panda  & cassie

Amikor igent mondtam erre az új életre talán nem gondoltam végig, hogy mégis mire mondok igent. Egyetlen egy dologban voltam biztos az pedig nem más, minthogy meg akartam szabadulni a régi életemtől. Igazából nem igazán volt már hova hazatérnem. Kidobtak otthonról, mint a szemetet. Nem volt családom ezért választottam magamnak egyet. Mindig azt hittem, hogy a képzeltem az, ami túlságosan is színes, hiszen gyerekkoromtól kezdődően mindig ezt kaptam meg. Meg persze azt is, hogy jó lenne ha felébrednék az álomvilágból. Pedig egy olyan világ részese lettem, amelynek ők még a létezéséről sem tudtak semmit sem. Az árnyvilág. Még mindig rengeteg dolgot meg kell tanulnom és még szoknom kell, hogy nem mehetek ki a napra, hiszen rögtön elégnék. Az egyetlen dolog, ami megvédhet tőle azok a falak. Semmilyen szövet nem nyújt nekem védelmet. Az erős felhúzott falak képesek csak megvédeni engem a nap káros hatásaitól. Bár amúgy sem voltam az a típus, aki szüntelenül a napon barnította magát. Mindig is szerettem a hófehér bőrömet leginkább azért, mert mindenki más arra ment, hogy a lehető legbarnább legyen. Én egyszerűen csak hű akartam lenni önmagamhoz azzal, hogy nem akartam olyan lenni, mint mindenki más. De az anyám szerint abban volt a legnagyobb hiba, hogy olyan akartam lenni, amilyen. Mert jól mertem érezni magam a bőrömben és olyan dolgokba mertem fejest ugrani, amibe más nem ugrott volna. Vagy, hogy hülyeség volt a szemében, értelmetlen. Mellette soha nem lehettem volna igazán önmagam. Mindig megpróbált volna elnyomni, hogy a saját képét erőszakolja rád. Most azonban szinte semmi miatt nem kell aggódnom. Senkinek nem kell megfelelnem. A mostani életemet is övezik szabályok, de sokkal egyszerűbb, mint eddig.
Az utóbbi időben folyamatosan járok kikapcsolódni ezért ma este sem volt másként egy klub kellős közepén táncoltam és hagytam, hogy a lelkem a zene ütemére lobbanjon lángra újra meg újra.
A hátam mögött érzem, ahogy egy hústorony elhalad és csak megforgatom a szemeimet. A mozgásán látszik, hogy olyan, mint egy vadállat, aki az újabb áldozatát készül becserkészni. Csakhogy a szőkeség nem éppen vevő rá. Azonban az idióta semmit nem ért belőle és számomra hallhatóan olyanokat duruzsol neki, hogy csak szórakozzunk egy kicsit bébi. Sosem szerettem, amikor egy férfi rá akarja erőszakolni magát valakire. Undorítónak találtam magam. Könnyűszerrel suhantam el az emberek mellett és teremtem ott mellettük. - Talán valami probléma van? - Kedves mosollyal pillantottam a görényre, aki nem nagy meglepetésemre teljesen ellenséges volt. - Ha engem akarsz cica, akkor állj sorba, de most tipli van. - Ordította bele a levegőbe, ami a zenétől éppen, hogy hallhatóra sikeredett. Azonban számomra a suttogás is elég lett volna. - Szerintem elég gyomorforgató vagy ahhoz, hogy inkább kint töltsd el az időd hátralevő részét, mert senki nem kíváncsi az ocsmány pofádra, amely nem fogja fel, ha egy nő nem kér belőled. - A feje még a villódzó fényekben is jól láthatóan elvörösödött és már kezet emelt volna rám, amikor hirtelen felemeltem a kezemet és bemostam neki egyet én még mielőtt a keze hozzám érhetett volna. A srác jó pár méterrel arrébb a tömeg lábai között terült el. Ó, jaj! Igazán megtanulhatnám már, hogy nem vagyok olyan törékeny, mint régen. Hogy egy ütés sem, egyszerű ütés nálam. - Jól vagy? - Fordultam a lány felé, mintha mi sem történt volna.