itt, hogy mindezeket végre eltemethessék és együtt továbbléphessenek. Bármit is jelentsen a továbblépés.
- Biztos? - A bátyával kapcsolatos helyzetből elég sokat tanult így senkinek sem szeretne a terhére lenni. Meg aztán bármennyire is szeretné megbeszélni a dolgokat Simon-nal sosem erőszakolná rá a társaságát a fiúéra. Ha tényleg inkább menekülni szeretne előle és a beszélgetés elől, amit mindenképpen meg kellene előbb vagy utóbb ejteniük, akkor azt is tiszteletben tartaná.
- Oh, oké. - Persze a papírmunka közös megoldása sem volt több egyfajta ürügynél, amit arra használhatott volna fel, hogy több időt tölthessen el vele és közben legalább elfoglalhassák magukat valamivel, ami talán elterelheti a figyelmet arról, hogy mennyire kínosan is viselkednek egymással.
- Persze, nagyon szívesen! - Mosoly kúszott az arcára, amiért meggondolta magát és már el is indult a nagy papírhalmaz felé. Valamilyen szinten el sem hitte, hogy ennyi papírmunkát osztott ki neki Jace, de biztos volt rá valamilyen oka. Talán pont az, hogy lefoglalja és legyen oka azt mondani, hogy mégis miért nincs rá ideje. Még a végén kiderül, hogy Jace titokban, valahol mélyen bírja Simon-t. Bár tény, hogy megmentette a parabatai-t a fogságából. Ezért pedig mondjuk pont az lenne a legkevesebb, hogy nem oszt ennyi feladatot a nyakába.
Egy pillanatra mozdulatlanná vált a fiú szavaira, majd tovább rendszerezte a papírokat és futotta át őket a szemével, habár koránt sem tudott teljesen rájuk figyelni. - Teljesen megértettem. Ezt sosem vetném a szemedre és neked sem kellene. Sokkal inkább azért voltam rád mérges, mert anélkül vetetted magad a veszély kellős közepébe, hogy egyáltalán megkérdeztél volna.. Elveszíthettelek volna mindkettőtöket. - Tekintetével még a fiú alakját is kerülte inkább próbált a papírmunkára fókuszálni sikertelenül.

[You must be registered and logged in to see this image.]Sosem került olyan helyzetbe, ahol ennyire ideges lett volna, vagy nem tudta volna, hogy mitévő legyen. Simon nagyon sok tekintetben volt az első és efelett nem hunyhat csak úgy szemet. Mindenképpen tiszta vizet kell öntsenek a pohárba még akkor is, ha az egész egy kellemetlen tortúra lesz majd. Szüksége van rá és reméli, hogy a fiúnak is, már csak azért is, hogy tisztán láthassanak.
A kopogtatás erőteljesebbre sikerült, de bármennyire is szeretett volna meghátrálni nem tehette. A kiszűrődő hangok alapján egyértelművé vált a számára, hogy koránt sem őt várta. Azok után, ahogy az utóbbi időben kerülni kezdte egyáltalán nem csodálkozik ezen. Miután kinyílt az ajtó legalább annyira bámulta a fiút szó nélkül, mint ahogyan azt ő maga is tette. Hálás volt neki, hogy megtörte a kínos csendet, ami már kezdett a védjegyükké válni és egy halovány mosolyt erőltetett az arcára, hogy próbálja leplezni mennyire zavarban van, hogy mennyire izgul.
- De csak, ha nem zavarok, mert nem akarlak feltartani. - Mondta őszintén, hiszen lehet, hogy tényleg nem ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy most felhánytorgasson mindent. Viszont, ha most nem akkor nem tudja, hogy mikor szedi össze megint a bátorságot ahhoz, hogy ezt megtegye.
- Sok papírmunkát adott Jace? Ha gondolod segíthetek benne. - Bár ő sem volt oda ezért a feladatért, de ha szükség volt rá megcsinálta. Általában mikor még csak hárman voltak ő húzta sokszor a legrövidebbet, ami azt jelentette, hogy neki kellett ezzel foglalkoznia, úgyhogy megvolt már a maga rutinja ebben.

[You must be registered and logged in to see this image.]Azt a kínost légkört, ami kettejüket körbeölelte muszáj volt valamilyen szinten megszüntetni. Nem volt más választása, mint egyenesen a probléma forrásához menni. Megannyi alkalommal kerülhetik el egymást, vagy futhat el előle, de végső soron muszáj lesz megbeszélniük ezt az egész helyzetet. Pontosan ezért is jött el egyenest a fiú szobájához. Talán most átlép egy határt, de ez valahogy még mindig jobbnak tűnik elsőre, mintsem az, hogy homokba dugják a fejüket és megpróbálják ignorálni a nyilvánvaló problémát.
Habár párszor elment a fiú ajtaja előtt, mielőtt még ténylegesen megállt volna előtte, hiszen határozottan ideges volt. Mély levegőt vett és a kezét felemelte, hogy kopogtasson, de valahogy valami mégis megállította. Nem volt az a típus, aki túlságosan is megijed dolgoktól, de ez valahogy most mégis más volt. Nem tudta, hogy hova helyezze kettejük kapcsolatát és ennek tisztázása koránt sem olyan egyszerű. Határozottan nehéz beszélgetés lesz, már ha egyáltalán rá kell terelődniük erre az egészre. Na, nem mintha látna lehetőséget arra, hogy ezt az egészet elkerülje. Ezért van itt, úgyhogy valamit kezdeni kell vele, ha mind a ketten tovább akarnak lépni. A dolgok megváltoztak és nem biztos, hogy képesek lennének visszatérni a régi kerékvágásba. A történtek után pedig nem is biztos, hogy szeretné. Fájdalmat okozott neki, hogy a fiú nem emlékezett rá és emiatt mennyire rideg lett, de ugyanakkor valamilyen szinten meg is érti.
Végül mielőtt még tovább gondolkozhatott volna erőteljesen bekopogtatott az ajtaján, amitől egy kicsit még az ajtó is megrezzent. Talán ezzel egy kicsit határozottabbnak, avagy ijesztőbbnek tűnhetett, de ha valami határozottan nem volt, akkor olyan személy, aki ezután fogja magát és elrohan. A kísértés megvolt de inkább a háta mögé tett kezekkel várta, hogy végre kinyissa a fiú az ajtót és elkezdődjön életének talán első és egyben legkínosabb beszélgetése is.