descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Nappali
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true




To: Magnus Bane


"Ha nem állsz ki valamiért, akkor kudarcot vallsz mindenben."

Még tegnap megbeszéltük Magnussal, hogy átugrok, miszerint újabb boszorkány órákat vegyek tőle. Szerettem őt, nagyon jól magyarázott, segítőkész volt és fölöttébb kedves. Ennyi kedvesség egy emberbe nem is tudom, hogyan szorulhatott, mint ő belé. Túl kedves volt azokhoz a szörnyekhez, amik éjjel-nappal a világunkban járkáltak.
Korán reggel ébredtem, egyszerűen nem tudtam tovább aludni, csak arra tudtam gondolni, hogy találkozok vele és újabb tudást ad majd át. Bár kicsit zavart, hogy úgymond éles helyzetekben nem volt alkalmam kamatoztatni a tudást, amit már birtokoltam, hála neki. Azt hiszem, túlságosan féltett ahhoz, hogy „bajba” keverjen, ellenben vele… aki elég sok dolgot megtapasztalt már az évei alatt.
Sebes léptekkel közelítettem meg a lakását, az ajtót, majd lazán a fekete tincseim közé túrtam és igazítottam egyet a hajamon, csak ezután emeltem fel a kezem, hogy kopogjak. Hallottam a lépteit, így oldalra döntöttem kicsit a fejem és ahogy kinyílt az ajtó, elmosolyodtam.
A szokásos, fekete, pánt nélküli top volt rajtam, a fekete, testhez álló nadrággal. És bár meleg volt, de egy vékony fekete felsőt is felvettem. Ezen kívül egy nyaklánc simult a nyakamra egy nagyobb, vörös színű medállal együtt.
Magnus szavaira csak felnevettem halkan és közelebb léptem hozzá.
- Ha nem ismernélek már több, mint 100 éve, zavarba jönnék, Magnus… - Mosolyogtam tovább, aztán igyekeztem a szavai másik felére is figyelni. Összehúztam kicsit a szemeim. Miért nem fogunk könyveket bújni? Nem azért jöttem, hogy gyakoroljunk és még többet tanulhassak tőle? Érdeklődve biccentettem meg a fejem, miközben kérdőn hümmentettem. – Nem örülök, sőt, inkább kíváncsi vagyok. Tudod, hogy a húgommal ellentétben én nagyon is szomjazom mindenféle tudásra, amit tőled kaphatok.
Beléptem a lakásba, majd a szavaira rosszallón, vagyis inkább aggódón összevonom a szemöldököm. De amikor kimondta, hogy vele mehetnék, az arcom egy csapásra megváltozott: először a meglepettség ült rajta, aztán fokozatosan szélesedett ki a mosolyom, amit igyekeztem azért elrejteni, elvégre, valami komoly dologról lehetett szó.
- Én? Veled? Komolyan? – Kérdeztem, miközben a hangomba izgatottság is vegyült. Nem tehettem róla, nehéz volt palástolni az érzéseimet, mikor Magnus még soha, sehova nem vitt ilyen értelemben magával.
A további szavaira bólintottam egyet, határozottan.
- Nem fogok megsérülni. Lehet, hogy még kezdőnek számítok, de hidd el, kemény fából faragtak. Nagylány vagyok és megvédem magam… és ha kell, még téged is. – A fejembe vettem ugyanis, hogy nem veszítek el több embert. Soha. Sem a húgomat, sem pedig Magnust, soha, semmilyen körülmények között nem hagyom magára. Nem akartam újból átélni a veszteség fájdalmát, amit anyánk halálakor éreztem. Többször nem bírtam volna ki. Akkor egy jókora darabot téptek ki a szívemből, amit bizonyos értelemben Magnus pótolt az életünkben. Habár nem éltünk vele és mindig is volt egy kis távolság köztünk, mégis fontosak voltunk egymásnak. Bármit megtettem volna hát érte is, csak úgy, mint Lunáért.
- Mikor indulunk? – Tértem rá a lényegre, immár a komolyabb ábrázatomat magamra öltve. Azt akartam, hogy tudja: számíthat rám és nem leszek az a cserfes lányka, aki úgy általában lenni szoktam. A komolyabb énemet kellett előszednem, hogy tényleg a segítségére lehessek.



From: Alesea


490 szó ❃ remélem, megfelel  


Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Alesea&Magnus
partners in crime

Hogyan lehetséges az, hogy varázslat nélkül minden egyes alkalommal sikerül a tussal a jobb szemhéjamnak erősebb tónust rajzolnom? Mély levegővel kell feltöltenem a tüdőm, hogy ne törjem darabokra a tükröm. És nem. Egyáltalán nem segít, hogy úgy érzem a karma kalandozik fölöttem, mohó, ocsmány, örvénylő felhőként, ujjal mutogatva rám, mint a Bane fiúra, akire már egyébként is évszázadok óta rá jár a rút, hát még a tus is had nevessen rajta! Elfojtok egy morranást, majd heves mozdulattal rajzolok félkört arcom előtt jobbommal, hangos csettintéssel kísérve azt, hogy rendbe szedhessem arcomat. Vendéget várok, ami egyenlő azzal, hogy vagy ragyogó pompámban állok elé, vagy sehogy. Utóbbi nem jellemző rám, tehát a válasz adva. Önelégült mosolyt láttat tökéletes másom a vékony keret közepén, így felpattanok helyemről és dúdolgatva indulok a szekrénysorhoz, hogy lekapdossam a kellő könyveim. Lessa, remélem nem gondolod, hogy a bájos csacsogásoddal majd elkerülheted az olvasást és a tanulmányozását a...
Megcsörren a telefonom. Abban bízom, hogy egy bizonyos árnyvadász keres, még akkor is - amikor jól tudom, hogy épp elég elfoglalt lehet ahhoz, hogy mindenféle ok nélkül rám telefonáljon nap közben. A boldog, derűs, vágyakozó ábrázatom megváltozik, kevésbé ragyog, mikor meglátom a nevet. Szemöldökeim összefutnak, rögvest elhúzom a zöld szín irányába ujjam. - Elenám, már azt hittem, hogy... -  csilingel hangom, miközben számonkérővé válik. Semmi esélyem folytatni. Gyakorlatilag kiabálni kezd, üvölt. Hallom, hogy a háttérben sikolt valaki. Ajkaim elnyíltan maradnak, a könyvektől elfordulva a terasz felé tekintek. - Mi történt? Nem hallak jól, Kedvesem, kérlek... -  állam emelem, de egyszerűen lehetetlenül belém fojtja kérdéseim. És már rám is csapja a telefont. Túl sok információval nem vagyok gazdagabb, ahhoz mégis elegendővel, hogy tudjam, nincs maradásom. Helyesbítve maradásunk, ugyanis az ajtón éppen ebben a pillanatban kopogtatnak vékony ujjai szívem egyik hercegnőjének. Magamra erőltetem legnyugodtabb hangszínem, s bár elnyújtott léptekkel indulok az ajtó felé, habozok egy másodpercig. Rendeznem kell a gondolataim, mondandóm. Nedvesítek ajkaimon, majd váratlanul rántok az ajtón, hogy felém tárulva, kirajzolódjon előtte Lessa karcsú körvonala. Pillantásom, mint mindig - most is elcsodáló, gyönyörködő.
- Leejteném az állam, hogy kifejezzem csodálatom, csakhogy úgy fest, ma nem fogjuk a könyveket bújni... - kiszélesedő mosolyom közben feltartom jobbom, mutatóujjam levegőbe mered - Ne örülj előre, bepótoljuk. - ajkaim morzsolgatva mosolygok rá, éreztetve vele, nincs igazi szigor hangomban. Beljebb invitálom, majd köszörülve torkomon elhaladok mellette és szemben állva kezdek bele mondandómba.
- Kaptam egy aggasztó hívást. Úgy vélem, velem jöhetnél... - ingázik fejem. Néha túlféltem őt, de mit tehetnék? A bíbor ketyegőmön ücsörög, hosszú-hosszú ideje már. - Ha megígéred, hogy nem fogsz megsérülni! - hangom aggodalmas, ahogy tekintetem is. Balom rögvest kifeszül, hogy a portál sistergő hangja közénk fúrja magát és egyértelműsítse, sürgős dolgunk van...




Ha nem tetszik, tudod...  ♥  || you&me' ||
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
 Similar topics
-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Brooklyn :: Lakónegyed :: Magnus lakása-
Ugrás: