Amikor egyedül találtam magamat fogalmam sem olt mihez kezdjek. Ott álltam egyedül az erdőben, tudva nem mehetek vissza. Csak előre mehettem, túlélni, eggyé válni azzal, akivel születtem. Csak ez az egy választásom volt. Nem sodorhattam veszélybe azokat, akik még törődtek velem. Túl hamar kellett elszakadnom mindentől, amim volt. Az ismeretlen felé vezetni magamat. Nem tudom jól döntöttem e, de nem akartam, hogy az áldozat, amiket Ő tett kárba vesszenek. Fogalmam sincs kiben bízhatok és kiben nem. Habár tudtam vannak más farkasok is rajtunk kívül sosem találkoztam eggyel sem, aki ne hozzánk tartozott volna. Így érthető okokból most fogalmam sincs mihez kezdjek. Itt én vagyok a betolakodó, az új. Itt szerintem már mindenki ismer mindenkit észre fogják venni, hogy itt vagyok. Csendben hallgatom szavait. Egyszerre tölt el egy meleg érzés és a bizonytalanság. Tudom, hogy nem fogom megkönnyíteni a dolgát, még ha meg is akarnám. De nem tudom, hogy juthatnék túl ezen az érzésen. Napok óta kérdezgetem mit tegyek, de semmi sem jut eszembe. És az, hogy most ide jöttem egyáltalán nem segít az elmémnek. Talán... ez pont olyasmi, amit csak én tudnék lerendezni magamban? Talán, ha egy kicsit egyedül leszek a szobában könnyebb lesz. Csak, hogy ne maradjon válasz nélkül Lola bólintok, amint befejezte. Nincs mit hozzá fűzzek. Egyenlőre. Charlie~
Nem volt egyszerű elérni, hogy velem jöjjön, de örülök, hogy végül úgy határozott, hogy idejön. A munka neheze azonban még csak most kezdődik, hiszen sokat kell majd dolgoznom azon, hogy kialakuljon egyfajta bizalom és ténylegesen otthon érezze magát. Nem lesz egyszerű tekintve, hogy minden, amit ismert odaveszett és már évek óta élt egyes-egyedül a világban. De akármiről is legyen szó én nem fogom feladni. - Akármiről is legyen szó hozzám fordulhatsz. Ha most egyelőre szeretnél összeszedni magad azt is megértem. Viszont, amint megerősödtél és már van valami elképzelésed segítek neked megvalósítani. Szeretném, ha újra a kezedbe tudnád venni az irányítást az életed felett. - Vagy inkább most először a kezébe tudná venni az irányítást. Hiszen még nagyon fiatal úgyhogy azaz érzésem nem igen volt még a kezében az irányítás, mikor elveszítette a családját. Most pedig habár a kezében volt az irányítás valahogy mégis másabb úgy a nyakadba venni mindent, hogy koránt sem álltál készen rá. - Szóval ne félj egy percig sem, nincs olyan, amit ne mondhatnál el vagy kérdezhetnél. Mindenre válaszolok, mindenben segítek. Nem kell többé menekülnöd, oké? Nem fog senki sem bántani. - Szeretném, ha itt megtalálná a szükséges biztonságot. Mindennél jobban szeretném boldoggá tenni, hogy jól érezze magát itt és egy pillanatra se jusson az eszébe az, hogy eltűnjön, vagy menekülőre fogja.
Nem akartam láb alatt lenni, sem útban, de egyedül sem akartam maradni. Így kételyeim voltak, mikor ide jöttem. Elvégre én nem ismerem ezt a szervezetet, sőt még New York-ot sem ismerem annyira. Így eléggé nehéz volt nekem így idegenként belefolyni ebbe az egészbe. Az ösztöneim vészjóslóak voltak, mindenre figyeltem eleinte, aztán túl fáradt voltam és elnyomott az álom. - Nos... Nincsenek terveim... A régi környezetemről ellettem kergetve én meg... nem ismerem a világot eléggé. Eddig folyamatosan úton voltam és...nem tudom mihez kéne kezdenem. - vallom be őszintén, hogy el vagyok veszve. Nem mehetek vissza a régi közösségbe. Akik megölték a falkám még ott lehetnek és akkor engem is megölnek. De...teher sem akarok lenni. Nem tudom...hol is van a helyem ebben a világban... Nem tudom, mit kéne kezdenem magammal... A többi szavára csak bólintottam, jelezve megértettem. Bár evésem kissé lelassult szavaimra, majd ahogy eltűnt a tányér fele abba is hagytam. Nem tudtam többet enni. Még, ha nem is voltam tele képtelen voltam többet a számba venni. Annyira...elveszettnek éreztem magam, hogy csak elakartam bújni az egész világ elől és ott tűnni el végleg. Nem szeretem ezt az érzést. Erről az juttatja eszembe, hogy anno nem mertem senkivel sem beszélni, mert féltem megtudják, hogy a saját nememhez vonzódóm és elkergetnek. Féltem és idegennek éreztem magamat. És én ezt az érzést úgy utáltam...
Kifejezetten örültem annak, hogy nem rohant még világgá. Szerettem volna rajta segíteni. Azt hiszem a kezdő lépéseket már meg is tettük a jó irányba, hiszen azzal, hogy itt töltötte az éjszakát remélhetőleg csak még inkább nőtt a bizalma, ha nem is a szervezet, de az én irányomba. - Örülök, hogy hivatalosan is megismerhetlek Charlie. - Válaszolok mosollyal az arcomon, miközben a gondolataim között próbálom kutatni, hogy hol láthattam a Blackpaw nevet, de nem akarom túlelemezni a dolgokat most inkább rá koncentrálnék így igazából ezzel később is ráérek majd foglalkozni. - Nos, amit a legfontosabb lenne megvitatnunk, hogy mégis milyen terveid vannak. Szeretnél itt maradni? - Örömmel figyelem, ahogy eszik, hiszen olyan kis vékony, hogy szinte bármelyik pillanatban kettétörhet. Már jó ideje van egyedül ennyit már tudok. Ennek köszönhetően pedig nem volt lehetősége arra, hogy teljes erejében legyen. Ha velünk marad viszont, akkor erre van lehetősége és sok másra is. - Én természetesen szívesen látlak itt meg aztán idővel, ha úgy döntesz nem is kell egyedül lenned megismerkedhetsz a többiekkel is. - Általában ezután már másra bíznám a dolgot, de mivel bennem sem bízott meg egy könnyen nem szívesen adnám át egy másik idegen kezébe, hogy odafigyeljen rá. Bár ettől függetlenül majd szólok Nolan-nek, hogy kicsit figyeljen oda majd rá, ha az ideje engedi tekintve, hogy ő az, aki jelenleg a legközelebb tartózkodik hozzá. Meg aztán ők ketten ebből adódóan még össze is futhatnak, úgyhogy jobb ha felkészítem arra, hogy Charlie eléggé visszahúzódó típus. Nem szeretném, ha valami miatt esetleg megijedne vagy úgy döntene, hogy inkább elmegy. Bár remélem, hogy idővel rájön, hogy nem olyan rossz itt. - Ha pedig szükséged lesz bármire, tényleg bármire nyugodtan megkereshetsz és megoldjuk.
Olyan rég voltam tiszta és még régebben aludtam ágyban. Most, hogy ez a kettő egyszerre teljesült, mint akit leütöttek úgy aludtam békésen a párnát ölelve. Kissé nosztalgikus érzés fogott el, de nem voltam hajlandó semmi rosszra gondolni. Erre az éjszakára el akartam felejteni a múltat, minden rosszat, ami történt és csak a pillanatnak élni. Fogalmam sincs hány óra van, de valaki kopogtatott nálam. Nem törődve, hogy esetleg egy idegen is lehet nemes egyszerűséggel nyitottam ajtót. Látva, hogy a lány az mosolyogva engedtem be a szobámba. Becsukva az ajtót rámosolyogtam és ahogy bemutatkozott. - Örvendek! - mosolyogtam, mint egy kiskutya. Amint felvettem a földről a holmimat leültem mellé. - Charles. Chales Blackpaw. De mindenki csak Charlie-nak hív. - mutatkoztam be én is. Nem tudom ismerős neki e a nevem. Mindig is azt mondogatták nekem, hogy a vérvonalunk miatt kicsit nevesebbek vagyunk, de nem tudom New York-ig elért e a nevünk. Minden esetre elkezdek jólesően falatozni, kicsit kissé mohón. De érzem, hogy a tegnapi vacsora után már nem igen fog belém férni az egész reggeli. Annyira megszoktam, hogy nem eszek, hogy gyomrom összeszűkült és ennek a fele is bőven elég lesz számomra.
Talán csak egy aprócska félsz volt bennem, hogy esetleg már nem lesz itt, de ugyanakkor ezen az érzésen felülkerekedett az a tény, hogy valószínűleg már hiányzott neki, hogy jól kipihenhesse magát így talán, ha akart volna, se mehetett volna el. Szinte megkönnyebbülök azonban, amikor az álmos tekintete fogad, ahogy ajtót nyit erre akaratlanul is elmosolyodom. - Jó reggelt neked is. Remélem, hogy jól aludtál. - Észreveszem, ahogy ásít talán jöhettem volna kicsit később is, hogy még többet pihenhessen, de engem már felébresztett a biológiai órám, úgyhogy mivel már tegnap este letudtam a legtöbb papírmunkát így nem nagyon volt mit csinálnom, ami miatt aktiválódott bennem az, hogy nem tudtam megülni a fenekemen. Besétáltam a szobába és újra az asztalra helyeztem el a tálcát, de ezúttal be is foglaltam a mellette lévő széket. - Tegnap nem igen volt rá lehetőségünk meg annyira nem is tűnt fontosnak, de.. Amúgy engem Lola-nak hívnak. Lola Bloodshadow. - Akármennyire sincs jogom már az egykori árnyvadász nevemhez továbbra is megtartottam. Jelképezett valamit a múltamból, amit egyrészt nem szégyelltem, másrészt pedig így mindenki számára nyilvánvaló lehetett, hogy honnan is jöttem. - Téged hogy hívnak? - Közben kicsit közelebb toltam felé a tálcát, hogy nyugodtan lakmározzon, miközben beszélgetünk.
Miután a lány elment és ismét egyedül maradtam a szobámban megcéloztam az ágyamat. Útközben levettem a ruháimat és csak egy alsóban másztam be a pihe-puha ágyba és magamra húztam a takarót. Gyomrom kellemetlenül görcsölt, de nem panaszkodtam. Csak hagytam, hogy a fáradtság lehúzza szemhéjaimat és elaludjak. Nem is tudom pontosan, mit is álmodtam. De azt tudom, hogy jó volt, mert nem riadtam fel az éjszaka közepén verejtékekkel áztatva, alig kapva levegőz. E helyett szorosan magamhoz öleltem a párnámat és az illatát magamba szívtam. Talán egy kicsit össze is nyálaztam újdonsült alvótársamat. Egy számomra halk kopogásra ébredtem. Alig tudtam kinyitni szemeimmel annyira bennem volt még az álom. Hatalmasat ásítva töröltem meg csipától ragadó szemhéjamat. Magamhoz térve felkeltem és a kapott ruhákból előhalásztam a legnagyobb felsőt, ami leért a combomig is. Kócosan és álmosan indultam az ajtó felé. Nem is gondoltam arra, hogy egy idegen lehet odakint. Mintha már évek óta itt élnék és mindenkit ismernék. Kinyitva az ajtót megpillantom a tegnapi lányt és kicsit meglepetten néztem a reggeli tálcára. Kedvességét, hogy egyáltalán gondolt rám egy mosollyal háláltam meg, mielőtt köszönnék neki. - Jó reggelt... - ásítok ekkor egyet kezemmel takarva számat, ahogy illik. - Elnézést. - mosolygok rá. Gondolom be akar jönni így arrébb állok, hogy letudja tenni a tálcát valahova. Bezárom mögötte az ajtót, majd egy kicsit jobban összeszedem a tegnapi ruhámat. Nem vagyok rendetlen, de tegnap annyira kidőltem, hogy nem is gondoltam az elpakolásukra. Charlie~
Örültem, hogy a legfőbb teendők listájáról sikerült kipipálnunk a legfontosabbakat. Megfürdött, evett így pedig már az egyetlen teendő, ami maradt, hogy lepihenjen. Utána ráértem kérdésekkel traktálni néhány dologról, ami fontos lehet a jövőre nézve. Meg aztán tényleg szerettem volna, ha itt marad velünk, hiszen láthatóan nem igen volt otthona, vagy olyan személy, akihez fordulhatna és úgy gondolom, hogy idővel még igazán jó tagja is lehetne a szervezetnek, de természetesen nem mindeki született erre így megértem, ha inkább a saját lábán próbálna megállni. A tálcát elvéve tőle mosolygok rá. - Akkor jó pihenést. Reggel majd benézek, hogy beszélgessünk. - Azzal el is indulok a konyha irányába és magára hagyom, hogy lepihenjen. Egy pár órát eltöltök az irodámban kisebb-nagyobb papírmunkák közé temetve, majd én is a saját szobámba vergődök, hogy lefeküdjek. Úgy gondolom azok után, hogy a legtöbb éjszakát valószínűleg a szabad ég alatt töltötte most kellemesen ki lesz majd ütve így hosszan fog aludni ezért én sem állítok magamnak túl koránra ébresztőt, de azért mégis biztosítékként állítok egyet, mert nem szeretnék arra ébredni, hogy senkit sem találok a szobájában. Reggel valamennyire még sikerül is az ébresztő előtt felébrednem és az első utam a konyhába vezet, hogy összeüssek valami reggeli félét részben neki meg nekem is. Bár szerencsére nem vagyunk teljesen önmagunkra bízva reggeli terén, mert koránt sem lenne türelmem olyan finomságokat összehozni, mint a palacsinta, amit rádobtam a tálcámra meg egy kis bacon-t, illetve tükörtojást viszek két bögre teával a fiú szobájának irányába. Mivel elég szorosan fogom a tálcát mindkét kezemmel egyiket se merem megmozdítani nehogy kilöttyenjen a tea, ezért a lábammal kopogtatok kicsit hangosabban az ajtón reméleve, hogy nem hozom rá a frászt.
Ahogy a csirkét ettem akaratlanul is eszembe jutottak az emlékek. Hogy alig értem el az asztalt, de már a tyúkokat etettem és loptam ki a tyúkanyó alól a tojásokat, serényen futva a kakas elől. Szemeimben könnyek gyűltek ahogy felidéztem magamban a gyermekkorom. Hiányoznak. De túl kell lépnem ezen. Nem ragadhatok le, vagy nem élem túl. Már pedig tartozom nekik azzal, hogy túlélem és megpróbálok boldog lenni. Miután megtöröltem a szemem és végeztem mindennel, felemelem a tálcát, hogy kivihessem. Az ajtónál a lány állt én meg rámosolyogva álltam meg előtte. Amikor nyújtotta a kezét én oda adtam neki a tálcát, elvégre én nem tudom hova kell vinni és szerintem el is tévednék és bepánikolnék. ÉS valljuk be nem a legjobb, ha pánikolni kezdek. Lehet meg is szegném az egyik szabályt, már most az első napon, ami nem egy plusz pont. A lány szavaira bólintottam. Jól laktam, bár túl hirtelen és most émelygek kicsit. Beleegyeztem, hogy maradok és lepihenek. Félek kidobnám előbb, vagy utóbb a taccsot előtte és ismerve magamat nagyon szégyellném magamat utána. Ha elmegy akkor visszamegyek a szobámba és ledőlve hasamra fekszem, elnyomva a fájdalmat. Alig pár perc után már el is aludtam és szépek szép álmát láttam magam előtt. Charlie~
Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy kilépve valahogy a ruha koránt sem volt az elsőszámú prioritás neki sokkal inkább az étel, amelyben nem lehetett annyira sok része az elmúlt időszakban. Elég kis vékonyka így nagy valószínűséggel csak éppen annyi jutott ki neki, ami szükséges volt a túléléshez. Szerettem volna szólni neki, hogy nyugodtan egyen, meg lassan, de nem akartam még jobban kellemetlen helyzetbe hozni, hiszen biztos voltam benne, hogy nem egyszerű újra alkalmazkodni az emberléthez. Türelmesen vártam a falnak támaszkodva részben egy jelre, hogy bemehetek avagy sem, de mikor közeledő léptek hajára lettem figyelmes ellöktem magam a faltól, hogy az ajtó irányába fordulhassak. - Elég volt? - Teszem fel a kérdést, majd nyúlok is tálcáért, hogy visszavigyem a konyhába. Még új itt így valószínűleg azt sem tudná, hogy merre kell mennie, de ha majd kipihente magát akkor mindenképpen körbe fogom vezetni és megbeszélek vele mindent, de most a legfontosabb, hogy biztonságban érezze magát és tele hassal, kipihenve tudjon gondolkodni. - Nyugodtan pihenj le, ha szeretnél és akkor holnap megbeszélünk mindent, amit szükséges. Rendben? - Nagyon sok kérdésem volt még vele kapcsolatban, de nem akartam megrohamozni ezekkel és még másnap sem terveztem, de vannak dolgok, amelyeket egyértelműen meg kell vitatnunk. Még csak a nevét sem tudom, de ez abban a helyzetben, amelyben megtaláltam koránt sem számított. Legalábbis nekem annyira nem.
Furcsa nekem, hogy farkas füle és farkam már nincsenek a testemen. Megszoktam, hogy az érzéseimre reagálnak. Az örömre csóválni kezdem farkamat, ha félek fülem lekonyul. De így annyira, furcsa. Szinte már hiányzik. De betartom a szabályokat és nem változok vissza. Majd megszokom, vagy sokszor kimegyek levegőzni. A parkokban is mindig a fűben feküdtem és néztem az embereket, ahogy járkálnak. Vajon mennyire leszek elengedve? Fogják engedni, hogy a városban mászkáljak? Ha igen emberként kell megtennem? Elvégre én kicsi vagyok, mindenki kutyának néz. Csak egy olyan tudná megmondani, hogy farkas vagyok, aki ezzel foglalkozik. Miután lezuhanyoztam és kevésbé vagyok annyira vizes, hála a köpenynek, ami beszívta testemet bortó nedvességet befekszem az ágyba. Mélyet szívok az ágyneműből és behunyom szemem. Jól esik egy puha ágyban feküdni, ami tiszta is. Majdnem be is aludtam ahogy nyílik az ajtó és megjelenik a lány. Felülve nézem, mit hozott. Már érzem a csirke jellegzetes illatát, majd a ruhákra nézek és vissza a lányra. Vajon, majd elmehetek vásárolni? Kíváncsi vagyok itt milyen dolgokat árulnak, van e olyan bolt, ami nálunk is volt. Ahogy kimegy az ajtón nem bírom megállni, hogy ne a kajának essek. Szinte nem is rágtam csak nyeltem, olyan rég ettem valami normális, friss kaját. Végezve elfog a hányinger, amiért mohón ettem. Remélem nem fogom kidobni a taccsot. Az nem lenne jó pont. Mivel évek óta alig ettem, így eléggé lesoványodtam. Szerintem jó lesz a kisebb ruhák is egyenlőre. Felvettem mindent, amit kaptam, majd az üres tálcát megfogva kiléptem az ajtón. Kissé lomhán közlekedtem hála a hányingernek és a hasfájásnak. A lányra néztem, el is felejtve, hogy hajamból még mindig csöpög a víz. Érdeklődve néztem rá, kissé szuggerálva hogy hova is vihetem a tálcát, amin kaptam az ételt.
Elmondhatatlanul örültem annak, hogy végső soron úgy döntött, hogy velem jön és egyikünknek sem kellett az éjszakát a szabad ég alatt töltenie. Persze voltak már alkalmak, amikor én is ezt tettem, de általában volt nagyobb védelmem, mint egy fának az ágai. De mivel nem szívleltem volna őt magára hagyni tekintve, hogy legbelül féltem, hogy akkor eltűnne és nem látnám többé, hogy segítsek neki képes lettem volna vele éjszakázni a szabad ég alatt csak azért, hogy meggyőződhessek róla, hogy jól van. Pont ezért is nyújtottam neki a kezemet, hogy érezze rám nyugodtan támaszkodhat akármiről is legyen szó. Na, meg nem lehetett egyszerű újra emberi alakban. El sem tudom képzelni milyen lehet ilyen hosszú farkaslét után újra emberként viselkedni. Észreveszem, ahogy a levegőbe szagol a szobánál, de igyekszem ezt elrejteni, hiszen nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Vannak dolgok, amiket megszokott és időbe fog telni míg feledésbe merülnek, úgyhogy jelenleg nincs ilyen téren elvárás vele szemben. A konyhába érve megkérek valakit, hogy melegítsen meg két mellét és két combját egy kis krumplival, habár utóbbi lehet nem is fog kelleni neki, de nem árthat aztán gyorsan elindulok, hogy valami ruhát keressek neki. A méretet teljesen eltalálni nem tudom ezért három méret közé helyeztem őt be így három pólóval, nadrággal meg öt különböző alsónadrággal és egy pár zoknival megpakolva indulok a konyha felé. A ruhákat a karom és a testem közé szorítva emelem fel a tálcát a konyhából és indulok el a szoba irányába. Általában nem örülök, ha a szobában esznek, de amíg utána feltakarítanak nincs gond. Na, meg ez most különleges alkalom. Visszaérve megpillantom őt az ágyon és elmosolyodom majd az asztalhoz lépkedve leteszem a tálcát és felé nyújtom az összes ruhát. - Nem tudom pontosan melyik lesz jó, de ha egyik se szólj és futok még egy kört. - Azzal inkább kiléptem a szoba ajtaján, hogy fel tudjon öltözni és az ajtó mellett a falnak támaszkodva bámultam a szemközti ajtót, miközben vártam, hogy felöltözzön.
Nehéz ismét két lábon állni és sétálni. Kicsit kimerítő és a hátam is fáj. De nem panaszkodom. Inkább elfogadom kezét, hogy könnyebb legyen mindkettőnknek. Hála ennek kicsit gyorsabban tudom menni, de még eléggé bizonytalanul. Nem félek, hogy elesem, mert ha el is akarna kapni elég könnyű vagyok, hogy megtartson. Mindig is egy vékony alkat voltam, se izommal, sem fölösleggel. Kicsiként sokat játszottam, kirándultam, így az állókészségemet fejleszteni tudtam. Mostanra még könnyebb lettem. Azáltal, hogy árvaként éltem az utcán kevés táplálékhoz jutottam és lesoványodtam. A köntösön keresztül is érezni tudom, hogy bordáim látszanak. De ez elvileg változni fog. A csirkés megjegyzésére csak bólintok és tovább követem. Alaposan körbenézek az épületben és az útvonalat is próbálom megjegyezni. Van egy olyan érzésem az első héten még nem fogom tudni, mi merre van. Elérve a szobámat betekintek. Ösztönösen a levegőbe szimatolok, szinte meg is feledkezve, hogy nem farkas alakban vagyok. Ha a lány észre veszi kicsit lehajtom fejemet. Tudom, hogy nem lesz egyszerű megszokni két év folyamatos farkas lét után. Ahogy a lány magamra hagyj visszatekintek a szobámra és elhatározom előbb zuhanyzók egyet. Nincs szívem összepiszkolni a friss új szobámat. A meleg víz jólesően és furcsán hatott testemre. Alaposan megtisztálkodtam nehogy koszos maradjak. Végezve magamra öltöm a köntöst, meg se szárítva hajamat és úgy megyek vissza szobámba. Nem tudtam ellenállni, hogy ne simítsak végig az ágyon és dőljek bele mintha 18 órát dolgoztam volna egyhuzamban.
Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért is került ilyen közel a szívemhez a sorsa, de nem is számítottak igazából az indokok. Az egyetlen dolog, amiben biztos voltam, hogy meg akarom őt védeni minden rossztól és meg is fogom tenni. Mikor elfogadta a kezemet halványan elmosolyodtam és lassú léptekkel elindultam a ház irányába. Nem akartam túl sietős lépteket tenni főleg azok után, hogy valószínűleg elég nehéz lehet neki most újra két lábon egyensúlyozni annyi idő után. De részben pont azért nyújtottam felé a kezemet, hogyha úgy érzi akkor rám támaszkodhat, vagy megkapaszkodhat bennem. - Akkor szerzek neked csirkét. - Ahogy megérkeztünk a lakrészekhez elgondolkoztam, hogy mégis hol lehetne a legjobb helye, de mivel nem akartam halálra rémiszteni a sűrűbb részekkel ezért inkább egy olyan részleghez sétáltam vele, ahol szinte egy árva lélek sincs. Később ez természetesen változhat, ha úgy érzi, hogy nyitottabb mások társaságára, de úgy gondoltam, hogy kezdetnek egy eldugottabb szoba is jó lesz. A legközelebbi szobában a Nolan srác lakik, ha jól tudom ő pedig habár barátságos alkat sosem erőszakolja rá másra a társaságát. Most pedig nagyon reménykedtem benne, hogy ez most is így lesz. Az ajtót kitárva állok félre és intek befelé. - Helyezd magad kényelembe elrendezem neked a kaját és hozok ruhákat. Zuhanyozni itt a szomszédban tudsz. - Böktem a fejemmel oldalra, majd gyorsan végigfuttattam a szememet a köntös fedte testén, hogy nagyjából meg tudjam határozni a méretét, mielőtt elindultam. - Minden rendben lesz. - Gyengéden végigsimítottam a karján és amennyiben nem állított meg elmentem elintézni az ételt és a ruhákat.
Mindig is büszke voltam arra, hogy a családom ragaszkodott a vonalaikhoz. De úgy látszik pont ez lett a vesztük. Megannyiszor éltem már át újra és újra a dolgokat. Gondolkodtam minden egyes kis részletén, de legbelül mindig is zavart, hogy nem tudom kik és miért ölték meg őket. Nem egy apró kisgyermek volt nálunk. Sosem ártottunk senkinek és mégis... Megkapva a köntöst elmászom átvedleni. Kicsit izgulok, mert két éve, hogy két lábon álltam. Aggódtam, hogy talán most így hirtelen nem fogok tudni járni. De egy kis gyakorlás után már ment annyira, hogy kimerjen lépni. Ahogy felém nyújtja kezét egy emlék kép ugrik be. Mikor kicsi voltam és felfogtam végre, hogy a szüleim nincsenek többé. Úgy éreztem egyedül maradtam. Magányosan ültem a homokban a labdámmal és a földet bámultam. De megéreztem egy ismerős, meleg kezet a fejemen. Bácsikám guggolt le hozzám. A sajátos meleg hangjával mondta nekem, hogy nem vagyok egyedül és hogy ő mindig velem lesz. Elfogadom a kezét és követem. Közben gondolkodóba esem mit is ehetnék. - A csirkét szeretem.
Kezdőlap
