Szinte elmondhatatlanul vonzónak találja a férfit, amelyhez a stílusa csak még inkább hozzájárul. Érzi, ahogy combján a bőre, ahol mindössze egy pillanat töredékéig simít végig szinte életre kell és ugyanakkor puha érintésnek a hiányát rögtön sóvárogva veszi tudomásul testének minden egyes négyzet-centimétere. Nem szokása az első hálóban fennakadó férfival összeszűrni a levet, de talán épp eleget tud felmutatni annak érdekében, hogy ezzel szemben most kivételt tegyen.
- Ha félsz, ha nem még ez is megteszi a hatását elhiheted. - Habár voltak ennél magasabb sarkú cipői is a mostani kis ruházatához ez volt a tökéletes választás. Ebben is ugyanúgy meg tudta taposni a férfiak szívét, démonok hátsóját megrugdalni, mondhatni nem voltak kihívások a számára ezen a téren, a magassarkú csak inkább segítette a mozgását. Mára mondhatni már eggyé forrt vele.
Belepirul, hogy a fiú a fülcimpájába harap és szavai még szórakoztatóbbá teszik a helyzetet, bár az előadás módja az, ami felteszi a pontot az i-re, miközben kíváncsi szemeket vonz magára, de aztán hamar elfordulnak, amikor kiteljesedik boszorkányjegye és úgy kapják el a fejüket, mint akik nem hajlandóak hinni a látványnak. Merész húzás, mégsem tud ítélkezni felette, csak még inkább csalogatja a férfi irányába. - Miért is kockáztatnánk a szívünket, ha mézes madzagként elhúzni mások orra előtt, annyival csábítóbb? - Mindig is szeretett veszélyesen élni, olyan dolgokat megtapasztalni, amelyeket más nem mert volna, vagy nem tartott helyesnek. Mindent, hogy távol tartsa a reflektorfényt a testvérétől.
- Mi lenne, ha felesleges kertelés helyett inkább bemutatnád ténylegesen a tudásodat, ha lehetséges, akkor felesleges kommentár nélkül. - Rideg vele, mintha erre szinte szüksége lenne ahhoz, hogy egyfajta falat húzzon kettejük lelke köré mégis testüket tökéletes ritmusban adhassák át egymásnak, mint valami hangszert, amelyből csak a másik képes igazán életteli dallamokat kipréselni. Óvatosan leszökken a bárszékről és vár a férfi útmutatására, hogy hol is kívánja folytatni ezt a rendkívül hevesnek ígérkező éjszakát.

- Az évszázadok alatt megtanul az ember egy-két dolgot - vonom meg lustán, macskaszerű mozdulattal a vállamat. Igazából, maga Isabelle Lightwood is teljesen olyan, mint egy macska, aki a pultnál nyalogatja a mancsait, és vár a megfelelő pillanatra, hogy amikor felbukkan a potenciális áldozat, rögtön belemélyeszthesse a karmait. A torkomban dobog a szívem, ha belegondolok, mit tesz azokkal, akik nem felelnek meg eléggé neki.
- Nos kedvesem, lehet magasabbat kellett volna választanod, így kevésbé félek tőled, meg attól, hogy miután kitépted a szívemet, jól össze is ugrándozod - simítok végig a combján egy magabiztos mozdulattal. Nem túl hosszú, és nem is túl rövid ideig, csupán kinyilvánítom a szándékaimat. Noha biztos vagyok benne, hogy nálam megfelelőbb partnert nem talál ma este. Mondjuk igazából úgy ebben az évszázadban sem igazán.
Ha tudnám, hol van a szívem, és nem csúszott volna le mélységesen minden érzésem a két lábam közé, talán félnék attól, hogy meghódít Isabelle Lightwood. Végtére is, mi sem édesebb a tiltott gyümölcsnél, főleg akkor, ha némi ágyakrobatikával édesítik azt. És még jó is, nem csak valami magát hullának tettető lény, aki elvárja, hogy rugózzon alatta az ágy, de ő maga semmit sem tesz érte. Akaratlanul is megborzongok a rossz emlék hatására.
Amikor közelebb hajolok hozzá, meg sem rezzen. Úgyhogy még közelebb hajolva megharapom a fülcimpáját.
- Ó, drágám, bocsásd meg nekem, hogy nem hiszek a szíved létezésében. Azt hittem, ez már egy kimondatlan eskü, melyet híred hozott számomra; kinek nincsen szíve, nincsen mit féltenie - kiáltom el magam, mint egy borzalmasan túlzó színész valamely Shakespeare darabban. A bárban mindenki felénk fordul. Egy nemes mozdulattal engedem, hogy a boszorkányjegyem feltárulkozzon egy pillanatra; a szárnyak hangos csattanással csapódnak a pultnak, néhány pohár csilingelve dől le róla. Az eddig bámészkodok pedig úgy fordulnak el, mintha égetném a szemüket.
A szívemre teszem a kezem, mintha mélységesen le lennék sújtva:
- Bocsánat, kedvesem az előbbi jelenetem miatt, de nem szeretem a közönséget. A nevem Théo Sarkozy. Staten Island főboszorkánymestere vagyok, de nem csak a varázslást mondanám a mesterségemnek. Habár kevés túlzással mondhatom azt, hogy talán hívhatjuk varázslatnak azt is, amit az ágyban művelek - ragadom meg a nő kezét, és enyhe meghajlás kíséretében kezet csókolok neki. Egy ilyen nő, mint Isabelle Lightwood még egy este erejére is többet érdemel, mint a legtöbb nő egy egész életre. Legalábbis azoknál, akik nem képesek arra, hogy magassarkúban démonokat öljenek, mindezt úgy, hogy egy kellemes felnőttfilmben is megállja a helyét.
- És kedvesem, mivel te vagy a hölgy, és mivel olyan nagyra becsüllek, meghagyom neked a választást, hogy eldöntsd, hol mutassam be neked, mi ragadtam rá az évszázadok alatt.

Néha már ő maga sem tudja, hogy mindezt a saját szórakoztatása érdekében teszi, vagy egyszerűen csak azért, hogy továbbra is bosszantsa a szüleit. Addig, míg őket bosszantja és kegyesen eltereli a figyelmet a testvéréről, s eközben még jól is szórakozik mégis, ki ne lenne képes meghozni egy ilyen áldozatot? Nem számított, hogy milyen pletykák, mondások ölelték körbe, vagy milyen hírneve volt. Az övé elnyomta a testvérét és ezen kívül semmi más nem számított, hogy egy biztonságos helyet alakíthasson ki a számára, hogy megnyíljon, amikor megakar és, nem mikor mások erőszakolják rá, hogy világgá kürtölje a titkát.
- Egy igazi költő veszett el benned.. - Habár nem mondhatná azt, hogy mindig más férfival ment haza, hiszen megvoltak a maga állandó partnerei. A kritérium annyira nem volt magas, hiszen többnyire elég volt egy jóképű alviláginak lennie az illetőnek, de mivel Meliorn úgy tűnik, hogy koránt sem olyan elérhető minden alkalommal, mint szeretné, nem lenne problémás két vasat tartani a tűzben. Nem szerelmet és tündérmeséket kerget ő, egyszerűen csak elterelést, elszabadulást, egy módot arra, hogy elfelejtse minden baját, s gondját. - Talán nem elég nyilvánvaló? Hmm, lehet, hogy magasabbat kellett volna választanom. - Mindig is megszállottja volt a magassarkúknak. Talán ez is azért volt, mert habár mindenképpen szeretett volna a legjobb árnyvadászok közé tartozni, nem akarta elfelejteni, hogy ő maga közben nő. A ruháival, a stílusával minden mozdulatával ezt igyekezte képviselni. Egy nő is lehet legalább olyan jó, ha nem jobb árnyvadász, mint egy férfi.
Akaratlanul is mosoly kúszik az arcára, ahogy közelebb hajol hozzá a férfi, de nem pirul el. Koránt sem érzi már zavarban magát a férfiak társaságában. Mondhatnánk azt is, hogy teljesen otthon érzi magát a társaságukban.
- Mi lesz most így velem, hogy nem kívánsz szerelembe esni velem? Hát tényleg képes vagy teljes mértékben összetörni a szívemet? Olyan kegyetlen vagy! - Persze szavai egyáltalán nem komolyak. Egy pillanatra sem. Hogyan is lehetnének? A szerelem talán az ő halálos ellensége, amellyel még koránt sem kész szembenézni.
Könnyedén csúsztatja kezei közé a poharat és egy szimpla mozdulattal üríti azt ki, majd az üres pohár nemes egyszerűséggel landol a bárpulton. - Akkor talán itt az ideje annak, hogy megtudhassam kivel is van pontosan dolgom.. Azt pedig, hogy mennyi jót remélhetek a helyzettől pedig remélem nem csak szavakkal tudod alátámasztani. - Nem gondolta, hogy ilyen könnyedén találhat valakit, aki elég bátor és leleményes ahhoz, hogy leszólítsa. Ugyanakkor, hogy még az érdeklődését is felkeltsék az már kiváltképp lenyügöző.

Kevés nő mer úgy végigmérni, ahogy Isabelle Lightwood teszi; olyan, mint valami vörös, mázolt szűjú ragadozó, aki csak arra vár, hogy az ostorával kitéphesse a szívedet. És végtére, eme gyönyörű metafora ennek a nőnek az esetében elveszti minden irodalmi értékét; mert igaz. Tényleg képes lenne kitépni a szívemet, ha egy ujjal is hozzányúlnék azokhoz a kincseihez, akiket az Intézetben őrizget.
Ha kevésbé lennék mazochista, talán ő lenne az a nő, akit a szerelmemmel üldöznék. Ennek hiányában azonban marad számomra egy halott nő, akinek a hasonmása kísért egy mondén iránt érzett szerelmével. Szóval, egy nehéz hét után nekem is jár némi kikapcsolódás, még ha keményen meg is kell küzdenem érte. Isabelle nem arról híres, hogy könnyen becsábítható egy motelbe. Gyanítom, hogy a Four Seasons is olcsó lenne neki.
- Jégvirágot. Olyan színű a szemed, mint a jeges tó vizén visszatükröződő viharfelhők színe - kacsintok rá cinkosan. Az évszázadok során volt lehetőségem találkozni pár költővel, Ady Endrével kimondottan jó viszonyba kerültem Párizsban. És igen, elég sokszor megesik, hogy az ő csajozós dumáikkal hódítok.
- Azt látom - követem Isabelle tekintetét végig a lábán. Pontosan elképzelem, ahogyan eldöntöm az ágyon, és ezeken a magassarkú cipőkön kívül semmi mást sem hagyok rajta. Ó, hogyan fognak kalmipálni azok a lábak - nyalom meg a szám szélét a gondolataim miatt. - Felsőbbrendűségedet igyekeznek megtestesíteni azok a cipők is?
Felnevetek, amikor a hírnevéről kérdez; minden nő hiú.
- Ó, kedvesem, a híred pont olyan, mint amilyennek lennie kell - hajolok hozzá közelebb, az ajkam a fülcimpáját súrolja, amikor a fülébe súgom:
- Könnyű - aztán folytatom tovább a nevetést - De, tudnod kell, hogy én nem szerelembe esni szándékozom veled. Nem a kegyeidért jöttem ide harcolni. Persze, ha ez kell a hiúságodnak, ám legyen, egyéb juttatásokért megteszem.
Pontosan tudom, mennyire szemérmetlen vagyok, de Isabelle Lightwoodnak fogalma sincsen arról, hogy vele kivételt teszek. Másokkal nem szoktam előtte beszélgetni. Ha belegondolok, igazából utána sem.
Azonban ez a nő tudja mit akar és nem fél kimondani. Talán ezért lesz szűk hely a nadrágom. Talán ezért harapok az ajkamba és lépek hozzá közelebb az ital táncoló lángjai felett.
- Elmondani nem tudom, de megmutathatom - nyújtom felé a kezemet, remélve, hogy elfogadja. - Minden bizonnyal sokat láttál már, de pár száz év tapasztalait nem könnyű elmondani egy-két mondatban.
Lehúzom az italt, utána pedig a körmömmel megpöckölöm Isabelle poharát.
- Idd meg. Aztán elmondom, mi a nevem, csak hogy tudd, kivel is van dolgod.

Néhány szokást olyan nehéz megtörni. Olyan könnyedén a részünké válnak, hogy egyszerűen nincs esély arra, hogy lerázzuk magunkról, búcsút intsük nekik. Így volt ezzel ő is. Szüntelenül szüksége volt a kikapcsolódásra, amelyet általában különböző alvilágiak jelentettek. Ezzel talán azt is megakadályozta, hogy összetörhesse a szívét. Soha egyetlen egyet sem vett komolyan. Azzal oda lenne a varázs és akkor kénytelen lenne beismerni, hogy ő is ugyanolyan emberi, ugyanolyan törékeny, mint mindenki más.
Helyet foglalt a bárpultnál és szinte alig kellett pár percet várnia arra, hogy az első bátor jelentkező bekússzon a látókörébe.
- Jégvirágot? - Hozzá hasonlóan ő maga is felvonja a szemöldökét és egy apró mosoly is megjelenik az arcán, miközben a férfit méri fel tetőtől talpig. Mintha csak azt tesztelné, hogy megfelelő lenne egy aprócska kalandra. De legalább úgy néz végig rajta, méregeti, mint aki férjet keres magának. Sosem adja lejjebb egy bizonyos pontnál. De eddig valamilyen furcsa módon lenyűgözi a férfi. Már csak tartania kell a lépést és nem elrontania.
- Hiszed vagy sem többször megesik, mint gondolnád. Nem olyan nehéz leszállni a magas lóról, de azért még így is tartom a kellő felsőbbrendűséget. - Tekintete a saját lábára kúszik, ahol a szokásos magassarkú díszeleg. Olyan könnyedén jár és fut bennük, minthogyha a testének a meghosszabbításai lennének. Mások pedig még menni is nehezen tudnak benne. Azonban nem ér rá olyasmire, hogy sajnálja őket emiatt. - S, a hírnevem pontosan mit is takar? Jót, rosszat? Talán félnem kellene?
Lenéz az elé csúsztatott italra, aminek felszínén a lángok járnak különleges, csábító táncot, majd mielőtt meginná tekintetét a fiúéba fúrja. - Egy ital szép kezdet, de mivel tudnád feldobni még az estémet? - Kikapcsolódás, egy elterelés az élet minden gondja elől. De leginkább arról akarja elterelni a figyelmét, hogy talán soha nem lesz képes megnyitni a szívét senkinek. S, amíg elengedni magát nem is kell ezen rágódnia.

Néha úgy beszippantanak az emlékeim, hogy elveszítem az időérzékemet. A múltban érzem akkor magam, visszaakarok oda mászni, megszabadulni a jelen gondjaitól. A jelenben nem létező személyek hiányától. Egy nő szívétől, ami mázsás súlyként nehezedik rám.
A Hunter's Moonban nem lehet észrevenni az idő múlását; ha nem figyelem, miként cserélődik a tömeg, akkor olyan, mintha magam is csak pár perce érkeztem volna. De elárulok valamit; tegnap este érkeztem ide.
Ma este még mindig itt vagyok.
A borosta kiült az államra, a kezem már hozzáragadt az üres poharamhoz, az ajkam bágyadt félholdként lóg az arcomon. De nem keseredek el, az nem elég vagány hozzám képest; mert amire szükségem van, az éppen besétál az ajtón.
Isabelle Lightwood fegyverfogatási - kétélű értelmében is - képességeiről ódákat zengenek. Ő az a fajta nő, aki pontosan tudja, hogy imádják a férfiak. És azzal, hogy ezt elhiszi magáról, mi férfiak is elhisszük, hogy ő kell nekünk. Isabelle pedig kegyesen megengedi nekik, hogy szerelmesek legyenek belé, miközben fikarcnyira sem veszi komolyan őket.
Én pedig tudom, hogy ennek a nőnek komoly rejtegetni valói vannak. Tudom, hogy milyen férfira vágyik, és tudom, ki a legnagyobb kihívás számára... Ám ma csak egy finom ágyakrobatikára vágyom, nem tartós romantikus szál kiépítésére. Cliché.
Lustán, mint egy nagymacska, állok fel az asztalomtól. Közben a ruhám megújul, a borosta eltűnik az államról és pontosan úgy nézek ki, mintha most másztam volna ki valamelyik erotikus férfimagazinból.
- Nocsak - könyökölök a nő mellé a pultra. - Mi szél hozott egy ilyen rideg jégvirágot közénk? - vonom fel a szemöldökömet. Közben intek a csaposnak, jelezve, hogy a szokásosat kérem. A kezemmel kettőt koppantok, jelezve, hogy a hölgynek is szeretnék egyet.
- Mindig meglepődök - futtatom végig a szemem az árnyvadászon -, ha egy árnyvadász képes lenyelni angyali vérét, és leereszkedik közénk, démoni söpredék közé. Habár, ha nem bánod, kedves Isabelle - ejtem ki francia akcentussal a nevét -, a híred megelőzött téged - kacsintok rá cinkosan.
A pultos elém pakolja a két italt. Kecses mozdulattal húzom végig a kezem a két ital felett, mire lángba borul a felszínűk. Finoman a nő felé lököm az egyiket, jelezve, hogy az övé.
- Idd inkább ezt! Már ha valamit ki akarsz hozni az estédből - aztán lehúzom egyben az italt.

Mindig olyan egyszerűnek tűnt számára egy alvilágival összeszűrni a levet. Eleinte azért kezdte el, hogy leplezze a testvére másságát, hogy a szülei figyelmét egyöntetűen magára irányítsa és senki ne foglalkozzon azzal, hogy a testvére még miért nem vetett egész életében egyetlen egy nőre sem szemet. Olyan kegyetlen módon várják el az embertől, hogy automatikusan hetero legyen.. Pedig ennek nem így kellene lennie. Mindenki azt szereti, amit és ezt csak akkor határozhatja meg, amikor már kiismerte önmagát. Ő pedig szerette a kötetlen szórakozást, amit az alvilágiak nyújtottak a számára. Leginkább talán azt, hogy tudta sosem lehet eggyel sem komoly kapcsolata. Mégis hite olykor megingadozni látszik. Sokszor csábított el különböző alvilágiakat, egyetlen állandó soraik között azonban ott tündökölt, aki nem más volt, mint Meliorn. A tündér mindig különleges hatással volt a lányra, de olykor saját magát kellett óvatosságra intenie, hogy pontosan tudja mit mondhat mellette és, mint nem. Hogyan faggassa a fiút dolgokról, hogy egyenes választ kaphasson. A tündérek sok titkot őriznek magukban és remekül tudják őket rejtegetni a kíváncsi szemek elől.
A Hunter's Moon-ba érkezve a pultnál foglal helyet és rendel magának egy vodkát egyfajta bemelegítésnek, önbizalom generálónak. Na, nem mintha túlságosan szüksége lenne arra, hiszen az is éppen elég, hogy látja miképpen néznek rá a férfiak. Szerette a ruhákat, amelyek kiemelték az alakját, de talán azt még inkább, hogy sokszor nem is kellett igazán próbálkoznia ahhoz, hogy aztán magához csalogathassa a férfiakat. Egyszerűen csak ülnie kellett és várnia a megfelelő pillanatra. Vagy inkább arra a személyre, aki elég bátor, hogy leszólítsa. Mert a legtöbb férfiból ez az, ami hiányzik. A bátorság. Nem merik megmutatni a valós kilétüket egy gyönyörű nő előtt. Automatikusan bukásra ítélik önmagukat anélkül, hogy megosztanának egy darabot magukból a kiszemeltjükkel. Sokszor a humor sokkal nyerőbb, mint a külsőségek. Ő is lehetne egy hidegvérű, kegyetlen és szívtelen nő, aki csak azért jár ide, hogy megalázza a férfiakat. Erről azonban szó sincs. Első a szórakozás. Mondhatni mindenek felett.