Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

here to save the day

to everyone

Amikor szó nélkül felszívódtak, miután mondhatni egy pillanatra hagytam el a szobát meg kell mondanom, hogy rendkívül dühös voltam. Fejest ugranak a veszélybe anélkül, hogy lenne valamiféle mentőövük. Nem tudtam elhinni, hogy a saját parabatai-om képes volt hátrahagyni engem. Tudom jól, hogy esélyes, hogy meghalunk talán vissza sem térhetünk, de ettől még nem jelenti azt, hogy nem akartam velük tartani. Máskülönben nem szöktem volna be a tündérkirálynő udvarába. Bár biztos vagyok benne, hogy tudta jól, hogy itt vagyok, de valami más foglalta le. Pontosabban, mintha beszélgetett volna valakivel, de nem akarok túlságosan hallgatózni, hogy mégis miről lehet szó. Annál fontosabb feladatom van.
Amint átléptem a portálon a tüdőm szinte visítani kezdett a poros levegőtől, ami mardosni kezdte, minden egyes lélegzetvétellel egyre jobban. A távolban egy templomot fedezek fel, amely körül, mintha rengeteg démon kavarogna, majd egyenesen berontanak. Ennél jobban fel sem hívhatták volna a figyelmem arra, hogy merre is vannak jelenleg. Szapora léptékkel igyekszem a lehető leghamarabb a templomhoz jutni, miközben a legkevesebb figyelmet igyekszem magamra vonni. A démonok, mintha teljesen másra figyelnének oda, amikor belépek végül a templomba, ami mintha össze akarna dőlni. Két járat felé tömörültek és tűnnek el a teljes sötétségben. A kezembe veszem a boszorkányfényt és hosszas gondolkozás után indulok el az egyik alagút irányába. Ahogy egyre beljebb haladok, mintha a démonok meggondolták volna magukat és felszívódtak volna a szemeim elől.
Egy azonban kegyetlenül kitartott és nem tágított, szinte már láttam, ahogyan a csápjai előrelendülnek, hogy támadhasson, amikor egy nyílvesszővel egyenesen beletalálok a háta közepébe, amitől rángatózni kezd és végül a földön terül el.
- Ugye nem gondoltátok komolyan, hogy ezt nélkülem fogjátok végig csinálni? - A kérdést inkább a húgomnak intézem, amikor látom kirajzolódni a sötétben az alakját. A mellette lévő srácot nem mondhatom, hogy ismerem, de az egyszer biztos, hogy nem éppen százas, ha képes volt erre az egészre benevezni. Hiszen mondhatni halálos küldetés az egész. Bár én is itt vagyok, úgyhogy nem tudom ez mit mond rólam. Bár nekem itt a családom. Mindenki, aki fontos a számomra. Nem veszíthetem el Isabelle-t. Max után, már nem.

❖

the descent into hell is easy

clary & sebastian & elowen & dominic & izzy & alec

A démonoknak megvoltak a maguk tervei, hogy miképpen és hova tereljék a csapatokat. A templom alatt sötét alagutak húzódtak, amelyek különböző csapdákkal rendelkeztek és, ha hőseink nem vigyáztak, akkor néhány sérülés áldozatai lehettek. Isabelle és Dominic egymást védelmezve menekült a számukra kiszabott sötét alagútban, amely egyre szűkebb és szűkebb lett, aminek köszönhetően, mintha fogyatkozott volna az őket kergető démonok száma.
Azonban egy kitartóan követte őket és Dominic minden esetleges csapása elől úgy húzódott el, mintha csak tudta volna, hogy mi lesz a fiú lépése. Amikor azonban egy csapda kellős közepére értek és el kellett dönteniük, hogy a démon, vagy a csapda által készülnek meghalni, ahogyan egy hatalmas lyuk tátongott a sötét alagút kellős közepén, aminek átugrásához szükség lett volna egy kis lendületre, de ehhez azonban a démonnal kellett volna szembenézniük, aki könnyedén belelökhette volna őket a mélységbe, de váratlanul egy nyílvessző landolt a hátában, amitől rángatózni kezdett és végül a földre rogyva adta meg magát. A mélység túloldalán egy ajtó nyílt ki előttük, amelyről nem is sejtették, hogy egyenesen Sebastian búvóhelyének szívébe vezette őket, a biztos megsemmisülés irányába.
Mindeközben Clary, Jace és Simon is hasonló kihívásokkal néz szembe csapdákat, csapdára halmozva Simon figyelmetlenségének köszönhetően egy kisebb karcolást szerez, amely szinte önmagát kezdi el gyógyítani, miközben Jace, hogy megakadályozza, hogy a fiút felnyársalják egy hegyes szög, amely belefúródott volna a fiú szívébe a sajátja alatt pár centivel szúródott a húsába. Elterült a földön a kezéből kiesett a fegyver, ami mindezt a katasztrófát okozta. Nem tudták, hogy pontosan merre mentek, hiszen egyszer le indultak aztán pedig felfelé, majd pedig újra le. Követhetetlenné vált az útjuk. A seb mélységét ítélve egyszerű iratze nem segíthetett még a rúnák királynőjétől sem. Simon óvatosan felsértve a kezét a saját vérét csepegtette a fiú hasfalára, aminek köszönhetően a seb összehúzódni látszódott. Habár még mindig gyenge volt Simon segítségével sikerült talpra állnia, majd egy utolsó pillantást vetve Clary-re felvette újra a kezébe az előbb megszerzett fegyvert, amely talán már nem is volt működőképes és a fény irányába indulva belépett Sebastian rejtekhelyére, ahol fokozódtak a helyzetek, miszerint Amatis továbbra sem eresztette Elowen-t a faltól és Sebastian pedig már elfoglalhatta a helyét az általa felrajzolt rúnafélkörben, amelyen senki nem tudott áthatolni. Jocelyn és Luke pedig kétségbeesett pillantást vetettek a lányuk irányába. - Clary.. - Kétségbeesetten jönnek rá, hogy a lányuk tényleg itt van. Hogy nem tudták megóvni mindattól a szörnyűségtől, amit ez a világ magában hordozott.

NJK-ként jelen: Jace Herondale + Simon Lewis + Luke Garroway + Jocelyn Fray

Reag írási határidő: június 3. 20:00!
Aláfestés

Kocka dobások:
Ebben a körben szabad dobások is lehetnek, viszont Izzy és Dominic részére kötelezően:
1-2: minimálisan sérül meg
3: nem sérül meg
4-5: közepesen sérül meg
6: súlyosan megsérül

boys & girls & deadly things

Az hamar kiderült, hogy a legkisebb mértékben sem osztom Jace véleményét arról, hogy mi számít „legnagyobb rendben” szituációnak, és elég volt gyanakvóan oldalvást sandítanom, hogy tudjam, ezzel nem vagyok egyedül. Viszont úgy döntöttem, hogy ez ügyben majd máskor kezdeményezek heves vitát, lehetőleg egy olyan helyzetben, mikor mondjuk, nem halhatunk meg bármelyik másodpercben. Már, ha ez valaha is bekövetkezhetne a mi szánalmas kis életünkben…
Ellenben azért Izzy nem hagyja szó nélkül a dolgot, bár nem tudom választ remélt-e a feltett kérdésére, ami úgy pattant le Jace mellkasáról, mint valami gumilabda, míg a szóban forgó szőke sietve haladt vissza a templom előterébe, és mászott fel az ott magasodó szobor kezében tartott fegyveréért. Egy pillanatra megbántam, hogy nem én ragadtam magamhoz, mikor még lehetett, aztán gyorsan elmúlt ez az érzés, és ahogy az épület falai beleremegtek, és engem elöntött valami kellemetlen elégedettség, hogy végre nem én csináltam hülyeséget. Aztán persze gyorsan elmúlt, mikor az ajtót védő rúnák elvesztették az áldásos hatásukat, és a démonsereg, akik mintha időközben egyre csak többen lettek volna, hömpölyögve özönlött be az épületbe, módszeresen elállva minden menekülési útvonalat, két csoportra szeparálva minket. Igyekeztem leküzdeni azt a hátborzongató érzést, hogy az egész szándékos volt részükről, mintha ringathattam volna magam abba a tévhitbe, hogy az ösztönből cselekvő, nem gondolkodó lényekkel könnyebb dolgunk lenne. Valójában egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ebben a dimenzióban bármivel is lehetne könnyű dolgunk.
- Izzy! – kiáltom utána, mialatt futva igyekszem lépést tartani vele. A kardom fémes súrlódással csúszik elő az övemre erősített tokjából, és azzal a lendülettel vág is ketté egy felénk vetődő szárnyas kis dögöt. – Vezet ez a járat valahová egyáltalán?
Hátat fordítva haladok utána valamivel lassabban, ahogy Ő mozog, ellenben biztosítva ezzel azt, hogy fedezem magunkat, így amíg elénk nem kerül egy féreg sem, nem lehet gond. Remélem.
Jó lett volna tudni, hogy van-e bármiféle halovány kis esély arra, hogy a mi útvesztőnk majd Clary, Jace és Simon járatába fut bele, de erre olyannyira nagyon kevés esélyt láttam, hogy inkább nem fecséreltem erre a gondolataimat. Amúgy is jobban foglalkoztatott a csorda, ami beterelt minket ebbe a járatba, és biztos voltam benne, hogy a másik irányba induló aranyhármas is hasonló sorsra jutott az utánuk özönlő démonokkal. Az meglepően értelmesnek tűnő démonokkal, ha már itt tartunk.

Welcome to hell ❀

❀ aláfestő: monster

Ahogy végighallgattam Elowent, felmerültek bennem azért kérdések. Miért nem fogja magát és rohan Killianhez? Utálhatna, amiért hátrahagytam őt egy alku miatt. Egy szövetségért cserébe. Biztosítékként. S mégsem gyűlöl. Semmiféle ilyen érzelmet nem mutatott felém.
- Néha igazán jó volna a fejedbe látni. – Jegyeztem meg halkan, miközben elszakítottam róla a tekintetem. Nos, igen, én, aki világéletemben jó elemző készséggel rendelkeztem és kiismertem bárkit, sőt, mindenkit a környezetemben, egy valakit talán sosem sikerült. Az pedig Elowen volt.
- Mi kötelez téged? A hűséged? A szíved? – Tettem fel halkan a kérdéseket.
Aztán Elowen kezet emelt az anyámra. Nos, nem mondom, hogy túlzottan örültem a helyzetnek. Megállítottam, s égett minden porcikám a vágytól, hogy megüssem. A figyelmem azonban hamar elterelődött a mennyei tűz irányába.
Ez jelezte számomra, hogy nincsenek olyan túlságosan messze. Jace, Clary és… voltaképpen mindenki más. A végzetükhöz közeledtek, avagy egészen pontosan felém és a seregem felé. Ez megmosolyogtatott egy fél pillanatra, majd ahogy elnéztem leghűségesebb, avagy legelső sötét árnyvadászom felé, láttam, hogy mit szorongat a kezében. S pillanatokkal később máris Elowen torkánál volt a penge, ám nem mozdultam. Az engedetlensége a lánynak, az, hogy folyamatosan ellenszegül… mondhatjuk úgy, kiérdemelt egy kis leckét. Odalépkedtem a közelükbe, alig két lépésre tőlük, s így tekintettem Elowenre.
- Nem gondolod, hogy kijárna neked némi lecke a tiszteletről és viselkedési normákról, Elowen? Talán Amatis tud szolgálni némi tananyaggal, amíg mi várunk… - Egy félmosolyt küldtem felé, majd felegyenesedtem. Bár ezzel talán nyílt, avagy zöld utat adtam Amatis számára, de ebbe őszintén szólva egy pillanatra sem gondoltam bele.
Nem számoltam azzal, hogy valóban bántaná-e a lányt. Hiszen, az engedetlensége ellenére ő volt az, aki igazán mellettem állt.

270 words ❀

Szinte kontrollálhatatlan düh kezdett tombolni a lelkemben, amikor közölte, hogy Killian már nem tart velünk. Mégis mi a fene, mit gondolt? Hogy hagyhatta hátra? Nem is értem egyszerűen, hogy miképpen volt erre képes legszívesebben visszarugdosnám a seggét a tündérek birodalmába, hogy hozza ide most rögtön és törje meg az alkut. Vagy én magam mennék vissza, ha tudnám, hogy közben visszatérhetnék ide. Mert nem mennék el úgy, hogy ne lennék biztos a dolgomban. Habár még azt is meg merném kockáztatni, hogy utána a tündérkirálynő engem sem engedne el, hiszen mégis félig tündér vagyok. Miért akarná, hogy egy gyermeke elszakadva legyen tőle? Vagy talán pont ezért döntött így? Mert nem tart gyermekének? Vagy egyszerűen csak úgy gondolta, hogy hadd éljek szabadon a saját akaratom szerint, ha már az ő családjához és népéhez tartozom? Hiszen neki esküdtem hűséget, örökre, már akkor mikor még csak gyermek voltam.
- Nem fogok úgy visszamenni, hogy nem tudom azt biztosan, hogy vissza tudnék jönni. Meg aztán nélküle nem is jönnék vissza.. De itt a helyem. Kötelességem van. - Azt már inkább nem teszem hozzá, hogy itt akarok lenni mellette, amely mellett egy olyan indok szól, amelyet egyedül én tudok. Még csak nem is sejti. Talán elmondhatnám neki. De azzal csak azt érném el, hogy meneküljön. Azonban, ha lezárja az átjárókat és uralma alá veszi ezt a birodalmat, mint Lilith gyermeke, akkor talán már nem lesz hova menekülnie és szembe néz majd azzal, amit mondani kívánok neki.
Benne volt a kezem a dologban, hiszen kihasználva egy kicsit a kapcsolatokat én magam irányítottam egy démont egyenesen az ő irányukba, hogy az egyetlen fegyvert, ami megsemmisíthette a férfit, akit szerettem elpusztítsa. Mégsem gondoltam, hogy ilyen látvány fogad majd.
Abban a pillanatban, amint a fény megszűnik a falnak csapódik a hátam és torkomhoz pedig egy penge éle szegeződik. - Engedj el, te.. - Morgok és közben próbálom eltaszítani magamtól, aminek csak az lesz a vége, hogy felsérti a nyakamon a bőrt és előserken a vérem, amitől egyfajta félelem járja át a testemet, mert nem a saját életem féltem. Most nem. - Nem akarsz esetleg segíteni? - Bűnbánóan pillantok Sebastian irányába, már amennyire rá tudok nézni ebből a kellemetlen helyzetből.

clary & the gang ❀

❀ let's save the world

A tűz egyszerre volt fenyegető és védelmező. A maga módján védett minket a külső, kíváncsi szemek elől így a tervünket csak kettőnk között tisztáztuk le igazán. Ezzel pedig a kezünkben volt a meglepetés ereje, de ugyanakkor mérhetetlenül rettegtem, hogy nem fog sikerülni. Még így sem biztos, hogy sikerülni fog. Hiszen mindig ott van a rizikófaktor, hogy valami félre fog sikerülni. Murphy törvényéből kiindulva nem sok eséllyel indulunk neki ennek az egésznek ezért sem akarom, hogy beleéljék magukat abba, hogy valami esélyünk lehet úgy igazán szembeszállni Sebastian-nal - aki eddig legyőzhetetlennek bizonyult-, miközben lehet az igazság az, hogy a tervünk kudarcra van ítélve.
Nem lepődöm meg azon, hogy Jace mennyire könnyedén rázza le magáról a feltételezéseket és anélkül, hogy szólnék egy szót is követem vissza a főterembe. Valahogy nem tudnám jobban kimagyarázni a helyzetet. A lényeg, hogy minden rendben van, nem?
Mire visszaérünk Jace már felfelé mászik a szobron olyan könnyedén, mintha semmilyen erőfeszítést nem okozna neki. Figyelem őt, miközben hallgatom Simon szavait és, mintha csak varázsütés lenne úgy törik át a démonok az ajtót, de, mintha még a templom tetején is igyekeznének áttörni, mint akik be akarják kebelezni az egész épületet.
Próbálom a káosz kellős közepén megtalálni a társainkat, de csak azt érzem, ahogy Jace megragadja a kezemet én pedig automatikusan nyúlok Simon-é után, akit ezzel pedig magammal rántok. Nem is figyelem, hogy merre tartunk, vagy hol vagyunk egyáltalán egyszerűen csak követem a járatot, amely előttünk van és közben próbálom nem elveszíteni egyikőjüket sem magam mellől. Csak remélni tudom, hogy még élve látjuk egymást a többiekkel.

kicsitgagyibocsi Kietlen terület - Page 3 2148618046

❀

welcome to hell

A félelem olyan gyorsan itta be magát a szerveibe, csorgott az ereiben, ahogy nem látott mást, mint Clary-t, ahogyan a lángok közé sétál az életét kockáztatva. A rúnának is megvannak a maga határai és az, hogy valaki egyenest belesétáljon magába a mennyei tűzbe, amely testvére Jace testében "raboskodott" elég vakmerő lépés. A szíve a torkában dobogott, a víz is teljesen kiverte, ahogy figyelte a lángokat, majd egyik pillanatról a másikra eltűntek és ott voltak mind a ketten egy kiégetett kör közepén. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkait mégis rettegett, hogy valami nincs rendjén. Egyáltalán mi történt? Hogy ért véget?
A kérdését még csak ideje sem volt, hogy feltegye Jace megválaszolta és úgy állt fel és sétált el mellette, mintha mi sem történt volna. - Jace.. Állj már meg egy percre.. Mégis mi volt az egész? Jól vagytok? - Lehet, hogy látszólag úgy tűnt, hogy mind a ketten épségben megúszták ezt az egészet mégis egy pillanatra a gondolat, hogy elveszítheti a másik testvérét is.. Megtört benne valamit, de a Jace szokás szerint nem mutatott túlzott érdeklődést a helyzettel kapcsolatban. Aggódott miatta amióta csak az eszét tudta, de azóta, hogy a mennyei tűz keringett az ereiben még rosszabb lett a helyzet, hiszen semmit nem tudtak az egészről. Irányítania pedig nehéz volt, hiszen sosem a lelki békéről volt híres. A harc volt az első és igaz szerelme a bátyjának talán ezért is esett nehezére Jordan-nel meditálni.
Követte a fiút vissza a terembe az oldalán Simon-nal, de mire visszaértek Jace már nagyban a fegyvert akarta megszerezni magának. Kicsit távolabb húzódott Simon-tól, miközben valami rosszalló érzés költözött a lelkébe. Nem tudta pontosan meghatározni, hogy mi, de amikor az épület megremegett már biztos volt abban, hogy igaza volt Simon-nak. Az ajtón démonok hada kezdett el beözönleni szétszakítva őket egymástól. - Simon! - Kiáltott a fiú után, de nem látott mást csak Dominic-ot és rengeteg rengeteg démont, akikkel szemben esélyük sem lehetett. Mintha szándékosan terelték volna őket egy járat felé, de mivel nem sok esélyt adtak nem volt ideje gondolkozni és elindult az egyetlen szabad út felé.

dom & elowen & clary & seb

the descent into hell is easy

clary & sebastian & elowen & dominic & izzy

A fényforrás egyetlen egy pillanat alatt szűnik meg, amely körülölelte Clary-t és Jace-t. Egy kiégetett kör közepén ültek és habár egymásra meredtek és próbáltak úgy tenni, mintha mi sem történt volna tudták, hogy ez koránt sem opció. Végül Jace pattant fel elsőként, majd segítő kezet nyújtott a lánynak, hogy ő is talpra szökkenhessen. - Egyszerűen csak nehezebb itt kontrollálnom a mennyei tüzet, de minden a legnagyobb rendben. - Azzal pedig már vissza is indult egyenesen a templom előterébe mit sem törődve azzal, hogy ki az, aki követte és, ki nem. Magabiztosan helyezte egymás után a lábait, majd pedig elkezdett felfelé mászni a szobron, hogy megszerezze magának a tökéletes fegyvert. - Én ezt nagyon nem tartom jó ötletnek. - Jelentette ki Simon, de Jace, mint mindig most sem tulajdonított túlságosan sok hangsúlyt a fiú mondanivalójának.
Arra azonban egyikük sem számíthatott, hogy abban a pillanatban, hogy a fegyver a kezei közé került az egész épület megremegni látszott, az ajtót az eddig kitartóan próbálkozó démonok könnyedén áttörték és szinte szándékosan választották szét őket csapatokra. Dominic-ot és Izzy-t az egyik járat felé terelték, míg Clary, Jace és Simon egy teljesen más irányba kezdték el terelni, mintha valamilyen terv szerint kezdték el volna őket különböző utakra sodorni.

Mindeközben már Elowen és Sebastian tűkön ülve várta a hőseink érkezését, de szokásos nézeteltérésük ezúttal koránt sem ment olyan könnyedén, amikor is megelégelve a szemtelenségét Amatis a fény kihunyása után a lány torkához emelte a tőrét és testét a falnak préselte. - Megtanulhatná tisztelni a mesterünket. - Érzelemmentes hangon sziszegte a szavakat a lány arcába, felsértve pengéjének éléve a torkát, miközben ügyet sem vetve arra, hogy a testvére, Luke mindvégig szemtanúja eme szörnyűségnek és csak még jobban tudatosul benne, hogy a nővérének lelke örökre elveszett.

NJK-ként jelen: Jace Herondale + Simon Lewis + Luke Garroway + Jocelyn Fray

Reag írási határidő: május 27. 20:00!
Aláfestés

Kocka dobások:
Bátran dobjatok, amire csak szeretnétek, de nincs kötelező dobásotok ebben a körben, tevékenykedjetek csak szabadon!

boys & girls & deadly things

Épp elég mondén mesefilmet néztem már ahhoz, hogy tudjam, mindig rossz ötlet, ha veszélyhelyzetben a csapat szétválik, de Clary és Jace már rég eltűntek a szemünk elől, mire példának hozhattam volna valamelyik Scooby-Doo részt, pedig fogadni mertem volna, hogy a vámpírkölyök az én pártomat fogta volna a vitában. Minden esetre Ők eltűntek, mi maradtunk, és abszolút nem volt idő ezen agyalni, mert ugyan Clary rúnájának íves vonalai ott díszelegtek a templom ajtajának belsején, volt egy olyan átkozottul rossz érzésem, hogy az sem lesz sokkal tartósabb annál, amit magunkra rajzoltunk fel. Ebben a furcsán ismerős ismeretlen világban a bőrünk olyan sebesen itta be a rúnák fekete vonalait, hogy egy idő után már felesleges időpazarlásnak tűnt újrarajzolgatni őket, így nem is vesződtem vele én sem. Hagytam, hogy az erő és a kitartás, amit még az érkezésünk előtt rajzoltam fel, nyom nélkül tűnjön el a karomról, miközben minden idegszálam a démoncsordára fókuszált, akik szüntelen feszültek neki újra és újra az ajtónak, remélve, hogy betörhetik azt.
- Hát egy helyben nem sokáig maradhatunk, ha tippelnem kellene, azok a dögök elkezdték körbevenni a templomot. Előbb-utóbb az egyik talál egy rést a pajzson.
Az egész hely a maga poros, nyomasztó, démonoktól hemzsegő, pokoli mivoltával egyszerre húzott horgonyként lefelé, és borzolta fel minden idegszálamat, egyszerre volt ismerős és idegen, és bár Clary és a rúnái feltétel nélküli bizalmamat élvezték, most valahogy ez is kezdett kevésnek bizonyulni. Ezt igazolta a hirtelen támadó fényforrás is, ami a folyosók irányából robbant a terembe és vakító fényességbe borította az egész helyet. Izzy meglepett tekintete belefúródott az enyémbe, de mielőtt szóra nyithattam volna a számat, Ő már el is indult a fénysugarak irányába, Simon valószínűleg jó kiskutyaként követte, amíg én elmélázva meredtem a terem közepén magasodó szobor kezében tartott, fegyvernek tűnő eszköz megszerzésén.
Iz rémülten tiltakozó szavai keverednek bele a vakító fényességbe, és egyetlen, ajkait elhagyó „ne” szócska elég ahhoz, hogy visszarántson a kellemetlen valóságunkba. Egy utolsó pillantást vetek a fegyverre, mielőtt futva indulok utánuk, olyan gyorsan, ahogy csak rúna nélkül tudok. Épp, hogy sikerül lelassítanom a lépteim, mielőtt beleütköznék valamelyikük hátába.
A ragyogást, ami eddig szemkápráztató erősséggel töltötte be ez egész templomot, mintha egyszerűen csak lekapcsolták volna, nem láttam mást magunk előtt, csak Clary és Jace ismerős kettősét.
- Jól vagytok? Mi a fene volt ez?
Gyanakvással vegyülő kíváncsi tekintetem ide-oda kapkodom a vörös és a szöszi között, és bár szívem szerint gondolkodás nélkül szaladnék az irányukba, megbizonyosodni arról, hogy a legjobb esélyeink a túlélésre valóban sértetlenek, mégsem teszem. Sőt, a kezem is kis híján előre lendül, hogy a biztonság kedvéért Izzy és Simon útját is elállják, ha esetleg hasonlóképp tennének, és végül csak azért sikerül az oldalam mellett tartanom, mert majdnem száz százalékig biztos, hogy Isabelle könyöktől lefelé csapná le az korbácsával, ha az akarata ellenére próbálnám meg megállítani.

Welcome to hell ❀

❀ aláfestő: monster

Egy pillanatig sem gondoltam azt, hogy esetlegesen majd jól fogadja a hírt, miszerint Killiant hátrahagytam. Nem kerestem mentséget. Tulajdonképpen nem volt érdekes a számomra, mit is gondol erről az egészről Elowen. Elmondtam neki a tényeket, s úgy voltam vele, hogy azt kezd vele, amit csak akar. Én döntöttem. Nem, igazából Seelie Queen döntött, csak velem mondatta ki a szavakat. Lényegében a számba adta a megoldást. Azt, hogy ő kit akar. Kire van szüksége. S én megadtam neki ezt. Nem számított, hogy mi lesz ezután. Ha győzedelmeskedek, akkor Killian életben marad. Élheti az életét odaát, Seelie oldalán, vagy ahogyan tetszik. Ha pedig elbukom, meghal. Ennyi volt a képlet, mely elég egyszerűen hangzott. Elowen mégis egy komplett drámát kerekített a dolog köré. A szemeimet forgattam.
- Tudom, hogy sokkalta jobban ragaszkodsz Killianhez a kalandotok óta, azonban ideje őt elengedned. Tudom, hogy nem látjuk őt többé. A Királynő azonban gondját viseli, hidd csak el. De ha nagyon szeretnél, még talán képes vagy utána menni. Az átjárók még nem záródtak le véglegesen. – Néztem rá némileg kérdőn, de a tekintetembe bele volt vésve, hogyha elmegy, akkor saját kezűleg ölöm meg. A hűsége ide kötötte, hozzám, avagy mellém. Nem sétálhatott csak úgy el. Nem volt bűntudatom Killian miatt, s Elowen néhány szavától szintén nem lett.
Kezet emelt az anyámra. A düh pillanatok alatt öntötte el egész lényemet, s elrántottam Elowent a nőtől. Kioktattam. Aztán felemeltem a kezem, hogy őt is megüssem, ahogyan imént az anyámmal tette. S végül meg is tettem. Elowen túlzott őszintesége kergetett a tényleges őrületbe, sőt, magába a sötétségbe. Nem szerettem, ha beszélt, ha véleményt nyilvánított, ugyanis a nézeteink az esetek túlnyomó részében eltértek.
- Fogd be, Elowen! – Emeltem meg a hangom, miközben lassan magam mellé húztam a kezem. Még szinte bizsergett a tenyerem az ütéstől. A tekintetemmel őt vizslattam, auonban ahogy a fény beszűrődött az ablakon, egyből odakaptam a tekintetem. Nem voltak túl jó megérzéseim ezzel kapcsolatban.
- Ez… - Elhallgattam, elharapva a mondatot. Habár hittem a győzelmemben, ez a fajta jelenség nem jelentett semmi jót. Apró fejrázás után néztem el a legelső kis sötét árnyvadászom felé. Láttam, hogy a penge markolatán pihen a keze, azonban eszem ágában sem volt most leállítani. Tudtam, hogy engem, az én érdekeimet szolgálja minden lépése, tehát, ha úgy vélte, valaki veszélyt jelent rám, nos… tehette bátran a dolgát.
Azzal persze nem számoltam, hogy Amatis majd Elowenre akar lesújtani. De pont ezért nem törődtem a szituációval. Másfelől volt jobb dolgom is. Az a különös fény elvonta a figyelmem… az ablakhoz léptem, hogy onnan nézzek el újra abba az irányba, amelyből a jelenség érkezett.
- Abból az irányból érkeznek. – Jegyeztem meg szinte magamnak.

435 words ❀

Egyenlőre úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van és mindenki a terv szerint halad mindennel kapcsolatban. Az egyetlen dolog, ami furdalta az oldalamat, hogy vajon hol lehet Kilian? Lassan már itt kellene lennie és egyáltalán nem rá vallana, hogy késne igazából bárhonnan is. Akaratlanul is kellemetlen érzés járta át a lelkemet, de nem akartam ezzel foglalkozni, hiszen ennél fontosabb feladatunk is van. (..)
Még mindig hihetetlen volt a számomra, hogy mennyire nem hisz nekem, hogy bízhat bennem. Oldalt választottam, már abban a pillanatban, hogy először találkoztunk. Csak még nem is sejtettem akkor, hogy ez mivel is fog járni a jövőre nézve. De nem hátrálok meg, most már nem fogok.
Szavai alapján teljesen elsápadok, elképedek.. Egyszerűen nem értem. - HOGY MIT CSINÁLTÁL? - Úgy csattannak ki belőlem a szavak, hogy a falak szinte azonnal visszaverik őket és, mintha egy kicsit visszhangozna is a felháborodásom. - Te.. Te most megőrültél? Ugye tudod, hogy nem fogjuk őt többet látni, ha követjük a tervedet.. Mégis miért hagytad őt hátra? Hogy tehettél ilyet? - Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez igaz lehet. Hogy képes volt hátat fordítani az egyetlen személynek, aki még rajtam kívül őszintén hitt benne. Hiszen a sötét árnyvadászok nem többek agyatlan zombiknál. Lehet fizikailag sokkal erősebbek, de ettől még nem a szabad akaratukból vannak mellette. Hanem pontosan azért, mert megvonták ezt tőlük. (..)
Nem bírtam elviselni, hogy mégis miképpen szólal meg a vöröske anyja, hogy mennyi ítélet van a hangjában. - Semmihez nincs jogom ez azonban nem gátol meg abban, hogy megtegyem. Ha pedig egy olyan nőnek akarok bemosni, aki hátrahagyta a fiát egy szociopatával és mégis képes őt okolni azért, aki lett, hát akkor rohadtul megteszem. - Semmi tiszteletet nem éreztem a Fray asszony irányába. Sokkal inkább megvetettem. Minden egyes porcikámmal gyűlöltem azért, amit Sebastian-nal művelt. Hiszen ő indította el ezen a sötét úton és ahelyett, hogy megpróbálta volna megmenteni, megóvni.. Inkább csak semmibe vette. Ezért pedig sosem bocsájtok meg neki és szerintem Sebastian-nak sem kellene. (..)
A távolból beszűrődő fényre akaratlanul is odakapom a fejemet. - Ez meg mi a fene?

welcome to hell

Mindenki tisztában volt a veszéllyel, amikor átlépte a határt, amikor a saját világukat hátrahagyva egy új felé nyitottak. Mégis valahogy megborzongott, ahogy a nyakláncának forró lüktetése nem akart megszűnni megannyi démon körözött felettük, szinte csak a megfelelő pillanatra vártak, hogy lecsaphassanak. Azt azonban nem lett volna túlságosan okos lépés megvárniuk.
Clary-t követte ő is, ahogyan a többiek is egyenesen a templom irányába, amely egyenlőre úgy tűnt, hogy biztonságot sugároz magából. Ebben azonban koránt sem lehettek teljesen biztosak, habár a lány rúnája határozottan segítség volt abból a szempontból, hogy így talán több esélyük van arra, hogy megpihenjenek.
Míg Clary és Jace leváltak tőlük, hogy feltérképezzék a helyet ő a többiekkel az egész termen kezdte legeltetni a szemét. Annyira ismerős volt minden, mégis roppantul idegen. Ez az egész hely egy tükörmása az ő világuknak, habár itt máshogy alakult a történelem és a démonoké lett ez a világ. Egy hely, ahol elrejtőzhet még egy olyan gonosz is, mint Sebastian anélkül, hogy bárki a nyomára bukkanna.
- Egyenlőre úgy tűnik, hogy rendben leszünk... Viszont a lehető leghamarabb meg kellene beszélnünk, hogy miképpen is haladjunk tovább. - A haja a tarkójára tapadt az izzadságtól, a tüdejét pedig kaparta a poros levegő, ami az egész világot beterítette. Tekintete a szobororra tévedt, aminek kezében lévő fegyverben ugyanolyan kő van, mint az ő nyakláncában is. Legalábbis távolról azt mondaná, de nem merne fogadni semmire sem. Már éppen elgondolkozna azon, hogy meg kellene szerezni, mert még jól jöhet, amikor egy hatalmas fényforrás keletkezik ott, ahol az előbb Jace és Clary felszívódtak.
Először összenéz a többiekkel, majd pedig elindul a fényforrás felé, ahol megpillantja, ahogyan Clary éppen besétál a mindent felölelő lángok közé. - Clary, ne! - Legszívesebben megállítaná, de túlságosan késő és a szemét is rendkívül bántja az erős fényáradat, szinte oda sem bír nézni, de a szíve olyan hevesen ver a mellkasában, hogy szinte kiszakad onnan. Nem tudna elveszíteni még egy testvért. Még egyet biztos nem..

dom & elowen & clary & seb

clary & the gang ❀

❀ let's save the world

Habár tudtam jól, hogy Jace és Izzy többnyire egy megszokott duóként működik most mégis én voltam az, aki a kezébe vette az irányítást ezzel is terelve az embereket a helyes irányba. Muszáj volt eltűnnünk innen amíg ki nem találjuk, hogy mi lehetne a helyes megoldás ebben az esetben. Mikor mindannyian átléptük a templom küszöbét és bezárult mögöttünk az ajtó a biztonság kedvéért rajzoltam egy rúnát rá, amelyet utoljára a Királynőnél alkalmaztam. Ide most senki nem fog megjönni. Legalábbis remélem, hogy addig kitart amíg itt tartózkodunk és megpróbáljuk kitalálni, hogy merre tovább.
Jace magával húzott, hogy meggyőződjünk róla, hogy minden teljesen biztonságos és nem kell arra számítanunk, hogy a sötét árnyak közül lecsap ránk valaki. Egy elágazásnál ketté váltunk, de nem mentem túlságosan sokáig beljebb Hesperust markolgatva, amikor a folyosó végén megpillantottam a fényt és szinte rögtön megfagyott a vér az ereimben. Úgy kezdtem el rohanni visszafelé, mint akinek az élete múlik rajta. Gyorsabban emeltem egymás után az apró lábaimat, mint talán valaha is. Mikor odaértem Jace-hez nem láttam mást, mint ahogyan a lángok körülölelték őt. A szememet el kellett takarnom, mert túlságosan is fényes volt. Végül azonban a lelki szemeim előtt felugrottak az ismerős körvonalak. Hesperus-t az övembe süllyesztettem, majd pedig a csuklómra kezdtem rajzolni. Nem tudtam, hogy ez a rúna megvéd-e a mennyei tűzzel szemben, de nem volt más választásom. Mély levegőt vettem, majd pedig lehunytam a szemem és besétáltam a tűzön keresztül a földön térdelő Jace-hez.
A koponyám eldugott sarkából egy újabb rúna kezdett el kirajzolódni előttem, de csak most kezdtem el igazán megérteni a jelentését. Megannyi alkalommal láttam már, mégis nem tudtam, nem igazán értettem, hogy mire kell használnom. Azonban ebben a pillanatban megértettem. Kezemet Jace arcára csúsztattam, szinte a tekintetemmel igyekeztem lekommunikálni vele, hogy minden rendben lesz. A kezemet most nem égette meg a bőre, nem hagyott semmilyen kegyetlen érzést maga után. - Együtt megcsináljuk.. (..)
A tűz, ami eddig körüllengte Jace-t és engem teljesen megsemmisült és eltűnt, de a többiek nem tudhatják meg, hogy pontosan mi is történt. Még nem. Mi ketten ismerjük már Sebastian-t eléggé, hogy elrejtsük előle az igazságot, nem kockáztathatunk. Az sem biztos, hogy működni fog ezért értelmetlen lenne megtölteni a lelküket reménnyel, ha végül úgy is elbukunk.

csapassuk

❀

the descent into hell is easy

clary & sebastian & elowen & dominic & izzy

Hőseink egy apró pillanatra fellélegezhetnek, ahogyan átlépik a templom bejáratát, amelynek vaskos ajtaját bezárva maguk mögött egyenlőre megnyugvásra lelhetnek az odakinn tomboló démoni hadseregtől. Mindannyian tudták, hogy mire vállalkoznak, de szembesülni vele talán még nehezebb, mint az elsőre gondolták. A démonok itt ebben a világban sokkal erősebbek az ő rúnáik, pedig gyakrabban válnak használhatatlanná és kell őket újra meg újra felrajzolniuk. Amennyiben szeretnének tovább haladni a lehető leghamarabb elő kell állniuk egy konkrét tervvel, amivel legyőzhetik a világuk elpusztítóját Sebastian-t.
Jace kijelenti, hogy feltérképezi a többi területet is, hogy biztonságban lepihenhessenek és magával invitálja Clary-t is. Azonban azt koránt sem sejtik, hogy még mi is fog rájuk várni. Ketté vállnak, ahogyan elágazik az egyik folyosó és külön utakon indulnak el. Amire azonban Jace nem számít azaz, hogy a folyosó végén ott várja az egykori vasnővér, akit még Sebastian irányítása alatt ölt meg. Még azelőtt, hogy visszanyerhette volna önmagát. A bűntudat, a démoni játék megsemmisítve minden önuralmat, amit eddig sikerült megtanulnia semmivé foszlik. A mennyei tűz úgy lobban lángra egész testében, hogy szinte kész lángokat épít maga köré, aminek fénye akár csak egy jelzőfény ragyog fel a pokol kellős közepén, amit a templomban mindannyian észrevehetnek és a segítségére siethetnek.
Mindeközben azonban, míg ők ketten felfedezőkörútra indultak a csapat maradék része a templom főtermét mérik fel. A közepén ott van egy szobor, amelyet Jonathan Shadowhunterről mintáztak a kezében pedig ott van egy fegyver, amit vélhetőleg ebben az alternatív univerzumban használtak arra, hogy elpusztítsák a démonokat, de végül belebuktak ebbe a küzdelembe.
A fegyver talán hatásosabb lehet itt a démonok ellen, mint angyali rúnákkal díszített fegyvereik, de csak rajtuk múlik, hogy vállalják-e a kockázatot annak megszerzésére, aminek megvitatására éppen csak szó kerül, mikor a fény úgy tölti be az egész helyiséget, hogy mindannyian pontosan tudják, mit is jelent ez.

Sebastian és Elowen pedig továbbra is a rabok társaságában készülődnek az érkezésükre, habár senki nem sejtheti, hogy mennyi minden mögött rejtőzködik igazából Sebastian. Hogy igazából hány lépéssel jár előttük és az utolsó tartalék, Clary szülei még több lépést előnyt adnak nekik, amellyel talán számolni sem bírnak majd.
A levegő egyértelműen megváltozik körülöttük az igazságtól, a lány reakciójától, amire Amatis, Sebastian első számú sötét harcos katonájának a keze a pengéjének markolatára csúszik készen állva arra, hogy lesújtson bárkire, aki a vezérét akár csak egy kicsit is fenyegető módon közelítené meg. Azonban az ablakon keresztül a távolban lehet látni, ahogy a fény, a mennyei tűz, amely a Herondale fiú ereiben csörgedezik, szinte magától szabadul a világra. Az egyetlen dolog, ami ebben a világban elpusztíthatja Sebastian-t, vagy igazából bármelyik másikban.

NJK-ként jelen: Jace Herondale + Simon Lewis + Luke Garroway + Jocelyn Fray

Reag írási határidő: május 20. 20:00!
Aláfestés

Kocka dobások:
Bátran dobjatok, amire csak szeretnétek, de nincs kötelező dobásotok ebben a körben, tevékenykedjetek csak szabadon!

Welcome to hell ❀

❀ aláfestő: monster

Volt valami, amit nem osztottam meg Elowennel, de tudtam, hogy előbb-utóbb elő kell állnom vele. Killian a számára igencsak fontos személy volt, legalábbis a saját megítélésem alapján volt köztük egyfajta különleges kapocs. Én mégis képes voltam egyfajta biztosítékként hátrahagyni Killiant, méghozzá magánál a Tündérkirálynőnél. Ám mindezt abban a tudatban tettem, hogy bármi is történjék, soha többé nem láthatom. Hiszen, ha a terveim a legjobb úton haladnak, az átjáró bezárul, s mindenki itt reked. Soha többé nem lehet majd kijutni innen. Ha pedig a tervem rosszul alakul, akkor nagy eséllyel halok meg, de ezáltal Killian maga is, csak a Tündérkirálynő által. Azt hiszem, akárhonnan is nézem, árulásnak veszi majd, amit tettem. Mindez viszont számomra már teljesen lényegtelen. Ha utálni fog, gyűlölni, akkor sem fogok vele szembesülni immár. S ez így van jól.
Tekintetem Elowenre vezettem, ahogy válaszra nyitotta a száját. Biccentettem felé egy aprót.
- Ezt örömmel hallom. Komolyan. Talán te vagy az egyetlen, nos, Killianen kívül, aki mindvégig mellettem állt és végigkísérte az utam a kezdetektől fogva. – És ha már ennyire szépen felhoztam őt, illett beszélnem róla. – S ha már Killian… nagy eséllyel soha többé nem látjuk őt. Egy aprócska részletet ugyanis elfelejtettem közölni veled. – Fogtam bele, ahogy körbetekintettem. Azt hiszem, titkon kerültem Elowen tekintetét. Tudtam, hogy dühös lesz. – A Tündérkirálynő gondjaira bíztam. Avagy, fogalmazzunk úgy, hogy biztosítékként ott maradt a győzelmemre. Ám ha vesztek, ami esélytelen, akkor Killian halállal felel érte. – Ezt a mondatot egy fokkal halkabban tettem hozzá, s erőt véve magamon mégiscsak ránéztem a nőre. Ez volt a színtiszta igazság, amit tudnia kellett.
Ám mielőtt a beszélgetés folytatódhatott volna, betoppant két nagyon is ismerős fogoly. A tulajdon anyám, aki képes volt elhagyni, s Luke, a vérfarkas, aki egykor árnyvadászként díszelgett. Tekintetem viszont újra az anyámra tévedt, aki megpróbálta kioktatni Elowent. Nem értettem egyet az anyámmal, ugyanakkor Elowen válaszlépésével sem. Pillanatok alatt teremtem a nő mellett, s kaptam el a karját, majd rántottam el Jocelyntől.
- Habár szívderítő, hogy kiállsz mellettem, s az oldal mellett, melyet választottál, az, hogy kezet emelj valakire, nem tűröm el. Én kezet emelhetek. Én akár meg is ölhetem őt, vagy bárki mást is. Neked viszont semmi jogod nincs ehhez, Elowen. – Dühösen meredtem rá, miközben egyre inkább szorítottam a karját.

366 words ❀

» Kietlen pusztaság
» Erdõs terület
» Füves terület
» Erdõs terület
» Elzárt terület