Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

welcome to hell

Nem számított neki, hogy mennyire hiányos a világa, hogy mennyi mindennel szerette volna megtölteni. Hiányzott neki a képből Jace, illetve Clary is. Bármennyire is ellenszenves volt a lánnyal kapcsolatban, hiszen azelőtt nem túl sok lánnyal került közelebbi kapcsolatba, vagy kellett egyáltalán foglalkoznia, de az igazság az, hogy valamennyire azért megkedvelte a lányt. Összenőttek és ezen igazából senki nem változtathat.
Az öccse arcát figyelte, ahogyan boldogan, lelkesen csillogó szemekkel nézi a képregényeket, mellette Simon-t, aki szintén olyan lelkesnek tűnt, mint mellette az öccse.. Minden tökéletes volt mégis egy pillanat alatt tört darabokra és hagyott egy sötét üreget maga mögött a lány számára. A lelkét, mintha megfosztották volna valamitől és ez akaratlanul is keserűséggel töltötte el. Nem találta a megfelelő szavakat, de nem akart feltápászkodni a földről, egyszerűen szeretett volna még egy percet egy világban, ahol az öccse még életben volt. Egy apró könnycsepp gördült végig az orcáján, amit gyorsan le is törölt, mielőtt talpra szökkent volna.
A hangok, amelyek nem egy-két démonról adtak tanúbizonyságot, szinte megfagyasztották a vért az ereiben. Simon mellé szegődve követte a többieket a templom irányába, habár elsőre talán a barlang tűnt jobb opciónak, de remélhetőleg nem egy templomot használnak főhadiszállásnak a démonok. A barlangban nagyobb az esély a zsákutcára és arra, hogy váratlanul támad rájuk egy démonsereg. Kezét akaratlanul is Simon-éra simította. Maga sem tudta, hogy azért, hogy meggyőződjön valóságos a fiú, vagy csak magával akarta ráncigálni, hogy ne veszítsék el egymást.
- Elsősorban szerintem jussunk egy olyan helyre, ahol valamennyire képesek vagyunk gondolkodni. - Nem ismerte volna be, de kicsit zavarosak voltak a gondolatai a démoni beavatkozástól. Még mindig kicsit megingott az elméje a valóság és a képzelet között talán azért, mert még mindig hihetetlen volt, hogy milyen pusztulás mehetett végig ezen a világon. Szinte ideje sem volt hozzászokni a látványhoz, amely teljesen egy régi város hamvaihoz hasonlított.

dom & elowen & clary & seb

boys & girls & deadly things

Az álomvilágom tökéletlen, ám annál szerethetőbb képe még egy utolsót hullámzott, mielőtt szilánkosra törve darabjaira hullott, én pedig a konyhaasztalnál ülve még egyszer utoljára anyám alakja után kaptam, mielőtt belezuhantam volna a mélységes sötétségbe.
Aztán a tüdőm újra megtelt levegővel, én pedig köhögve fordultam az oldalamra a kemény, kopár földön heverve. Beletelt egy percbe, mire realizáltam, hogy hol vagyok, mi történik, és ugyan fogalmam sem volt arról, mennyi idő telhetett el, de még így is igazságtalanul kevésnek éreztem. A karjaimra támaszkodva feltornáztam magam a porból, nem fáradtam azzal, hogy leporoljam magam, helyette inkább egyből körülnéztem, felmérve a terepet, az agyam pedig szüntelenül kattogott azon, hogy miként tovább. Mellettem nem sokkal Izzy fekete tincsei úsztak be a látóterembe, a közelében Clary vöröslő hajkoronájával, ahogy a kardját tartva magasodik a kis híján vesztünket okozó démon teteme felett.
- Köszi. – biccentek felé, de a pillanatnyi megkönnyebbülés és hála helyét azonnal átveszi valami sokkal fenyegetőbb érzés, én pedig ösztönösen fordulok a forrása felé. A hatalmas horda ijesztően sok démont foglal magába, ahol elég volt egyetlen tagjának kiszúrnia a körülöttünk folyó történéseket, hogy azonnal felénk iramodjanak, a földön, a levegőben, sőt, azt sem lepett volna meg, ha a talpunk alól töri fel valamelyik a talajt.
Clary szavai utasításként harsannak a levegőbe, én pedig akaratlanul is elmosolyodom azon, milyen ösztönösen vette ismét a kezébe az irányítást, igaz sok választása most sem maradt. Követem a tekintetét, ami egy pillanatra elidőzik a barlang bejárata irányába, majd mégis inkább a régi, romos templom maradványait választja, én pedig jobbnak látom nem vitába szállni ezzel. Főleg nem most. A templom egyébként is közelebbinek tűnt, és alapterületének köszönhetően valószínűleg sokkal kevesebb démonnak adott otthont, mint a barlang, ami ki tudja, meddig kígyózik a sziklás részek között.
- Oké, és utána? Nem bújhatunk el örökké, ennyivel viszont nem bírunk el.
Biztos voltam benne, hogy Izzy pár ostorcsapással felaprítaná a nagyját, és Clary is rengeteget fejlődött, mióta belecsöppent ebbe a pokolba, ugyanakkor ekkora túlerővel szemben nem bocsátkozhattunk közelharcba, és igencsak híján voltunk az íjászoknak, akik fedezték volna a hátunkat.

Már akkor oldalt választottam magamnak, amikor felrajzoltam a hűségrúnát a karjára és hagytam, hogy ő is megtegye ezt velem. Onnantól kezdve az egész életemet megbélyegezte a létezése. Nem árultam el soha sem. Legalábbis nem olyan téren, mint számított volna. Neki mondjuk minden árulásnak tűnt, ha túl sokat voltam mellette, de az is szemet szúrt, ha nem voltam ott. Mondhatnánk azt is, hogy soha semmi nem volt igazából jó. De talán sosem fogok kiigazodni rajta. Meg aztán soha nem is leszek elég jó. Mindig Clary lesz számára a fontos. A kezemet pedig akaratlanul is a pocakomra csúsztatom. Nem számít semmi sem, kicsi kincs. Mi ketten mindig ott leszünk egymásnak..
- Amúgy is meghalnék mindazért, amiben te magad is hiszel nem hiszem, hogy ez annyival másabb lenne. - Tényleg nem másabb. Mindig is tudtam, hogy eljön ez a pont, amikor már nem lesz hova menekülni. Nem is akarnék máshol lenni, mint mellette. Hiszen ide tartozom még akkor is, ha ő nem lát szívesen az oldalán. Inkább választotta maga mellé a testvérét, mint királynőjeként, mintsem el kelljen fogadnia azt, hogy rajta kívül más is képes őt szeretni.
Tekintetem a két beráncigált fogolyra téved. Könnyedén felismerem Jocelyn-t, hiszen Clary tényleg teljesen olyan, mint az édesanyja. Ez alapján pedig nem olyan nehéz kiszűrni, hogy ki is a mellette lévő férfi. Szavaira csak lágyan elmosolyodom, majd odalépek hozzá és lekeverek neki egy pofont. - Jobban teszi, ha befogja a száját, mert nem mondhat semmit, ami miatt meggondolnám magam azt illetően, hogy ki mellett állok. - Megvan az esély arra, hogy nem nézi majd jó szemmel ezt Sebastian, hiszen a szíve csücskének az édesanyjáról van szó, akinek elméletben a haja szála nem görbülhet, mert akkor örökre megutálja. De nem újdonság, hogy én a saját fejem után megyek és teszek magasról, hogy mit akar Clarissa. Engem senki nem vehet semmibe. Semmit nem gyűlölök annál jobban.

clary & the gang ❀

❀ let's save the world

Bármennyire is tűnt tökéletesnek a világ, amelybe pottyantam. Most nem kellene a saját bátyám fejéért vonulnom néhány társammal. Boldogok lehetnénk együtt. Luke-al és Jocelyn-nel együtt lehetnék egy család. Valentine létezése csak egy rémkép lenne, ami már olyannyira a távolba merült volna, hogy talán soha nem is létezett. Igaz sem volt. Csak azt hittük. Mégis a bátyám vonásai tökéletesen tükrözték az övéit, de mégis sokkal emberibb volt.
Ráébredni azonban, hogy ebben a tökéletes világban nem lenne mellettem Simon.. Nekem nem kell az a világ, amelyben nincs mellettem a lelkem másik fele. Nélküle elveszett lennék, mint a kisujjam. A világom közepe az életem is feláldoznám érte.
A démon húsába mélyesztettem a pengémet, de tudtam még több is van ahonnét ez jött. A lehető leghamarabb kell eltűnnünk a nyílt terepről, hogy biztonságban tudhassunk mindenkit. A többiekre pillantottam, akiket nem tudom, hogy milyen hamis boldogság alkotta világból sikerült kirángatnom azzal, hogy megöltem a démont. Olyan furcsa belegondolni, hogy már olyan könnyedén megy ez az egész, mintha mindig is ezt csináltam volna. Pedig nem is olyan régen csöppentem bele egy világba, amelyet eddig még csak nem is ismertem. Mégis benne lenni olyan, mint megtalálni önmagamat, megtalálni az otthonomat és a szüntelen célomat, amelyet senki nem vehet el tőlem.
- El kell tűnnünk a nyílt terepről.. - A tekintetemmel keresni kezdek valamit, amivel előrébb lehetnénk, vagy nagyobb biztonságban a démonok elől. A tekintetem egy sötét barlangbejáratára téved, majd egy közeli temploméra. - Gyertek, menjünk a templomba. - Még egy utolsó pillantást vetek rájuk, míg határozottan elindulok előre, ha pedig mindenki követni kezd, akkor nem állok meg, hogy összekaparjam, akinek még esetleg zavaros lehet a látomás és a valóság között megtalálni az egyensúlyt. Beleférkőzhet a fejünkbe egy démon, kínálhat nekünk olyan dolgokat, amelyekre szerinte vágyunk, de sosem értheti meg az emberi érzelmek komplexitását. Sokkal erősebbek és bonyolultabbak vagyunk, mint elsőre tűnhet. Nem túl bölcs dolog rögtön leírni bennünket.

csapassuk

❀

the descent into hell is easy

clary & sebastian & elowen & dominic & izzy

A démon kegyetlen módon férkőzik bele a fejükbe a saját kis vágyálmaikat tükrözve az irányukba, de egy démon nem igazán értheti meg pontosan, hogy mégis mi is az, amit igazán akarnak ezért mindegyikük képzeletbeli valóságában van valami, ami arra utal, hogy az egész csak egyszerű képzelet szüleménye mégis könnyedén beszippantja őket. Jace és Simon a többiektől és egymástól is elszakadva térnek vissza a kegyetlen valóságba, miután átküzdötték magukat a hamis képeken keresztül.
A többiek közül egyedül Clarissa az, aki képes áttörni a képzelet felszínét és, mivel ő helyezkedik el a legközelebb a démonhoz belemélyeszti a pengéjét annak húsába az pedig hosszas rángatózás után elterül, de nem válik köddé. Ezen dimenzió lakója és ezért élettelen teste ott marad közöttük.
A démon elpusztulásával pedig az illúzió is szépen lassan megszűnni látszik, amely lehetővé teszi számukra, hogy újra magukhoz térjenek és megpróbáljanak eljutni a céljuk irányába, ami nem más, mint Sebastian főhadiszállása. Azonban újabb démonok özönlenek az irányukba és a választási lehetőségük, hogy hova is meneküljenek a hatalmas horda elől, amellyel nem nézhetnek farkasszemet, hiszen temérdek démonról van szó.
A választási lehetőségük egy közeli talán barlangra vagy egy romos templomhoz hasonló épületre esik. Hogy melyik felé indulnak el az csak rajtuk múlik.

Mindeközben Sebastian és Elowen a rejtekhelyükön várakoznak a csapat érkezésére. Két fogoly is társul azonban hozzájuk Jocelyn Fray és Luke Garroway társaságában. A királynő hírül adta, hogy habár a csapat elindult feléjük arról még neki sem volt abban az időben tudomása, hogy a tündérek népét elárulták szövetségük kitudódott és felkészültek már a csapatai ellen Alicante fővárosában Idris-ben. Mindössze egy maréknyi árnyvadász maradt itt a pokol bugyrai között és a vezetőjük, Amatis Graymark közölte Sebastian-al a fejleményeket a harcról, miszerint a tündéreket népét habár megbénítják a sötét árnyvadászok továbbra is előtörnek, hogy bekebelezzék a várost, ahogyan azt a kis üvegportálon keresztül is láthatja.
Két sötét árnyvadász vezeti be a terembe Luke-t és Jocelyn-t és mindkettejüket térdre kényszerítik pontosan Sebastain orra előtt, miközben ők ketten megvető pillantással tekintenek Elowen-re, miután rájönnek, hogy ő nem tartozik a sötét harcosok közé, mégis a fiú oldalán áll. - Ostoba vagy, ha azt hiszed jelent neki bármit is, hogy mellette állsz. - Köpte felé a szavakat Jocelyn, megvetéssel telve, hiszen egy kicsit önmagára ismert a lányban.

NJK-ként jelen: Jace Herondale + Simon Lewis + Luke Garroway + Jocelyn Fray

Reag írási határidő: május 13. 20:00!
Aláfestés

Kocka dobások:
Clary: 1-3 - a barlang 4-6: templom
Dom: 1-3 templom 4-6: barlang
Izzy: 1-3 - a barlang 4-6: templom

Fontos, hogy a dobásotok dönti el, hova indultok így minél hamarabb kerüljön sor a dobásra!

Welcome to hell ❀

❀ aláfestő: monster

Mégis mennyi minden történt, mióta elkezdtem az úgynevezett hadjáratomat? Rengeteg minden. Nehéz volna minden egyes pillanatot visszaidézni, s nem is célom. De mégis… az, hogy a halál torkából végül visszatáncoltam, sőt, magából a halálból tértem vissza, csakis azért, hogy befejezzem, amit elkezdtem… nos, valaki próbálja meg csak utánam csinálni. Akárhonnan is nézzük a dolgot, egy biztos: minden az én oldalamon állt, s nekem segített. Minden egyes lépéssel közelebb kerültem a végső célomhoz, melyet ma, igen, ezen a napon fogok beteljesíteni. Hiszen már csak néhány óra, vagy netán néhány perc, s Clary az én oldalamra áll, hogy mellettem uralkodjon a világunk felett. Tudom, talán túlságosan is magabiztos vagyok, de igenis így fog történni. Hiszen mindent előre elterveztem. Ezt is. Tudom, mivel fogom végül magam mellé láncolni a húgomat, s hogyan is emelem a királynőnkké, hogyan válik belőle az én kedvesem. Csakis ő lehet az, aki mellettem uralkodik.
Tétova pillantást vetettem a trón felé, mely neki volt fenntartva. Szinte láttam, ahogy ott ül, s magabiztosságot sugároz magából. Elképzeltem azt is, ahogyan magamhoz invitálom, s végül csókban forrnak össze ajkaink. Ez volt, amire vágytam és ez volt az, aminek mindenképpen meg kellett történnie. Clary az egyetlen, aki képes igazán szeretni. Talán… rajta kívül csak egy valaki van, aki még képes lehet rá, ám ez a tény nem foglalkoztatott túlzottan. Eltemettem magamban mindazt, ami Elowennel kapcsolatos volt. Így volt helyes, hiszen hozzá semmi sem kötött.
Elszakítottam a tekintetem a trónról, s az említett lány felé pillantottam. Lassú léptekkel indultam végül hozzá, majd álltam meg tőle pár lépésre, mikor feltette a kérdését.
- Így van. Hiszen már úton vannak. A Tündérkirálynő elég érthetően a tudomásomra adta, miszerint elhagyták a területét, s idefelé tartanak. Nem hinném, hogy túl sok időbe telik, mire megjelennek. – Magyaráztam, miközben körbepillantottam. Magabiztos voltam, s hittem a győzelmemben, ez pedig látszott is rajtam. Tudtam, hogy nem bukhatom el újra, elég volt egyetlen egyszer megtapasztalni a halált. Ennek a háborúnak úgy kell végződnie, ahogyan én akarom. Elgondolkodtam azonban.
- Az álcádnak ezennel vége. Ha szembesülnek a ténnyel, hogy mellettem állsz, meg akarnak majd ölni. Nem bánod? – Néztem lassan Elowenre. Eddig amolyan kettős ügynökként működött, beépült az árnyvadászok közé, de mostantól nem lehetett egyszerre mindkét oldalon. Ez volt az a pillanat, mikor véglegesen oldalt kellett választania.

372 words ❀

Mindig is tudtam, hogy eljön majd a nap, amikor választanom kell. Amikor már nem lesz kinek a szoknyája mögé elbújnom, mikor már elő kell jönnöm az árnyak közül és meg kell mutatnom az igazi arcomat, amelyet egész életemben rejtegettem a világ elől. Sebastian oldalán van a helyem. Mindig is ott volt a helyem és sosem tudtam volna ezt megmásítani. Már a gyerekkoromtól kezdve kötődtem hozzá és nem csak a rúnának köszönhető, amit egy meggondolatlan pillanatban rajzoltunk egymásra mégis örökké összekötött bennünket. Egyfajta különleges módon. A kettőnk köteléke volt, amit senki nem szakíthatott meg. Megismételhetetlen. (..)
Mégis most, hogy itt állok a terem kellős közepén és a két trónt figyelem elkap az irigység, a düh és a hányinger is. Az előző kettőt totálisan megértem, hiszen én voltam mindig mellette ő mégis Clary-t hajkurássza, mint valami trófeát, a királynőét, mikor egyáltalán nem érdemli meg, hogy megkaparintsa magának Sebastian-t.. A fiút, akibe már gyerekkoromban beleszerettem. Régebben legszívesebben elvágtam volna a torkát, de mára már rájöttem, hogy semmiről nem tehet. A húga. Egyetlen egyszer sem biztatta Sebastian-t arra, hogy szereti vagy bármi. Egyszerűen csak abban reménykedett, hogyha valaki őszintén viszont tudja szeretni, akkor az a húga lesz az. Ó, hogy mekkorát tévedett. Bárcsak fel tudnám nyitni erre a szemét, de talán már túl késő lesz.
Kicsit émelygek, ami nem tudom, hogy azért van, mert.. mert.. Nem.. Valószínűleg csak azért van, mert az angyalvér kering az ereimben és számomra ez a dimenzió koránt sem olyan kényelmes, mint Sebastian-nak. Ettől eltekintve én itt vagyok mellette. Nem azért jöttem, mert meg akarom ölni, el akarom pusztítani, meg akarom semmisíteni a tervét, hanem mert mellette akarok lenni. Mégis, szinte észre sem veszi. - Akkor most csak várunk, hogy felbukkanjanak? - Teszem fel neki a kérdést, miközben közelebb lépek hozzá. A tündérkirálynő jelezte, hogy elhagyták az udvarát és egyenesen ide tartanak. Nem tudom, hogy milyen végkifejlete lesz ennek az egésznek, de nincsenek túl jó reményeim. Egyszer már elveszítettem, nem bírnám ki még egyszer.

clary & the gang ❀

❀ let's save the world

Az egyik pillanatban még a tündérudvart hagyom magam mögött a következőben pedig egy teljesen idegen világba cseppenek. Fehér ruha van rajtam, Jonathan pedig emlékeztet arra, hogy ma megyek hozzá Jace-hez. A szemei nem olyan sötétek és ijesztőek, mint amilyenre emlékeztem. Tele van szeretettel és zöldek csak úgy, mint a sajátom. Szinte rémisztő, de mintha ettől az apró változástól az arca is teljesen más lenne. Nincs benne az a gonoszság. Egy apró kislány rohan felém, akinek az enyémhez és anyuéhoz hasonló vörös tincsei vannak. Hirtelen nem tudom hova tenni, de végül rájövök, hogy Ő a húgom. Jocelyn és Luke kislánya.
Az egész világ túlságosan is tökéletes. Árnyvadász vagyok, hozzámegyek Jace-hez, akit a világon a legjobban szeretek. Mégsem tudom elengedni azt, hogy valami nem stimmel. - Hol van Simon? - Zavarodottan pillantok körbe és időközben körbeálló családom értetlenül pillant rám, mint akik nem is tudják, hogy miről beszélek. - Ki az a Simon? - A lelkem valahogy beleroskad abba, hogy nélküle kellene leélnem az életemet. Simon nélkül nem lennék az a Clary, aki most vagyok. Mégis, hogyan lehetne ez az életem? Nélküle mindez egyáltalán nem lenne lehetséges. (..)
Mély levegőt veszek, ahogy magamhoz térek, de ugyanakkor köhögni is kezdek, hiszen az itteni levegő, mintha meg lenne telve porral és az egész tüdőmet mardosni kezdte. Azonban nincs idő arra, hogy ezzel foglalkozzak, hiszen látom, ahogy mindenki legalább kába, vagy mintha transzban lenne és megpillantom nem is olyan messzire tőlünk az ezért felelős fekete pacát.
A kezembe veszem Hesperust és elindulok a démon irányába, hogy lesújthassak vele. Egyenesen a fekete paca közepébe süllyesztem, ahogyan ficánkolni kezd egyszerűen csak végighúzom benne a pengét, szinte kettéhasítva vele. Hosszas vergődés után terül el a földön, de nem válik köddé, amitől a bűzétől kavarogni kezd a gyomrom és kis híján kidobom a taccsot, de szerencsére sikerül tartanom magam.
A többieket kezdem figyelni remélvén, hogy ezzel sikerült kiszabadítanom őket a démoni fantázia hatása alól.

csapassuk

❀

welcome to hell

Karjai olyan könnyedén záródnak össze öccse piciny teste körül, hogy el sem akarja engedni. Szinte csontropogtatóan öleli magához el sem akarja engedni, de az makacsul kiszabadul a karjaiból, de még azelőtt, hogy elszökhetne egy apró puszit nyom az öccse arcára. Mérhetetlenül szereti. Életvidám és rendkívül imádni való. Le se veszi a szemét róla egy pillanatra se. A látványát teljesen magába szippantja és nem ereszti. Észre sem veszi, hogy a kicsiny kezében fogott kis képregényt nem csak ő nézi teljes lelkesedéssel, hanem ott van Simon is. Legalább annyira lelkesen magyaráz neki, mint ahogyan az öccse a csillogó szemével néz fel rá.
Egyfajta keserűség önti el a szívét, ahogy látja őket együtt. Szeretne abba a hitbe kapaszkodni, hogy ez a valóság, de olyan érzése van, mintha újra meg újra darabokra szakadna a szíve. Minden annyira valóságosnak tűnik ugyanakkor az érzések, amelyek a szívében lakoznak nem eltörölhetőek.
A bátyja bukkan fel, majd felkapja a karjaiba és megpörgeti. Szinte el is felejti minden egyes gondját, ahogyan a testvére karjában forognak együtt. Mikor újra a padlóra érkezik a lába, úgy érzi az egész világ meginog vele, de talán csak túl sokáig pörögtek. Aztán meglátja, ahogyan apja és az édesanyja hihetetlen lelkesedéssel ölelik magukhoz Magnus-t és hirtelen nem tudja az egészet hova tenni. Az apja mindig is elutasító volt. Még Alec-et sem tudta megölelni, nem hogy még a warlock szerelmét. Forog vele az örök mindenség.
Valóságos, vagy sem.. Maradni kíván ebben a kegyetlen foszlányban, egy torz valóságban, amely melegséggel tölti el a szívét, hiszen az öccse életben van. Mindenki boldog.. Menekülnie kellene ez lenne a helyes, de az öccse látványa olyan erővel markol a szívébe, hogy nem tudja elengedni. Képtelen hátat fordítani neki. Óvatos léptekkel indul meg az öccse felé és minden egyes lépéssel kezdi érezni, hogy az egész elméjét meggyalázzák, elpusztítják, megsemmisítik. Az öccse mosolyogva pillant rá, de a ruháját már vér áztatja. A saját vére... Hisz ő már nincs többé.

dom & elowen & clary & seb

boys & girls & deadly things

Az ajtófélfának támasztott vállaim alatt nevetve tekergőzött át Dory, rövid hajtincsei zöldesen csillantak meg a konyhát bevilágító boszorkányfény sugarai alatt. A jobbjában szorongatott papírhalmot az asztalhoz érve frissen sült csokis sütire cserélte, a jegyzet lapjai pedig, rajtuk saját kusza kézírásom csavaros betűivel, szépen szétterültek a faasztal tetején, ahogy apám módszeresen megkezdte szétválogatni őket. Anyám csilingelő hangja szólongatott, vékony ujjai a mellette lévő üres széket paskolták, jelezve, hogy csatlakozzam hozzájuk, hisz mennyi dolgunk van még. Emberek tűnnek el, és a mi feladatunk, hogy előkerítsük őket, mindig is a miénk volt. Négyünké. Apámé, anyámé, a nővéremé és az enyém. A családunké.
Óvatosan teszek feléjük egy lépést, félve lépek rá a furcsán mintás járólapra, ami azonnal megremeg a lábam alatt, mintha földrengés rázta volna meg a falakat, habár úgy látszik, rajtam kívül senki nem észlelte. Értetlenül nézek körül a konyhába, amiről valami elemi szinten érzem, hogy a miénk, mégis egyre kevésbé tűnik ismerősnek. A mintás járólap emléke egyből felvillan a fejemben, a dublini intézet konyháját borította ilyen, örök életemre eszembe véstem, annyit kúsztunk rajta hason Louissal egy-egy hajnali nassolásért cserébe. A szüleink sem borultak ki Dory fején zöldellő hajtincsek láttán, pedig ez valami olyasmi, amit anyám biztosan nem hagyna megjegyzés nélkül. Ha még élne.
Az illúzió falai lágy hullámzásba kezdenek, ahogy felismerem az elmejátékot, a részletek elkezdenek szétcsúszni körülöttem. Apám arcát mély ráncok barázdálják, anyám viszont egy percet sem öregedett az évek alatt, pont olyan fiatal és életerős, ahogy egy kisgyerek emlékezne rá, hiába voltam sokkal idősebb, mikor eltűnt. Emlékszem, hogy habár határozott és felelősségteljes viselkedése valahogy mindig is őt tette meg kettőnk közül az érettebbnek, és alkalmasabbnak a nagy testvér szerepére, attól még Dory az én idegesítő kishúgom.
Az egész álomkép alapjaiban véve meginog körülöttem, tudom, hogy nem valós, tudom, hogy nem igaz, én mégis eleget teszek anyám hamis alakja mögé bújt kérlelő szavaknak, és leülök közéjük. Belemenekülök a saját keserédes önámításomba, és hagyom, hogy történjen bármi, hagyom, hogy a vesztemet okozza a saját gyengeségem.

the descent into hell is easy

clary & sebastian & elowen & dominic & izzy

A tény maga, hogy a tündérkirálynő árulást követett el, hogy Sebastian oldalán állt mindvégig baj jóslóan hatott mindenkire. Azonban nem tudták ők mindezt személyesen megűzni, mindössze a vadűzésre elrabolt Mark Blackthorn segítségével tudták továbbítani a saját világuk, dimenziójuk lakosai számára, hogy mekkora veszély is fenyegeti a világunkat. A tündérkirálynő oldalt választott. Bölcsessége miatt koránt sem lenne okos húzás ostobának, vagy meggondolatlannak hívni, de az a tény, hogy ennyire bízott a fiú győzelmében elkeserítő hatással volt mindenkire.
A tündérek birodalmát maguk mögött hagyva, a démonok otthonába lépve az elme kegyetlen trükköket képes űzni.
@Clarissa Fray lelki szemei előtt ott volt a családja. Luke, Jocelyn és Jonathan a bátyja, aki olyan szeretettel vonta a karjai közé, ahogyan azt csak testvér teheti. Rajta pedig fehér ruha volt. Az esküvőd napja van, emlékeztette bátyja, majd egy kis vörös tincsekkel megáldott lány rohant felé, akinek a szemei teljesen Luke-éra hasonlítottak a húga volt az. A tökéletes élete, bonyodalommentesen olyan könnyedén terült el, előtte, hogy már szinte hajszál híján múlik csak, hogy a démon bekebelezze őt, emlékeit és a teljes valóját.
@Dominic Greendale számára egy kapu nyílt meg a múltba, ahol minden békésebb volt. Együtt ültek a jegyzetei felett. Ő, az édesapja, az édesanyja és a nővére. Közös rögeszméjüket vitatták meg, az elveszett árnyvadászokat. Együtt keresték, együtt kutattak, mindent együtt csináltak. A tökéletes buborék, már szinte túlságosan tökéletesen hatott.
@Isabelle Lightwood újra a karjaiban tarthatta az öccsét, akit a világon mindennél jobban szeretettet. Ott volt és megkérdőjelezhetetlenül valóságos volt. Nem is akarta elengedni öccsét, az azonban kiszabadult a szorításából, ahogyan azt minden apró gyermek teszi, ha nem akarja, hogy megfojtsák a szeretetükkel. Ott volt az édesanyja, az édesapja is, akik mérhetetlen büszkeséggel tekintetek rá, amit egész életében még egyszer sem tapasztalhatott meg.
Jace és Simon is részesei a démon játékainak, aki a legfőbb vágyaikat igyekezett felhasználni ellenük.
Eközben @Sebastian Morgenstern a saját birodalmában már felkészülve várta az érkezőket @Elowen Herondale társaságában. Pontosan tudta, hogy érkeznek, mondhatni érezhette, de ha nem is így lett volna a királynő értesítette arról, hogy az árnyvadászok használták a birodalmában elhelyezett átjárót.

Ha valakinek valami nem stimmelne, csak szóljatok. Jó szórakozást. Wink

NJK-ként jelen: Jace Herondale + Simon Lewis

Reag írási határidő: május 6. 20:00!
Aláfestés

Kocka dobások:
Clary: 1-3 - sikerült áttörnöd az illúziót 4-6: nem szabadulsz
Dom: 1-3 nem szabadulsz- 4-6: sikerült áttörnöd az illúziót
Izzy: 1-3 - sikerült áttörnöd az illúziót 4-6: nem szabadulsz

Tündérfölde átjárójából nyíló terület.

» Kietlen pusztaság
» Erdõs terület
» Füves terület
» Erdõs terület
» Elzárt terület