griffith & dorothy

Az utóbbi időben sajnos nem volt lehetőségem, hogy itt legyen Griffith mellett, hiszen minden éjszakában én őrködtem így sajnos magára kellett hagynom, nappal pedig én voltam az, aki használhatatlanul dőlt be az ágyba így nem igazán váltottunk túlságosan sok szót egymással. Most azonban kiderült, hogy az utolsó éjszakámat már más viszi így végre egy kicsit nagyobb lelkesedéssel indultam meg a szobánk irányába, amit most meg sem próbáltam kinyitni, hiszen már rájöttem minden reggel, mikor visszajöttem, hogy minden egyes alkalommal zárva volt. Megértettem, hogy félt, eleinte én magam sem éreztem túlságosan biztonságban magam itt, de mondjuk ez nem sokat változott. Egyszerűen csak tisztában vagyok vele, hogyha már bizonyítottál, akkor ok nélkül nem vághatják el a torkodat álmodban. Mondjuk még ennek ellenére is szokásom volt Griff előtt is bezárni az ajtót, mert nem akartam váratlan meglepetéseket. Bár egy zár is csak egy kicsi védelmet szolgáltathat, aki be akar jutni megtalálja a módját a remény csak abba van belefektetve, hogy arra legalább azért felkelek.
Óvatosan csuktam be magam mögött az ajtót, hogy még véletlenül se ébresszem őt fel. A cipőmet már az ajtó előtt lekaptam a lábamról, hogy annak kopogása se zavarhassa meg álmában. Az ágyamhoz lopakodva levettem magamról a kabátomat, meg a felsőmet és nem maradt rajtam más, mint az egyszerű fekete toppom, meg a nadrágom és a zoknim, aminek elmondhatatlanul hálás voltam, hogy ilyen hatalmas védelmet nyújt a számomra a hideg kőpadlóval szemben.
Egy pillanat alatt fagyott meg a vér az ereimben, amikor az éjszaka csöndjét megtörte sikítás hangja. Úgy fordultam meg, mintha az életem múlna rajta és esküszöm, hogy arra számítottam, hogy valaki van az ajtóban, vagy bejött, de egyedül Griff volt velem az ágyában, akinek torkából mély sikolyok törtek elő. Hirtelen nem tudtam, hogy mit tehetnék odarohantam hozzá és először rátettem a kezemet és úgy próbáltam meg nyugtatni, majd mikor ez hatástalannak bizonyult odafeküdtem mellé, hogy egész testemmel védelmezhessem őt és gondolkodás nélkül karoltam át, húztam mellkasomhoz a hátát és úgy tartottam a karjaim között, miközben folyamatosan a fülébe suttogtam, hogy minden rendben lesz. Nem tudom, hogy felébredt-e az álmából, vagy abban sikerült megnyugtatnom, amikor végre alábbhagyott a reakciója, de mindenesetre egy pillanatra se engedtem őt el.