Alexandra & Aiden

beginning of everything

- Jól van.. Csak szeretném, ha tudnád, hogyha készen állsz rá, hogy megoszd velem akármi is legyen az, akkor én itt leszek és szívesen meghallgatlak. - Nem akartam tovább ostromolni őt, hiszen egyértelműen a tudtomra adta, hogy ez nem olyan téma, amiről most szívesen beszélgetne. De az is lehet, hogy talán sosem lesz képes megnyílni mindarról, amit most elfojt magában. El sem tudom hinni, hogy min mehetett keresztül, amely annyira keserű a számára, hogy nem meri nekem elmondani. Azonban egy percig sem fogom feladni, mert mindennél fontosabb lett számomra szinte pár perc eltelte után. Talán, ha távol leszek tőle és a részegítő közelségétől majd talán válaszokat találok arra, hogy mégis miért volt ilyen hatással rám, de nem hiszem, hogy sokáig kibírnám, hogy távol maradjak tőle.
Melegséggel töltötte el bensőmet, ahogy belehajolt az érintésembe. Úgy éreztem, hogy mindentől meg akarom őt óvni és, hogy a világ összes fájdalmától megfosztani, amelyet elszenvedhetett. Nem tudom, hogy mégis mire véljem az érzéseimet, de sokszor az érzelmek koránt sem azért vannak jelen, hogy megérthessük őket, hiszen van, amit nem lehet megmagyarázni, érezni kell. Minden amit iránta éreztem az pedig egyértelműen ösztönös volt.
- Még fiatalabb koromban persze. De mára már inkább kerültem a felesleges veszekedéseket, amelyeket ez szült. - Csak szerettem volna, ha nem zárnak ki állandóan. Bár így is megvolt a magam szerencséje ahhoz, hogy egy pszichológushoz vigyenek el, akivel még én magam is elhitettem, hogy tényleg meggyógyultam, mert láthatóan nem úgy állt hozzá a dolgokhoz, ahogyan én most. Pontosan ezért is szeretem azt csinálni, amit. Megóvni másokat attól a kellemetlen élménytől, amely az én gyerekkorom volt és mindez elkerülhető lett volna, ha egyszerűen csak nyitottabb elmével rendelkeznek a felnőttek körülöttem. Érthető zárkózottságuk, hiszen ők semmit sem látnak abból, amit én. Mégis egy gyerek azt remélné, hogy szülei kiállnak mellette és hisznek benne.  
- Igazán nem kell túloznod, de nagyon édes vagy. - Tényleg majd igyekszem valamiféle egyensúlyt kialakítani a munkám és közte, mert szeretném, hogy több időt tudjunk együtt tölteni és idővel talán megérthessem mindazt, ami köztünk történik. Meg aztán el sem tudom képzelni, hogy mennyire jó lenne olyasvalakivel utazni, aki nem szűkíti le a látványosságok listáját mindazért, mert a legendák reménnyel tölthetik meg a lelkemet, hogy mindaz, amiről elméletben ábrándoztam valóság lehet. Végre nem lennék beskatulyázva és szabadon nézelődhetnék. Szinte már érzem a vele járó szabadságot.
Egy olyan tűzet ébresztett fel bennem, amelyet még soha nem tapasztaltam. Minden olyan új volt vele kapcsolatosan. Az érzéseim rendkívül intenzívek, mégis valahogy ösztönösek voltak. Meg akartam ismerni a testét úgy, ahogy ő az enyémet, de közben olyan volt, mintha pontosan ismertük volna egymást mégsem tudtunk betelni a másikkal. Olyan volt számomra, mint egy mágnes, ami vonzott magához és elvette minden józan eszemet, hogy talán mindez túl gyorsan történik, de ha ez lenne a helyzet, akkor mégis miért érzem azt, hogy ez a legjobb döntés, amit egész életemben meghozhattam? Próbáltam kizárni zakatoló gondolataimat, amelyek kétséget akartak bennem ébreszteni. De amúgy sem lettek volna képesek, hiszen a vágy amit iránta éreztem mindent magába fojtott és nem volt kérdés, hogy az övé vagyok és ő pedig az enyém. Egyedül az enyém, én pedig az övé a végtelenségig.
Ahogy reagált a tetteimre legalább annyira töltött el forrósággal, mint ahogy őt az én reakcióm minden egyes mozdulatára, csókjára. Láttam és éreztem rajta, hogy mennyire akar engem. Miután kiszabadultunk a ruháink börtönéből már nem számított más, minthogy eggyé válhassunk, hogy az övé lehessek.
Nyögéseimet koránt sem fogtam vissza, ahogyan együtt haladtunk a beteljesülés felé, hiszen még ha ki is jutna a folyosóra a töredéke is a klub dübörgő zenéje még az emlékét is eltörölné a felszínéről. De az sem érdekelt, hogyha valaki tényleg meghall engem, avagy minket, mert most csak az számított, hogy tudja mennyire élvezem a közelségét és őt. A közeledő gyönyörtől pedig egyre gyorsabban vettem a levegőt és igyekeztem a csípőmmel vele együtt mozogni, hogy egyszerre léphessünk át a gyönyör kapuján, amelybe az egész testem szinte beleremeg és kell pár perc, mire sikerül valamennyire visszatérnem a valóságba, hiszen olyan volt, mintha elhagytam volna a testemet.

+18!!!
- Lehet, de nem akarom megkockáztatni - mondtam és próbáltam kikerülni a témát. Nem akartam túl sokat beszélni, hiszen vannak olyan dolgok, amiket nem mondhatok el neki. Egyrészt azért, mert a titkomnak lőttek volna, másrészt pedig azért, mert nem akartam elijeszteni magamtól az egyetlen olyan személyt, aki ennyire közel került hozzám már az első perctől kezdve. - És nem akarok most ezekről beszélni. Hangulatromboló lenne - zártam le a témát ellentmondást nem tűrőn. Lehet, eljön majd az idő, mikor kénytelen leszek elmondani neki az igazságot, de addig is, igyekszem megóvni őt ettől a sötét világtól, amibe én sajnos majdhogynem száz éve belekeveredtem.
Belehajoltam érintésébe és becsuktam szemem egy pillanatra akaratlanul is. Megnyugtatón hatott érintése, mindezek mellett rég elfeledett érzéseket keltett bennem. Vágytam arra, hogy még tovább tartson ez a pillanat. Az az érzésem támadt, hogy bármit elmondhatok neki nem hátrál majd meg. Nem értem magam sem ezt az egészet.
- És erről velük is beszéltél? Mondtad már nekik, mit gondolsz? - Megértem, hogy vannak olyan szülők, akik szigorúan bánnak gyerekükkel, de csak remélni tudtam, hogy nem ez a helyzet Lexivel és amit eddig elmondott róluk nekem, nos... arról talán inkább nem most szeretnék gondolkodni, nem ez a legmegfelelőbb pillanat arra.
- Az igazán jó lenne - mondtam, mire közelebb hajoltam hozzá s szép óvatosan egy apró csókot nyomtam ajkára. Nem tartott hosszú ideig, de arra épp elég volt, hogy elterelje figyelmemet úgy nagyjából minden másról. - Én lennék a világ legszerencsésebb embere - újabb apró csókot nyomtam ezúttal közel a füléhez miközben jobb kezemmel megsimogattam az arcát.
Elég rövid határidőket szabott meg azzal, hogy csak hétvégente tudunk kimozdulni innen, ezért is igyekeztem a lehető legkreatívabban eljárni a témát érintően. Már sorba vettem a lehetőségeimet s túlságosan is beleéltem magam a jövőbe.
Elpattant bennem egy húr amikor már láttam rajta, hogy ő sem bírja tovább tartóztatni magát. Egyszerűen túlságosan is kicsinek érződött a szoba, mintha nem lett volna elég helyünk s úgy éreztem magam egy fél percig, mint elefánt a porcelánboltban. Szerettem volna teljesen átadni magam a vágyaimnak, de az erőkülönbségeket tekintve, nem lett volna valami jó ötlet. Amikor el kezdett csókolgatni miközben kezeivel testemet tapogatta ki, nem tudtam megálljt parancsolni. Akaratlanul is még közelebb akartam érezni magam hozzá. Mikor a ruháival bajlódott, fél kézzel próbáltam neki segíteni, azonban első és legfontosabb feladatom most a melltartójának kicsatolása volt. Amikor az is lekerült róla, éreztem, ahogy átjár az adrenalin. Minden egyes porcikám őt akarta. Hozzá akartam érni mindenhol, nem volt nekem elég semmi sem vele kapcsolatban. Mindenét csak magamnak akartam.
A nyögései teljesen beindítottak és ha ez nem lett volna elég, pózt váltottunk és most ő kezdett el csókolgatni. Mikor először enyhén megharapott, mély, torkomból jövő hanggal nyögnöm kellett. Nem bírtam visszatartani, egyszerűen kikívánkozott s ezután engedtem állatias vágyaimnak.
Elégedett voltam, mikor már teljesen lekerült rólunk a ruha s így teljesen meztelenül feküdtünk egymáson. Finom, puha bőre az enyémnek dörzsölődött, amitől teljesen bezsongtam. Nem tudtam parancsolni magamnak, mintha testem önálló életre kelne. Hirtelen mozdulattal átfordítottam és az ágy széléhez húzva próbáltam kiküszöbölni a kettőnk közti távolságot miközben őt hasára fordítottam szép óvatosan.
- Az enyém vagy... - morogtam fülébe fölé térdelve. - Örökre - Nyomatékosítottam miközben kész voltam teljesen a magamévá tenni.
Nem akartam, hogy ennek az estének vége legyen. Tulajdonképpen nem bírtam őt elengedni magam mellől s erre akkor jöttem rá, amikor magamhoz szorítottam amennyire csak lehetett s a fülébe suttogtam franciául, de abban sem voltam biztos, hogy mit, ugyanis úgy tűnt, mintha teljesen összeolvadt volna nyögdécselésével.
Örökké vele akartam maradni, nem akartam távol lenni tőle. Úgy éreztem, hogy az is meglehetősen nagy erőfeszítést igényel majd, hogy hazaengedjem. Azt akartam, hogy itt legyen velem a nap 24 órájában s ezt nagyon is komolyan gondoltam holott tudtam, hogy megvan a saját élete, dolgozik és szereti amit csinál. Odavan azokért a gyerekekért és ez miatt csak még inkább a magaménak akartam tudni. Megértettem őt és könnyen egymásra hangolódtunk. Ennél a mostaninál közelebb már nem is lehettünk volna, mikor úgy éreztem, hogy még ez sem elég, hogy még több kell ezért kissé követelőzőn csókolgatni kezdtem nyakánál. Mindenhova csókot nyomtam miközben kezeimmel ott simogattam, ahol csak értem.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

Nem volt olyan dolog, amit ne akartam volna tudni róla. Legyen az rossz vagy jó én tudni akartam. Hiszen nem szerethetünk valakit, akinek nem vagyunk igazán képesek elfogadni minden egyes oldalát. A legnagyobb hiba, amit egy ember elkövethet az nem más, minthogy egy képzeletbe lesz szerelmes. Nem képes meglátni a valós embert a saját elképzelési mögött. Az egész nem más, mint egy illúzió és, amikor már ez a felépített fal és képzelet köddé válik és a valós én darabkái áttörnek, amelyeket addig folyamatosan ignorált akkor hirtelen minden a másik hibája lesz. Én szeretném tudni a tényeket nem akarok ebbe még csak lehetségesen beleesni. Jelenleg pedig úgy érzem, hogy nem tudna olyat tenni vagy mondani, amitől elfordulnék tőle.
- Na.. - Nem akarom, hogy úgy érezze el kell zárkóznia előlem vagy nem mondhat el nekem valamit. Sosem éreztem még így senki más iránt és ez teljesen új nekem, de szinte folyamatosan szomjazom minden apró darabkáért önmagából, amivel megajándékoz engem. - Nem mondhatsz nekem olyasmit, amivel bármitől is elvennéd a kedvem. Mindenre kíváncsi vagyok, ami veled kapcsolatos. - Kezemet egy pillanatra az arcára simítom és keresem a tekintetét, hogy láthassa teljesen őszintén beszélek és, hogy velem bármit megoszthat. Talán rémisztőnek kellene lennie, hogy legyen hogy nincs olyasmi, amit mondhatna, hogy meghátráljak, de úgy érzem, hogy vele megtaláltam azt, amit egész életemben kerestem csak nem is tudtam róla. Még akkor is, ha az igazi vágyam a párhuzamos világ felfedezése. Ő egy olyan vágyam képviselte, amelyről nem is tudtam eddig, hogy létezett.
- Egyértelműen nehéz eset minden szülő a maga módján még azok is, akik igazán próbálkoznak, de mindig úgy éreztem, hogy sosem értenek meg igazán, vagy egyszerűen csak nem akarnak megérteni, mert egyszerűbb szemet hunyni néhány dolog felett, mintsem elfogadni a lehetőségét annak, hogy valami ami megrémisztheti őket létezhet. - Nem akartam túlságosan sokat elárulni a dologról, hiszen nem szeretném, ha bolondnak nézne vagy bármi ilyesmi. Ahhoz túlságosan vonzódom hozzá, hogy elrémisszem azzal, amivel kis híján a szüleimet is sikerült. Az egyetlen oka annak, hogy nem rohantak el tőlem fejvesztve, hogy ők a szüleim meg aztán amúgy sem azok a típusok, akik megfutamodnának a kihívástól. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy mégis melyik randi után hozod fel - már ha ez randinak nevezhető, hogy most találkoztunk -, hogy amúgy hiszel egy párhuzamos világban, amelybe csak néha-néha van lehetőséged betekintést nyerni.
- Hétvégén általában nem dolgozom, de fontos esetek miatt általában igyekszem elérhető lenni legalább szombaton. - Koránt sem olyan gyakoriak ezek az esetek, de szeretek megbízható lenni, ami igazából azt jelenti, hogy minden áldott nap képes vagyok ugrani. Talán nem kellene ennyire a munkámnak élnem, de a munkám gyerekek apró lelkét jelentik így ettől nehéz elszakadni. - De elhiheted, hogy ezentúl majd igyekszem felszabadítani a napjaimat úgy, hogy se a gyerkőcökben ne essen semmilyen kár és, hogy veled is elutazhassak ide-oda. - Nem szeretném, ha azt hinné, hogy elzárkózom az ötlettől. Valószínűleg most itt sem lennék egy ágyban vele, ha annyira elzárkóznék a dologtól. Ha tehetném el sem hagynám ezt a szobát pár napig csak, hogy igazán megismerhessem.
Már nem tudtam és nem is akartam visszafogni magam. Egyszerűen szükségem volt rá úgy, mint szinte még senki másra nem tudtam betelni vele csókoltam ahogy értem és kezeim szabadon eresztése után igyekeztem minden egyes porcikáját megismerni, miközben az is első számú feladatommá vált, hogy megszabadítsam magamat az összes feleslegessé vált ruhadarabomtól. Ha nem kellene aggódnom amiatt, hogy valahogy haza is kell mennem valószínűleg egy két ruhadarabomat el is szakítottam volna, de nem engedhettem, hogy ilyen módon eluralkodjon rajtam a vágy, amit iránta érzek.
Olyan volt, mintha mindig is ismerte volna a testemet, hiszen mintha folyamatosan rátapintott volna a legérzékenyebb pontjaimra, amelynek köszönhetően akaratlanul is előtörtek belőlem egy-két nyögés és mindennél jobban szerettem volna, ha ő is legalább annyira jól érzi magát, mint én így minden testrészét amit értem igyekeztem csókolgatni vállaiba finoman kicsit bele is haraptam, majd utána újra csókokat hintettem el a harapás helyén.
Segítettem neki és magamnak is megszabadulni az utolsó ruhadaraboktól is és mindennél jobban érezni akartam őt, hiszen úgy éreztem, hogy nélküle teljesen darabokra fogok hullani. - Szükségem van rád.. - Megemeltem kicsit a csípőmet, hogy ezzel is közelebb kerüljek hozzá és érezhesse azt is, hogy mennyire készen állok rá.  

+18!!!
Az életem sosem volt olyan egyszerű az átváltozásom után. Voltak olyan éveim, mikor semmi sem számított és mentem a saját fejem után. Ezekben az időkben még csak a bosszú éltetett. Ha lehetőség van rá, inkább nem beszélnék túl sokat a múltamról, nehogy aztán ez elriasszam magam mellől azt a személyt, aki már az első perctől kezdve annyira vonzz magához, mintha mágnes lenne, amit egyedül nekem alkottak meg.
- Hidd el, ezek csak apróságok - mondtam és elmosolyodtam az előbbi kis csókján. Igazán jól esett tőle ez a gesztus. - Azonban voltak olyan korszakaim, amikre nem vagyok olyan büszke és... - nyeltem egy nagyot. - Mindegy is, inkább ejtsük a témát. Nem szeretném elvenni a kedved semmitől sem - egyik kezemmel megsimogattam az arcát majd egyik kósza tincsét a füle mögé tűrtem. Úgy éreztem ebben a percben, mintha az idő lelassult volna. Az egyik percben még épp beszélgettünk, míg a másikban már megint sikerült elvonnia figyelmemet. Alig vettem észre, mikor újból megszólalt.
- A szülők már csak ilyenek - mosolyodtam el, mikor eszembe juttatta az enyémet. Emlékszem, mindig kitalált valamit az ünnepekre. Nem volt nagy dolog, de annál jobban élveztük. Mindegyik ünnep közül a karácsony volt mindig is a kedvencem, amikor közösen díszítettük fel a fát és készítettük ki a zoknikat. Hát igen, régi szép idők...
Megvártam, amíg a végére ért. Igazán csodáltam hozzáállását a gyerkőcökhöz és ahhoz, amit csinál. Nekem egészen biztos nem lett volna, legalábbis ebben az életben. Úgy tűnt, teljes odaadással csinálja azt, amit szeret. Abból ahogy beszélt a munkájáról, a gyerekekről, egyáltalán nem tűnt úgy, mintha az munka lett volna, sokkal inkább egy elhivatottság a kicsik felé. Láttam rajta, hogy komolyan gondolta nem csak azért beszélt így munkájáról, mert le akar venni a lábamról - ami tegyük hozzá, már az első percben megtörtént, de ezt szerintem tudja is.
- Hmm, erre még egészen biztosan vissza fogunk térni - nem hagytam, hogy meggondolja magát vagy kifogásokat keressen, így már el is terveztem magamban a jövő hétvégi programot. - Hétvégén hogy dolgozol? - oldalra billentett fejjel vártam válaszát miközben azon tanakodtam, hova lenne érdeme elutazni. Franciaország magángéppel is 7-8 óra, így vasárnap dél körül el kéne indulnunk, hogyha haza szerettünk volna érni.
Hirtelen minden érzékszervem betöltötte édes illata. Nem hallottam semmi és senki mást csakis őt. Kicsit gyorsabban vettem a levegőt miközben édes kis csókokat leheltem testére. Végig akartam csókolni minden négyzetcentijét és meg akartam ismerni őt amennyire csak lehetett. Gyorsan, szinte már téptem is le magamról az inget. Nem érdekelt az ing sorsa különösebben. Ha szétszakadt volna, volt másik és könnyen beszereztem egy újat helyette. Most csak is ő volt és én. Minden gondolatom körülötte forgott, mintha senki más nem létezne, csakis ő meg én. Nem érdekelt mi zajlik körülöttem. A telefonom már többedszerre rezgett türelmetlenül, amiért legszívesebben a falnak vágtam volna a többi elektronikai kütyüvel együtt, de még arra sem vettem a fáradságot, majd csak abbahagyja, gondoltam magamban.
Mikor szabaddá váltak kezei, szorosan átfogott és a hátamra fordított. Tetszett a hevessége, amilyen intenzitással simult hozzám, mintha még többet akarna. A ruhák kényelmetlenné, túlságosan szűkké váltak. Őrült csókolózásba kezdtünk, mintha létezni nem tudnánk nélküle. Mintha szükségünk lenne rá úgy, mint neki a levegőre s nekem a vérre.
Lexi tűrőképességem határára sodort az előző mozdulatával, ahogy átkulcsolt lábaival közeledett felém. Ha körbe kéne írnom, hogy most mit érzek, azt mondanám, olyan ő nekem mint a legédesebb drog. Elkábít és teljesen levesz a lábamról. Ezek után már nem is tudnék nélküle létezni. Egyszerűen képtelenség lett volna tőle távol maradnom. Tudtam, hogy az ő életét bizonyos mértékben megnehezíti, vagy legalábbis fenekestül felforgatja, de akkor is. Vállaltam a kockázatát.
Kezeimmel csípőjén markoltam és halkan elkezdtem morogni miközben illata teljesen megbolondított. Elszakítottam magam a csókunktól és elkezdtem a mellei felé haladni. Néhol enyhén szívni kezdtem miközben a pántját kapcsoltam épp ki egyik kezemmel. Nem engedhettem meg magamnak, hogy mindkét kezem lefoglalja, túlságosan is sok felfedezni valóm maradt még ezért egy határozott mozdulattal visszafordítottam őt előző pozíciónkba. Mikor elhelyezkedtünk, a nadrágommal bajlódtam egy sort majd a zoknimmal, mire dühödten dobtam félre őket. Úgy csináltam, mint a türelmetlen kisgyerekek. Nem bírtam várni sokáig, ezért is bosszankodtam a maradék ruhám miatt.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

Szerettem volna a lehető legtöbbet megtudni róla, de valahogy úgy éreztem, hogy olyan vastag falak övezik a lelkét, amelyet csak idővel tudok igazán ledönteni. Mert igen is szándékozom őket megdönteni, porig rombolni, ahogyan tetszik. De nem akarok túlságosan hamar beférkőzni ezek a falak mögé, mert úgy érzem, hogy azzal csak eltaszítanám magamtól még akkor is, ha jelenleg ez lehetetlennek tűnik. A vonzalom, amit iránta érzek olyan, mintha össze lennénk kapcsolva. Olyan ez az egész, minthogyha egy eddig szunnyadó részem ébredt volna fel abban a pillanatban, hogy találkoztam vele. Nem tudom megmagyarázni, de a közelsége olyannyira megrészegít, hogy most nem is akarok arra gondolni, hogy ezt megpróbáljam megmagyarázni. Az egyetlen, ami fontos a számomra, hogy most vele lehetek. Ezen kívül semmi más.
Úgy érzem, hogy kicsit sikerült olyan témára tapintanom, amely ismételten egy kicsit érzékenyebb terület volt a számára ezért akaratlanul is egy apró csókot leheltem az arcára, hogy ezzel az apró gesztussal kérjek tőle bocsánatot.
- Igen rád. Gyönyörű helyeket láttál és jó pár helyen ezek közül van is még házad, lakásod. Nem is említve, hogy egy fantasztikus klubot vezetsz, ami teljesen lenyűgöző. - Egyszer én is szeretném a világot úgy megtapasztalni, ahogy van. A teljes pompájában a levegőt átitató mágiával együtt, amelyet a szüleim oly hevesen szerettek volna, ha megtagadok. Nem hunyhatok szemet valami felett, amit a csontjaimban érzek. Tudom, hogy ez a valóság. Egyszer talán be is tudom majd bizonyítani.
- Nem igazán. Bármennyire is nehéz néha a szüleimmel nem tudnék tőlük hosszabb időre elszakadni. - Lehet, hogy eléggé makacsok, de attól még szeretem őket. Nem lehet mindenki annyira nyitott, mint én magam vagyok és ezt teljes mértékben elfogadom. Csak örülnék, ha ők is elfogadnák, hogy én viszont nyitott vagyok arra a párhuzamos világra, amely az ő zárkózott hozzáállásuk képtelen rálátni.
- Ez nem ilyen egyszerű! - Mindennél jobban szerettem volna vele elutazni helyekre, de a munkám idekötött és közel sem volt olyan egyszerű azt magam mögött hagyni. Hosszas egyeztetésekre lenne szükség, hogy akár egy hetet is fel tudjak szabadítani magamnak. De vele talán végre nem lennék lekorlátozva és akár kutathatnék a rejtett világ után anélkül, hogy bárki visszafogna. Talán annyit még neki is elárulhatnék anélkül, hogy bolondnak nézne, hogy érdekelnek a legendák és a különböző történetek. - Szeretnék veled elmenni, de nem tudnám ott hagyni a munkám. Legalábbis nem ilyen hirtelen nem olyan hosszú időre, mert nem akarom cserben hagyni a gyerekeket, akik számítanak rám, de valamit a jövőben határozottan eltervezhetünk, mert nagyon is szeretném. - Nem szerettem volna, ha félreérti a reakciómat, hiszen el akartam vele menni csak koránt sem voltam olyan könnyen mozgatható ilyen téren.  
Minden önuralmam, ami létezett egy pillanat alatt vált köddé. Minél közelebb akartam őt érezni magamhoz és nem tudtam leállítani magam. Úgy éreztem, mintha mindig is ismertem volna emiatt pedig ez az egész teljesen természetesnek hatott mégis minden egyes érintése elektromossággal töltötte fel a testemet, mintha csókjai életre keltenék minden egyes érzékszervemet.
Mikor kiszabadultak a kezeim szinte automatikusan nyúltam utána, hogy megérinthessem, hogy végigsimíthassak immáron meztelen felsőtestén, amelynek minden egyes porcikáját igyekeztem felfedezni, miközben folyamatosan viszonoztam a csókját, nyelvemmel az övét cirógattam lábaimat szinte automatikusan kulcsoltam össze körülötte, hogy még közelebb tudhassam magamhoz. Szavaiba beleborzongtam, de ugyanakkor mérhetetlen boldogság töltötte el a testemet. - Te pedig az enyém. - Jelentettem ki, majd finoman beleharaptam az alsó ajkába, majd szorításomon eresztettem, hogy átforduljak vele az ágyon, hogy immáron én legyek felül és elkezdjek megszabadulni a ruháimtól.

+18!!!

- Igen, ebben teljes mértékben igazad lehet - válaszoltam rá. Megdöbbentem, hogy ennyire le tudott venni a lábamról. Egyszerűen nem tudtam betelni vele, olyan volt, mintha teljesen kiegészítenénk egymást.
- Voltak mozgalmas éveim - mondtam és elmosolyodtam. Látszott rajta, hogy tényleg érdekli őt, mi is történt velem, hogy szeretne megismerni és ezért nem tudtam őt hibáztatni. Ha róla volt szó, én is úgy ittam szavait, nem is tudtam volna leállítani. Megnyugtató volt hallgatni őt és közben finoman végig is simítottam karján. A tenyerével kezdtem el épp játszani, végigsimítottam finom ujjain, mikor kissé összerezzentem alig észrevehetőn a következő mondata után. - Franciaország nekem mindig a szívem csücske marad - válaszoltam. - Elmehetünk oda is, ha nagyon szeretnél - nyugtattam meg.
Megnyugtatott, amikor ránéztem és hozzá értem. Legszívesebben örökké magam mellé láncoltam volna, de tudtam, hogy nem tehetem meg vele azt, amit velem tettek. Nem szerettem volna egy olyan világba belerángatni, amiről talán nem is tud. Az pedig, hogy az akarata nélkül tegyem olyanná, mint én, teljes mértékben kizárt volt.
- Féltékeny? Rám? - Kérdeztem kikerekedett szemmel. Nem akartam mondani már neki, de nem vagyok egy olyan személy, akire bárki féltékeny lehetne. Van pénzem, utaztam már sokat a világban, de ugyanakkor a múltam rendesen rányomta a bélyegét az életem hátralévő részére. Sosem tudtam teljesen elszabadulni tőle, amiért csakis a teremtőm okolhatom. Ha ő nem lett volna, most én sem lennék itt, de egy teljes életem lehetett volna emberként.
- Én is örülök - csibészes mosolyra húzódott a szám. - Így legalább kiélvezhetem minden egyes porcikád - kacsintottam mindenféle szégyenérzet nélkül. - Sosem gondolkodtál azon, hogy más helyre költözz? Fiatal vagy még hiszen - mikor észrevettem magamon, hogy kezdek úgy beszélni, mint egy idős bácsika, mély lélegzetet vettem.
- A következő pár hónapnyi tervünk a közös utazás - javítottam ki, miközben végig csinos arcát néztem. Szerettem volna elutazni vele a világ végére. Szerettem volna egy kis szabit kivenni és csak utazgatni a világ körül. Jó lett volna, ha el tudtunk volna együtt utazni azokra a helyekre, ahova még el szeretett volna jutni, ezért megfogadtam magamban, hogy holnap legelső dolgom lesz megszervezni az utat.  
Amikor magához húzott egyszerűen nem tudtam megálljt parancsolni. Olyan volt, mintha a mennyországban lennék. Nem hittem volna, hogy ez velem is megtörténhet, de örültem, hogy igen. Lágy csókokkal bombáztam minden egyes porcikáját és élveztem, ahogy próbál hozzám közelebb férkőzni. Kezemmel szorosan tartottam az övét a feje fölött miközben másikkal cirógatni kezdtem a hasát. Szép lassan haladtam, nem hagytam ki egyetlen centit sem. Mikor már elértem az csókokkal egészen a felsője széléig, szabad kezemmel feljebb húztam azt, hogy hozzáférjek sima hasához.
Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, kezeit elengedem s folytatom a felfedezést miközben az ingem gomboltam ki. Nem bírtam elviselni, hogy köztünk bármi más is legyen. Mikor megnyugodtam, hogy végre sikerült levennem, eldobtam az ágy mellé, finoman feljebb csúsztattam az ágyon Lexit.
- Gyönyörű vagy - szemeimben vággyal telt arckifejezéssel közelebb hajoltam és úgy csókoltam, mintha teljes lényemmel birtokolni szeretném őt. Nem hallottam semmit, csakis őt, a szívverését, az erei lüktetését, a nyögdécseléseit és érzékszerveim csakis őrá összpontosítottak. - Most már az enyém vagy örökre - mondtam kitulajdonítóan. Nem voltam benne biztos, hogy tudni fogja mire célzok, de abban biztos voltam, hogy az előbbi kijelentésem teljes mértékben igaz volt. Bármit megadtam volna azért, hogy soha többet senki más ne is érjen hozzá. Ez a kitulajdonítási vágy egyre jobban elhatalmasodott rajtam, ami pedig egészen meglepett.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

- Azt hiszem ma sok olyan dolgot tettél, amit amúgy nem szoktál. - Eleinte megfordult a fejemben, hogy talán arról lehet szó, hogy csak egyike vagyok a sok nőnek, akivel dolga volt, de miután ennyi mindenhez hozzáférést adott akaratlanul is különlegesnek éreztem magam így ez a gondolat elég hamar el is tűnt a fejemből csak imádtam, hogy ennyire közel kerültünk egymáshoz és közben folyamatosan szomjaztam minden információra vele kapcsolatban.
- Az igazán gyönyörű hely gondolom nem volt unalmas életed. - Azért annak a városnak megvolt a maga történelme. Habár szerettem volna oda is elmenni a szüleim szándékosan nem vittek el oda nehogy még többet képzelődjek egy világról, ami szerintünk nem létezik. Minden egyes alkalommal, amikor eltiportak csak még elszántabb lettem annak érdekében, hogy válaszokat találjak. Nem hagyom ezt az egészet nyugodni addig amíg be nem bizonyítom legalább saját magamnak, hogy sosem voltam őrült és a dolgok, amiket látok koránt sem a képzeletem szüleménye. - Oh, akkor gondolom oda nem szívesen mennél velem, ha az a felejtések központja. - Még előfordulhat az is, hogy engem akar majd egy napon ott elfelejteni, de nem akarok túlságosan keserű gondolatokat engedni a fejembe, hiszen mindez csak a lehetőségeket gátolja meg és semmihez nem segít hozzá. Elővigyázatosabb lennék és talán intő jel kellene legyen, hogy egyáltalán nem érzem szükségét ennek, amikor vele vagyok.
- Totál féltékeny vagyok. - Habár a munkám nem engedi meg, hogy hosszabb időre elszakadjak, hiszen nem is tudnám magára hagyni a gyerkőcöket, akiknek segítségre van szükségük, de azért nem is keresek annyira jól, hogy különböző helyeken lakást vegyek magamnak. Elutazni eltudnék, de azért a lakás dolog már egy sokkal bonyolultabb helyzet.
- Mindenesetre örülök annak, hogy pont itt döntöttél a letelepedés mellett. Én Boston-ban születtem és mindvégig itt éltem. - Törzsgyökeres Boston-i vagyok már el sem tudom képzelni, hogy máshol élnék. Azt hiszem valamilyen szinten mindig is honvágyam lenne nem számítana, hogy mennyire szeretném látni a világot.
- Hmm.. Most akkor már nem csak egy következő táncot terveztünk el, de egy közös utazást is? - Nem is értem, hogy miért voltam ennyire izgatott emiatt. Tényleg, ha tehetném minden időmet vele tölteném szinte teljesen elvarázsolt engem.
Engedtem, hogy az érzéseim vezényeljenek ezért magamra húztam és szüntelenül csókoltam, mintha csak a csókja nélkül megszűnnék létezni. - Nem is akarom, hogy leállj.. - Nem tudom, hogy mi ütött belém, mert nekem nem szokásos kalandokba bonyolódni ennél sokkalta másabb vagyok. Most viszont, ha akarnék se lennék képes arra, hogy várjak. Azon is csodálkozom, hogy eddig képes voltam visszafogni magam.
Szerettem volna megérinteni ezért próbáltam a kezeimet kihúzni a szorításából, ugyanakkor valamelyest tetszett is, hogy lefogta azokat. Halk sóhajok törtek elő belőlem, amelyek nyögésekkel keveredtek, szinte minden egyes csókjára reagálni akart a testem, amelyet igyekeztem elemelni az ágytól ezzel pedig szinte már lehetetlenül igyekeztem közelebb kerülni hozzá. Néma kérdésére csak bólintottam, hiszen nem akartam, hogy megálljon. Legalább annyira akartam őt, mint ő engem, aminek egyértelműen érezhető jele volt.

- Ami azt illeti, nem szoktam mindenkinek megadni ezt a számot - kacsintottam, jelezvén hogy mennyire is kivételes a kettőnk közti kapocs.
Kissé kínosnak éreztem, hogy neki kell beleírnia a számát a telefonomba. Magamban szidtam a készüléket, amiért ennyire kezelhetetlen volt számomra, persze tudtam, hogy az nem tehet használója kétbalkezességéről.
- Bármilyen meglepő, New Orleans-ban nevelkedtem - jelentettem ki nagy büszkén. Édesnek találtam ahogy felkuncogott, nekem is akaratlanul mosolyra húzódott a szám. - Franciaországba nos, leginkább azért mentem, hogy bizonyos dolgokat elfelejthessek. Időnként visszatérek oda, de nem maradok sokáig.
Az igazság az volt, hogy már átváltozásom után is ott kerestem menedéket, miután az első szerelmemmel szétváltak útjaink. Sehol sem találtam a helyem és próbáltam megtalálni saját magam miközben a nyelvet tanultam. Természetesen a teljes igazságot nem állt szándékomban elmondani és valószínűleg nem is fogom, de valahol mélyen reménykedtem benne, hogy ő lehet az a személy, akivel megosztom életem minden egyes pillanatát.
- Lássuk csak... - tényleg gondolkodnom kellett a válaszon ugyanis az évek folyamán jelentős vagyonra tettem szert, amit természetesen be is fektettem néhány helyen. - Bostonon és Franciaországon kívül van egy kis nyaralóm Görögországban, meg Londonban egy belvárosi lakásom. De gondolkodok azon, hogy veszek egyet Olaszországban is - válaszoltam meg előbbi kérdését.
- Ez bonyolult és elég hosszú történet - sóhajtottam egyet. Nem állt szándékomban felfedni ittlétem valódi okát, legalábbis még biztosan nem. - Röviden és tömören megfogalmazva, voltak és vannak is olyan személyek az életemben, akiknek szerettem volna segíteni. Nagyon összetartó kis közösséget alkotunk és sokkal tartozom is nekik. Számíthattam rájuk a nehéz időkben is és szeretném valahogy meghálálni nekik - elmosolyodtam ezek után, ugyanis eszembe jutottak a kezdetek. Hogy honnan indultunk és hol kötöttünk ki és igazán hálás voltam, amiért részese lehettem ennek az egésznek.
- Ó, értem - válaszoltam, bár egyáltalán nem értettem egyet a dologgal, de nem akartam beleszólni abba, mit hogyan csinálnak, így hagytam is a témát.
- Németország is igazán szép hely, voltam ott is néhányszor - az este folyamán vagy századszorra mosolyodtam el. Fogalmam sem volt arról, mi lehet kettőnk között, de többet akartam egy éjszakás kalandnál. Ki szerettem volna élvezni minden egyes percet, amit mellette tölthetek, képes lettem volna bármire érte.
- Akkor, ha te is szeretnéd, elmehetnénk Ázsiába is - halkítottam le hangom miközben egyenesen a szemébe néztem és közelebb hajoltam hozzá.
- Nem is tudod mit műveltél velem - morogtam miközben a maradék józan eszem is elvette a következő mozdulatával. Birtoklón csókoltam vissza miközben az ágyon maga fölé húzott. Csípőm hozzá dörgöltem, hogy tisztában legyen azzal, mennyire kívánom. - Nem fogok tudni már leállni... - mondtam figyelmeztetésképp majd enyhén megharaptam fülcimpáját.
Kezem felfedezőútra indult. Szép lassan végigsimítottam lábán, majd mielőtt még bármi mást csinálhatott volna, két kezét a feje fölött összekulcsolva tartottam. Nem akartam túl erősen szorítani, nem akartam, hogy az erőm bármi kárt tegyen benne, de muszáj volt ezt tennem, ha meg akartam őrizni emberi formám. Elkezdtem a nyakán csókolgatni és szép lassan haladtam dekoltázsa felé, mikor az utolsó pillanatban megálltam és felnéztem rá úgy, mintha engedélyét kérném a folytatáshoz - amihez nagyon reméltem, hogy megadja és nem tagadja meg tőlem.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

Elvettem tőle a névjegykártyát, ami egy számon kívül nem tartalmazott semmi mást. - Milyen titokzatos valaki. - Mosolyogva vettem el és csúsztattam a zsebembe jó mélyre, hogy még a véletlenül se hagyhassam el. - Awww, hát persze. - Bevallom kicsit aranyosnak tartottam, hogy megkért, hogy írjam bele a számomat a telefonjába. Kicsit talán túltoltam a dolgot, mert a nevem mellé még odabiggyesztettem egy szívecskét is és legszívesebben végigpörgettem volna a névjegyzéket, hogy van-e esetlegesen hasonló, de bíztam benne annyira, hogy ez az egész kettőnk között különleges neki is annyira, mint nekem. Ez a bizalom sem tudom, hogy honnan származik igazából, de nagyon sok minden van, amit vele kapcsolatban nem tudok megmagyarázni, de mégis úgy van.
- Akkor nagyon szívesen boldoggá teszlek ezzel. - Rákacsintottam, majd felkuncogtam, hiszen boldoggá tett a gondolat, hogy én lehetek az, aki boldoggá teszi őt. Egek, mégis milyen hatással van ő rám?
- Szóval Franciaországból származol vagy ott is van neked egy lakásod? Hol van még a világon esetleg házad? - Nagyon kíváncsivá tett részben azért is, mert még sosem voltam Franciaországban és szívesen eljutnék oda is, de nem akarok túlságosan tolakodó lenni így erről inkább egyelőre nem említenék semmit. Így is már olyan különleges bánásmódban részesültem, amiben biztos vagyok, hogy nem részesített túlságosan sok személyt.
- És akkor mi volt az Boston-ban, ami megragadta a figyelmedet? Miért pont itt nyitottál szórakozóhelyet és táboroztál le úgymond? - Egy idő után mindenkinek meg kell találnia azt a helyet, ahol letelepedik nem élhet végig olyan életet, amelynek során folyamatosan utazik. Nem bírja a szervezet a folyamatos hajtást és olyankor még a kalandvágyó lélek is arra vágyik, hogy megpihenjen.
- Nem ez koránt sem olyan meglepő, mint amilyennek tűnik. Általában a klubok bejáratánál szétválunk és ő megy és begyűjti magának azt, akivel az este folyamán hazamegy. - Sosem ítélkeztem felette emiatt, hiszen mindenki azt teszi, ami neki kényelmes, vagy szórakoztató. Bár néha szívesebben táncoltam volna vele és nem tök egyedül, de már megtanultam kikapcsolni a tömeget kivéve, amikor valakinek nekiütközöm és koránt sem kedves modoráról híres az illető. - Nincsenek testvéreim, egyke vagyok a szüleim pedig tanárok. A legtöbb államban már jártam Európában pedig Németországot látogattam meg és Norvégiát. - Nem szeretik a szüleim a hosszabb repüléseket úgyhogy elég kevés alkalommal mentünk csak Európába, de minden egyes alkalommal, amikor megtettük azt nagyon élveztem.
- Mindig is érdekelt és lenyűgözött a kultúrájuk, úgyhogy leginkább emiatt az a cél. - Tényleg kíváncsi voltam Ázsiára úgy gondoltam, hogy megvan a maga varázsa, ami szinte utánozhatatlan. - De talán azokat a látványosságokat együtt is megnézhetnénk. - Ezt kicsit halkabban fűztem hozzá a mondandómhoz, mert már így is úgy éreztem, hogy túlságosan tolakodó kezdek lenni. A tánccal és most ezzel. De talán nem üldözöm el magamtól, hiszen láthatóan legalább annyira odavan értem, amennyire én érte.
- Én is így érzek. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért vonzol ennyire magadhoz, de így van. - Elmosolyodtam és közelebb húzódtam hozzá és testemmel ismét az övéhez simultam kezemet a tarkójára csúsztatva megcsókoltam és a hátamra fordulva húztam magammal, miközben egy pillanatra sem engedtem el ajkait.

- Hmm... Nekem tulajdonképp bármikor megfelelő lenne - Mondtam az igazságnak megfelelően. - Várj egy kicsit kérlek - kutakodni kezdtem a farzsebemben mikor végre megtaláltam a névjegykártyámat rajta pedig egy privát számot. A kártyán nem volt semmi más csak a telefonszámom. Átnyújtottam és megkértem, írja be az övét a telefonomba. - Megtennéd, hogy elmentenéd a számod? Kissé analfabéta vagyok ezekhez a kütyükhöz - húztam el a számat a gondolatra, hogy ezeket a szerkezeteket kell kezelnem. Néha úgy éreztem magam, mint egy öreg bácsika, aki taszítja a készülékeket. Nem szerettem a technikát, de sajnos kénytelen voltam megtanulni együtt élni vele.
- Én lennék a világ legboldogabb embere, ha te lennél az a személy - Búgtam mélyebb hangon.
Rettentő sokat változott a világ. Régen az is hatalmas újításnak számított, mikor feltalálták a telefont. Emlékszem, mikor megjelent az első olyan telefon, amin sms-t lehetett küldeni. Hát igen, azóta sokat fejlődött a technika. Talán ezért is kezdtem el a lemezgyűjtést. Ez kicsit emlékeztetett a régmúltra, amit annyira szerettem.
- Egy rész itt is van, de a többsége - közelebb hajoltam - Franciaországban maradt - Visszaemlékeztem az ott töltött időkre. Történetesen az volt az a város, amit sosem felejtek el. Szerettem ott lakni, szerettem az ottani mentalitást. Mindenki teljesen más volt akkoriban és ez hiányzott végre nekem.
- Sok helyen jártam már, Európában szinte mindenhol - mondtam és sorra vettem azokat  a helyeket, ahol már megfordultam. - Először Romániába látogattam el, utána voltam pár hónapot töltöttem Olaszországban is, de néha úgy érzem, mintha ezer éve lett volna már mikor utoljára ott jártam - válaszoltam.
Figyeltem ahogy a pír elönti arcát. Igazán bájosnak találtam és kissé lázba is hozott. Behunytam a szemem, miközben az ajkamra adott egy hosszabb puszit. Sóhajtottam egyet, mint aki megkönnyebbült, ami igaz is volt. Megkönnyebbültem, hogy sikerült végre kettesben maradnom vele ugyanakkor kissé frusztrált is vagyok az miatt, hogy párszor majdnem elvesztettem az irányítást és ez zavart nagyon is.
- Hmm nem láttam veled lent, ez lehetséges? - Kérdeztem vissza. - Bár valószínűleg nagyon el voltam foglalva valamivel - néztem egyenesen a szemébe. - Na és a szüleid mivel foglalkoznak? Vannak testvéreid? Merre jártál már korábban? - Ömlöttek belőlem a szavak, egyszerűen képtelen voltam leállni. Sosem gondoltam volna magamról, hogy valaha is érdekelni fog egy halandó, de úgy tűnik én is kezdek változni.
- Miért pont Ázsia? És Európában mit szeretnél még látni? Tudnék pár látványosságot ajánlani, amit tényleg megérné megnézni - kacsintottam, majd játékosan megcsíptem a karjánál pont annyira, hogy az ne fájjon neki. Ez az érintés áramütés szerűen végigfutott testemen és ettől csak még jobban lázba hozott. Már így is alig bírtam betartani a szavam. Már a határán voltam egy újabb vérszomjnak, de végül inkább komolyabb témákra tereltem a beszélgetést.
- Mire gondolsz most? - Kíváncsi voltam mit gondol rólam. - Úgy értem, még nemrég találkoztunk, de néha úgy érzem, mintha már ezer éve ismernénk egymást... - keresnem kellett a szavakat. Figyeltem ahogy az ujjaim végigsimítanak puha bőrén miközben végül sikerült megfogalmaznom amit szerettem volna. - Sosem éreztem még így magam senki iránt - nyeltem egyet ugyanis az jutott eszembe, mikor akaratomon kívül változtattak át. Én megfogadtam sosem követem el ezt a hibát.
Komolyan kíváncsi voltam a válaszára, ezért mélyen a szemébe néztem miközben vártam, mit fog válaszolni nekem. Szerettem volna, ha ő is ugyanúgy érez mint én és bármit megadtam volna azért, hogy ne ez legyen az utolsó találkozásunk. Nagyon különlegesnek számított nekem az, ami köztünk volt és ez azért is volt furcsa, mert csak néhány órája ismertük egymást.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

- Nagyon szívesen elmennék veled csak szólj, hogy mikor. - Eszem ágában sincs nemet mondani az ajánlatára. Szinte nem is vagyok képes arra, hogy nemet mondjak. Legalábbis ez az este határozottan annak a mintaképe. Nem számított, hogy mi történt, hogy félrelökött másikat, hogy feljussunk csak az számított, hogy együtt legyünk kettesben és úgy tűnt, hogy minden helyre is billent abban a pillanatban, hogy ez megtörtént.  
- Hát, ha szeretnéd, akkor szívesen leszek ez a személy. - Nem vagyok annyira az a típus, aki mindig elrángat másokat lazítani, de őt szerintem még én is fényévekkel felülmúlom. Meg aztán a szórakozást összeköthetnénk azzal, hogy megismerjük egymást így pedig csak még nagyobb kedvem lenne hozzá.
- Igazán? A gyűjteményed itt vagy a másik lakásodban tartod? - Még a legapróbb kis morzsányi információra is képes lennék teljesen ráharapni, bármi amivel egy kicsit közelebb enged magához és többet megtudhatok róla. - Én is szeretek utazgatni és párszor elmentünk egy-két helyre a családommal.. Te merre jártál eddig? - Belepirultam az arcomra nyomott pusziba, majd viszonoztam is azt, habár nem tudtam egynél leállni többet hintettem az arcára egészen addig míg ajkaihoz nem értem és arra is nyomtam egy hosszabb puszit, mielőtt újra a tekintetét kezdtem el vizsgálgatni. Olyan volt, mintha mindig is ismertem volna még annak ellenére is, hogy szinte alig tudok róla valamit.
Követtem őt az ágyon feljebb és elfeküdtem mellette szintén az oldalamon le sem véve a tekintetemet róla. - Hát általában klubokba járunk a barátnőmmel Nora-val. Ő hozott el engem ma ide is. Vagy egyszerűen elmegyünk a moziba ilyesmi. Meg azért tartom a kapcsolatot a családommal és velük is előfordul, hogy néha elmegyünk valahová kikapcsolódni. - Mondjuk a családi kapcsolataimra eléggé rátette a bélyeget, hogy gyerekként őrültnek néztek és ezért inkább már fel sem hozom, hogy mégis miben hiszek. Így sokkal kiegyensúlyozottabb a kapcsolatunk, habár így inkább mindannyian a homokba dugjuk a fejünket.
- Hát nagy vágyam egyszer eljutni Ázsiába. Európában is még van egy-két hely, amit szívesen megnéznék. - Kicsit közelebb húzódtam hozzá az ágyon fejemet a mellkasához fúrtam és karomat a dereka köré fonva bújtam hozzá.

- Ha gondolod, legközelebb elviszlek egy olyan helyre táncolni - mondtam. - És ott legalább nincs ekkora forgalom sem - kacsintottam kacéran. Szerettem volna, ha kicsit közelebb kerülünk egymáshoz, de nem akartam semmit sem elsietni. Ez az első találkozásunk és már felhoztam a VIP részre, ráadásul egyenesen a hálószobámba.
- Néha nem tudom mit jelent az, hogy szórakozni vagy kikapcsolódni - egyik kósza tincsével szórakoztattam magam éppen. - Épp ezért kell valaki, aki kirángat ebből a malomkerékből - mondtam.
Ami azt illeti örülnék, ha többször is összefutnánk és ha valami több kialakulna kettőnk között, ugyanakkor a titkom sem maradhatna sokáig rejtve. Az idő múlásával sajnos feltűnő az emberek számára, ha valaki nem öregszik, így túl hosszú ideig nem tudok egy helyen tartózkodni, de abban biztos voltam, hogy még kiélvezem azt az időt, amit itt töltök. Mindezek mellett is most a rend miatt sem akarok elmenni, így legalább lesz alkalmam kitalálni, hogyan tovább.
- Mit is mondhatnék? - A plafont kezdtem bámulni, miközben azon gondolkodtam, hogyan is mesélhetnék magamról úgy, hogy ne legyen feltűnő. - Lássuk csak... Ki nem néznéd belőlem, de hatalmas lemezgyűjtő lennék - félig felülve válaszoltam kérdésére. - És szeretek utazgatni - egy apró kis puszit nyomtam arcára miközben egyik ujjam végighúztam füle mögött.
Apró érintések voltak ezek, de sokat jelentett számomra. Nagyon rég nem volt ilyen kapcsolatom ezért törekednem kell arra, hogy a lehető legkevesebbet tudja rólam, mert nem vagyok biztos benne, hogy elviselné a teljes igazságot rólam, ezért is inkább róla kezdtem el kérdezősködni miközben intettem neki, hogy menjünk kicsit feljebb.
- Hidd el, én nem vagyok annyira érdekfeszítő téma. Inkább mesélj magadról. Miket szeretsz csinálni? Hol szoktad tölteni a szabadidőd? - Kérdeztem miközben épp elhelyezkedtem az ágy közepén oldalamra támaszkodva.
Sok dologra kíváncsi voltam vele kapcsolatban. Tényleg érdekelt minden apró információ róla, igyekeztem a lehető legtöbbet megtudni róla. Próbáltam minél több kérdéssel bombázni, hogy elterelődjön valamilyen szinten rólam a figyelem és próbáltam megtudni róla minden egyes kis információt.
- Szoktál utazni? Hova szeretnél eljutni? - kíváncsiskodtam, mint egy kisgyerek, aki éppen az édességes pult előtt válogat. Eszembe jutottak azok az évek, mikor jártam a világot. Nagyon sok helyen megfordultam már, de pár hónapnál tovább sehol sem maradtam. Egy idő után pedig elég unalmas volt egyes-egyedül körbejárni a világot, így inkább elkezdtem kutatni és itt kötöttem ki.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

- Hát akkor majd, ha megmutatod, hogy mégis milyen zenéket hallgatsz szívesen, akkor esetleg táncolhatunk azokra legközelebb. - Nem mindenki van oda az emberek tömegéért, de ezzel nincs is semmi gond. Elég fárasztó tud lenni szinte teljesen leszívja néhány embert, ha érintkeznie kell több emberrel is így teljes mértékben megértem a helyzetét, de valahogy mégis kicsit bűntudatom van, hogy én magam vontam egy kellemetlen helyzetbe, de legközelebb már ennyivel okosabb leszek és tudom, hogy óvatosabban álljak az ilyen helyzetekhez. Amúgy sem bánom, ha legközelebb nem kell őt megosztanom a minket körülvevő tömeggel.
- Én is nagyon örülök, hogy összeütköztünk. - Mindez valószínűleg meg sem történt volna a részeg idióta nélkül, úgyhogy ha tehetném küldenék neki egy kis képeslapot valami vicces kis felirattal, ami tökéletesen kifejezi, hogy mennyire hálás vagyok a létezéséért, de ezentúl már jobban örülnék, hogyha távolabb tenné ezt tőlem. Bár, ha minden egyes alkalommal ilyen jól alakulna az estém avagy napom, ha vele találkozok, akkor talán még rendszeres is lehetne a találkozó.
- Most már tényleg azt mondom, hogy határozottan jobb lenne, ha egy kis lazítást is belecsempésznél az életedbe. - Mondjuk, ha tehetném én magam is a saját munkahelyem felett laknék egyrészt mert hamarabb beérnék és tovább aludhatnék, szóval valamilyen szinten ez egy álomszituáció, de ha valaki azért akar itt lenni, hogy mindig tudjon ugorni, ha valami történik, akkor az nem túl jó. Mondjuk nem tudom, hogy vele is ez a helyzet-e, vagy egyszerűen csak jobban szeret itt lenni, ahol legalább valamiféle társasága van, vagy van választási lehetősége, ha úgy döntene, hogy nem akar egyedül lenni.
Jól éreztem magam az ölében, a karjai között és habár egy részem szívesen továbbment volna nem akartam elsietni semmit sem, hiszen habár mérhetetlenül vonzódok hozzá, de úgy érzem nem árt, ha egy kicsit jobban megismerjük egymást.
- Bármit, amit szívesen megosztanál velem. - Nem tudtam, hogy mégis milyen kérdéseket tehetnék fel neki, hiszen szívesen végighallgatnám az egész élettörténetét, de mindenkinek megvannak a maga dolgai, amikről nem szívesen beszél és szokásom beletaposni annak a kellős közepébe.
- Érdekesebb lennék? Mégis mivel? Mit szeretnél te tudni rólam? - Nem hiszem, hogy annyira érdekes életem lenne, hiszen az egyetlen kiemelkedő amiről mesélhetnék azaz, hogy hiszek abban, hogy van egy világ, amely párhuzamosan létezik a sajátunkkal, de ezt mégsem mondhatom el neki, mert akkor biztos őrültnek nézne és többet nem látnám.

- Nem szoktam túl sok időt tölteni akkora tömegben - magyaráztam. - De nagyon élveztem a táncunkat - tettem hozzá. Meg akartam nyugtatni, nem akartam, hogy azt gondolja, miatta nem éreztem volna jól magam. - Általában fent szoktam maradni, nem nagyon jövök le. Néha szoktam ellenőrizni ezt-azt és kb ennyi - Láttam rajta, hogy emészti magát a történtek miatt. Pont ezt nem szerettem volna, ezért próbáltam valahogyan elterelni a figyelmét. - De örülök, hogy most úgy döntöttem, hogy lemegyek.
Elmosolyodtam és azon kezdtem el gondolkodni, mit tehettem volna, hogy ne lássa rajtam a vérszomj jeleit. Úgy éreztem akkor magam, mint amikor először ittam. Majdnem teljesen elvesztettem az eszem és ezt nem engedhettem meg magamnak egyrészt azért, mert ártottam volna neki, másrészt pedig, mert nem szerettem volna felfedni titkomat.
- Elég sokat ahhoz képest - válaszoltam kérdésére. - De vannak még másik lakásaim is a városban is, néha elszoktam azokhoz is menni - Megnyugodtam, mikor végre sikerült mindent kihalásznom a zsebeimből és végre rá is összpontosíthattam.
Attól, ahogy lábujjhegyre állva átkarolta a nyakam és ahogy viszonozta a csókom, rögtön mosolyognom kellett. Nem tehettem róla, igazán jól esett az, ha hozzám ért. Nem tudtam csak úgy elmenni az mellett sem, ahogy rám nézett. Mintha nem a tehetős bártulajt látná, mint sokan mások szokták, hanem inkább engem. Bár még nem ismertem őt, alig találkoztunk néhány órája, de biztos voltam benne, hogy sosem fogom elengedni. Mondhatni ő lett az én drogom, ő az, aki kisajátított engem.
- Hmm - hümmögtem miközben az ágy széléhez érve finoman rálökött majd az ölembe ült. Szívverése mintha egyre hangosabban dobogott volna, de szándékosan nem vettem róla tudomást. Vártam, végül mit választ. Ebben a pillanatban bármire képes lettem volna azért, hogy magam közelében tartsam.
- Mit szeretnél tudni rólam? - Kérdeztem vissza. Meglepett, hogy pont rólam kérdezett, ezért először azt sem tudtam, mit kéne rá válaszolnom. Egyik ujjammal a füle mögé tűrtem egy tincset miközben egyik ujjam finoman végig simított a nyakán. Egy apró kis érintés volt ugyan, de úgy tűnt, mintha már rég ismerném őt. Ezek az apró érintések általában párok közt szokott lenni, legalábbis úgy gondoltam, hogy ott. - Miért nem beszélünk inkább rólad? Te sokkal érdekesebb vagy nálam - mondtam miközben két kezem csípőjére vándorolt.