[You must be registered and logged in to see this image.]- Nincs olyan személy, aki önként és dalolva vállalna el annyi papírmunkát, amit te vállaltál. Bár lehet, hogy egy idő után inkább arról volt szó, hogy Jace úgy volt vele már nem számít mennyit akaszt a nyakadba úgyis megcsinálod. Akármi legyen az ok ne adj ennyi hatalmat a kezei közé. - Nem akarom túlfeszíteni a témát, de tisztában vagyok azzal, hogy nem ez a fő oka az egésznek. El tudom képzelni, hogy részben tényleg szerette volna hasznosnak érezni magát, de úgy érzem közrejátszott más szituáció is. Egyértelműen meggyűlt a bajunk a memóriahiánnyal. Nem is tudom, hogy én mihez kezdenék az emlékeim nélkül. Bár már arra sem emlékszem teljesen tisztán, hogy ki voltam nélkülük. Fura ezt kijelenteni úgy, hogy tisztában vagyok vele, hogy egész gyerekkorom óta játszadoztak az emlékeimmel. Talán mindig lesz valami, amire sosem fogok emlékezni bármennyire is szeretnék. De vajon mégis mennyire változtathatna meg egy semmiből előbukkanó emlékkép? Kétlem, hogy olyan sok meghatározó dolog lett volna a gyerekkoromban. - Igen! Többet csináltál szerintem, mint én eddig összesen. - Nekem szinte kötelező papírmunkát végeznem így elég nagy szó, hogy neki már most szinte több tartalmazza a nevét, mint az enyémet. Kerülgettük a forrókását egy ideje már, mert nem akartam ajtóstól rontani a házba inkább kitapogattam volna a helyzetet többé-kevésbé, de talán nem voltam olyan óvatos, mint azt hittem. - Nem szerettem volna kimondani hangosan, de.. Mi a helyzet? Mennyire katasztrofális? - Nem lehet egyszerű a helyzet. Tekintve, hogy láttam Izzy-t és Jace-t is szenvedni Alec miatt. Izzy-nek ebből duplán kijárt úgyhogy neki még nehezebb. Lehet, hogy elsősorban mindig Simon oldalán állok azért néha igazán szeretném egy kicsit lökdösni is a jó irányba, mert nem kerülgethetik egymást a végtelenségig.
Clary mindig is átlátott rajtam. Nem kellett ide semmilyen hivatalos kötelék… még az egész árnyvilág előtt is megvolt köztünk ez a dolog. Túl régóta ismertük egymást ahhoz, hogy bármit is el tudjunk titkolni a másik elől. Egyszerűen ez már lehetetlen volt. – Jó persze, a terepmunkát jobban szerettem, viszont még nem érzem úgy, hogy készen állnék visszatérni a régi pozíciómba. Mivel hasznosítani szerettem volna magamat, ezért vállaltam el az iktatni valókat. Ennyiről lenne szó. – Ennyiről… lényegében igen, de persze nem teljesen. Nem… Izzy miatt is így gondoltam. Ha egy csapatba válogatnak minket össze, akkor fogalmam sincs, mit tudnék kezdeni a helyzettel. Akarva-akaratlanul is beszélgetnünk kellene. Mert azt nem lehet csinálni, hogy meg sem szólal az ember. Mindenféleképpen megemlítésre kerülne az a bizonyos dolog is… a memória vesztés. Talán... nem. Ez az ok, amiért az irodát választottam, mint munkavégzés helyét. – Olyan sok lenne? Nem is gondoltam volna. – Ráncoltam össze a homlokomat. Róla is esett pár szó, aminek örültem, hogy nem csak az én gondomról beszélgettünk. Megdöbbentett, azonban nem haboztam és felajánlottam a segítségemet, amit remélem igénybe is vesz, ha eljön az ideje. – Szívesen! – Megköszönte, így egy mosollyal és ezzel az egy szóval válaszoltam neki. Ez a rövid kis kitérő nem tartott sokáig és már vissza is tértünk rám. Legalábbis Clary nem kérdezett rá konkrétan, de lehetett érezni a kérdéséből, hogy Izzy-ről szeretne megtudni sok mindent. Legfőképp, hogy jelen állás szerint most, hogy viszonyulunk egymáshoz. A zenét hoztam fel, persze nem is hazudtam vele, mert a szabad perceimben valóban azzal foglalkoztam. – Erre mindig szakítok időt. Megnyugtat. – Kacsintottam rá. Éreztem, hogy viccelődött kicsit. Belementem a játékba, viszont nem akartam tovább húzni az ő „idegeit” sem. – Gondolom, hogy alapból nem a zenére irányult a kérdésed. Egy bizonyos személyről jobban kérdeznél, ugye? – Tettem fel a kérdést, bár inkább hatott kicsit költői kérdésnek, így választ nem is nagyon vártam rá. Nagy levegőt vettem és figyeltem a reakcióját. Lényegében ezért vagyunk most itt, akkor legyen. Állok elébe.
❖ Megjegyzés: Fray ❖ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]❖ Szószám: 319
[You must be registered and logged in to see this image.]- Oké, ez már innen bűzlik. Senki nem szereti a papírmunkát, úgyhogy ezzel ne akarj megetetni. - Nem vádaskodás volt, hiszen fel is nevettem. Ha ezt Jace meghallaná az egyszer biztos, hogy mozdulni nem tudta a szobájában a papírmunkától. Na, meg persze én is tisztában vagyok azzal, hogy ez sokkal inkább figyelemelterelés. Ténylegesen szeretné magát elrejteni csak azért, hogy ne kelljen beszélnie Izzy-vel. Az egyszer biztos, hogy nem egyszerű a helyzetük, de a mi életünkben már nem is tudom, hogy mikor volt utoljára bármi is igazából egyszerű. - Én már helyetted szólok, hogy nagyon sokat bevállaltál, hiszen láttam mennyin volt rajta a te neved. - Ez mondjuk valamivel a jobb véglet, mintha a démonokat kergetné, vagy a sötét árnyvadászokat, hogy lefoglalja magát és elterelje a gondolatait. Bár oda még talán magával is vinne engem is tekintve, hogy hivatalosan is egymás parabatai-a vagyunk. Ezzel pedig a már így is utánozhatatlan összhangunk újabb szintre lépett. - Tudom és köszönöm. - Hálás mosollyal fordultam felé, hiszen annak ellenére, hogy ennek az egésznek nem ez volt a célja, hogy majd én kezdjek el panaszkodni, mégis jól esett egy kicsit beavatni a dolgokba. persze mindenkinek az értéke, hogy mihamarabb elkapjuk mind Sebastian-t és Elowen-t, de ugyanakkor túlságosan személyes is ahhoz, hogy ne mi akarjunk egyenesen utánamenni. - A sok papírmunka mellett még van időd rá? - Persze cukkoltam, hiszen a zene mindig is nagy szerepet játszott az életében. Talán neki az volt az örök mentsvára, ahogy én rajzolás közben lelem meg az igazi lelki békémet.
Teljesen dilisnek nézhetett Clary, amikor a laptopért mentem vissza, de nem volt mit tenni, messziről azért mégsem nézhettük azt a kis képernyőt. Pár perc után elkezdődött a beszélgetés. Nem kérdezett rá a lényegre, bár titkon azért reméltem, de jó volt ez így… Gondoltam magamban. – Persze tudom, de szeretek elmerülni a papírmunkában. – Hmmm… igen. Jobb mintha folyton agyalnék „valamin”. – Ha sok lesz, majd szólok. Ígérem. – Folytattam. Rákérdeztem, hogy neki hogy teltek a napjai, de nem feltétlen azt a választ vártam tőle, mint amit közölt. Elképesztő… Clary ritkán panaszkodott, sőt inkább ő volt az, aki mindenki baját a vállaira vett. Ez most sem volt másképp… Nem volt elég az ő baja, még a velem kapcsolatos problémát is próbálta megoldani. – Oh, Fray. Nem is gondoltam, hogy ekkora a baj! – Épp a kajából vettem volna ki pár darabot, de a mondandója hatására a levegőben megállt a kezem. Elég komoly arccal néztem rá. – Ha tudok segíteni, csak szólj! Én itt vagyok! – Tettem még hozzá. Viszont hirtelen váltott témát és ismét felőlem érdeklődött. – Lényegében igen. Esetleg még a szabad perceimben zenélek… de csak keveset. – Nyeltem egy nagyot. Amit magáról mesélt, azok után nehéz volt alapból bármit is mondani. Önző dolognak tartottam, hogy magamról beszéltem… viszont az nyugtatott, hogy a mozizásnak az volt a célja, hogy milyen is a kapcsolatom most Izzy-vel. Pedig legszívesebben rákérdeztem volna, hogy ő hogy van.
❖ Megjegyzés: Fray ❖ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]❖ Szószám: 223
[You must be registered and logged in to see this image.]Simon mindig a legfontosabb ember volt az életemben nem hiába lett a parabatai-om. Mindennél fontosabb volt a számomra, hogy minden rendben legyen vele főleg azután, hogy egy hatalmas áldozatot hozott meg annak érdekében, hogy Izzy visszakaphassa a testvérét, Jace pedig a parabatai-t. Ténylegesen nem kapták vissza azt akit elvesztettek, de így legalább már esélyük volt arra, hogy megmentsék akár önmagától is. Elmosolyodtam, ahogy visszament a laptopért, közben pedig folyamatosan pörögtek a fogaskerekek a fejemben, hogy miként tapogatózhatnék anélkül, hogy túlságosan feltűnő lenne, hogy mégis mit is csinálok. - Ugye tisztában vagy azzal, hogy egyáltalán nem kell mindent a vállaidra venned, amit Jace eléd tol? Mármint, ha esetleg szeretnél néhány napot pihenni és összeszedni magad akkor csak szólj. - Meg aztán, ha nem foglalkozik annyit az árnyvadászok teendőkkel, akkor legalább önmagával foglalkozhat és mindazzal, amit látszólag lelkesen kerül. Talán még hálás is egy kicsit Jace-nek, amiért ennyi mindent a nyakába sóz. De van is azaz érzésem, hogy Jace a maga módján igyekszik szívességet tenni Simon-nak azzal, hogy megpróbálja lefoglalni a maga módján. - Az újonnani szokásos, hogy megpróbáljuk Jace-el lekapcsolni egymás testvérét, de közben igazából mindketten egyedül akarjuk csinálni, ahelyett, hogy összefognánk. Nehéz egy fenyegetésre fókuszálni, amikor kettő is van. Főleg, ha mindkettő különböző okból személyes. - Megértem, hogy ő szeretné elintézni Elowen-t, ahogy én is szívesebben intézném jómagam Sebastian-t, de az igazság az, hogy jobb lenne, ha csapatként vágnánk bele mind a kettőbe. Viszont a beszélgetés kicsit elterelődött az eredeti célpontjától, aki nem más volt, mint Simon. - Szóval az utóbbi időben nem csináltál mást csak amivel Jace megbízott? - Próbálkoztam kicsit visszaterelni a dolgokat az eredeti vágányra remélve, hogy sikerrel járok.
Miért kell mindennek olyan bonyolultnak lennie… miért nem lehet minden olyan egyszerű… Miért? Tenném fel a kérdéseket, de mégsem teszem… Nem tudná senki sem megválaszolni. Ilyen világban élünk. El kell fogadnunk azt, amit kaptunk az élettől. Talán ez lenne rá a válasz, bár valljuk be nem könnyű feladat… Huppanok le az ágyra Clary mellé, egy pár darab popcornt bekapok, majd a feltett kérdésemet követően figyeltem őt. Szorongattam a távkapcsolót és vártam a válaszát. – Rendben, akkor indítom is. – Nyújtottam ki a karomat a képernyő irányába. Bár mielőtt ténylegesen elindítottam volna a filmet, akkor kapcsoltam, hogy az asztalon maradt a laptop… az ágyból nézve elég messze volt, hogy azt a kis képernyőt nézzük. – Oh, de buta vagyok… Filmeznénk, erre nem hozom magammal. – Nevettem fel kissé zavartan. Siettem is a hordozható számítógéphez. Pár másodperc alatt megfordultam, majd az ágy végére tettem le az eszközt. Visszaültem a lány mellé. Elindítottam a filmet. Egy-két perc telik csak el a videóból, és már érdeklődik is, hogy hogy teltek a napjaim. Éppen akkor dobtam be egy falatot a számba. Nem lepődtem meg a kérdésén, fogjuk rá, sejtettem, hogy érdeklődni fog… bár őszintén azt hittem egyből belecsap a lecsóba. Az a kérdés teljes mértékben ordított az óvatosságtól. Éreztem rajta, hogy szívesen kérdezne Izzy-ről, de nem akarta felszakítani a sebeket és ajtóstul rám rontani… Imádtam emiatt. – Egész jól, köszönöm a kérdésed. Tudod, nem unatkozok. Jace tesz róla, hogy mindig legyen valami munka a számomra. – Egész jól? Hülye… gondolhatod, hogy nem erre a válaszra várt… Ráztam meg a fejemet. – Na, és neked, hogy teltek, kedves Fray? – Érdeklődtem én is felőle, miközben egy újabb popcornt tettem a számba.
❖ Megjegyzés: Fray ❖ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]❖ Szószám: 267
Intézetvezetõ
ranggal rendelkezem
Clary Fairchild
all the stories are true
Tárgy: Re: Clary szobája Vas. Dec. 13 2020, 15:31
Clary & Simon
my parabatai
[You must be registered and logged in to see this image.]Elképzelni sem tudom az életemet Simon nélkül. Ezért is volt nehéz azaz időszak, amikor nem igazán emlékezett rám. Senki nem tudta, hogy miként viselkedjen, hiszen megpróbáltuk a helyébe képzelni magunkat, hogy milyen lenne elveszíteni majdnem mindent önmagadból. Közben azonban a másik oldalon sem volt sokkal jobb. Nem tudod, hogy mit csinálj, vagy mi az amit mondhatsz anélkül, hogy minden teljesen kínossá változna egyik pillanatról a másikra. Mintha egy pillanatra lefagyott volna, de nem foglalkoztam vele, hiszen idővel mindenre ki fogunk térni azt hiszem. Legalábbis szeretném, ha végre beszélgetnénk mindenről, ami történt vele, mert kétlem, hogy egyedül fel tudná dolgozni meg amúgy sem kifejezetten egészséges. - Persze indíthatod. - Nem akartam ajtóstól rontani a házba holott természetesen kíváncsi is voltam, hogy beszélt-e Izzy-vel vagy jobban mondva egyáltalán megpróbálkozott vele, de nem lennék meglepve, ha továbbra is kerülte volna, viszont pont azért van ez az este, hogy átbeszéljük, hogy mégis mi lenne a helyes lépés. - Szóval, hogy teltek a napjaid mostanában? - Nem akartam egyenest rögtön rákérdezni arra, ami leginkább érdekelt inkább csak óvatosan igyekeztem kitapogatózni. Habár azt hiszem mindketten tudhatjuk, hogy valamilyen szinten elkerülhetetlen, hogy kitérjünk még Izzy-re is.
Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy egy ilyen baráttal áldott meg a sors. Nem… ez így nem jó… hogy ilyen legjobb baráttal… á-á, pontosítok, Clary nekem olyan, mint egy testvér. Ez a legjobb szó a kettőnk közti kapcsolatra. Ezt nem csak a „parabatai-ság” miatt gondolom így, ez már jóval az árnyvilág előtt is így volt. Szerintem kijelenthetem, hogy egymásért akár tűzbe tennénk a kezünket. Különleges a kapcsolatunk, jöhetett bármilyen veszély, a legnehezebb témazárón át a leggonoszabb szörnyetegig bezárólag, szinte az összes akadállyal megbirkóztunk az elmúlt évek alatt. A poharamat szorongattam és csak meredtem a semmibe. Szapora pislogás után tértem magamhoz. Basszus… egy kicsit elkalandoztam. Mire észbe kaptam, Clary már nem állt mellettem, sőt ő már ki is választotta a filmhez megfelelő nasit. Remélni tudtam csak, hogy az egészből nem vett észre semmit, ezért úgy tettem mintha semmi sem történt volna. A kajákra mutatott, hogy válasszak én is, majd kényelmesen ledőlt az ágyra. – Öhm… jövök már! – Követtem a példáját és elvettem egy tálat, amiben szintén popcorn volt, az ágy felé vettem az irányt, és ahogy odaértem, egy kisebb ugrást hajtottam végre. Felpattantam, majd a levegőben törökülésbe váltottam és úgy huppantam le az ágyra, a hátamat a falnak támasztva kaptam fel a távirányítót. – Indíthatom? – A tekintetemet felé fordítottam. Az irányítót a kezemben fogva, jeleztem felé, hogy felőlem belekezdhetünk. Bár legbelül tudtam, hogy ez nem lesz egy átlagos filmnézés és az egyik felem, csak arra várt, hogy vajon mikor fog ez az egész este az Izzy-vel kapcsolatos témába átfordulni.
❖ Megjegyzés: Fray ❖ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]❖ Szószám: 244
[You must be registered and logged in to see this image.] Néha elgondolkoztam azon, hogy mekkora káoszt is hoztam magunkra azzal, hogy belevetettem magam az éjszakába azon az estén. Egy teljes lavinaeffektus indult el körülöttünk, amit ha szerettem volna se tudtam megállítani. Próbálkoztam újra és újra, de valahogy mindig egy újabb akadály gördült elénk és a legtöbb alkalommal azok jártak pórul, akik hozzám közel álltak. Sosem én voltam ténylegesen igazán a szenvedés tárgya, mindig más volt az, aki a rövidebbet húzta. Ugyanakkor kétlem, hogy az események egy töredéke elkerülhető lett volna, vagy egyáltalán az, hogy belecsöppenek az árnyvilágba és magammal rántom Simon-t is, aki az életem legfontosabb része. Valahogy van azaz érzésem, hogy ez az, ami elkerülhetetlen lett volna. A sors úgy határozott, hogy bármi is történjék nekünk együtt kell lennünk. Könnyedén feladtam a film választás lehetőségét, amiért máskor elég komoly harcok szoktak lezajlani, hiszen pontosan jól ismerjük egymást ahhoz, hogy szinte sose kerüljünk közel a győzelemhez. Talán majd ezer döntetlen után. Most pedig nem is egyszerű filmezésről volt szó, hanem szerettem volna jobb kedvre deríteni azt, akinek egyértelműen nagyon-nagy szüksége volt rá. Nem igazán szóltam bele a filmválasztási procedúrába csak lelkesen bólogattam, miközben figyeltem, ahogy böngészi a filmeket. Segíteni akartam és ennél jobb dolog most hirtelen nem jutott eszembe, ami kicsit rejtett módon segíthetne rajta. - Akkor legyen az. Én bármit megnézek még akkor is, ha utána kritikus szemmel méregetem majd és soha többet a közelébe sem megyek. - Azzal, hogy sikeresen kiválasztottuk a filmet magamhoz vettem egy popcorn-t és a többi nasira mutattam, hogy válasszon ő is magának, majd levágódtam az ágyamra, hogy nekiállhassunk a terápiás filmnézésnek.
Vártam Clary harci pózára, hogy majd ő is kinyújtja az öklét és belekezdünk az óriási küzdelembe, ami akár öt-tíz percig is eltarthatott volna, mivel ismertük egymás trükkjeit. De nem ment bele a játékba, a kezét az öklömre rakta pont úgy, mint ahogy a papír becsomagolja a követ. Vesztettem. Elkönyveltem az egészet egy minijátéknak. Győzelem gyanánt úgy rendelkezett, hogy átadta nekem a választás lehetőségét. Nem gondoltam volna, hogy ennyire látszik rajtam, milyen lelki állapotban vagyok. Mégis csak Clary-ről van szó és ő megérzi, ha valami nem stimmel. – Jól van, Fray… akkor legyen úgy. – Fogadtam el a helyzetet. A géphez lépett, majd felém intett, hogy csatlakozzak hozzá, elvégre nekem kellene kiválasztanom a filmet. A listát végig pörgetve szinte nem is volt vége. Nem volt egyszerű dönteni a felsoroltakból, mivel egytől egyig szuper címeket olvastam. – Valahogy a horrorhoz most nincs hangulatom. Hmm… vígjáték, vagy romantikus film? Legyen mindkettő! – Jelentettem ki és ezzel már, sokkal kevesebbet mutatott a lista. Alapból nem zavart, hogy azt a kategóriát megemlítette, bár amiatt egyből Izzy-re gondoltam, viszont nem akartam a hangulatot lelőni azzal, hogy bús ábrázattal ülök mellette filmnézés közben, így tartottam magamat és jó kedvvel álltam az egészhez. Fürkésztem a szememmel a filmek között, az egyik címnél megálltam, majd egy nagy erőt vettem magamhoz és úgy választottam ki. – Ha igaz volna? Neked is megfelel? – Kérdeztem tőle. Bár a döntést átadta nekem, attól még udvariasan érdeklődtem, mert azért olyat nem indítok el, amit esetleg ő nem szeretne megnézni.
❖ Megjegyzés: Fray ❖ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]❖ Szószám: 240
Intézetvezetõ
ranggal rendelkezem
Clary Fairchild
all the stories are true
Tárgy: Re: Clary szobája Hétf. Aug. 31 2020, 17:41
Clary & Simon
my parabatai
[You must be registered and logged in to see this image.] Még azelőtt, hogy az egész árnyvilág felkarolt volna bennünket is úgy éreztem, hogy Simon olyan, mintha a parabatai-om lenne. Mármint a kötelékünk rendkívül hasonló volt mindig is képesek voltunk valamilyen szinten olvasni egymásból. Most pedig ennek a köteléknek köszönhetően szinte éreztem, hogy mennyire maga alatt van, hogy vívódik és, hogy bármennyire is szeretné elrejteni koránt sem tette magát túl a történteken. Persze ezt teljes mértékben megértem, mert koránt sem egyszerű, amin ő keresztülment. Mindannyian keresztülmentünk olyan dolgokon, amelyet koránt sem olyan egyszerű feldolgozni. De pontosan azért van szükségünk ilyen pillanatokra, hogy képesek legyünk tovább haladni az életünkkel és nem fennakadni a problémákon, amelyeket valamilyen szinten azért mégis csak fel kell dolgoznunk, vagy néha egyszerűen csak meg kell róla feledkeznünk. Most inkább az utóbbira szeretnék koncentrálni, de közben valahogy próbálom majd ráterelni is a figyelmet, hogy együtt feldolgozhassuk mindazt, amin keresztülmegy. Mert már így is azt érzem, hogy én magam is keresztülmegyek mindezen vele együtt, hiszen szó szerint átérzem, amit ő. - Hát kíváncsi lennék, hogy mégis hogyan akarnál megállítani, ha nem lennél itt. - Persze most eszem ágában sem állt nélküle elkezdeni az egészet, mert ezt az egészet leginkább miatta szerveztem meg. Valamilyen szinten azért magamért is, hiszen nem tudom elviselni, ha szenved. - Erre most nincs szükség. Átengedem a győzelmet neked. - A kezemet az öklére helyezem és eltolom, majd az ajtót becsukva léptem a géphez és intettem, hogy jöjjön ő is. - Szóval milyen hangulatban vagy most? Horror? Vígjáték? Romantikus film? - Az utóbbit talán említenem sem kellett volna, de már ezelőtt kinn volt belőlem, hogy végiggondolhattam volna, hogy mégis mit mondok. Bár talán egy romantikus film kiválasztása lenne az, amire szüksége van. Azzal legalább elkezdhetnénk beszélgetni arról, hogy mégis mi van közte és Izzy között. Nem, mintha nagyon bele akarnám ártani magam, de úgy érzem jobb, ha én teszem, mintha más jegyzi meg, hogy mennyire kerüli.
Simon Lovelace imádja a posztot
Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
Simon Lovelace
all the stories are true
Tárgy: Re: Clary szobája Szer. Aug. 26 2020, 13:40
Simon & Clary
I woke up with tears in my eyes.. some rolling down my cheek - I knew I must have been dreaming of you again
A memóriám elvesztése előtt minden olyan volt, mint egy soha véget nem érő álom. Igen ám, de egyszer minden álom véget ér. A pokolbéli kirándulásunk tehet az egészről. Mindenem megvolt, barátok, család, szerelem és még sorolhatnám. Viszont nem sajnálom, azért a személyért ezt bármikor megtenném újra… A kötelék sosem tűnik el és a sors akarta úgy, hogy ismét együtt legyek velük. Igaz megváltoztak a dolgok, valakivel még közelebb kerültünk egymáshoz, valakit pedig szinte elvesztettem… és tudom, hogy nem lesz egyszerű a kettőnk között levő „problémát” megoldani. Éppen jöttem ki Jace irodájából egy újabb köteg papírral, mikor SMS-t kaptam valakitől. Nem tudtam megnézni, mert mind a két kezem foglalt volt, így csak akkor olvastam el, mikor a szobámba érve az asztalra tettem a munkát. Clary volt az. Ő mindig megérzi, amikor magam alatt vagyok. És nem csak azért mert ő a parabatai-om, ez régen is így volt, ahhoz képest, hogy nekem kellett volna rá vigyáznom, mindig ő volt az, aki folyton engem védett. Ezért sem véletlen, hogy azzal a jellel megpecsételtük a barátságunkat. Az üzenet olyan volt, mint a régi szép időkben, ami azt jelentette, hogy filmes-beszélgetős találkát szeretne. – Ez ráér… egy kis pihenés nem árt. – Néztem rá az asztalon heverő papírokra, majd az ajtón kilépve zártam is azt magam után. A lány szobája felé vettem az irányt, amit nem volt nehéz megtalálni, mivel alapból nyitott ajtóval fogadott. Ahogy közeledtem hallottam meg azt, amit felém címzett. Érkezésemet egy kisebb kopogással jeleztem, majd a mondatára gyorsan reagálva válaszoltam. – Fray… elkezded nélkülem? Tudod, hogy azt nem hagynám. Amúgy sem játszottuk le a szokásos kő-papír-ollót. – Néztem rá komolyan, miközben az öklömet nyújtottam felé és ezzel jelzésemet adtam neki, hogy készen állok a kihívásra.
❖ Megjegyzés: Fray ❖ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]❖ Szószám: 279
Clary Fairchild imádja a posztot
Intézetvezetõ
ranggal rendelkezem
Clary Fairchild
all the stories are true
Tárgy: Re: Clary szobája Szer. Aug. 19 2020, 18:29
Clary & Simon
my parabatai
[You must be registered and logged in to see this image.] Az utóbbi időben eléggé zűrös volt minden, de legalább az nyugtatott valamelyest, hogy a káosz kellős közepében visszakaphattam a legjobb barátomat Simon-t. Boldogabb nem is lehetnék tekintve, hogy egyben a parabatai-om is lett a visszatérése után, na meg persze miután az emlékei is visszatértek. De tisztában vagyok azzal, hogy ezzel a küzdelmeink koránt sem értek véget, hiszen elég sok mindenen mentünk keresztül mindannyian, amelyet meg kell próbálnunk feldolgozni, miközben újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznünk. Írtam Simon-nak egy SMS-t, hogy jöjjön át hozzám és keressünk magunknak valami filmet, mint a régi szép időkben meg közben beszélgethetünk is amúgy is sokszor átbeszéljük az unalmasabb filmeket és így talán könnyebb lesz neki beszélni a problémáiról. Azért mégis biztos sebet ejtett rajta az időszak, mikor nem emlékezett ránk. Még talán bűntudata is van azért, ahogy velünk viselkedett, de egyáltalán nem kellene, mert érhető. Alec is hasonló cipőben jár és habár ő sokkal jobban rombolja maga körül a dolgokat még őt sem okolja senki igazán azért, amit tesz. Maximum csak rosszul esik nekik, hogy mennyire távolságtartó és közömbös. Az ajtómat direkt kitárom, hogy könnyedén bejöhessen, miközben elrendezem a konyhából összeszedett nasikat meg a laptopot is ellenőrzöm, hogy meglegyen a filmválaszték. Elméletileg ez sem lehetne az intézet falain belül, de könnyű az ilyesmit elrejteni a kíváncsi szemek elől, ha te magad vagy az intézetvezető. Mikor közeledő lépteket hallok kikiabálok az ajtómon. - Gyere már Simon, mert még a végén elkezdem nélküled. - Bár ez hazugság, mert egyelőre még a filmet sem választottam ki annak a lehetőségét kivételesen szeretném átadni neki mindenféle komplikáció nélkül. Máskor talán egy kő-papír-ollóban elszenvedett veszteség esetén lennék erre csak hajlandó, de most úgy érzem, hogyha ez a legkevesebb, amit tehetek érte, akkor azt tökéletesen megérdemli.
Megannyi dolog történt velem már az elmúlt évek során és lehet, hogy a kapcsolatom Simon-nal nem volt mindig túlságosan fényes, hiszen megpróbáltunk valamit, amibe soha nem kellett volna belemennem, hiszen szerettem őt. A mai napig őszintén nagyon szeretem, de nem voltam belé szerelmes. Ostobaság volt részemről és önző dolog is, hogy megpróbáltam a vele való kapcsolatot, ami már az elejétől kezdve halálra volt ítélve. Ezzel is csak azt sikerült elérnem, hogy még jobban megbántottam, ami egyáltalán nem állt szándékomban. Senkinek nem akartam fájdalmat okozni mégis szinte szüntelenül ezt teszem. Lassan már csináltathatok róla névjegykártyát, hogy hivatásos fájdalomokozó. Mottónak meg mehetne, hogy pontosan tudom, hogy hol fájna a legjobban. De tényleg. A kisebb próbálkozásunk ellenére és örülök annak, hogy képesek voltunk barátok maradni és egymás mellett kitartani. Minket aztán tényleg semmi és senki nem szakíthat szét. Még saját magunk sem. A mai napig az életemben lévő egyik legfontosabb személyként tartom számon és, habár az utóbbi időben nem igazán tudom, hogy mi zajlik az életében - amiért rettenetesen érzem magam-, de szükségem van a barátomra. Lehet, hogy az egész kölcsönös és akkor tényleg itt vagyok neki, de ez az egész ügy Jace-l, hogy meghalt aztán pedig szó szerint visszakívántam őt az életbe, amivel ki tudja, hogy mégis mit hoztam a fejünkre. Szeretném azt mondani, hogy mindez csak kettőnket érint, de valahogy semmi nem akar csak kettőnk közé szorulni. Valahogy mindig hatással lesz mindenki másra és nem tudom lerázni a rossz érzést, hogy valami közeleg. Azonban fogást sem találok igazán ezen az érzésen, hogy megmondjam pontosan mi is ez, de ha elérkezik, akkor biztosan tudni fogom. A baj csak az, hogy akkor már késő lesz. Egy üzenetet dobtam Simon-nak, hála a technológiának, amit nem sok árnyvadász ismer testközelből, de azért néha igyekszem mutatni neki egy-két dolgot a mondén világból. Reméltem, hogy könnyedén betalál, hiszen olyan, mintha már ő maga is közöttünk élne. Hiszen pontosan ott a helye, ahol nekem. Mellettem. Egy család vagyunk. Halk kopogásra kapom fel a fejemet és az eddigi fekvő pozíciómat ülésre váltom a mellkasomon pihenő telefonomat pedig az éjjeliszekrényre helyezem. - Gyere be!
Kezdőlap
