Mondhatnám, hogy megkönnyebbülést érzek most, hogy végre itt van velem szemtől szembe és itt az ideje annak, hogy lerendezzünk mindent, ami kettőnk között húzódik, de míg az lebegett a szemeim előtt, mint cél, hogy megtaláljam akkor sem igazán tudtam, hogy mégis mihez fogok kezdeni, ha egyszer ténylegesen megtalálom. Most pedig itt áll előttem és úgy viselkedik, mintha régi barátok lennénk, akik egymást örömmel köszöntik, miközben nem hoz elő más hatást belőlem, mint mérhetetlen undort, szinte szaltókat dob a gyomrom, miközben érzem, hogy mennyire ég az arcom, a fülem s minden egyes porcikám a dühtől és legszívesebben helyben leharapnám a fejét mindazért, amit tett. Habár megölni nem lehet elvileg a halált, azért kíváncsi vagyok mihez kezdene fejetlenül. - Azért mindenképpen megpróbálnám. Én legalább nem a magam alatt állókkal szemben fitogtatom az erőmet. - Nem vagyok ostoba tudom jól, hogy kettőnk közül az erőviszony mérlege melyik irányba dőlne el, de ez engem még nem korlátozna a próbálkozásban. Mert én nem vagyok akkora gyáva féreg, mint ő maga, amiért mindig a kisebbel kezd. Ahhoz egyáltalán nem kell bátorság. Hiszen még csak kihívás sincs a dologban. - Azt pedig most oltsd el, mielőtt még letolom a torkodon. - Mordulok rá a cigaretta miatt. Apámra is ugyanúgy rámorogtam ez alól ő sem lesz kivétel. Ha már idetolja a pofáját legalább a házban ne gyújtson már rá a rohadt életbe, hogy minden a büdös dohányszagot szívja magába. - Oké.. Befogom, de akkor nagyon gyorsan bökd ki, hogy mégis miért vagy itt és miért gondolod, hogy egyáltalán jogod van itt lenni, leülni az ágyára és végül, de nem utolsó sorban létezni.. - Ha nem a saját lakásomban lennénk már rég felgyújtottam volna az egész helyet dühömben és jelen pillanatban még nagyon is nehezemre esik visszafogni magam, hogy megtegyem ezt. Hiszen tényleg érdemes ebben a lakásban élnem, ahol minden csak a nővéremre fog emlékeztetni? - Most jobban kellene éreznem magam, hogy nem szenvedett? Hát talán jobb szeretnénk inkább vele lenni, mint az élők sorában. - Habár nem lenne merszem meghalni. Mert ott van Magnus, akit legalább akkora veszteség ért, mint engem és kettőnk gyászát együtt kellene feldolgoznunk. Mégis a történtek után, hogy kis híján a szeme láttára öltem meg egy ártatlant nem tudok a szemébe nézni és nem is igazán akarok. Jót fog tenni ez a kevés távolság. - Megvannak a magam vágyai, de nagyon jól tudom, hogy egyik sem teljesülhet. Gyerekszobát meg nem kívánok alakítani a nővérem szobájából köszönöm. - Persze lehet, hogy át kell alakítanom, hiszen a néma kislánynak valahol pihennie kell és nem aludhat a szobámban mindig. Mégis nem tudtam volna ebbe a szobába behozni sem, ahogyan pedig én sem tudok itt aludni és ezért is alszom inkább a nappaliban. Már, amikor alszom. - Lehet, hogy hatalmasnak hiszed magad, de vannak dolgok, amikre még te sem vagyok képes. Senki sem az. - Mindig is mondén életet akartam. Szerettem volna az lenni. De most, hogy már használom az erőmet nem biztos, hogy le tudnék mondani róla. Nem utolsó sorban pedig az évek hosszú sora egyszerre zuhanna testemre, ha lemondanék ilyen létfontosságú részemről.
Az ujjaimat elhárítja az arcától, mire én csak egy buja, mégis játékos mosolyt hagyok meg az arcomon. Érdekes, a legtöbb nő odáig van az érintéseimért; rendkívül hamar benedvesednek tőle. Azt hiszem, hogy ebből a nőből jelenleg nem ezt a hatást fogom kiváltani, pedig elhiheti, hogy igen hamar elfeledtethetném vele az aprócska kis affért, amiért ide kényszerültem. Akkor végre meglátná, hogy igazán kár volt ezért morcoskodnia. Azonban hiába, a kis manőverem most mindenesetre igen hatástalan lesz. Nem baj, akkor talán másképpen közelítem meg a helyzetet. (..) Ezúttal viszont egyet hátrébb lépek és leülök az ágy túlsó végében lévő sarkára, egyenesen a lány tekintetét pásztázva, próbálva belőlük kiolvasni némi megközelíthető gondolatot. Végtére is, csak egy mély sóhajt veszek magamhoz és a farmerem zsebében kutatok néhány ujjammal, hátha raktam el magammal még egy szál cigarettát. - Próbáljunk meg inkább arra törekedni, hogy a saját súlycsoportunkkal kezdünk ki. Ha én veled kezdenék ki, nyilván halott lennél. Ha pedig te velem...- Elvigyorodom látványosan, amint végül végre sikerül előhúznom egy szálat. - Nevetségessé tennéd magadat. -Végül egy öngyújtót is előszedek és a számba véve a cigarettát nemes egyszerűséggel gyújtom meg az öngyújtóval. Felőlem rám küldheti az apját is, gyakorlatilag semmit sem érne el vele. Leviathan nem egyenlő velem, ezáltal az erőnket igazán kár lenne összemérnünk. Jó pár évszádon keresztül rohadhatna a Pokolban, hogy újra összeszedje magát. Úgy vélem, hogy ezt a konfliktust nem kívánja meg egyik résztvevő sem. Én halhatatlan vagyok, még csak Mihály sem tudott velem végezni annak ellenére sem, hogy porig zúzhatná az összes lény világát. Engem nem tudott. És senki sem lesz rá képes. - Elsősorban vigyázz a szádra, kérlek. - A középső és gyűrűsujjam között tartom a cigarettát, míg a mutatóujjamat egyenesben tartom figyelmeztetésként. - Másodszorra pedig kérlek, moderáld magad. Amíg én nem fenyegetlek, addig kérlek te se tedd. De ha mégis, akkor megkönnyítjük egymás dolgát azzal, hogy ha nemes egyszerűséggel kiugrasz az ablakon. Vagy én, vagy az öngyilkosság. Vagy befogod a csőröd. Választhatsz, Luna. De tényleg. - Hangom nyugodt, tulajdonképpen még egy darabig elviselem azt, amit produkál, de én jobb szeretek arról elbeszélni, amivel értelmet is nyerek az ittlétemnek. Egyelőre Luna nem könnyíti meg a helyzetemet és minden bizonnyal önmagát is ostoba hitekben ringatja, ha már ártani akar nekem. Te jó ég, mégis mivel akarna bosszút állni mégis? Ne vicceljen velem. - Előrebocsátom a tényt, hogy te szerencsés vagy. Más magamfajta nem tűrné meg ezt a hangnemet. Igazából.. - Elmosódik a vigyor az arcomról, majd beleszívok a cigarettába. - Más démon már gondoskodott volna arról, hogy a nővéred mellé kerülj. Én igyekszem nem így tenni. - Letüdőzöm a keserű füstöt, aztán pihentetni hagyom egyik tenyeremet a térdemen, míg a másikkal tartom a szálat. Mély levegőt veszek, és újra a szemeibe nézek. - Szerintem te magad is tudod, hogy a testvéred tisztában volt azzal, hogy mit tesz. Őszintén szólva jómagam sem értettem, hogy miért akartak engem megidézni. Elpusztítani? - Teszem fel a kérdést költőien, aztán nevetve beleszívok újra a cigarettába. Nem örömömben nevetek, szimplán csak hihetetlennek tartom, hogy egy maroknyi boszorkány milyen hatalmasat tévedett. Attól tartok, ha Luna is akkor ott részt vett volna, minden bizonnyal ő is halott lenne. Nem emlékszem már az arcukra. A pillanat tört része alatt robbantak apró darabokra. - Valójában még idejük sem volt arra, hogy felfogják azt, hogy meghaltak. Gyorsan történt minden. - belebólintok, aztán lepöcögtetem a hamut a szál végéről. Nem tudom, hogy ezzel mennyire nyugtattam meg, de legalább tudja, hogy a testvére nem szenvedett még csak egy pillanatra sem. Fel sem fogta, hogy meghalt. - De inkább mesélj... vannak céljaid az életben? - Remélem nem rontja el azzal, hogy célként kitűzte, hogy engem megöl. Nem vagyok hajlandó újra ugyanazokat a köröket róni, így tehát szeretném, ha felboncolgatnánk a lelkét. Engem komolyan érdekel. - Például, ebből a szobából remek gyerekszoba lenne. Szép tágas. Itt jól érezné magát egy kölyök. - Elteszem a cigarettacsikket, aztán felállok a helyemről és megállok vele szemben hátratett kezekkel. Tudom, hogy a boszorkányok képtelenek nemzeni, de volt rá alkalom, hogy ez alól volt egy kivétel, nem igaz? - Vannak... vágyaid? - Kérdezek újra. Ha ügyes, akkor elgondolkozik a kérdéseimen és őszintén fog rájuk válaszolni. Valamilyen szinten kárpótolni szeretném. Kérhet bármit tőlem.
Igyekeztem minden egyes követ megforgatni, mindenhol válaszok után kutatni, ha már az apám igyekezett a lehető legtávolabb tartani az egésztől. Bár jelen pillanatban azt sem tudom, hogy hova szívódott fel. De legkevésbé sem érdekel egészen addig, amíg nem akarja az utamat állni ebben az egészben. Én magam akarom megtalálni Sammael-t és habár még nem igazán tudom, hogy mihez kezdenék vele, hiszen megölni nem tudom, de a halálnál vannak sokkal rosszabb dolgok is, amit biztos vagyok benne, hogy még egy démon is megérezne. Ahhoz azonban először a kezeim közé kellene kerítenem. De, mintha mindig menekülne előlem, vagy szándékosan játszadozna velem, mert akárhányszor közel érzem magam hozzá, ami talán lehet, hogy csak a képzeletem szüleménye és koránt sem sikerül annyira jól eltalálnom az egészet, mert a legtöbbjét mindössze néhány jött-ment mendemondán alapszik, de nem adom fel amíg meg nem találom. Nem számít, mikor jön el a pillanat, hiszen időm, mint a tenger. Legalábbis így lenne normális állapotban. Alesea is itt lehetne, de a sors, az élet kegyetlenül közbeszólt és megfosztott minket egymástól. A lakásomba érve már érzem a levegőben, hogy valami nem stimmel. Itt valami nagyon nincsen rendben, de nem tudom hová tenni az egészet egészen addig, míg be nem lépek Alesea szobájába, ahonnét mintha füst illata csapná meg az orromat. Egy ismeretlen alak áll a félhomályban, szinte teljesen otthon érzi magát, amitől bennem csak egyre inkább felmegy a pumpa, miközben szépen-lassan beivódik elmémbe, hogy kit is köszönthetek szerény, kis otthonomban. - Te.. - Szinte egy morgás hagyja el ajkaimat, ahogyan a szemeim felfedik valódi kilétüket, eldobva maguktól az álcát, amit nap, mint nap viselek magamon. A külsőm minden csak koránt sem vonzó, de még így is ez volt a legkisebb oka, amiért nem használtam igazán az erőmet, amiért nem akartam vele foglalkozni és csak egy szimpla, mondén életet akartam élni. - El tudom képzelni, hogy mennyire sajnálhatod az egészet. Tudod igazán pofa kell ahhoz, hogy ide be merj állítani úgy egyáltalán.. De, hogy még az Ő szobájába? Ehhez aztán már tényleg valami különleges taplóság szükséges. Nem tudom, hogy honnan szalasztanak titeket démonokat, de elég visszafejlődött egyedek vagytok egytől-egyig. - Persze elég bugyutának tartom őket, hiszen nem képesek igazán megtapasztalni az érzelmek komplexitását, de ezt részben már csak kötekedés céljából is mondtam, mert igazán megérdemelné, hogy valaki leszakítsa egy-két golyóját aztán a himbi-limbijét megetesse vele. - Nem hiszem, hogy bármihez is közöd lenne velem kapcsolatban, de kurvára örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésed miután megölted a nővéremet. - A közeledő kezét egyszerűen csak elütöm az útból nem akarom, hogy még csak a szükségesnél egy picivel is közelebb legyen hozzám. - Esetleg szeretnéd felajánlani magad önként egy kiadós kis örökkévalóságig tartó kínzásra? Másképp nem tudom elképzelni, hogy mi dolgod lenne itt. - A hangom rideg, és összeszedett, bár a dühöm szinte az egész szobát megtölti, azt lehetetlen leplezni bárki előtt is.
Azt hinnénk, hogy minket elítél a világ. Pedig valójában egyre többen fordulnak hozzánk. A minap lehetőségem volt beülni egy sátánimádó szektába, ahol az emberek őrült módon istenítették azt, aki ellen valójában harcol a törvényük. Élő áldozatot mutattak be, kegyetlen módon ölték meg azokat az embereket akiket oda behurcoltak. Éreztem, hogy valakik ott meg fognak halni. Én pedig eljöttem értük. Furcsa volt látnom azt a produkciót, nem láttam mögöttük semmiféle értelmet, csak egy merő őrültséget. Sokan igazán tévednek, legalábbis velem kapcsán mindenképp. Én nem vagyok gonosz. Én magam vagyok a szabad akarat, nem élek megkötöttségek szerint. Nem volt sohasem okom arra, hogy egy berögzült pusztító legyek, mint a legtöbb fivérem és nővérem; az már más komikuma a helyzetnek, hogy azért kerültem ide, mert elárultam a teremtőmet. Azt hiszem, akik elkövették ezt a vétket, jogosan tették meg. Ha ő nem tudott engem irányítani, sem pedig más társamat, akkor senki sem fog tudni. Eljöttem végül, ahogyan azt illik. Fontosabb dolgom is akadna, mint például Sariel fejét begurítani a Pokol kapujába, de egyelőre halasztom e tervemet mindaddig, amíg le nem tudtam még egy valakit. Újra egy lelket akarok begyűjteni? Attól függ. A jelenlegi szándékaim szerint nem, korántsem. Valószínűleg nem fog a tervem zökkenőmentesen működni, de szerencsére minden lehetőségre fel vagyok készülve. Egyébként is, minden helyzetben úr vagyok. Pontosan nem tudom, hogy mégis hogyan hívták azt a lányt, akit megöltem. De a testvérét mégis életben hagytam, így hát róla az utóbbi időben sikerült bővebb információt elsajátítanom. Valószínű Leviathan hőn szeretett, egyik lányát öltem meg, míg a másikat életben hagytam, hisz irgalmas vagyok. Viszont fontosnak tartom, hogy beszéljek vele. Vagy ha annyira hiányzik a testvére, akár javaslatot tehetek neki és utána küldhetem. Akkor örökkön örökké vele lehet. - Már jóval előbb szerettelek volna téged meglátogatni. - Kifújom a cigaretta füstjét a nélkül, hogy hátrafordulnék és ránéznék. Nem tartok tőle, egyelőre neki kellenének fenntartásainak lennie, elvégre mégiscsak egy tanoncról beszélünk. Továbbra is irgalmas vagyok, hisz akár meg is ölhetném, mint túlélésem szemtanúját, de nem teszem, ha nem kényszerít rá. (..) Felé fordulok, miután már a cigaretta utolsó felét elszívtam, s íriszeibe tekintek bele mindenféle bűntudat és megbánás nélkül. Szerintem pontosan jól tudták, hogy mire vállalkozott a testvérével. Számíthatott arra, hogy akár mindketten is odaveszhettek volna. Viszont annyi szerencse volt, hogy engem idéztek meg. Máskülönben most Luna sem élne, ha más démonon múlott volna. - Sammael. De gyanítom, hogy ezt már tudod. - Oldalra döntöm a fejem, aztán egy fáradt sóhajt szívok tüdőm járataiba. - A részvétemet szeretném kifejezni. Sajnálom. Viszont tudtátok, hogy mire vállalkoztok. Így is hatalmas szerencséd volt, hisz túlélted. - Figyelem a nőt, habár jelét sem adom annak, hogy támadni szeretnék. Igaz, hogy pofátlanul jelentem meg a testvére szobájában, de a hátsószándék is csak ide mutatott. Valóban a részvétemet szerettem volna kifejezni, ugyanakkor a beszélgetésünk legfőbb küldetése az lesz, hogy változtassak a gondolatán. - Jól tudom, hogy tartózkodtál a mágiától? - Csettintve feldobok egy témát, hátha beletalálok az igazságok közepébe. - Furcsa. Pedig a boszorkányok szeretik kiélvezni azt, amijük van. - Hátrébb lépek, aztán körbenézek szemléletesen a szobán. - Gyanítom, hogy ez a testvéredről nem volt elmondható, hiába volt a legfőbb hasonlóságotok. - Tenyeremet arcához emelem, mintha végig akarnék rajt simítani, mégsem érintem meg.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Alesea szobája 
❀
