Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

sadie & benie

join me, trust me it's going to be fun

Különleges alkalom volt ez és csak remélni tudta, hogy nem lesz túl ellenszenves a vámpírfiú. Hiszen nem azért jött ide, hogy ketrecbe zárja, mindössze csak egyfajta közös megegyezésről lenne szó. A szabadságát nem veszítené el feltétlenül, de mégis hivatalosan a Boston-i klánhoz tartozna. Még akkor is, ha az idejét láthatóan New York-ban tölti szívesebben. Azonban, ha a New York-i klán nem is lát benne potenciált Sadie kifejezetten igen.
- Sadie Collins. Bár nem hiszem, hogy egy név túlságosan sokat mondana neked. - Persze azért mégis csak az első volt a vámpírok között, de ezt is csak kevesen tudják, avagy sejtik, mert az, hogy egy nőt is a szárnyai alá vett Hecate abban a korban totális szentségtörésnek számított. Nevetséges, hogy mindig a férfiak azok, akiknek előnyt kell adni valamiben, mert valami lóg a lábuk között. De az egész életét Hecate-nek áldozta így pedig szerencséje volt. Most pedig a legjobb életét élheti, mindenféle kötöttségek nélkül. A szabályok mindössze csak azért vannak, hogy ügyesen kijátszhassa azokat. - A Boston-i klánvezér lennék és lenne egy alkum a számodra. - Ha van egy kis esze, akkor végighallgatja, de ha nem, akkor megvan a maga módja arra, hogy rávegye, hogy hallgasson rá.
- Bolond újszülött? Mit kell ezen bárkinek is üzengetni? Ha nincs ott az átváltoztatója, hogy ügyeljen arra, hogy ne csináljon hülyeséget karót neki. - Nincs szükség arra, hogy lelepleződjön a vámpír faj, de még mindig elfelejti, hogy mennyi idióta van, aki ész nélkül használja az átváltoztatás képességét. Bár ugyanakkor ezen őrültek azok, akik elterelik a figyelmet arról, amit a klánok csinálnak titokban, hiszen nekik köszönhetően kevesebb reflektorfény vetül a többiekre. Meg aztán könnyebb úgy a szabályokat is kedvükre hajlítani, ha nincs, aki odafigyeljen.

❖ Megjegyzés: remélem tetszik

sadie & ben

nope, i'm a free vampire

Élveztem az éjszaka által nyújtott békét. Lassan két hete volt már, hogy kerültem a Java Jones kávézót, helyette újabb hobbiként egy távolabbi parkban zenéltem.
Egy padtámláján ücsörögtem, a lábamnál egy gitártok és egy hátizsák hevert, miközben a gördeszkámat nekitámasztottam a pad oldalának. Ma nem terveztem semmiféle ügyletbe belebonyolódni, csupán élvezni akartam a szabadságomat. Békésen pengettem a gitáromat, miközben halkan dúdoltam. A zene mindig segített kiüríteni az elmémet, ha megtelt sok szarsággal. Nem tudtam hogyan tovább: a tündérekkel való üzletelésem amilyen gyümölcsöző volt, éppolyan kockázatos is, de mindig is szerettem vásárra vinni a bőrömet. A hacker és drogbizsnisz is virágzott, nem volt panaszom ilyentéren. De… Ott volt az a lány, az a bolond csaj, akinek a vérét mindennél jobban kívántam a világon, és egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből, pedig tudtam, hogy kerülnöm kellett volna őt.
Egy pergős dalra váltottam át, amikor a hátam mögött valaki a nevemet szólított. Abbahagytam a játékot, az ujjaimat a húrokon pihentettem, miközben a vállam felett hátralestem.
− Attól függ, ki keresi – válaszoltam békésen, hiszen nem számítottam kuncsaftra. Végigmértem az ismeretlent, és hamar megéreztem, hogy egy másik vámpírral volt dolgom. A gitárt magamhoz ölelve megfordultam a támlán, és a lábaimat lóbálva pillantottam a nőre.
− Sikerült megkapni az üzenetemet a bolond újszülött vámpírral kapcsolatban, vagy mi dolgod lenne velem? – ráncoltam össze a homlokomat, hiszen a nő ismeretlen volt számomra. Nem tűnt szabadúszó vámpírnak, ezért feltételeztem azt, hogy biztos a klán küldte, miután megüzentem nekik, hogy egy kattant kiscsaj randalírozik a városban, és gyilkolássza az embereket. Elvégre, nem az én dolgom volt eltakarítani a szememet.
Mindenesetre nem voltam bunkó. Megvártam, hogy elmondja mit szeretett volna tőlem, addig nem fogtam bele újabb dalba.

sadie & benie

join me, trust me it's going to be fun

Nem volt túl gyakorinak nevezhető esemény, hogy Ő keresett volna fel valakit. De akaratlanul is a radarjára kúszott a nem is olyan idős vámpírfiú, akiről igyekezett a lehető legtöbbet kideríteni. Voltak pletykák, miszerint iskolába jár, vagy a tündérekkel üzlettel, de néhány őrültebb is volt, hogy egy démon esetleges csicskása, emberek között él, mert ő is az akar lenni.. Voltak őrültebbnél őrültebb történtetek róla. Valaki például teljesen meg volt győződve arról, hogy a lábakat szereti ezért mindig onnan táplálkozik. Ennek a gondolatára is összerezzent még Sadie is, pedig ő sem volt egy angyali teremtés, de azért már az undorító dolgokat hagyjuk másokra. Más büszkén viseli aztán nem is érti, hogy mi vele a probléma, de ez már teljesen más tészta.
New York-ba érkezett, nem hívatta maga elé pedig megtehette volna, hogy néhány vámpírját érte küldi aztán lehetőséget ad, hogy most szépen velem jössz, vagy a csúnya módon. De nem akarta a kettejük ismertségét rosszul indítani ezért inkább személyesen érkezett.
Annyit legalább biztos forrásból kiderített, hogy mégis hol találja meg valószínűleg a vámpírt, de ezek is még jó távol eső helyek voltak egymástól, de a vámpírsebességének köszönhetően könnyedén felfedezte ezeket a helyeket, amíg ki nem szúrt valakit, aki megfelelt a leírásoknak.
Először hosszasan végigmérte a távlatból, hogy biztos legyen a dolgában, de aztán inkább nem pazarolta a saját meg a srác idejét sem ezért hátulról megközelítette, majd megszólította. - Benjamin Leroy? - Amennyiben nem állt meg a neve említésére, egy pillanat alatt termett előtte, hogy akár fizikálisan is megállítsa. Nem azért jött el Boston-ból, hogy még figyelmen kívül is hagyja a srác. Mármint oké, felkeltette a figyelmét, ami nagy szó, de azért nehogy már ő diktálja teljesen a tempót. Azt azért már Sadie büszkesége sem tudná teljesen lenyelni. Meg nem szívességet akar tenni, nem is szívességet akar kérni, egyszerűen csak ajánlatot tenne, amit még ő sem utasíthat vissza. Vagy örök haragot ébreszt a Boston-i vámpírklán vezetőjében és ezzel tagjaiban is.

❖ Megjegyzés: remélem tetszik Ozone Park - Page 3 67686965

Tárgy: Re: Ozone Park Kedd Nov. 21 2017, 21:54

-- szabad játéktér --

♆ Lilith

Csak úgy, gyengén rúg a kocsi kerekébe, mintha csak azt akarná ellenőrizni, elég nyomás uralkodik e benne. Ez a szeretet jele, noha nem mintha haragudna a járműre, elvégre az nem az a hibás a kis eltévelyedésért, mindig az a balfarok aki vezeti. Ezekhez a szekerekhez hosszú évek alatt nem tudott teljes mértékben hozzászokni, hisz amikor egyedül van, másképp közlekedik, gyorsan vagy épp tömegesen, no meg, a folyamatos megújulás közben nincs ideje beleszokni ebbe a szerepbe. Ez az öreg szépség már elég régóta barátja, és ha nem használja, leadja karbantartásra, megőrzésre, hogy amikor visszatér, folytathassa útját még sok sok kilométeren át. Vezetett már önjáró autót, lóerőbajnokot, vagy épp futurisztikus napelemes vacakot, de ez a benzinfaló nyerte meg végképp a tetszését, és szerencsére, a régi az új divat, egyre több old-timer rója az utakat, így hát, lassan ő is igen divatos lesz. Lábát elhúzza végül, és egy apró mozdulattal ellenőrzi, hogy mindent bezárt-e. nem félti, hisz ha el is viszik, megtalálja az illetőt, aki nem köszöni majd meg a találkát, és aki miatt a drága bőrhuzatból sokáig kell kikefélgetni az agyvelejét. Mindegy is.
- Tudtam is! Csak ööö.. megzavarodtam kicsit. Ezek a hülye amerikaiak mindent túlbonyolítanak. Ez sugárút, ez meg ide kanyarodik, az meg annak a felhajtója. Még egy ilyen vén mocskot is képesek összezavarni – sóhajt egyet, mintha valóban szívére vette volna a dolgot. Ez van, a városok közlekedési rendje zavaros, lassú, főképp nappal, amikor mindenki munkába vagy épp haza igyekszik. Jó vicc, csak nem épp azoknak, akik a tömegben vannak, és várnak. Mivel azonban ez őt egy kicsit sem érinti, vagy épp érdekli, így nem is szentel neki több figyelmet a kelleténél. A kocsi ellesz magában, ők meg kettesben, így már nincs más hátra, csak az, hogy bele is vessék magukat végre. Szerencsére, nem múlik semmi azon, hogy mennyire nyűgözi le a másikat, mert szerencsésen épp tudja, hogy a műsor tetszeni fog neki, elvégre, ha a nő sejti, hogy ez egy bukott lehetőség, el sem jött volna. Nincs sértődés, nincs semmi más. Ez már csak ilyen kettejük között. Másokkal nemigen lép meg sűrűn ilyesmit, elvégre eléggé szét vannak szórva a világban, mindenkinek megvan a maga is ritmusa és feladata, nem mindenki áldoz az élvezetek oltárán, vagy valami olyasmi. Kár, nagyon kár, de a fajtája színes és akadnak nála furább csodabogarak.
- Tudod, az a legszebb benne, hogy nem sokat vacakolok vele. Ha unalmas, majd megoldom – vigyorodik el sötéten, hiszen a démoni aura mindenkire másképp hat, de legtöbbször az erőszakosabb felet hozza a felszínre az ideggyenge és talán épp részeg emberek között. Akkor aztán még őt is meglepi néha, mi kerekedik ki belőle. Az emberek gonoszak, még azok is, akik elrejtik ezt, de egy kis segítség, és előjön belőlük minden szépség, és állatok módjára kezdenek el viselkedni. Talán ma éjjel is ez lesz a menü, talán csak jövőképeket döntenek majd a pusztulásba, sosem lehet tudni előre. És épp ez benne a cél. Az újabb szavakra peckesen húzza ki magát, mint aki a sikerei büszke épp, és mosoly bújik meg ajkai szegletében. Az a ravasz, tudod te.
- Nem fogsz csalódni, abban biztos vagyok. Jó, nem teljesen, de.. hát ilyen a szerencsejáték! – nevet fel, miközben vészesen közelednek a hely felé, és a pillanathoz, hogy kiderüljön, mit tartogat számukra az éjjel. Az még előtte is ismeretlen, hogy odabent mi, és mennyire uralkodik. Mint egy meglepetés, amit ki kell csomagolni, hogy örülni lehessen neki teljesen. A koppanó cipősarkak ütemére veti bele magát ebbe, és bár sosem érette, ez mire jó, nem ítéli el, főleg, amikor egy hölgynek csupán ennyi jelenti a pillanatnyi öltözékét. Fura dolog, ez tény, de hát működik ez, a franc vigye el.
- Minden. Amit csak lehet. Aztán had vesszenek meg a kutyák érte – pillant körbe a helyen, és elégedetten biccent. Minden adott, nem akkora választékban persze, de épp elég. Az ajtó automatikusan, komótosan csukódik be mögöttük, és meglepve tapasztalja, hogy ha nem lenne plusz hallása, akkor tényleg teljesen kiszűri a város zajait, immáron már csak a zene monotonitása, és az emberek moraja éri el a szerencse fiát. A szorításra vigyorogva bólogat, és maga sem tudja, mi legyen az első. Jó kérdés, mindegyik vonzza, talán a póker a legjobban. Nem hiába, ez az ördög bibliája, káromlás lenne, ha nem forgatná a lapjait.
- Eghen. Minden gyökér ott kezd, mert annyi agya van, hogy számokra és színekre fogadjon. Aztán amikor nyer, elveszti a józan eszét és királynak érezve magát, átmegy Black Jack-et nyomatni. Hjaj – sóhajt egy aprót, majd immáron leveti ő is azt az arcot, ami a valódi. Immáron szelídebben húzódik arcának vonala, homloka ráncolatai értetlenséget, és talán kis aggodalmat tükröznek, de csak rövid ideig. Mellette a lány, a testvér, és neki cselekednie kell. Mint valami peckes tini, úgy húzza ki magát, és pillant a másikra, miközben zsebéből egy köteg gyűrött bankót húz ki.
- Nincs sok pénzünk, vigyázni kell rá.. Hé! – húzódik utána, erősebben markolva a bankókat, amiket zsetonra szeretne váltani. Elvégre nem dobálhatja az asztalra, mint egy garázsban játszódó pókermeccsen, így mikor az asztal mellé kerül, félszeg mosolyt villant. Ő most egy hülye, vidéki suttyó, aki azt hiszi, okos a nagyok játékához.
- Ezekért kérek zsetont! – nyújtja a krupié felé az összeget, türelmetlenül rágcsálva ajkát, míg az kiegyengeti a családi vagyont, leszámolja, és a kezébe nyomja a zseton kötegeit.
- Látod, hugi? Ezekből itt ma sok lesz! – azzal, hosszas mérlegelés után pakol olyan számokra, amikre talán soha senki. Egyes, a fekete, a páratlan. Nem nagy összeg, de annak a srácnak nagy, aki ma akar lenni. Az asztal körül ülők igen fura szemmel tekintenek rájuk, kuncogást vél hallani az egyik oldalról, amelyre majdnem hangos hahotával válaszol. Helyes. Megvan az első áldozata.

► 929 szó ; ► Irány a kaszinó!

Family business or something like that

To Mammon

●●

SZSZÁM

●●

From Lilith

Néhány föld porát taposó entitás kifejezetten egyéni gondolatokat volt képes kifejleszteni magában, ezt kénytelen vagyok elismerni. Ezek egyike ráadásul valamelyik nőhöz tartozott. Hiába viselik annak az ostoba Évának a lenyomatát még mindig, néha felbukkan a remény, hogy nem mindegyik totál ostoba. Persze csupán nagyon, nagyon szűkös példányszámra tartom fenn ezen kijelentést, de, hogy egyiküket idézzem: mindig adni kell valamennyit. És adok is. Annak, aki megérdemli, akire éppen szükségem van, akitől remélek valamit, vagy épp elvárok valamit. A csak úgy nem az én asztalom, azt meghagyom a széplelkűeknek. Már ha elhinném bárkiről, hogy az. Tökéletest és romlatlan szentet még nem láttam. A gondolat mindenkiben megfogant valami mocskos, sötét és rejtegetnivaló iránt, legfeljebb nem tette meg. Az olyanoknak mint én azonban elég egy gondolat is. Egy gondolat, melybe belekapaszkodhatnak, megcsavarva azt, hogy a delikvens próbálja valóra váltani. Ha pedig egy tiszta életű rálép a bűnök útjára, nos..onnan mi már csak egy apró lépésnyire vagyunk. És vallom továbbá, hogy mindenki a saját környezetében tud leginkább érvényesülni.
A végtelenség unalmában azonban..nekünk is meg kell találnunk a magunk szórakozását. És ki lenne erre alkalmasabb mint Mammon? Erre teremtetett, hogy a főbűnök egyikét képviselje, hogy minden ilyen az ő lényét segítse, mindezt úgy, hogy a sok ostoba semmit se tudjon arról, ki is jár közöttük. Mammon és én..kedveljük a mulattató játékokat. Beöltözve, megjátszva, tettetve. Finom fonallal szőve a csapdákat, melyekbe előbb vagy utóbb minduntalan belesétálnak. És minden alkalommal ugyanolyan mulattató, ugyanolyan sikeres. Mammon egyike azoknak, akik nem zárkóznak el bizonyos itteni technológiáktól. Pedig könnyűszerrel tehettük volna meg másképp is a távot, de hát az álca, a mese része az is, hogy lássanak minket. Megérkezni. Szórakozottan nevetem el magam a morgásán. Átkos találmány a GPS, igaz-e? Vagy nincs is olyanunk?
- Azt hittem tudod hová megyünk. - jegyzem meg vigyorogva, ha már ő a bátyj vagy mi ma este, akkor a kalauzolás is az ő hatásköre, mert noha én ragaszkodom a nívós dolgokhoz, a bűnök alul-felül megfogannak. Létezésénél fogva pedig ő a szakértője mindennek. A füstös, eldugott helyeknek, ahol pénzek, lelkek, ígéretek cserélnek gazdát. Ahol életek lesznek sikeresek, vagy dőlnek romba a gépeknél vagy a kártyaasztaloknál. És a füstölgő, üszkös romjaik mellett pedig ott állunk majd mi ketten, ártatlan ábrázattal, különösen csillogó szemekkel. Kiszállok az autóból, az udvariassági köröket lehagyhatjuk nyugodtan. Beleszippantok a levegő terhes illatába. A kurvákat én is látom, ez sokat elmond a környékről is. A luxuskategóriás lányok nem képviseltetik magukat az utcákon. Hiába, most azonban Mammon választotta a helyet, egy szavam sem lehet.
- Mindig meglep milyen érzékkel választasz ki bizonyos helyeket. - nézek körbe körülöttünk, szerencsére mondjuk akkora feltűnést nem keltünk. Ma is ellentétes személyiségjegyeket vagyunk hivatottak szimbolizálni, ami szintén része a játéknak, valamint a mi életünk ettől nem fog romba dőlni. Ó, távolról sem. Felvonom egyik szemöldököm, és elfogadom a karját. Nem tört darabokra az egóm, amiért előbb végignézte a sarkcsillagokat, minden férfi tenné. Még az is, aki el van kötelezve. Mindenkit izgatnak a felkínált gyönyörök, az ismeretlenek, még akkor is, ha nem adják őket ingyen. A férfi pedig, legyen bármilyen eredetű, mindig keresi gyönyörének forrását méghozzá úgy, hogy a lehető legjobban járjon vele. Nem tudom kísérőmnek ugyan mi a véleménye a fizetett nőkről, de talán egyszer megkérdezem tőle. Vagy talán még ma éjjel, nem tudom. Asmodeus esetében mindig egyértelmű, mivel lehet feldobni a kedvét. Mammonnál annyira nem. Ő változékony, ezer arcú, sokszor kiismerhetetlen. Talán ezért találkozunk itt, ebben a dimenzióban, a földiben. Mert itt minden lebomlik egyszerűségekre. A hatalmi harcok melyek dúlnak, minket nem érintenek, nem hatnak meg. Más célokat követünk le.
- Bízom benne, hogy tudod mit csinálsz. - pillantok szemeibe - És hogy hova hoztál. - indulok meg belékarolva, 12 centis sarkakon, sajnálom, rendben, de imádom a magassarkú cipőket. És valahogy egészen érdekes hatást is váltanak ki a másik nem képviselőiből. A bátortalanabbak azok is maradnak, a magukat alfahímnek gondolók pedig vadászni próbálnak ilyenkor. Ó, miau, nálam is van puska. Nem is akármilyen.
- Kvóta? - kérdezem meg mielőtt belépnénk, tudjuk mennyi az annyi, lássunk egy célt. - Bátyó? - ragyogtatok rá egy lehengerlő mosolyt, mintegy. Nem, ma nem játszom meg sem a tyúkeszű barátnőt, sem a luxusprostit, sem a feleséget. Ma testvér leszek, mindenét egy lapra feltenni akaró, gyáva szegény kicsi lány, aki többnek akarja feltüntetni magát, mint ami. És az őt rettenetesen támogatni akaró bátyja oldalán belibben a kaszinó füsttől terhes világába, mondván nincs más megoldás, nincs más választás. Ó, ezt várom. Nagyon várom.
Belépve nem fogad az a természetes és kirívó pompa mint ami jellemző Vegasra, vagy a Manhattanben működőkre. Ellenkezőleg. Kevesebb fény, különös lüktetés és nehéz érzések járják körbe a termet. A munkásosztály pénzvesztője. Istenem, egy sztriptíz színpad kellene még és gyakorlatilag a pokol tornácának is nevezhetnénk ezt a kis kincset. Elismerően szorítok rá Mammon karjára. Lenyűgöző, magamtól sose tettem volna be ide a lábam.
- Rulett, Black Jack..vaagy.. - nézek körbe, keresve egy ajtót, ami az esetleges hátsóbb taktusokba vezet, a kártyaasztalokhoz, a komolyabb téttel bírókhoz - poker? Bár előbb illene nyernünk a ruletten. Higgyék, hogy a szerencse gyermekei vagyunk. - mosolyodom el újfent és magabiztos énemet kissé visszafogottabbra állítom. Tűnjön úgy, hogy mint minden, a megjelenés is csupán a szegény vagyok és akasztani akarok című fejezet része. Ártatlan arccal vizslatom körbe az asztalokat, félszeg mosoly játszik ajkaimon.
- Kérlek, rulettezzünk! - kérem egy olyan nő hangján, amilyen nem is tudok lenni, férfinak nemigen szoktam könyörögni, de éppen elhaladnak mellettünk - Még sosem próbáltam és tudod..a ház. Meg kell mentenünk a házunkat. - vonszolom magam után. - A bátyám szeretne játszani. - tolom magam elé, mint aki nem mer megfogni két dobókockát mert attól is balszerencse köszönt az életébe, hacsak ránéz. Többen is állnak itt rajtunk kívül. Valaki előtt egész szép summa sorakozik már. Nocsak. A szerencse fia? Majd meglátjuk. Maajd meglátjuk.

☽

♆ Lilith

Hányingere van. Vagyis, csak képletesen, hiszen valójában gyomra köszöni szépen, még a rozsdás szöget is jól bírja. Az inger a város ezen felén érezhető bűz miatt kínozza, hisz nem elég az alap-buké, itt még talán egy lapáttal rá is tettek. Sosem volt kellemes számára az emberek lakta környezet, hisz régen nem voltak ilyen szép csatornák, így minden mocskot jól letüdőzhetett, ha épp arra vitte a dolga. Koszos népség, persze, nem finnyás, de véleménye akadhat. Akármennyire is „kedveli” őket, és tudják mulattatni hosszú évei alatt, nem lesznek különben a disznoknál, maximum okosabbak.
Hosszú lábait kinyújtóztatja, miután kimászott a mozgó koporsónak titulált járműből, és egy cigarettát tűz ajkai közé. Erre harapva pillant körbe, hova is érkeztek, de egyelőre csak olyan épületeket lát, amik kicsit sem kötik le érdeklődését, mondhatni, ha a földdel egyenlők lennének, nem siratna egyet sem. Ez elvileg a város elit része, vagy jobb környék, ki milyen szót használ rá, de mégis… számára csak pusztulat. Persze az emberek mások, más dolgok számítanak nekik jónak, és ezen a helyen annak érzik magukat. Üzletek, még annyi kirakat, és ha jól figyeli, lejjebb talán még könnyed hölgyek is várakoznak, csak épp nem a buszra. Erre hümmög párat, de lemond, hogy velük szórakozzon, hiszen nem egyedül érkezett, és aki kíséri, nem olyan társaság, amit pár asszonyért könnyen lemondana.
- Asszem’ rossz helyen fordultam le. Picsába ezzel a bonyolult közlekedéssel – sziszegi maga elé, és már épp azon van, hogy visszahajtogatja magát az ülésbe, amikor pördül, és arcára elégedett gyerek mosolya ül.
- Ó, nem! Ott van! – kicsit távolabb, de jól látható. Csak háttal állt neki, és lekötötte a szemét a pillangóhad. El lehet neki nézni, szereti a szépet. Kísérőjére pillant végül, remélve, hogy nem unta el a szép elétét, míg ide kalauzolta. Nem nagy dolog, de roppant szórakoztató. A démonok nem családcentrikus lények, ő pedig határozottan nem, de mégis akadnak olyan hatalmasabbak, akinek társaságát nem utasítja el, ha úgy hozza a sors. Lilith pedig határozottan az. Nemigen aggodalmaskodik sosem azon, ki nagyobb, és erősebb nála, mert egyikük levesébe sem köpköd, elvan a maga, kicsinyes kis világával és dolgaival, így nem húz ujjat, és nem kerül kellemetlen helyzetbe sem. Megvan a magához való esze, sőt, ha nem is nézik ki belőle, még több is akad, így mindig a jó macska bajszát rángatja, amely nem karmol, vagy nem is tud. A feszültség sok időt vesz el, és hiába végtelen az övé, nem akarja ilyen idiótaságokra pazarolni. Ahogy most sem teszi, amikor a kezét nyújtja a másik felé, illedelmesen, mintha egy olyan férfi lenne, aki tök átlagos, és ha nővel van, még annak is a legjobb felét mutatja. Csak épp ő.. talán még a fajtája között sem számít átlagosnak.
- Akkor hölgyem.. szórakozzunk egy kicsit. Ooooolyan elveszettnek tűnnek a lelkek odabent! – jó vicc az, hogy egy kaszinóban bárki elvesszen. Az a pénz dolga, és hát, okosan csinálják. Vegas számára a „Menny”, ez nem vitás, ahogy a Wall Street is igencsak kedvelt szórakozási pontnak számít, de egy ilyen apró helyen, mint ez, mindig akad olyan, aki miatt megéri ideérni. Ha Lilith nem marad tovább a füstös, mocskos járdakövön, készségesen kíséri el az ajtóig, amely vastagon fóliázott, nehogy ki, vagy épp be lásson valaki. Okos taktika, és okos húzás. Odabent megáll az idő, és mire a zsíroshajú szerencsétlen felpillant, már a nap kel.
- Csak utánad – nyit neki ajtót, elpöckölve a cigaretta maradékát, és felöltve a legvészjóslóbb vigyorát.

► 558 szó ; ► Irány a kaszinó!

» Joe Moakley Park
» Millennium Park
» Harambee park
» Állami park
» Corona Park